A ​nagy sikert aratott Fancsikó és Pinta szerzője új novellás kötetében túllép a gyermekkor-kamaszkor problematikán, és megőrizve friss és eredeti látásmódját, „szélesebb vizekre hajózik”. Történeteinek egyik része egy étterem, majd egy elegáns szálloda személyzete körében játszódik, pincérek és vendégek sajátos kapcsolata, egy furcsa, de nagyon is ismerős világ elevenedik meg lapjain, amelyben az emberi kapcsolatok természete a helytől, foglalkozástól némiképp elszakadva általánosabban is kirajzolódik. Esterházy az emberek és a dolgok helyét keresi, látszatoktól és szerepektől lecsupaszított lényegét akarja megragadni. E keresés útja számtalan felületi rétegen át vezet, így egy-egy állomáson a látszatok természetrajza is elénk tárul. A cél azonban – ahogy Miklóska, a pincér fogalmazza meg – mindig az „… hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel, avagy sem…” És ez egyúttal művészi hitvallás is. Mert az írások látszólag könnyed, sokszor megnevettető történeteiben, ötleteiben, villanásaiban, írói „kiszólásaiban” művészet és élet, esetlegesség és megformált véglegesség ellentmondása is benne rejlik.
A Hallgatás, Kihallgatás, Gatás – a Spionnovella – pedig mintegy összefoglalása ezeknek az alapkérdéseknek, csattanós, mulatságos szatíra s a művészet és a művész rendkívül mélyen átlátott felelősségének találó és erőteljes megfogalmazása.
Ez a célkitűzés nehéz feladat elé állítja az írót: olyan művészet teremtésére kötelezi, amelyik önmagában hordozza igazolását és bizonyosságát. Ugyanakkor túl kell mutatnia önmagán, hiszen elsőrendűen fontos, hogy igazi szükség legyen rá. Mert végső soron „arra való, hogy szomorú barátaitok arcára nevetést hímezzen, ennyi és nem több…”

Egy kisfiúnak, aki nemrégiben veszítette el az édesanyját, mostohája lesz, egy fiatalember Csehszlovákiáig is elmenne a szerelemért, a századelő Izlandján egy bohém lelkületű ingatlanügynök beleszeret egy kamaszlányba. Jón Kalman Stefánsson a tőle megszokott fanyar humorral átszőtt, szívmelengető, az emberi lélek legmélyéig hatoló, lírai prózában meséli el egy izlandi család három generációjának az emlékek és álmok elmosódott határvidékén játszódó történetét. Mi végre a szerelem? Az egymással töltött unalmas és viharos hétköznapok ellenére mégis, mi láncolja egymáshoz az embereket? Miféle véletleneken múlik egy ember élete? Érdemes-e tanyára költözni, aztán gyertyát tenni az ablakba? Milyen íze lehet a fókauszonynak és milyen a színe a halálnak? Mit jelent az, hogy fostalicska? És mit szólnak mindehhez az ólomkatonák?

Tolsztoj két (külön-külön is sok ágú) szálból szőtte hatalmas regényét. Az egyik Rosztov gróf, Bolkonszkij herceg és több más család öregjeinek és fiataljainak regénye, mely híven tükrözi az orosz nemesség életét I. Sándor cár korában.
A regény másik szála az 1812-es napóleoni hadjárat leglényegesebb cselekményeinek története. Bemutatja azt az igazságos védelmi háborút, amelyet az orosz nép, hallatlan szenvedések közepette, diadalmasan vívott meg a betolakodók ellen. Valóságos eposz ez, melynek hőse maga a nép.
A regény ezernyi epizódjában rengeteg ember jelenik meg előttünk, de Tolsztoj jellemábrázoló ereje valamennyit elevenné s feledhetetlenné teszi. Mindenütt meglátja és megmutatja azt, ami általános érvényű. Ezért él és hat ez a csodás regény örökké, és minden kor számára van mondanivalója.