-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Gellérthegy
0Budapest egyedülálló földrajzi fekvésének köszönhetjük, hogy Európa egyik legszebb fővárosaként ismerik. A Duna finom Iveinek egyikében emelkedik a Gellért-hegy, a város talán legrégebben lakott része. A Dunára néző, meredek sziklafal és a dolomittömb tetején álló Szabadság-szobor, a Citadella együttes látványa páratlan: 1987-ben a folyó két partjának panorámájával együtt a Világörökség részévé nyilvánították.
A hegy lábánál értékes hőforrások fakadnak, belsejében barlangok alakultak ki, magaslatáról jól belátható az egész pesti síkság. A hegyhez történelmi események és legendák sokasága kapcsolódik: Szent Gellért mártíromságától és a boszorkányszombatokon át a Haynau által felépíttetett erődig, vagy a lourdes-i sziklakápolna mintáját követő pálos barlangtemplomtól a hegy gyomrában kialakított óriási víztározóig. Aki Budapesten romantikát keres, az biztosan erre veszi az Irányt. De az is, aki különleges, a környéken már csak itt élő növényeket szeretne látni, és az is, akit a 20. század első felének villaépítészeti remekei vonzanak. E könyv sokrétű kultúrtörténeti sétát kínál; segít eligazodni a városrész misztikától és meglepetésektől sem mentes történetében. Fejezetei egy olyan világról számolnak be, amely együtt él a 21. századi Budapesttel, mégis őrzi a maga több évszázados titkait. -
-
Andrássy út
0Kultúrtörténeti guide ez a könyv ez a kötet, hiszen ma már vagy teljesen új, más épületeket találunk a valahai helyszíneken, vagy egészen más tevékenység folyik a patinás falak között, mint annak idején. Nyilván meg-meglepődünk s elgondolkodunk egy-egy épület kalandos sorsán, ám megismerkedve történetükkel, visszavetíthetjük rég- és közelmúltunkat, és a séta közben láthatjuk a jelent.
-
A másik világ. Fényképezőgéppel a víz alatt
0A mély tengerekről tengeralattjárók, víz alatti robotok és más elmés szerkezetek segítségével kaptunk képe. A búvárfelszerelések tökéletesedésének köszönhető, hogy az emberiség kielégíthette csillapíthatatlan kíváncsiságát, s a sekélyebb vizekbe merülve megnyílt a víz alatti világ ismereteinek kincsestára.
E könyv célja, hogy bemutassa, milyen csodálatos a víz alatti világ, és mennyire megérdemli a védelmet. Az óceánok gazdagságát legszínesebben a hozzánk legközelebb eső parti vizek tanúsítják. A szerzők tengerbiológusok és egyben kitűnő fényképészek, akik színes felvételeken (ezek többségét ők maguk készítették víz alatti expedícióik során) tárják az olvasó elé a tenger világának egy-egy lenyűgözően érdekes élőhelyét, s általuk a víz alatti világ káprázatos sokszínűségét. -
-
-
-
-
-
-
Klasszikus vitorlás jachtok
0A gondosan megépített, klasszikus formákat viselő vitorlás jachtok igazi látványosságszámba mennek, és nem csupán a tengerészek, de a „szárazföldi emberek” csodálatát is kivívják. Ez a könyv ennek a szépségnek az ünnepe: miközben a legszebb vitorlás hajók seregszemléjét nyújtja, egyben szakszerű elemzéssel is szolgál, a klasszikus jacht pontos meghatározásától kezdve az egyes tényezők – tervezés, anyagok, évjárat, méret, építő stb. – szerepének magyarázatáig. A fejezetek egy-egy hajót tárgyalnak, és részletes információkat közölnek azok eredetéről, történetéről, felépítéséről és az egyéb típusokkal való kapcsolatáról. Az olvasó tökéletes képet kaphat arról, hogy ezeknél a gyönyörű tengerjáró járműveknél a különböző országok hajóépítő szakemberei hogyan fejlesztették ki egyedi megoldásaikat, és milyen válaszokat találtak a sebességgel és manőverezőképességgel kapcsolatos kihívásokra. A kötetben szereplő klasszikus vitorlás jachtok története több mint 120 évet ölel fel. Jill Bobrow – csodálatos fotók segítségével – a 19. század végétől napjainkig kíséri végig fordulatos és izgalmas históriájukat, és olyan régi és modern típusok sorsát követi nyomon, mint a Britannia, az Astra, az Enterprise, az Endeavour, a Rainbow, a Ranger, a Meteor, az Atlantic és még sorolhatnánk. A szerző a zárófejezetben azt is bemutatja, hogy a mostani klasszikusok – a különféle regattákon egymással versengve – miként hasítják most is a vizeket, egyben igazolva azt a tényt, hogy a jachtvitorlázás iránti szenvedély a mai napig nem csitul.
-
Magyar művelődéstörténet
0Az 1940-es évek elején kiadott ötkötetes Magyar művelődéstörténet után 1997-ben jelent meg először nagyobb szabású összefoglaló a magyar kultúra múltjáról. A munka tematikája sokfelé ágazik, mégis a történetkutató tudományok együttműködéséből egységesen bontakozik ki az a kulturális-civilizációs folyamat, amelyet mai hazájába érkezése előtt, majd 1100 éves Kárpát-medencei története során a magyarság létrehozott, és ami földrészünkbe gyökereztette, egyedi vonásokkal ruházta föl a magyar művelődést. A kötet egyes fejezetei a nagy történelmi korszakokat és stílusáramlatokat követik, azonban nemcsak a szűkebb értelemben vett kultúrát (művészetek, oktatás, tudomány) tárgyalják, hanem jóval szélesebb kitekintéssel az életmódot, a mentalitást, a mindennapi gondolkodást, az ember és természet sokrétű viszonyának alakulását és az egészségügyet is. A könyv kedveltségét és keresettségét, széles körű használatát tanúsítja, hogy első megjelenése után rövid idővel több újabb kiadást ért meg. A jelenlegi kötet tetszetősebb kiállítású, a szerzők újabb részletekkel, kutatási eredményekkel és szakirodalommal is bővítették, képanyagát frissítették.
-
-
Az Alfa Romeo története 1910-2010
0Világon egyedülálló könyv az Alfa Romeo 100 éves történetéről. A teljesség igényével 532 oldalon összeállított 1000-nél több archív és új képpel illusztrált album, a 100 évet egyben átfogó (magyarországival együtt) és típustörténeten túl bemutatja a sportautók és tanulmányautók történetét is, valamint a márkával együttműködő formatervező cégeket, mérnököket, versenyzőket, és reklámplakát történetet, s mindazt ami valamilyen formában kötődik az Alfa Romeo-hoz, legyen az grafikai vagy fotósi alkotás, kerékpárok, modellek és a rajongók szívéhez közelálló kiegészítők. Az album végén teljes típuslista található idő és ABC rendben. A könyv atekintetben is különleges, hogy Magyarországon az elmúlt 100 évben sosem jelent meg magyar nyelven Alfa Romeo történetével kapcsolatos könyv.
-
Magyarok az Észak-Amerikai Polgárháborúban 1861-1865
0A Kossuth-emigráció amerikai szereplését kevéssé ismerjük, bár kutatók tisztes sora, életet betöltő szorgalommal fáradozott annak feltárásán. A száz év előtti hírközlés viszonylagos kezdetlegessége és bizonytalansága kevés lehetőséget nyújt annak felmérése: hány magyar harcos vett részt a roppant küzdelemben, amelynek több mint félmillió halottja volt, s személy szerint kik voltak ezek. Tábornokok, ezredesek és egyéb főtisztek egész sora került ki magyarok közül, s sokat vesztették életüket a szerencsétlen néger rabszolgák felszabadításáért, az Amerikai Egyesült Államok és az emberiség haladásáért vívott küzdelemben. Rólunk szól, az ő viszontagságos életüket idézi fel – a fellelhető dokumentumok alapján – ez a könyv.
A szerző, Ács Tivadar, évtizedek óta szorgalmas és eredményes kutatója a messzire szakadt magyarság életének és történelmének. Munkája érdekes olvasmány, mely jogos büszkeséget ébreszt a Földgolyó bármely pontján élő hazánkfiában.