• Gulácsy Lajos

    0

    Különös lírájú, finom festői hangulatú képein varázslatos olasz tájak, meseszerűen átfogalmazott történelmi és zsánerjelenetek, sohasem volt álomvilág tüneményei, légies nőalakok tűnnek elő. A magyar szecesszió művészei közé is gyakran besorolják, illetve a modern látomásos szürrealista festészet atyjának is nevezik, valójában sajátos invenciójú, különc és tragikus sorsú egyénisége egyetlen izmushoz sem kapcsolható. 1907-es Márffy Ödönnel közösen rendezett kiállításának kapcsán írta Márkus László a katalógus előszóban: ”Ők nem a dolgok objektív valóságát keresik, de szubjektív világképüket ebből a valóságból vonják el: nem keresik a természet fotografikus hűségű ábrázolását, de benső kontaktusban vannak a természettel, amely eleven víziókban nyilatkozik meg a látás izzó pillanatai alatt. Lírikusok, akik éneket mondanak a termékeny pillanatokról, lírikusok ők, akik megérzik a vibráló lombok, a sugárzuhatagok, a gyöngéd vonalak, a hatalmas színek, a csöndes szobák és az emberi arc misztériumának poézisét, lírikusok ők, akik egy futó pillanat érzéseit éneklik meg őszintén, becsületesen és egészségesen, egy futó pillanat érzéseit, amelyek szertefoszlanak, mint a tavaszi ködök, s nem marad utánuk más, mint az elröppent érzés fájdalma. Gulácsy Lajos a halk szomorúság elégiáját énekli. Botticelli látta így egy könnycsepp fátyolán át a dolgokat, s ama legnagyobb, a bánatos Giorgione, aki az élet egész rejtelmes finom fájdalmát bele tudta festeni a Concerto csodálatos muzsikusának arcába Valami gótikus búsongás, valami a festett üvegeken át elbágyadó napsugár szelíd panaszából, valamint misztikus áhítat, valami gyöngéd eksztázis lelkesíti át a fiatal piktor karcsú vonalait” Egy 1922-es kiállítása kapcsán Lyka Károly pedig így írt Na’Conxiopan bizarr birodalmáról: „Testetlen asztrál-lények lakják, felfoszlott formájuk, sápadt színük éppen csak dereng, cselekvésük erély nélküli imbolygás. Némelyik színné vált illatnak hat” Valóban Gulácsy művészetének lényege a szinesztézia, mely a lélek labirintusába való utazást segítette elő.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Galaxis Útikalauz stopposoknak

    0

    3 300 Ft
    Tovább olvasom
  • Isztambul

    0

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Az empátia – a beleélés lélektana

    0

    Minden emberben megvan az a képesség, hogy a másik lelkiállapotába – érzelmeibe, gondolkodásmódjába, beállítódásaiba – beleélje magát. Voltaképpen így érthetjük meg igazán egymást, így tudjuk meg, hogy a másik mit érez, mire vágyik, mi nyugtalanítja. A pszichológusok empátiának – beleélésnek nevezik ezt a képességet, amely az emberi kommunikáció olyan jelzéseinek érzékeny felfogásával és feldolgozásával jön létre, amelyekre a mindennapi emberi érintkezésben alig fordítunk figyelmet. Az empátia pszichológiatörténeti előzményeire, leírására és magyarázatára Buda Béla új, mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban használható koncepciót dolgozott ki. Foglalkozik az empátiás beleélés jelentőségével a szülő és a gyermek életében, a felnőttek társas viszonyaiban, a formális szervezetekben (vezetők és beosztottak viszonyában) és az intim kapcsolatokban. Külön fejezetben ír az empátia jelentőségéről a művészetekben, a pszichoterápiában és a pszichiátriában. Kiadványuk sok pszichológiai ismeretanyaggal, új módszertani lehetőségekkel fokozza a jobb emberismeret képességét. Ajánljuk pszichológusoknak, orvosoknak, pedagógusoknak – általában az emberek befolyásolásával foglalkozó olvasóinknak. A könyv útmutatót ad a témában való további tájékozódáshoz is.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Kína

    0

    A hatalmas méretű távoli ország, Kína csupa rejtély számunkra. Bár sokakat érdekel ez a végtelen titkokat rejtő föld és népe, kevesen vannak, akik biztonsággal tájékozódnak a nyugatitól oly eltérő gondolkodásmód, a mienktől eltérő értékrend és világszemlélet otthonában. Bárdi László évtizedek óta szenvedélyesen kutatja a Keletet, Kínát – földjét, társadalmát, történetét. Mint mondja, „a különbözőségek enyhítésének egyik legfőbb útja a megismerés: egymás kölcsönös és előítéletek nélküli megismerése.” Ennek jegyében osztja most meg több, mint húsz kutatóútja során gyűjtött személyes, emberközeli tapasztalatait az érdeklődő olvasóval. Izgalmas, olvasmányos könyve tizenkét fejezetben ismertet meg a kínai történelem, vallás, települések, kulturális érdekességek megannyi mozzanatával. Kihagyhatatlan olvasmány mindenkinek, akit testközelből is érdekel a hatalmas „emberi hangyaboly”, Kína.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • The Best of MGM

    0

    A photographic tribute to the legendary movie studio features more than 250 full-color and black-and-white illustrations and a well-written text that traces the studio’s history and discusses its films and stars.

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A pictorial History of the Talkies

    0

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Die Geschichte des erotischen Films

    0

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Fifty Years of the Movies

    0

    Jeremy Pascall was an English screenwriter, broadcaster, journalist and author. He specialized in writing about humour and rock music, starting his career at the magazine New Musical Express. At 26 he moved on to be a producer at London’s Capital Radio. He has written several books. He was an accomplished music journalist, coming of age in the ’60s. He interviewed all the big rock stars of the time (he had extremely funny stories of time spent with Mickey Dolenz of The Monkees fame) and was an integral part of the avant garde group Bonzo Dog Doo Dah Band. He also wrote several books, was a successful DJ at Capitol Radio in London, hosting the shows Vinyl Vaults and The UnEncyclopedia of Rock, before evolving into a talented radio and television comedy writer. According to a friend, „He was a prickly, cigar smoking, hard drinking, high-flying bon vivant who knew almost everybody important in the worlds of comedy and telly, and everything about English popular culture; and he did NOT suffer fools gladly.”

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • The History of Television

    0

    Chronicles the medium that has changed the face of politics, world news, art, entertainment, and leisure time, and presents its technical development and hit programs

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Black Hollywood

    0

    An album of motion-picture stills and publicity shots traces the progress of and major influences on black actors and actresses since pre-World War I years

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Piroska és a farkas

    0

    Három dimenziós mesekönyv.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Sonnets / Szonettek

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Afrika

    0

    1 650 Ft
    Tovább olvasom
  • Magyar királyi csendőrség

    0

    15 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Gyere velem András

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szívlakoma

    0

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Az emrődi kísértet

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Körkörös romok

    0

    Borges különös és egyedülálló író. Világa is különös; elképzelt világmindenségét fiktív nyelvvel, anyagokkal, tudománnyal, számrendszerrel tölti meg. Hol a térbeli végtelen átfogására vállalkozik, mint novelláskötetének egyik legjobb darabjában, Az Alefban; hol az időbeli végtelent próbálja átfogni, mint a Funes, az emlékezőben; hol a célszerű rendetlenség és az oktalan rend dialektikáját fogalmazza meg, mint a Bábeli Könyvtárban; hol zseniális művelődéstörténeti és társadalombölcseleti karikatúrát rajzol, mint A babiloni sorsjátékban. A mindenség, sors, végtelenség jellemezte borgesi világban szüntelenül jelenvaló a fantasztikum, legfeljebb az a szokatlan benne, hogy a tudomány nem a természettudomány vagy a műszaki tudományok valamelyik ága, hanem a társadalomtudományoké: történelemből, irodalomtörténetből kap az olvasó egy-egy ízes morzsát.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A Felvidék

    0

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Attila trilógia I.

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Mesék és történetek I-IV.

    0

    14 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A természet rendszere

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Sors és történelem

    0

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Zen

    0

    A zen (csan) buddhista történetekben, anekdotákban, párbeszédekben és tanításokban a nyugati logikától eltérő módon nyilvánulnak meg a felismert igazságok. A zen mesterei meghökkentő, sok esetben megdöbbentő reakciókkal próbálják kiszabadítani tanítványaikat a felesleges, rosszul megfogalmazott kérdések és helytelen válaszok hálójából, és tévedéseikre, hibáikra rámutatva segítik hozzá őket ahhoz, hogy megpillantsák a szavakon túli valóságot – elérjék a megvilágosodást.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Madárhatározó

    0

    Madárhatározó a Magyarországon, Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Kelet nagy részén megfigyelhető madárfajok átfogó kézikönyve. Kezdő és tapasztalt madármegfigyelők számára egyaránt alapműnek számít.A második, átdolgozott kiadás ötvenegynéhány új fajjal bővült. Figyelembe veszi a legújabb kutatási eredményeket, nagyobb helyet szentel egyebek közt a viharmadaraknak, a ragadozó madaraknak, a különféle sirályoknak, galamboknak, baglyoknak, rigóféléknek, énekesmadaraknak és gébicseknek. Pontosan 928 különböző faj és számos alfaj szerepel benne áttekinthető rendszerezésben, ebből 800 részletesen. Mindez annyit jelent, hogy a határozóban a világ minden tizedik madárfajáról szó esik. A precízen szerkesztett szövegek leírják az egyes fajok testméretét, élőhelyét, elterjedését, határozóbélyegeit, alfajait és hangját. A mintegy 200 oktató képoldal több mint 3500, először ebben a kötetben megjelenő, szép madárfestménnyel mutatja be, hogy nemétől, korától, elterjedésétől és az évszaktól függően miképpen változik egy-egy faj külseje. A fajtaábrázolásokon kívül az illusztrációk a madarakat jellegzetes környezetükben is megjelenítik. A képtáblákon a madarak fontos jellegzetességeit kiemelő nyilak és képaláírások segítik a könnyebb eligazodást. Az elterjedési térképek tájékoztatnak a költő- és telelőterületekről, valamint a vonulási útvonalakról is. Madárhatározót, melyet három elismert, világjáró ornitológus írt és illusztrált, a világ egyik legjobb kézikönyvének tartják. A madarak iránt érdeklődők ugyanolyan elmaradhatatlan kelléke, mint a távcső.

    11 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az éden sárkányai

    0

    Carl Edward Sagan (1934-1996) amerikai csillagász, planetológus, asztrobiológus nemcsak kiemelkedő szaktekintély volt, hanem nagyszerű író is. Több mint 20 könyve, s kiváltképp A kozmosz című televíziós sorozata, amelyet 60 országban emberek százmilliói kísértek figyelemmel, emblematikus alakká tették a tudományos ismeretterjesztés terén. Az Éden sárkányai-ban, amelyért Pulitzer-díjat kapott, Sagan izgalmas szellemi kalandra invitálja az olvasót: végigkalauzolja az emberi intelligencia kialakulásának történetén. A hüllők iránti ősi ellenszenvünktől kezdve az álom és az alvás funkcióján át a jobbkezesség előnyben részesítésének okáig számos kérdésre kapunk meghökkentően újszerű választ. A szerző hatalmas anyagismeret birtokában tekinti át a tárgy lehetséges összefüggéseit, mindig az emberi kultúra egészében gondolkodik, s rámutat: az emberi intelligencia olyan új feltételeket teremtett az emberiség számára, amelyekkel még nem tanult meg együtt élni. Márpedig az egész emberi nem fennmaradása függhet attól, hogy mennyire jövünk tisztába intelligenciánk természetével – amihez viszont ismernünk kell kialakulásának folyamatát is.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Széppróza

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyi menyegző

    0

    1608 november, Kolozsvár. A város Báthory Anna esküvőjére készülődik. A fejedelem tizennégy éves húgát családja és a hagyományok tiszteletére nevelték… Vajon engedelmes araként vagy lázadó özvegyként teljesíti be sorsát? Hogyan küzd a három részre szakadt ország politikai játszmái közepette egy fiatal lány a hatalommal bíró férfiak szerelme, érdekei és kapzsisága ellen? Boldog fiatalasszony vagy „ördög, gyilkos kurva”, ahogy az új fejedelem nevezi? Erdély és Magyarország a XVII. század elején a politikai intrikák és álandó háborúskodások világa. Hitviták, árulások és érdekházasságok döntik el országrészek sorsát. A végvárakban, az ostromlott falak mögött jelenésekről, családi átkokról, mérgezésekről és testvérszerelemről suttognak… Ugron Zsolna regénye a 17. század egyik leghírhedtebb, legtitokzatosabb alakját, a bűbájos boszorkányt, Báthory Annát idézi meg. A körülrajongott és gyűlölt Báthoryak világát, melyben az árulások, parancsszóra elhált szerelmek és politikai gyilkosságok közepette egy asszony boldog akart lenni.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Krisztus utolsó megkísértése

    0

    Isten, tégy engem Istenné! – kiált a kis Jézus a világhírű görög író 1961-es első megjelenése óta számos botrányt, indulatot támasztott regényében. Az evangéliumi történetre épülő, ám felfogásában attól mégis jelentősen eltérő regény Krisztust mint vívódó, a test és lélek, „hús és szellem” kettősségével tusakodó embert ábrázolja megindító erővel – az embert, aki harcai és kísértései végén képes volt beteljesíteni feladatát. A hatalma csúcsára ért, dekadens Róma Izráel ura. A Megváltót nemzedékek sora óta mind türelmetlenebbül váró, rabigában sínylődő ország forrong és lázad… Júdás a szakállát szaggata, és eldobálta a tövestül kitépett szálakat, »Zorbász, a görög” című nagy sikerú regénye és az „Isten szegénykéje” című írása – melynek hőse Assisi Szent Ferenc – már népvilágot látott hazánkban. Az „Utolsó Megkísértés” egyik legjelentősebb alkotása, mely most először olvasható magyar nyelven. A regényből készült, Martin Scorsese által rendezett filmet többszöri próbálkozás ellenére sem láthatta még TV képernyőre a hazai közönség.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Színház

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Akinek meg kell halnia

    0

    Egy anatóliai görög faluban húsvét táján összeülnek az elöljárók. Nagy gondban vannak: a következő évi passiójáték szereplőit kell kijelölniük. Sok vita után Krisztus szerepét Manolioszra, a fiatal pásztorra bízzák. Manoliosz és társai – az apostolok, akik között ott van a földesúr fia is – őszinte szívvel, nagy elmélyüléssel készülnek szerepükre. Ám Krisztus eme igazi követői akaratlanul is szembekerülnek az emberi gonoszsággal. Fellépésük drámai eseményeket von maga után, melyek során mindenki megmutatja igazi arcát.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem