Csörgey tanácsos azzal a feltétellel hagyja vagyonát fiára, hogy az „egy lánykát nézzen ki magának, vagy szép legyen anélkül, hogy gőgösködjék, vagy tanult legyen, anélkül, hogy azt untalan fitogtassa”.
Károly szerelmes lesz Ránky Klárcsiba, de a fiataloknak elválnak útjaik. Majd Visnyai barátja biztatására „a külső országokban szedett tapasztalásait, tudományát és gazdagságát a hon boldogítására fordítani törekedjék”. Végül is megtalálja a szerelmet, és aki a végrendelet feltételeinek megfelel.

Sötét ​erdőkben bóklászó cigánykara-vánokról, éhezésről és nyomorról, egy alkoholista apa és egy bomlott elméjű anya súlyos örökségéről, a cirkusz és varieté lenyűgöző, ugyanakkor kegyetlen világáról, Kalifornia első filmstúdióiról és az amerikai közép-nyugat álmos kis-városainak mélyén szunnyadó gyűlöletről, üvegcsontú műlovarnőkről, csődbe ment impresszáriókról, és a nagy szerelem, a mozi születésének megdöbbentő titkáról mesél. És a komikumról, ami egy bukfenc, amelyik fejtetőre és pellengérre állítja a világot, bezárja az ajtót a hatalmaskodók előtt és kitárja a gyengék és védtelenek előtt, még ha csak egy mosolyvillanásnyi időre is.

Kraken ​újabb sorozatgyilkos után nyomoz, miután első szerelmét, a várandós Ana Belén Lianót holtan találják. A fiatal nő életének egy 2600 évvel korábbi szertartás szerint vetnek véget: megégetik, a lábánál fogva felakasztják, majd nyakig belemártják egy vízzel teli bronzkori üstbe.íbr>A fehér város csöndjé-ben megismert nyomozó a regénytrilógia második részében, még éppen hogy csak gyógyulófélben van az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet során szerzett sérüléseiből, amikor újabb megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: nemcsak a Baszkföld és Kantábria szakrális helyein a kelta eredetű vízáldozatok mintájára öldöklő tettest kell elfognia, de a saját és barátaival közös múltjával is számot kell vetnie.

Tasio ​Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak. Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet.

Az Igazság Zola Négy evangélium című regényciklusának harmadik darabja. Ez is, mint a ciklus valamennyi kötete, önálló regény, eszmei – nem pedig tartalmi – kapcsolata van csupán a többivel: ez a zolai koncepció, amely szerint ez a ciklus az élet legfontosabb területeivel hivatott foglalkozni, azokkal a „kulcspozíciókkal”, amelyeken áll vagy bukik Franciaország jövője. Az izgalmas Igazság középpontjában egy sötét bűnügy áll, amelynek perében korrupt bírák s a középkori tudatlansággal, babonasággal fertőzött közvélemény szörnyű ítélettel sújt egy ártatlan embert. A reménytelen helyzetben egy egyszerű néptanító áll ki az ártatlanul bűnhődőért, s évtizedek szívós nevelőmunkájával, új, felvilágosult nemzedékek felnevelésével napfényre segíti az igazságot: ez az új nemzedék már nem is ismeri, meg se érti azt a légkört, amelyben az ostobaság és gonoszság ilyen égbekiáltó igazságtalanság szülője lehetett…

A Rougon-Macquart ciklus Állat az emberben című kötete, bármily különös is ez Zolánál – vérbeli bűnügyi regény. Zola indítéka természetesen nem azonos a detektívregény-írókéval, célja ezúttal is a környezet és életmód, a társadalmi és biológiai körülmények hatásának vizsgálata. Ebben a regényében azonban olyan területen folytatja tanulmányait, olyan súlyosan terhelt figurákon végzi vizsgálatait, hogy – talán szándéktalanul – izgalmas bűnügyi történettel, érdekes kriminálpszichológiai tanulmánnyal lepi meg olvasóit. A cselekmény két szálon fut: az egyik egy lány megrontásának és megrontója szörnyű bűnhődésének története, a másik pedig egy alkoholista szülőktől származó, roncsolt idegzetű emberé, akit terheltségében szüntelenül a legiszonyúbb bűn, a kéjgyilkosság kényszere kísért…

Önéletrajzi novellaciklu ez a könyv. Visszaemlékezések a költő gyermekkorára. Az első novella egy nyári szünidőr a walesi hazában, a dombos-völgyes pázsitos tájon. Az otthoni környezet már kevésbé derűs. Sírva menekül haza onnan mamájával a szünidőre meghívott városi pajtás. A többi történet: mozaikképek nyirkos lebujokból, éjjeli pillangókról. Ez a könyv mint költői vázlatkönyv éppoly izgalmasan érdekes, akár a nagy festők vázlatkönyvei, amelyeken keresztül személyesebb ismeretséget kötünk a művésszel, mint amikor a teljes nagy orkeszter megszólal a vásznon. És az itt-ott elrajzolt, itt-ott elnagyolt vázlatok mégis legalább annyit elárulnak a művész tehetségéből, mint az aranykeretes díszruhájukat viselő képek vasárnapi pompája.

Jean-Jacques, ​egy pénzügyi tanácsadó cég alkalmazottja, nyolc év után unni kezdi szépséges feleségét, Claire-t, és szenvedélyes viszonyba bonyolódik az erotikus köztes térből kibontakozó Sonia nevű gyakornokkal. Nem sejti, hogy a neje átlát ügyefogyott alakoskodásán, és titokban magándetektívvel, a kórosan félénk Igorral figyelteti. Egy könyörtelenül kötelező, örökkévalóságnak tűnő családi ebéd végén jön az érzelmi sokk, Claire nem túl tragikus mozdulattal, egyszerűen csak szép lassan feláll és határozott léptekkel elindul a függőágyban vegetáló, fincsi ebédtől eltelt, tunya férjurához, és valami különös felsőbbrendűséggel közli: „Elhagylak.”

Húszezer ​éjszaka az több mint 54 év. Egy egész élet, amit ugyanazzal az emberrel kéne hűségben leélnünk. De képes-e erre ma egy negyvenes, érzelmekre és intimitásra szomjazó nő, aki a mindennapi rutinba, a látszatvilágba és saját kínzó vágyaiba beletörik? Mit dönt, amikor váratlanul elérkezik hozzá a mindent alapjaiban megrengető szenvedély, és felcsillan egy intenzív, új élet reménye? Érvényesek-e még az előző generációk tanításai az örök hűségről és a jóságról? Hány nap a világ? Lehet-e egy együtt leélt élet húszezer éjszakás kaland?

Az ​immár Európa-hírű írónő e legutóbbi művében, amely újabb olvasókat hódított meg Chirsta Wolf számára hazáján, az NDK-n kívül is, az ókori mitológiából ismert trójai királylányt, Kasszandrát állítja e régi témája ellenére is modern, aktuális, izgalmas regény középpontjába. Az érdekesen, feszültséget keltően visszapergetett cselekmény során a csalódott, visszautasított „isteni” szerető, Apollón által a jövőbe látás, jóslás képességével megajándékozott-megátkozott Kasszandra,a görögök bosszújára – a nagy háborúban Tróját éri a vereség után előre tudott halálára – várván, a híres mükénéi oroszlános kapu előtt, felidézi életét, mindazt, amit hű honleányként Trójában a királyi udvarban és szeretett városával kapcsolatban átélt: örömöket, majd a nagy tragédiát.

Sipov, ​a moszkvai rendőrség nyomozója, zsebtolvajspecialista, aki egy szép napon váratlanul kényes megbízást kap: Tolsztoj grófot s a gróf Jasznaja Poljana-i birtokán folyó állítólagos szervezkedést kellene szigorúan szemmel tartania – természetesen busás fizetség ellenében. Sipov hálás a sorsnak, hogy ily hirtelen kiemelte őt a névtelen-pénztelen rendőrkopók sorából, s hálából egyre küldözgeti kimerítő jelentéseit a gróf „titkos üzelmeiről”. A grófot ugyan még nem is látta, sejtelme sincs arról, mi folyhat a birtokon, a csengő rubelek sorra a kocsmárosok zsebébe vándorolnak, de légből kapott beszámolói olyan meggyőzőek, hogy a legmagasabb elismerést is kivívják, neve az uralkodó körökben is közszájon forog.

B. Traven (1882?-1969) író. Elbeszéléseinek, regényeinek színtere mondhatni ugyanaz: Mexikó, a szereplők mexikói fehérek, indiánok, Latin-Amerika tipikus kiskirályai, forradalmárai, egykori királyai, a hódító spanyolok leigázottjai, misztikus, mítikus hősök. A „Makrancos hölgy Mexikóban” című novelláskötetének bevezetője ezt írja: …”Traven írásait a nagy kaland igézete hatja át, mely ott él valamennyiünk lelkében; egy elpusztult civilizáció dzsungelmélyről fel-felvillanó emlékének bűvölete…” Az őserdő foglyai a Mahagóni c. hatkötetes regényciklusának hatodik, befejező része.

Traven életművének egyik legjelentősebb alkotása Mexikóban játszódik, a huszadik század első évtizedében. Szereplői a fakitermelésre szegődött nincstelen nyomorultak, akik embertelen körülmények között dolgoznak, hogy soha meg nem fizethető adósságaikat törlesszék. Közöttük dolgozik Cándido, az indián paraszt is, aki kölcsönszerzésre kényszerült, hogy feleségét tisztességgel eltemethesse; így került a monteriára, ahol a vadon élővilága is kevésbé veszedelmes, mint a munkafelügyelők. A gyötrelmek és megaláztatások azonban nem tudják megtörni az embereket; az akasztottak, a kikötéssel járó kínokon edzett munkások puszta kézzel támadnak hajcsáraikra, emberi méltóságuk kivívásáért.