A kaszáskeresztesek Hitlerék első, hazai utánzói voltak. Működésük a 30-as évek elején kezdődött, de a 30-as évek végén napjuk már leáldozott. Nemcsak a zsidósággal, és annak elsősorban nagytőkés rétegével álltak szemben radikális antiszemitizmusukkal a „kaszások”, hanem szinte kommunisztikus követeléseikkel az arisztokrata nagybirtokossággal, valamint vallásos megnyilvánulásaikkal (mely az alföldi szegényparasztság körében tért hódító újprotestáns felekezetek hagyományait követte) a hagyományos keresztény felekezetekkel. A személyi kultusz fölülmúlta bármely más hazai politikai szerveződés (még a rákosista rendszernek a) szintjét. Böszörményben hívei, és a nincstelen agrárproletárok egy politikai messiást, egy „Új Dózsát” láttak. Böszörmény így szinte minden támogatóját kiszorította pártjából és politikailag elszigetelődött. Radikalizálódását a horthysta hatalom nem nézte jó szemmel, s mikor 1936. május 1-jére állampuccsot szervezett, részint annak dilettantizmusa miatt azonnal szétverte azt a karhatalom. Böszörményt (több hívével együtt) letartóztatták. A „népvezért” 32 havi börtönre ítélték az 1937. október 17. és 20. között lezajlott per eredményeként, s ezzel egyetemben a pártja hivatalosan betiltásra is került. Híveinek többsége más nemzetiszocialista csoportokhoz csatlakozott.

A szerző egyetemi tanulmányait a pécsi egyetem jog- és államtudományi karán végezte és az Egyetemi Kisebbségi Intézetben dolgozott. Kezdetben – amíg lehetett – Közép-Európa államföldrajza, azon belül közlekedése és a nemzetiségi kérdés térbeli aspektusa foglalkoztatta. Az UVATERV-ben részt vett a magyar autópálya-hálózat elvi alapjainak kidolgozásában. Az ATUKI kutatójaként közlekedéspolitikai könyvet írt a vasút és a közút munkamegosztásáról és szakirodalmunkban elsőként javasolta a gyenge forgalmú, elavult mellékvonalak felszámolását. A VÁTI és az ÉGSZI tudományos munkatársaként az ingavándorforgalom kérdését dolgozta fel, majd az infrastruktúra és a településfejlesztés problematikáját vizsgálta. Külföldre is dolgozott. 1978-tól az Akademie für Raumforschung und Landesplanung (Hannover, NSZK) levelező tagja. Közel száz (belföldi és külföldi) publikációja jelent meg.

Vajon miért élt és él tovább évtizedekig amelynek tengelyében az áll, hogy gróf Teleki Pál magyar királyi miniszterelnök 1941. április 3-ára virradó éjjel nem öngyilkos lett, hanem a németek, a Gestapo áldozata? [… A kétségtelenül náciellenes Teleki-legenda erősödött a háború vesztének láttán; éberen maradása párosult a közgondolkodásban mindig erősen ott lappangó történetietlen történetlátással, a „mi lett volna, ha”, a „másként is lehetett volna” önmegnyugtató magyarázgatással. És párosult egy jogos lelkiismeretfurdalással is, amely különösen a hitleri Németország szövetségének közelebbi megismerésekor ébredt fel a magyarság sorsáért felelősen gondolkodó polgári politikusok fejében. Teleki a másik, az emberileg becsületes, de a „főcélt”, a revíziót mégis mindenek elé helyező politikus jelképe is lett. […] A történettudomány soha nem zárkózhat el attól a társadalomtól amelynek ír, és amelyről ír. Minél több, a tudomány eredményeivel, gondolkodásával nem egyező felfogással találkozik, annál szenvedélyesebben kell a nézetek genézisét felkutatnia és annál nagyobb türelemmel ismételten számba vennie, a közönség elé tárnia bizonyítékait. A Teleki-tragédiát is így kell kezelnie. Forrásként, az elmúlt évtizedek hazai közgondolkodásának lecsapódásaként. Meg aztán figyelmeztetésként. Ha nem tudjuk árnyaltan bemutatni közelmúltunk történéseit, akkor a közgondolkodás a legendák iránt fogékony marad.

A kitűnő történész az egyik legjobb ismerője a húszas évek magyar történetének. Ezúttal arra vállalkozott, hogy az ellenforradalom konszolidációjának egy vezéralakját, Bethlen István rajzolja meg, politikai pályájának mintegy húsz esztendejében. A politikusi és emberi magatartás megértéséhez azonban szükséges az előzmények ismerete is. Föltárta ezért Bethlen családi körülményeit, gyermek- és ifjúkorát, tanulóéveit és mindazokat a benyomásokat, itthon és külföldön, amelyek befolyásolták jellemének kialakulását. Bethlen a magyar történelem egyik legmozgalmasabb, legdrámaibb húsz esztendejének volt az egyik vezető politikusa. Romsics, hogy az alak áttetszően érthető legyen, érzékletesen megrajzolta azt a közeget is, amelyben tevékenykedett. A parlamenti vitáktól, a különféle párttörekvésektől kezdve a forradalmak és az ellenforradalom egymást keresztező szándékáig, a belső harcoktól a békekötés körüli huzavonákig azokat az eseményeket, amelyekben Bethlen valamiféle szerepet vállalt. Az erdélyi földbirtokos, az ádáz ellenforradalmár, a konzervativizmus elszánt képviselője, a csődből kiutat kereső diplomata bonyolult, ellentmondásos, de lényegében az ellenforradalmi konszolidáció irányába tevékenykedő alakja bontakozik ki előttünk, rengeteg tény, dokumentum, adat, emlékezés, leírás alapján. Romsics minden lehető forrást fölhasznált, amihez hozzájuthatott, és a történetírás legfrissebb, legkorszerűbb eredményeivel vetette össze a saját kutatásainak tapasztalatait. Munkája Bethlen alakjának megrajzolásában úttörő, de a kor egészének megértéséhez is nélkülözhetetlen kútfő, jó, izgalmas olvasmány.

A világháborúról, a forradalmakról és a trianoni békeszerződésről egyre több, új adatokat és szempontokat tartalmazó munka jelenik meg – kölcsönhatásban a történelem iránt növekvő érdeklődéssel. Raffay Ernő az őszirózsás forradalom és a Károlyi-kormányzat helyzetét sajátos szemszögből világítja meg: milyen következményekkel járt a társadalmi átalakulásra és a köztársaság helyzetére a román csapatok erdélyi előnyomulása, gazdaságilag és politikailag egyaránt. Milyen kényszerhelyzetekbe és lehetőségek közé került a köztársaság megszületése pillanatától kezdve, s milyen társadalompolitikai vonatkozásai voltak Erdély birtoklásának, meghódításának a magyar és a román történelem alakulásában? Azt írja meg, hogy egy minden nemzet és nemzetiség számára azonos jogokat akaró Károlyi-kormányzat miként került szembe Európa akkor egyik legreakciósabb és legelmaradottabb államával, a bojár uralommal, azt írja meg, hogy milyen osztályellentétek, társadalmi gondok lappangtak 1918-ban, 1919-ben Közép Európában, a Kárpát-medencében a nemzeti jelszavak mögött. Érzékletesen és aprólékosan írja meg azt, hogy az események kényszerítő hatására miként alakult át a Károlyi-kormányzat őszinte antantbarát politikája, s a föltétlenül békés, tárgyalásos megoldások helyett miként lép előtérbe a jogok fegyveres védelmének az igénye. Azt írja meg, hogy miként válik védtelenné Károlyi politikája, amelyet tisztességre, a megkötött megállapodásokra alapított, a hitszegések, csalások és az erőszak politikájával szemben.

„Szent István halálának kilencszázadik évfordulója előtt nemzeti zárszámadásra van szükségünk, melyből megállapíthatjuk ezer év munkáját és mulasztásait, erényeit és bűneit, hogy annak alapján megigazulásra és életmegújulásra vezető elhatározásokhoz juthassunk. Amidőn a kiadó kívánságára ezen feladatot elvállaltam, a számításainak megfelelő terjedelemben készített összefoglalásban mást nem nyújthattam, mint ezeréves múltunk filmjét, tizenhat kisfelvonásban. A csekély terjedelem folytán nem törekedhettem szigorúbb tudományos igények kielégítésére. A kiterjedt levéltári kutatásaim alapján készített résztörténelmi munkáimban hitelesen megállapított történelmi tényeket néhány hét alatt azon célzattal foglaltam egységes képbe, hogy az olvasó a nemzet életvonalát maga előtt láthassa és könnyebben tájékozódhasson a jelen létkérdéseiben. A magyar lélek időfelettiségének biztosítéka a közös mult emlékkészletének az élet munkás hétköznapjaiban való értékesítése. Előadásomban teljes elfogulatlanságra törekedtem, de jól tudom, hogy ez meddő törekvés. Tőlünk távoli nemzetek történetét tárgyilagosan szemlélhetjük, de a magunkét csak hungarocentrikusan, mert nemzetünk iránti határtalan gyermeki szeretetünk a hűvös tárgyilagosságot háttérbe szorítja. Múltunk ritmikus változásai érzelmeinket is ritmizálják. Gyönyörérzelmekkel fedezzük fel az emelkedési korszakokban érvényesült elveket és fájdalomérzelmek kísérik a hanyatlási korszakok nemzet pusztító elveinek felismerését…”