„A Magányos utazó korábban kiadott és eddig meg nem jelent írások gyűjteménye, amelyeket közös témájuk kapcsol össze: az utazás. Ezek során eljutottam az Egyesült Államok déli részétől a keleti partig, onnan a nyugati partig, a messzi északnyugatra, Mexikóba, az afrikai Marokkóba, Párizsba, Londonba, mindkét óceánt átszelve. Bemutatok egy csomó érdekes embert, akikkel útközben találkoztam, és várost amiket menet közben láttam. Vasúti munka, tengeri munka, miszticizmus, hegyi munka, bujaság, szibaritizmus, balhék, drogok, templomok, művészeti múzeumok, a városok utcái, az élet dzsungele – ahogy egy független, tanult, nincstelen, bárhová elinduló csavargó megélte. A célja? Egyszerűen a költészet vagy a természetes leírás.”
Jack Kerouac

Jack Kerouac életének egyik meghatározó, megrázó élménye volt bátyja halála. A gyermekként eltávozott Gerard alakja Jack valamennyi regényében felbukkan. Minden esetben ő a tisztaság, a szépség, az angyaliság megtestesítője; ő a jin-jang szimbólum fehér szelete – Jack önmagát általában a megelevenedett fekete szeletnek látta.
Sokáig tartott, míg Kerouac rászánta magát, hogy megírja a legendássá nemesült, titokzatossá vált Gerard rövid életének és fájdalmas elvesztésének történetét, de ennek is eljött az ideje.

„Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:
Fiú! Fiú! – És rögtön utána, mint a félrevert harang: – Rumot, mert megfullad!
A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világrajöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia.”

„Wedekindet az új német irodalom egyik legérdekesebb, legizgatóbb problémájának tekintem” – írta Karinthy Frigyes 1912-ben Frank Wedekindről (1864-1918), akit ma Magyarországon leginkább színműveiről, például a Luluról vagy (erotikus részletei miatt) a szerző egymás után betiltott darabjai közé tartozó, először csak az 1960-as években előadott Tavasz ébredése című művéről ismernek. Változatos figurákat felvonultató rövidebb novellái, amelyekből e kötet is válogat, a maguk idejében rendkívül népszerűek voltak, különösen az író hazájában, Németországban. A néha tragikus elemeket tartalmazó, de többnyire inkább szórakoztató, ugyanakkor mindig fordulatos, ötletes s (ahogy annak idején mondták) indiszkrét cselekményt általában egy-egy szereplő elbeszéléséből ismerjük meg. Válogatásunkban a novellákat Wedekind néhány verse egészíti ki.