Josephus Flavius zsidó történetíró (Kr. u. I. század) Antiquitates Judaicae című munkájában írja: „Seth gyermekeinek” papjai azt tanították, hogy a föld egykor tűz és víz által fog elpusztulni, s ekkép minden böleseség és tudomány megsemmisül majd. Hogy tehát ezeket a későbbi nemzedékek számára megmentsék, két hatalmas oszlopot emeltek. Az egyiket égetett agyagból, a másikat gondosan faragott kövekből, s ezekre az oszlopokra felvéstek minden tudást, amelynek birtokában voltak. Az oszlopok pedig Sziriat földjén állnak. Georgius Syncellus bizánci krónikás is megemlíti Chronographia-jában ezt az egyiptomi hagyományt; szerinte Manetho, a nagy egyiptomi tudós, történelmét az oszlopokról vette. Ezek Sziriat földjén állnak, és Thot, az első Merkúr „minden tudományt felvésett reájuk a szent nyelven és a szent jelekkel”.

Amikor ​a világhódító Dzsingisz kán birodalmán fiai osztoztak, a négy fiúgyermek közül a legidősebb Dzsocsinak jutott a birodalom nyugati fele örökül. De a mongol világbirodalom nyugati része gyakorlatilag még meghódítandó volt. Ezt a feladatot Dzsocsi fia, az energikus Batu végezte el 1236 és 1256 között. Az 1236-os nyugati hadjárat során a Volga vidéki Bulgária, Dast-i Qipcaq (azaz a délorosz sztyepvidék), a Krím félsziget és Észak-Kaukázus egészen Derbendig a mondol hódítás áldozata lesz. 1238-ban az orosz fejedelemségek egész sora (Rjazany, Vlagyimir stb.) jut mongol kézre, 1240-ben Kijev esik el, 1240-42-ben pedig Lengyelországot, Magyarországot és Dalmáciát rohanják le a tatárok. E hadjáratok során születik meg és válik valósággá Dzsocsi öröksége, a nyugati mongol birodalom, melyet az orosz források Dzsocsi ulusza vagy Arany Horda néven ismernek. A birodalom tulajdonképpeni megteremtője, Dzsocsi fia Batu de jure még az egységes, Ázsia hatalmas részét magába foglaló Mongol Birodalom nagykánjának van alávetve, de facto azonban már önálló. Batu halála után nemsokkal, mikor Kína meghódításával a nagykáni székhely Karakorumból Pekingbe kerül át, az 1260-as években az Arany Horda de jure is önálló lesz.

Kheopsz-piramissal, mondhatni, egykorú a megépítésével kapcsolatos rejtély. Mert hát mit is tudunk eme irdatlan tömegű alkotásról? Nem igazán sokat… Történelemkönyveink szerint KHEOPSZ (az egyiptomiaknál Khufu) a negyedik dinasztia jeles uralkodója Kr. e. 3100 táján élt. A nagy fáraóról elnevezett piramis a korabeli előkelőségek számára épült temetőváros közepén helyezekedik el. Régóta és sokan keresik a monumentális építmény megalkotásának lehetséges módozatait. Az általában vizsgált építési modellek legtöbbjéről azonban elmondható, hogy azok sem nem valószerűek, sem nem eléggé hatékonyak, valamint nem is igazán „egyiptomiasak”.
Ez a könyv a nagysikerű és igen népszerű kutatók lebilincselő nyomozását örökítik meg, amelyek témája a Kheopsz-piramis építése. Az általuk bemutatott egyszerű, kötélcsigás megoldás „lebontja” a készülő piramis köré rakott állítólagos rámpákat, és „elküldi” az építkezés helyszínéről a történészek által eddig feltételezett százezrek túlnyomó többségét. E mű nem kevesebbet bizonyít, mint azt, hogy alig hétezer ember is felépíthette a világ egyik legnagyobb csodájának tartott fantasztikus kőmonstrumot. A könyv az építés műszaki érdekességei mellett újszerűen elemzi és értékeli a hatalmas sziklagúla elkészítésének lehetséges idejét, valamint célját is.