-
Galambnagymama
0Az első szerelem, az első nagy titok, az első találkozás az elmúlással. A legelső mindenből a legemlékezetesebb, és Nógrádi Gábor mesés történetei éppen erről szólnak: a gyerekkor boldog-szomorú pillanatairól. A nagymama galambbá változik, az elhagyott trombita megszólal, a magányos kislány halacska lesz, az állatkereskedésben pótapa is kapható, a nem létező kutya harap. Szerencsére a sírásnak mindig nevetés a vége. Az igazi mesék már csak ilyenek.
-
Petepite
0A tizenegy és fél éves Pete Péter arra ébred, hogy alig fér el az ágyon. A takarója alól két szőrös láb kandikál ki, a keze óriási, a hangja mély és reszelős. Úgy tűnik, Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtt, és pont olyan lett, mint az apja. Ráadásul apukája, dr. Pete Ádám is átváltozott, és a megszólalásig hasonlít a fiára. Sőt, a megszólalás után is. Így aztán apa és fia egy cipőben járnak. Illetve egymás cipőjében. Pite suli helyett munkába indul, Ádámot pedig várja az iskolapad. De vajon helyt tud-e állni Pite egy komoly munkahelyen? És hogyan boldogul Ádám a gyerekek között? Egyszer majd jót nevetnek ezen az egészen, ha már visszaváltoztak. De vajon visszaváltoznak-e valaha?
-
Gyerünk haza!
0Hallott már valaki Kokas faluról? Lakói szerint békés, barátságos hely. Eszter és Robert szerint azonban igazi rémálom. Az angliai testvérpár nem önszántából nyaral Kokason, a szüleik küldték őket ide. A kerti budit még csak megszoknák, de amikor rájönnek, hogy a húsleves errefelé az udvaron gyanútlanul kapirgáló tyúkból készül, akkor betelik a pohár. Eszter egy komondorral együtt útra kel, Robert pedig felkap Sári ló hátára, és a húga után ered. A gyerekek haza akarnak szökni Londonba. Útközben veszélyes kalandokba keverednek, vicces alakokkal találkoznak, és barátokra is szert tesznek. Talán végül még Magyarországot is megkedvelik?
-
-
-
-
Jazzportrék I. A kezdetektől az ötvenes évekig
0NEM IS értem, egyáltalán hogy merészeltem ebbe belefogni” – fakadt ki egy alkalommal Kerekes György, amikor még csak félúton tartott a könyv megírásában.
Ha igaz, amit mindig is gondoltam, hogy a zene ott kezdődik, ahol a szavak már elveszítették az értelmüket, akkor megértem a szerző kifakadását. Kerekes György azonban nemcsak arra gondolt, hogy általában milyen nehéz a zene szeretetét szavakba önteni, hanem arra is, hogy – noha zeneiskolát végzett és fiatalkorában zongorázott, sőt a Balaton partján annak idején még pénzt is kapott érte ő vég-eredményben építész, szociológusi képzettséggel kiegészítve, a rendszerváltás óta tervezőként botcsinálta, habár sikeres vállalkozó, aki ha tanulmányt irt is, de köny vet még soha. Tegyük azonban hozzá, hogy Kerekes György, aki 1999-ben rádiósnak is felcsapott, sikeres és közkedvelt műsorkészítőnek bizonyult. Két hosszú sorozatának címe magá-ért beszél: „Jazz portrék” és „A jazz történetének gyöngyszemei”. Mindkettő a Harmó nia Rádióműhely égisze alatt futott a Civil és a Fiksz Rádió frekvenciáján a fővárosban A,,Jazz portrék” később átlényegült kéthetenkénti, zenével bőségesen illusztrált igen népszerű előadás-sorozattá a budai Nyitott Műhelyben. Valójában tehát a szerző már kétszer is átgyúrta magát az anyagon, mielőtt hozzáfogott volna a könyv megírásához.
AZ OLVASÓ EGY TRILÓGIA első kötetét tartja a kezében.
Pallai Péter -
Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években. 1-2.
0A német nyelvű eredeti kiadás 1852-ben jelent meg Lipcsében
-
-
Ghymes
01998-ban úgy hihettük, a semmiből tűntek elő, pedig akkor már több mint tíz éve muzsikáltak és öt lemez volt mögöttük. Mégis, a Rege-album egészen új színt hozott, új teret nyitott azoknak, akik addig csak a népzenét kedvelték vagy éppen ellenkezőleg: nem szerették, a felvidéki zenekarnak pedig elhozta a szűkebb szakmai berkeken kívüli ismertséget. Az azóta is zenekarvezető Szarka Gyula alapította Ghymes a szisztematikus népzenei gyűjtéstől, az autentikus táncházi muzsikától indult 1984-ben, s bár kezdettől játszottak feldolgozásokat, fokozatosan jutottak el saját, csak rájuk jellemző hangzásvilágukig, melyre azóta sem talált ki senki jobb kifejezést, mint ahogy a zenekar nevezi: Ghymes-muzsika. A szakma a világzene-kategóriába sorolja őket, de a Ghymes-muzsika ennél talán több: a Rege-Smaragdváros-Héjavarázs, a legutóbbi három album vonulatában a népzenei alapok mellett egyre erőteljesebb a szerzői jelenlét, melynek meghatározója a szintén alapítótag Szarka Tamás zeneszerzői és szövegírói munkája, olyan most már nyugodtan mondhatjuk: örökérvényű csúcs-pontokkal, mint a Bazsarózsa, a Tánc a hóban, a Vágyalku és a Héjavarázs.
-
AC/DC. Albumról albumra
0Zenészek, újságírók és stúdiós szakemberek veszik górcső alá annak a zenekarnak mind a 16 eget rengető albumát, amelynek dalai 1973-ban kezdtek el dübörögni a dobhártyákon.
Első pillantásra talán úgy tűnhet, nem sok mondanivaló akad erről a bandáról, akiket minduntalan azzal vádoltak, hogy ugyanazzal az albummal rukkoltak elő. De hogy ez az elgondolás legjobb esetben is csak unalmasnak mondható, arra rögvest rájövünk, ha alaposabban a felszín alá tekintünk.
Pontosan ez a munkamódszer jellemzi Martin Popoff rockújságírót is. AC/DC-szakértőinek seregével egykori cselekményeket és mellékszálakat boncolgat, hogy megragadja az elmúlt négy évtized legemlékezetesebb és legnépszerűbb rock ‘n’ roll bandájának a lényegét. -
-
-
Iggy Pop. Open and bleed
0„So many people rise and fall” – énekli Iggy a »Home«-ban, s ha valakivel, hát épp vele kapcsolatban igaznak érzik ezt a tündöklés-bukás mesét. Mert hát a Stooges-időszak után jött a nagy zuhanás. Állítólag. Mert miféle zuhanás az, amelyet olyan zseniális albumok fémjeleznek, mint az Idiot vagy a Lust For Life?
Jobban tesszük hát, ha hanyagoljuk ezt az „egyszer fenn, egyszer lenn” típusú megközelítést, mely egyébként is a mainstream-sikerekben gondolkodók sajátja. Ők azok, akik folyton azon sopánkodnak, hogy Iggy sosem „futott be” igazán. Valószínűleg soha nem is akart – az ő mércéik szerint semmiképp. S ha mégis lettek volna ilyen ábrándjai, alkatából adódóan alkalmatlan volt rá, hogy a fél világ kedvence legyen. Így maradhatott meg kevesek kisajátítható Jim Osterbergje. -
-
-
-
Transformer. Lou Reed története
0Lou Reed mindig a saját művészi elképzeléseihez igazította a rockzene különböző irányzatait, s munkásságában a legváltozatosabb kifejezési formákkal találkozhatunk: a hangos, elsöprő erejű kakofóniától a valaha írt legérzelmesebb dalszövegekig. Legelső doo-wop-kislemeze, a tinédzserkorában kiadott So Blue óta játszott már mindent: garázs- és pszichedelikus rockot a Velvet Undergrounddal, majd szólóban glam rockot, punkot, diszkót, alternatív és „józan-rockot” – így lett a könnyűzene világának kiemelkedő vezéralakja, újító és trendeket diktáló zenész. Mára általánosan elfogadott, hogy a 60-as években a Velvet Undergroundnál csak egyetlen fontosabb, máig ható zenekar volt: a Beatles.
-
Versénekmondó. Verséneklő és énekmondó portrék szövegben és képben
0A Misztrál együttes egyik alapító tagjaként, fotográfusként és a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj-programjának ösztöndíjkasaként 2020 őszétől 2023 tavaszáig felkerestem azokat az énekmondókat és verséneklőket, akik évtizedek óta ezt a hivatást választották, s a velük való beszélgetéseket rögzítve, képi portréjukat elkészítve válaszokat kerestem arra, hogy ki és miért foglalkozik a versek megéneklésével, mennyire volt tudatos és mennyire sorsszerű az ő pályája.
-
-
-
Szörényi. rohan az idő
0Apámnak, a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. „Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!” Little Richard énekelte a Long Tall Sallyt. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket.
-
Presser könyve
0Írtam én jegyzeteket, jó sokat, főleg éjszakánként, úton hazafelé, aztán volt, amit nem lehetett elolvasni, mert rázott a busz, volt, amit kitéptem és eldobtam, volt, amelyikből dalszöveg lett, de hogy könyvet írok belőlük, azt nem gondoltam volna.
Spirálos füzetek teltek meg, aztán tabletbe írtam, telefonba, cetlikre, ami kézre állt.
A világról, amiben tanítottak, és amiben dolgozni kezdtem, meg arról a másikról, amit „kivételezettként” egy kicsikét hazahoztunk. A beatzenéről. A megfélemlítéstől a Tisztelt művészúrságig sok minden eszembe jutott, mikor ráálltam, hogy a Helikon felkérésére megírjam ezt a könyvet.
Eszembe jutottak igazi és jelképes pofonok, a nyílt és burkolt – komoly vagy épp szánalmas – fenyegetőzések, kis diadalok és fájdalmas elbukások, a néha kíméletlen, néha abszurd környezet, amiben dolgoztunk, dolgozunk. A jó és rossz kompromisszumokról, barátságokról, haragról, az elvesztésekről, zenéről, zenészekről.
S hogy mindig van egy kis esély nevetni, ha más épp nincs kéznél, hát magunkon. És hogy: érdekes itt élni. -
A jelenkori gondolkozás mesterei
0A jelenkorigondolkozás mesterei:Stendhal,Taine,Renan,H.Spencer,Nietzsche,Tolsztoj,Ruskin,V.Hugo.
-
Vallomások
0„Augustinusnak,a patrisztika-korabeli gondolkodás kiemelkedő képviselőjének filozófiai és irodalmi hatása napjainkig érzékelhető.”
-
A bölcselet elemei
0„Egyébként csak bevezetést akartam adni;kulcsot a bölcselet műhelyébe és némelyeknek talán a bölcsesség szentélyébe is. Faxit deus.”
-
Kis magyar címertan
0E könyv célja, hogy rövidesen és népszerűen bevezesse az olvasót a heraldikai alapismeretekbe. Szeretne olyan mű lenni, amely a grafikusok, tervezők, városaik számára címert kereső tanácsi vezetők és a címertan iránt érdeklődő olvasók igényeit elégíti ki. Megismertet egyrészt a heraldika szabályaival, másrészt a régi és új magyar címerek jellegzetességeivel.
-
Tömegek lázadása
0„Európa most összegzi a maga szellemi magatartásának súlyos következményeit. Fenntartás nélkül egy nagyszerű,de gyökértelen kultúra függelékévé vált.”
-
Maximák
0LeRochefoucauld folyton csiszolgatta,tökéletesítette maximáit,míg a végérvényes,gyilkosan hegyes formáig eljutott
-
Bevezetés a filozófiába
0„Itt az írás,a tankönyv,a szerény bevezetés a bölcsesség szeretetébe…”
-
-
Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története
0Az emberi szellem fejlődése,valóban a francia felvilágosodás filozófiai végrendelete,az értelem fejlődésébe vetett meggyőződés megfogalmazása