-
A sakkzseni
0Lékó Péter saját játszmaelemzéseivel.
Péter szakmai kérdésben semmit sem dönt el Arshak nélkül. Előtte nincs titok sem. Ez a könyv is úgy készülhetett, hogy az anyagfelvétel minden elemében meg kellett állapodniuk. A beszélgetéseket Péter szabadidejének terhére, előre rögzített időkorlátok közé szervezhettük meg. A szavak között olvasva az is kiderült, hogy Péter beszámolt főedzőjének a legfontosabb momentumokról. Egyébként is mindennap beszélnek egymással, s ha valamely tornára készülnek, fél napokat töltenek együtt. Péter versenyek után általában egy hét szabadságot engedélyez magának. Ezeken a napokon is figyeli számítógépén a világ sakkeseményeit és elemez játékszituációkat, de ez inkább az újságolvasás és a könnyű passzió szintje ahhoz képest, amikor az edzés 10-12 óra kőkemény gondolkozással azonos. -
Olasz – Magyar szótár / Vocabolario Italiano-Ungherese
0Az új olasz magyar kéziszótár a korábbi, Herczeg Gyula-féle nagyszótár anyagára épülve és ezt az anyagot korszerűsítve a mai nyelvállapotot tükröző legmodernebb szóállományt tartalmazza. Szótárunk elsősorban a hazai olaszul tanuló, olasz nyelvet használó, nyelvvizsgára készülő közönségnek készült. A mintegy 50 ezres címszóállományú szótárban jelentős szerephez jut a gazdasági, társadalmi és technikai változásokat követő szakszókincs, s nagy hangsúlyt fektettünk az élőnyelvi példák bemutatására. Helyet kapnak benne a mai olasz nyelvbe újonnan bekerült, gyakran használt idegen eredetű szavak is.
-
Magyar – Olasz szótár / Vocabolario Ungherese-Italiano
0Az új magyar-olasz kéziszótár a korábbi, Koltay-Kastner Jenő-féle nagyszótár anyagára épülve és ezt az anyagot korszerűsítve a mai nyelvállapotot tükröző legmodernebb szóállományt tartalmazza. Szótárunk elsősorban a hazai olaszul tanuló, olasz nyelvet használó, nyelvvizsgára készülő közönségnek készült. A több mint 60 ezres címszóállományú szótárban jelentős szerephez jut a gazdasági, társadalmi és technikai változásokat követő szakszókincs, s nagy hangsúlyt fektettünk az élőnyelvi példák bemutatására. Helyet kapnak a szótárban a mai magyar és olasz nyelvbe újonnan bekerült, gyakran használt idegen eredetű szavak is.
-
Képes angol szótár – Illustrated Oxford Dictionary
0Ez a mértékadó és könnyen használható angol egynyelvű szótár gondosan ellenőrzött szómagyarázatokkal és világos, áttekinthető ábrákkal segíti az eligazodást a legbonyolultabb témákban is (187000 címszóval, 4500 képpel, 600 képes szemléltető táblával).
-
A modern kor. A 20. század igazi arca
0„A húsz fejezetből álló könyv részletesen elemzi a század meghatározó eseményeit, különös tekintettel a totalitárius államok működésére, a bolsevik és a fasiszta típusú államrend kialakulására. Vizsgálódásai az egész világot érintő jelenségekre vonatkoznak, nem szűkülnek Európára. Külön elemzést szentel az Egyesült Államok huszadik századi történetének, az európai politikában játszott szerepének, és természetesen sem az afrikai, sem az ázsiai változások nem maradnak ki az analízisből. Paul Johnson műve nagyon sok információt tartalmaz, de stílusa révén mégis élvezetes, emészthető olvasmány. Aki ezt a művet türelmesen és figyelmesen végigolvassa, talán felelősségteljesebben fog viszonyulni a huszonegyedik századhoz.” (Körmendy Zsuzsanna)
-
Fizika összefoglaló
0„Az összefoglalót haszonnal forgathatják a tudásukat rendszerezni akaró felvételizők, érettségizők, vizsgázók, tanulmányi versenyekre készülők, és azok, akik áttekintést szeretnének kapni a fizika tudományának alapjairól” – írja Holics László előszavában.
-
Két kicsi hód
0Élt egyszer egy skót kisfiú – úgy hívták: Archie Belaney – aki annyira rajongott az indiánokért, hogy elhatározta… indián lesz. Alighogy iskoláit befejezte, áthajózott az óceánon, és bevetette magát Kanada őserdeibe. Az indiánok szívesen fogadták maguk közé, nevet is adtak neki. Így lett Szürke Bagoly, és ezt a nevet megtartotta haláláig. Népének nagy barátja, szószólója volt. Tudós természetkutató. Különösen a hódok életét tanulmányozta nagy elmélyültséggel. Cikkeket, regényeket írt az indiánokról, előadásokat tartott – népszerűsége nőttön nőtt. Mindenki indiánnak tartotta, csak halála után derült ki, hogy valójában fehér ember. 1880-ban született, és 1937-ben halt meg. Legnépszerűbb ifjúsági regénye a Két kicsi hód.
-
-
-
Madarak I.
0A Madarak Új Enciklopédiája a világ madarainak két kötetben összefoglalt hiteles kalauza. Az egyes családokat tárgyaló fejezeteket neves biológusok és természetvédők állították össze. A leírások tartalmazzák a világ valamennyi családját, ismertetve azok morfológiáját, életmódját, elterjedését, táplálékát, társas viselkedését és költésbiológiáját. Mivel a világ madárfajainak egynyolcada veszélyeztetett, különös hangsúlyt kap az egyes fejezetek végén, az adott családdal kapcsolatban, a természetvédelem. Az Enciklopédia közérthető és olvasmányos szövegét gazdagon illusztrálják a madarak természetes környezetében készített színes fényképfelvételek.
-
A láthatár áthatolása
0Az album szerzője és fotográfusa, Péczely Lajos 1999 és 2019 között hátizsákos és expedíciós utazóként közel 600 napot töltött Közép-Ázsiában. Az expedíciók nyitották meg számára a kietlen és végeláthatatlan térségek belsejét, és tették lehetővé a Föld itteni, alig ismert arcának megismerését. Az album kitűnő felvételekkel tárja az olvasó-néző elé az Usztyurt-fennsíkot, az Aral-tó térségét, a Kara-kum és a Kizil-kum sivatagot.
-
A rutének (ruszinok)
0Bonkáló Sándor A rutének című 1940-ben megjelent monográfiája 1989-ig indexen volt, Kárpátalján fellelhető példányait elkobozták és elégették. A szlavista részletesen foglalkozik a ruszinok Kárpátaljára történt betelepítésével, s egyúttal cáfolja a szovjet történettudománynak azt az állítását, hogy a rutének őslakók, és Kárpátalja a Kijevi Nagyfejedelemséghez tartozott. Megismerkedhetünk e kis szláv népcsoport történetével, többnyelvű irodalmával, az ukránoktól eltérő szokásaival, kultúrájával, vallásával, hagyományaival, nyelvével.
-
-
-
-
Íme, a király
0A két évvel a véres Szent Bertalan-éj után trónra lépő új francia király, III. Henrik a katolikusok és hugenották összebékítésén fáradozik. A korszak eseményeinek krónikása, a házassága után Párizsba költöző Pierre de Siorac hamarosan a királyi udvar fontos személyiségévé válik, mivel azon túl, hogy az uralkodó orvosaként tanúja, olykor pedig cselekvő részese lesz az udvarbeli intrikáknak, titkos küldetéseket, fontos diplomáciai megbízásokat is teljesítenie kell – melyek során gyakran veszedelmes szerelmi cselszövényekbe is keveredik.
-
-
Az élő világegyetem könyve
0Az élet igazságánál nincs szebb és nagyszerűbb erő földön és égen! Milyen nagyszerű és szívdobogtató meggondolni, hogy személyes életerőnk minden más erőnknél erősebb! Hiszen minden tevékenységünk életerőnktől kapja energiáját. De ha ez így van, akkor szükségképpen a jónak, az igaznak kell győznie a való világban is! Tévedés, hogy mindig a rombolás a hatékonyabb, hogy mindig a rossz terjed könnyebben, hogy a jó szükségszerűen mindig lépéshátrányban kell legyen – mert minden létező erők forrása, a Természet szerint az élet igazságának rendeltetett a győzelem!
-
Magyar Lélek. A magyar népművelők országos folyóirata.
01 évf. (1939) 1-12. sz. ; teljes évfolyam egybe kötve; a folyóirat-számok borítóikkal együtt bekötve
-
Finnek, észtek
0„A népek tengerében, mint két testvérsziget él északon – szlávok és germán fajták közé ékelve – a magyarok egyetlen európai rokonsága: a finn és az észt nemzet. Kemény lelkŰ, nagy akaraterejű és tehetséges emberek.
A világháború kataklizmájából is megpróbáltatások és véráldozatok útján fel tudtak emelkedni nemzeti életük tudatára, önálló államiságuk berendezkedésére. Rokoni voltunk felderítését a nyelvbúvárlatnak köszönhetjük. Szavak és nyelvtani szerkezetek bizonyítják, hogy egy fának ágai vagyunk. Évezredek után újra egymásra találtunk, testvér és testvér egymásra ismertek. És ma a nyelvészet bizonyságai mellett egész világjukat közelállónak érezzük magunkhoz és szívesen ismerjük meg kultúrájukat, történelmüket, földrajzukat, néprajzukat, gazdasági s egyéb problémájukat. Ránk nézve csak gazdagodást jelenthet a lelki kapcsokkal megerősített magyar-finn-észt szellemi szolidaritás.
„ -
A magyar építészet mesterei
0Magyarországon a 2014-es esztendőt az Építészet évének nyilvánították Ybl Miklós kétszáz éves születésnapja alkalmából. Emellett fontos kiemelni azt is, hogy idén száz éve, az első világháború kezdetével ért véget a magyar építészet egyik legragyogóbb és leggazdagabb időszaka. Ami azonban véget ért, az nem múlt el: az ebben az időszakban létrehozott művészetből sokat merítettek a következő generációk. Ez a könyv tisztelgés az elmúlt háromszáz év jól vagy kevésbé ismert nagy építészei előtt, akik maradandó alkotásaikkal gyarapították a magyar kultúrát.
-
Egy mozgalmas élet
0„Pierre Vago – Vágó Péter – 1910-ben született Budapesten. Édesanyja, Lénárt Gitta, híres énekesnő és híresen szép asszony. Édesapja, Vágó József, fia születésekor már elismert építész, akinek művei kiemelkedő helyet foglalnak el kora építészetében… Az Egy mozgalmas életet úgy is olvashatjuk, mint egzisztenciális metaforát, melyben az egykori mindennapok apró hírei, melyeket a szerző életereje és mindig éber kritikus szelleme hat át, új életre kelnek, s arra késztetik az olvasót, hogy elgondolkodjon azon, mit jelent számára az akarat, a cselekvés, az etika, az elkötelezettség, a barátság és a szolidaritás.” Maurice Culot
-
Magellán-felhő
0A XXXII. század embere, a hatalmassá növekedett emberiség új nagy hőstettre készül. Óriás-rakétát készítenek, azaz készítettetnek automatáikkal a világűrben, ahol a nehézségi erő ugyszólván semmivé csökken, hogy kitörjenek a naprendszerből a legközelebbi galaxis felé. Az expedició fiatal orvosa a krónikás, az ő izgalmas, naplószerű beszámolójából értesülünk az expedíció sok száz tagjának megható és lélekemelő emberi hősiességéről, küszködéséről a világűr ezer veszedelmével a szinte két évtizedes úton., Milyen a XXXII. század embere, hogyan harcolja meg a maga nagy forradalmi harcát a tudományokban az emberért, hogyan sikerül az emberi értelemnek és akaratnak idegen naprendszer lakóival találkoznia – erről szól ez az izgalmas utópisztikus – fantasztikus regény.
-
Hauszmann Alajos öröksége. Hagyományőrzés és modernitás
0A 2022. évi Hauszmann-konferencia előadásai.
-
Idegen bolygón született
0A Vénusz-trilógia 3., befejező kötete. „Ki tudná megmondani, milyen világ rejtőzik valójában a Vénusz soha fel nem szakadó ködtakarója alatt? Mit rejt a sűrű köd, mely. a Föld testvérbolygójának titkait őrzi?
Vajon volt… vagy csak születőben van ott az élet? Vagy csend honol még az élettelen tájakon?…”
Erre a kérdésre igyekezett költői választ adni Botond-Bolics György Vénusz-trilógiájával, mely a „Ha felszáll a köd…” és az „Ezer év a Vénuszon” után ezzel a kötettel ért befejezéséhez.
Mark Barett, a Vénuszon született első ember küzdelmes, de diadalmas sorsa, a magas technikai kultúrájú barbárságon emberséggel győzedelmeskedő tudós XXII. századbeli regényes életútja elevenedik meg előttünk ebben a könyvben, mely a két előző kötettel egyetemben méltán tanúsítja, hogy mennyire magasan szárnyal a csillagok világát, a végtelen mindenség titkait fürkésző ember képzelete. -
Ezer év a Vénuszon
0A XXII. század elején űrhajó-járat közlekedik a Föld és a Vénusz között, teret és időt legyőzve, kozmikus sebességgel suhanó asztroplánok száguldanak száguldanak a világűrben. Óriási meteorraj tör a Naprendszer térségébe: a két bolygó között váratlanul megszakad a rádió-összeköttetés is. Tizenegy földi ember: köztük egy fiatal házaspár is – a soha fel nem szakadó ködtakaróba burkolt Vénuszon reked. Mintegy húsz földi évet töltenek itt, jól felszerelve, s mégis kényszerű száműzetésben. „Vendéglátóik”, az antropterák ez idő alatt csodálatos fejlődésen mennek át, a földi ember évezredes történelmét futják be. A házaspárnak gyermeke is születik. A kis Mark már tizenhárom esztendős, amikor a meteorfelhő végre elvonul, és ismét szabaddá válik az út. Az asztroplánról mint távoli fényes csillagot pillantja meg először a bolygónkat, a Földet Mark, a Vénuszon született ember.
-
Építészeti hagyományunk nyomában. Tanulmányok a népi építészet és a településnéprajz köréből 1974-2018
0„Gráfik Imre néprajztudós, muzeológus a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tájegységfelelős muzeológusa (1970-1978); a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója (1986-1993), majd a budapesti Néprajzi Múzeum főosztályvezetője (1994-1998); múzeumi főtanácsos (1999-től). 2004-ben vonult nyugállományba. Több hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, vezetőségi tagja, óraadó, vendégelőadó tanára hazai és külföldi egyetemeknek. Jelen kötet a népi építészet, településnéprajz és a szabadtéri néprajzi muzeológia tárgyban írott fontosabb tanulmányait tartalmazza.”
-
-
Dűne
0Gyönyörű szőnyegbe szőtték világukat a Látólények, hogy elrejtőzzenek az emberek ridegsége elől. De egy liverpooli ház padlásán a szőnyeg alvó szövete váratlanul életre kel, s hosszú téli álmából feltámad az Éden csodálatos, sokdimenziós világa. Az élő szőnyeg felbomlott szálait minden gonosz fondorlat és veszély ellenére újra kell szőni, különben végpusztulás fenyegeti a tökéletes harmónia polgárait. Barker könyve a titáni küzdelem krónikája. A reményé és a szerelemé. A lidércnyomásé és a felhőtlen boldogságé. Az életé…
-
Kis Házak / Small Houses / Case mici
0A kis költségvetésű lakóháztervezők szívesen alkalmaznak könynyűszerkezetet, ami által a ház elzárt vagy nehezen megközelíthető helyen is felépíthető; ugyanakkor ötletes belső megoldásokat – összecsukható asztalt, függőágyat, fényáteresztő elemeket, jól kihasználható tárolóhelyeket – alkalmaznak. Könyvünk 25 kortárs példán keresztül mutatja meg, nnilyen nagyszámú építészeti megoldás kínálkozik kis alapterületű lakóházak igényes megvalósítására.
-
Korbács
0Gyönyörű szőnyegbe szőtték világukat a Látólények, hogy elrejtőzzenek az emberek ridegsége elől. De egy liverpooli ház padlásán a szőnyeg alvó szövete váratlanul életre kel, s hosszú téli álmából feltámad az Éden csodálatos, sokdimenziós világa. Az élő szőnyeg felbomlott szálait minden gonosz fondorlat és veszély ellenére újra kell szőni, különben végpusztulás fenyegeti a tökéletes harmónia polgárait. Barker könyve a titáni küzdelem krónikája. A reményé és a szerelemé. A lidércnyomásé és a felhőtlen boldogságé. Az életé…
-
Vaják. Az utolsó kívánság
0Geralt a vajákok közé tartozik: mágikus képességeinek köszönhetően, amelyeket hosszan tartó kiképzése és egy rejtélyes elixír csak még tovább csiszolt, zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. Ugyanakkor nem hétköznapi gyilkos: célpontjai vérszomjas szörnyetegek és aljas fenevadak, amelyek mindenütt hatalmas pusztítást végeznek, és megtámadják az ártatlanokat. Hiába tűnik azonban valami gonosznak vagy jónak, nem biztos, hogy valóban az – és minden mesében van egy csipetnyi igazság.