-
-
-
Az ember zenéje
0800 FtKépes zenetörténet és emlékirat páratlan ötvözete ez a könyv és az alapjául szolgáló televíziós sorozat (amelyet megjelenésével egyidőben láthatnak olvasóink). Zenetörténettel feltérő teljességgel szól sokszor szakember számára is ismeretlen anyagáról, amelyet személyes élmények százával tesz élővé és hitelessé. Mert Menuhinnak személyes ismerőse az ősember – az afrikai ritijátékos és énekmondó-, neki nem puszta fogalom a Stradivari-hegedű, hanem néven szólított barátok közössége; személyes ismerőse a zene minden nagysága, mert játszotta zenéjüket, muzsikált velük, tanult tőlük, vagy tanította őket – Bachtól Bartókig, Ravi Shankartól a Beatlesig. Határtalan érdeklődési köre amellett éppenséggel nem hagyományos szemlélettel párosul. Gyermeki hittel csodálkozik rá minden ismeretlenre. Így tágul teljessé számára és számunkra a világ: kvintpárhuzamban zümmögő méhpártól Murray Schafer kiszámíthatatlan ócskavas-önmozgójáig, Máté-passiótól szenegáli miséig, granadai Alhambrától grinzini kisvendéglőig. S így sikerült megörökítenie egész művészi pályájának summáját: az önmagával, embertársaival és a természettel összhangban élő ember zenéjét dicséretét.
-
Az emberi emlékezet
03 600 FtAz emberi emlékezet az emlékezet vizsgálatának minden területét lefedi, hatalmas szakirodalmat mozgat meg, mégis jól olvasható, világos szerkezetű könyv. A kötet szerkezetére jellemző, hogy a legszárazabb laboratóriumi vizsgálatokat is a hétköznapi alkalmazhatóság szempontjából elemzi. Kitűnő példa erre, hogy három fejezet foglalkozik a rövid távú emlékezet (munkamemória) kutatásának legfrissebb eredményeivel, és nagyszerűen mutatja be, hogy ennek a terminusnak milyen szerepe van a nyelvtanulás, az öregedés, valamint a térben történő tájékozódás zavarainak megértésében. A szerző több fejezetet szentel a kísérleti pszichológia eredményeinek, a szenvedélybetegségek terápiájának, az emlékezeti torzításoknak, az emlékek megzavarhatóságával kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeknek a bemutatására.
-
Az emberi jelenség
01 500 FtA francia paleontológus és teológus nevét és felfogását a magyar olvasóközönség eddig csak a róla szóló tanulmányokból ismerhette. Ez a kötet Teilhard de Chardin fő műve, amely jelentős állomása volt annak a szemléletbeli elmozdulásnak, amelynek során a nyugati katolicizmusban egy radikalizálódó, a társadalmi problémák iránt érdeklődő irányzat bontakozott ki. E könyvében a szerző tudományos meggyőződését és vallásos hitét próbálja összhangba hozni. A darwini evolúció-elméletből indul ki, s bár érvelése teológiai színezetű, és a társadalmi jelenségeket a biológia modellje alapján képzeli el, mégis a társadalmi és kozmikus méretű emberi felelősséget hirdeti. Nézeteinek számunkra elfogadhatatlan voná-sai ellenére ez teszi koncepcióját mégis alkalmassá arra, hogy őt meghallgatva szálljunk vi-tába vele. Teológus írását olvassuk, aki végkövetkeztetéseiben ugyan a hithez jut el, de tudományos meggyőződését a valóságtól tanult dialektika módszerével bontakoztatja ki. A kötet ellentmondásai között Tordai Zádor értő bevezetője segíti eligazodni az olvasót.
-
-
Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története
04 500 FtAz emberi szellem fejlődése,valóban a francia felvilágosodás filozófiai végrendelete,az értelem fejlődésébe vetett meggyőződés megfogalmazása
-
Az emberiség ellenségei
0800 FtA római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel.
-
Az emlékek őre
02 000 FtA 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát… Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.
-
Az emlékezés tava
0850 FtTom Allen negyven-egynéhány évesen indult el a maga odüsszeiájára, hogy gyerekkorát felfedezze. Tom Allen, eredeti nevén Berendi Tamás, négy és fél éves volt, amikor 1956 végén egy menekülő csoporttal apja ki akarta vinni az országból, de a határon lelőtték az idősebb Bárándit. Őt egy kedves, idősebb házaspár vitte át, nyakába kötött zacskóban a maga és apja anyakönyvi kivonatával. Végül kijutottak Angliába, ahol a gyerektelen Allenék örökbe fogadták.
-
Az empátia – a beleélés lélektana
02 400 FtMinden emberben megvan az a képesség, hogy a másik lelkiállapotába – érzelmeibe, gondolkodásmódjába, beállítódásaiba – beleélje magát. Voltaképpen így érthetjük meg igazán egymást, így tudjuk meg, hogy a másik mit érez, mire vágyik, mi nyugtalanítja. A pszichológusok empátiának – beleélésnek nevezik ezt a képességet, amely az emberi kommunikáció olyan jelzéseinek érzékeny felfogásával és feldolgozásával jön létre, amelyekre a mindennapi emberi érintkezésben alig fordítunk figyelmet. Az empátia pszichológiatörténeti előzményeire, leírására és magyarázatára Buda Béla új, mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban használható koncepciót dolgozott ki. Foglalkozik az empátiás beleélés jelentőségével a szülő és a gyermek életében, a felnőttek társas viszonyaiban, a formális szervezetekben (vezetők és beosztottak viszonyában) és az intim kapcsolatokban. Külön fejezetben ír az empátia jelentőségéről a művészetekben, a pszichoterápiában és a pszichiátriában. Kiadványuk sok pszichológiai ismeretanyaggal, új módszertani lehetőségekkel fokozza a jobb emberismeret képességét. Ajánljuk pszichológusoknak, orvosoknak, pedagógusoknak – általában az emberek befolyásolásával foglalkozó olvasóinknak. A könyv útmutatót ad a témában való további tájékozódáshoz is.
-
-
-
-
Az én falum
0750 FtAz elbeszélésgyűjtemény alcíme: Egy tanító feljegyzései márciustól Decemberig. A cím és az alcím sokat elárul a kompozícióról; szubjektivitása, a falusiakat a pedagógus együttérző fölényével szemlélő nézőpontra, műfajilag pedig tárcaszerűségre utal és jelzi, hogy a kompozició az évszakok, a hónapok rendjét követi. Novelláiban az egyszerű emberek hétköznapi életéről mond történeteket, némi nosztalgiával a természethez közeli életforma iránt, sóvárogva a föld, a falu lelke után, idegenkedve a mesterkéltté vált „kövi emberektől”.
-
Az én igazságom
0500 Ft„Alapelveim ma is ugyanazok, mint amelyek a múltban vezéreltek: békés egymás mellett élés, el nem kötelezettség, egyenlőségre és önállóságra alapozott nemzetközi együttműködés, teljes függetlenség, az uralkodás és megfélemlítés mellőzése, közös munka a többi országgal az egész világra kiterjedő béke és barátság megteremtése.”
-
-
Az én kortársaim I-II.
04 000 FtTöbb mint huszonöt éve taposom a t. Ház szőnyegeit. Sokat láttam, sokat átéltem, sok millió forintot megszavaztam. E hosszú korszak szereplő politikusait személyesen ismertem, sőt barátságban voltam sokakkal; láttam őket kívülről és belülről. Szemeim előtt nőttek meg némelyek és zsugorodtak össze mások. Mondhatom, több illuziót vesztettem ez idő alatt mint hajat, pedig ugyancsak dús hajam volt és most ritka. De nincs ezen mit sopánkodni. A hegyek végre is csak messziről kékek, közelről nem kékek, sőt nem is hegyek, s ha nem olyannak látom ma a parlamentet, mint ezelőtt húsz évvel, ez se azt jelenti, hogy egyszer én is csalódtam, hanem azt, hogy kétszer csalódtam. Mert ha nem olyan a parlament, amilyennek akkor láttam, bizonyára olyan sem, amilyennek most látom. A hangulatok és optikai törvények játéka az egész… Eredj távolabb a hegyektől és megint kékek lesznek!
-
Az én utam
012 000 FtReinhold Messner, a magát „határon járóként” meghatározó hegymászó, író és alpesi gazda 1944. szeptember 17-én született Dél- Tirolban, Olaszországban. A hegymászással már 19494-ben kezdett megismerkedni, és 1969 óta száznál is több expedíción vett részt Földünk hegységeiben és sivatagjaiban. Ezek során számos sikeres első megmászást hajtott végre, mind a tizennégy nyolcezres csúcson járt, illetve hosszában áthaladt Grönlandon.
-
Az én vasutam
018 000 FtNem az én gyermekkorom játékai közül maradt rám ez a vasúti kép, hanem Édesapámtól. Ő, aki 1901-ben született, még az első világháború előtt kapott egy „Laterna magica”-ának becézett vetítőgépet, mely a diapozitív vetítés ősének tekinthető. A keskeny üvegtáblákra festett, helyesebben matricával felhordott ábrákat lassan lehetett végigtolni a vetítő fénye előtt. És így a vásznon megannyi érdekesség elevenedett meg: mesék, hősök, állatok, idegen tájak, hajók és mint a fennmaradt példa mutatja a vasút is. Az ábrázolt vonat az 1874-ben született Nagyapám gyermekkorának vasútját eleveníti meg. Ezt a képet egy kisebb készletből sikerült egyedüliként megőriznem. Kopott, nekem mégis nagyon kedves gyermekkori emlékem. Mutatkozik rajta az emeletes állomásépület (jellege szerint német), és a régi kocsikból álló rövid személyvonat. A személykocsik közé sorolt, jól megrakott nyitott teherkocsi nem annyira vegyesvonatra, inkább a rajzoló naivitására utal. A mozdony még a 19. század közepének műszaki szintjét tükrözi, hiszen a mozdonyvezetőt még sátor (konyha) sem védi. Alagút természetesen hozzátartozik a kor vasúti fogalmához, csak úgy mint az őr egy szokatlan jelzőtárcsával. Két kutya is mutatkozik a képen, létük úgy tűnik, nemcsak Jókai Mór „Gazdag szegények” című regényében kötődött a vasúthoz.
-
-
Az enneagram bölcsessége
010 000 FtAz amerikai szerzőpáros nagy sikerű Személyiségtípusok című könyvének folytatása Az enneagram bölcsessége. E kötet legfőbb mondanivalója, hogy a lelki fejlődés hatékonysága a kilenc személyiségtípus (enneagram) ismeretén alapul: az emberek különbözőek, ami az egyiknek segít, az a másiknak árt. De az enneagram csak akkor segíthet, ha őszinték vagyunk önmagunkkal és az önmegfigyelés és önvizsgálat kalauzaként használjuk. Rendszeréből megérthetjük az egyes személyiségtípusok gyógyító képességeit, adottságait, konkrét fejlődési folyamatait. Megtanulhatjuk megfigyelni és tudatosítani az egyes típusok kellemetlen, káros szokásait és reakcióit. Megérthetjük, hogy folyamatos lelki fejlődésünkhöz miképpen kell értelmezni és felhasználni a motivációkat, a tudattalan gyermekkori üzeneteket és a különböző terápiás stratégiákat.
-
-
Az építészet mellékvágányain
02 600 FtIstvánfi Gyula építészhallgatók generációit oktatta a magyar népi építészet és az ókori építészettörténet tudományára, tankönyvei hiánypótló, máig elévülhetetlen alapművek. A szakma doyenje ebben a könyvében bepillantást ad a diplomáig vezető évekbe és egyúttal a tanszék hősi történetébe, mindeközben felfedi a mindent megalapozó építészettörténet oktatás titkait, a szakma szépségeit és nehézségeit. Bevezeti az olvasót a manapság kétértelmű, mégis nélkülözhetetlen rekonstrukció fogalmába, majd a rekonstuktőr szerepébe bújik, és a legalapvetőbb összefüggések feltárása mellett saját akvarelljein teszi újra átélhetővé rég letűnt korok meghatározó építészeti emlékei. Számba véve a legfontosabb önálló munkákat, a kötetből egy iskolateremtő tanár- és alkotóegyéniség képe bontakozik ki. Szemléletformáló közéleti jelenléte eredményeként a népi építészeti hagyomány, a falukép, valamint az építészeti emlékeink megőrzésének új fejezete nyílt meg, melynek látható és biztató eredményei – az olykor mindent elhomályosító reménytelenség ellenére – magukért beszélnek.
-
-
-
-
Az erdélyi festészet lírikusa, Tóth István
01 000 FtEgy 20. századi erdélyi művész, aki a 21. század újrafelfedezésére várt. A festő, akinek munkásságát féltő gonddal figyelték Kós Károlyon kívül: Kelemen Lajos, Szentimrei Jenő, Walter Gyula, Nyírő József és még sokan mások, a diktatúra éveiben visszavonult, a szűk rokoni és baráti körön kívül szinte alig tartották számon, méltatlanul hamar kiesett a köztudatból. Halálának negyvenedik évfordulóján végre ismét felfedezi a közönség.
-
Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán
08 000 Ft„Ha mindezt a kevéssé vagy egyáltalán nem ismert körülményt számba vesszük, máris megvan a válasz erre a kérdésre: miként kaphatott az alig megszületett erdélyi magyar sereg akkora erőre, hogy a december elején szenvedett kudarc ellenére is, diadalmasan küzdhette végig a téli és a tavaszi hadjáratot?”
-
-
Az erdélyi renaissance
01 800 FtA renaissance az erdélyi művészetnek legsajátosabb, legegyénibb korszaka. Bár az erdélyi szellem és lélek mind a renaissance előtt, mind utána a különféle stílusáramlatokat a maga képére alakította át, és nem egy igen kiváló és jellegzetes művet alkotott, mégis a renaissance korban – melynek fő időtartama egybeesik Erdély külön állami életével – szabhatta és szabta meg legönállóbban fejlődésének irányát, művészetének kialakulását. Az erdélyi renaissance korán kezdődik, protorenaissance előzményei Márton és György kolozsvári szobrászok remekével visszanyúlnak a XIV. századba, kibontakozása szorosan követi Mátyás király Budáját, virágzása a fejedelmi Erdély legnemesebb megnyilvánulása, Mikes „tündér Erdély”-ének művészi kifejezése, melynek fénye, ragyogása még tovább él a XVIII. században Sipos Dávid faragványain, mennyezetfestményeken, kúriaépítkezéseken, hogy tündöklésének utolsó sugarai az erdélyi művészet legszebb alkotásain lobbanjanak ki.
-