• Abesszínia, Afrika kánaánja

    0

    A kultúrtörténeti függeléket írta Juhász Vilmos. [A függelék címe: A holdkirály birodalma].

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Abigél

    0

    Gina, a regény hősnője 1943-ban elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis ötödikes gimnazistát a rideg világ, a szokatlan, kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, és önként vállalja a rabságot… Hogyan igazodik el egy tizenöt éves kislány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naiv diáklegendában, amelyet a kertben álló korsós leányt formázó szobor alakja köré sző a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon? Az Abigél Szabó Magda ifjúsági műveinek sorában viszonylag későn, 1970-ben keletkezett, ám talán a legsikeresebb. A regényből 1978-ban többrészes filmváltozat készült, amelynek forgatókönyvét ugyancsak ő írta. A könyv és a film együttesen Szabó Magda egyik legnépszerűbb művévé tette az Abigélt.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Ablak a végtelenre

    0

    Csaba testvért, az erdélyi ferencest, a nehéz helyzetben élő gyermekek megmentőjét, 1500 szociális árva nevelőapját ma már senkinek nem kell bemutatni. Minden egyes szavának súlyt és hitelt ad élete, nem csupán beszél Isten országáról, hanem mindent meg is tesz, hogy ez az ország itt a földön kibontakozzon. Karikó Éva az apostoli hitvallás, az ún. Hiszekegy állításaira fűzte fel a kérdéseit. A válaszok minden egyes gondolata az életből merít, az életről szól végtelen bölcsességgel és egyszerűséggel, nemcsak a hitigazságokat mutatja be, hanem azok megvalósítását a több évtizedes lelkipásztori és nevelői munka tapasztalatából merítve. Szavaival összecsengnek nagy költőink, gondolkodóink, szentjeink sorai, amelyek alátámasztják Csaba testvér gondolatait.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Abrakadabra

    0

    A jövőnk a gyermekeink és az unokáink kezében van. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan indítjuk őket „vándorútra”, mit teszünk a hamuban sült pogácsájukba. Teszünk-e bele meséket, teszünk-e bele hazaszeretetet, nemzeti büszkeséget, igaz történelmet. Beletesszük-e a lélek tudását, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hova tartunk. Ha tőlünk nem kapják meg ezt a fajta útravalót, akkor majd megkapják másoktól: A tévéből, az internetről. Ott aztán raknak majd bele rendesen egoizmust, furcsa példákat és példaképeket, sőt még egy kis „füvet” is, hogy könnyebben lemenjen a torkukon, és szebbnek lássák tőle a világot. Egy író csupán annyit tehet a gyerekeinkért, hogy teletölti ezt a képzeletbeli hamuban sült pogácsát az ősök tudásával, az ősök jeleivel, szeretettel és reménnyel. Elviszi őket Abrakadabrába, ahol megkaphatják a választ élettel és halállal kapcsolatos kérdéseikre, és megismerhetik a magyarságuk jelentőségét. Abrakadabra egy olyan hely, ahol szülők és gyermekeik szeretetben időzhetnek, és nyugodtan beszélgethetnek az élet dolgairól. Együtt…

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867

    0

    A Magyar História e kötetét két koronázási portré fogja közre. Az osztrák festő ösztönösen allegorikus képén 1848 decemberében Radetzky marsall, Windischgrätz táborszernagy és Jellacic altábornagy a monarchiabeli forradalmakat vérbe fojtó császári parancsnokok állnak a trónra lépő osztrák császár Ferenc József trónusa mellett. A másikon, az 1867. júniusin Andrássy Gyula gróf miniszterelnök a budai Mátyás templomban „éljent” kiált az éppen megkoronázott Ferenc József magyar királyra. Mi történt e két évtized alatt? Mi késztette a magyar politikai élet vezetőit, hogy az 1850-es évek megpróbáltatása, ökölbe szorult daca, 1861 hitvallása után – „tűrni fog a nemzet, remélve szebb jövendőt, s bízva ügyének igazságában” – néhány esztendővel a 48-as törvényeket „összhangzásba hozzák” „a birodalom szilárd fennállhatásával”? Mi történt e két évtized alatt, hogy a „győző” az ötvenes évek esztelen bosszúja, 1860 bizonytalan megbékélési gesztusa után néhány esztendővel a megegyezést kereste az egykor rebellis nemzettel? Hogyan változott a Habsburg-monarchia európai helyzete, s ennek hatására a Monarchia másik fele uralkodó nemzetének, az osztrák-németségnek politikai törekvésre az 1849–1867 közötti két évtizedben? E kérdésekre választ keresve, a könyv szükségképpen állítja előtérbe azokat a személyeket és társadalmi csoportokat, akik és amelyek a Habsburg-monarchiában a politika aktív alkotói voltak.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • AC/DC. Albumról albumra

    0

    Zenészek, ​újságírók és stúdiós szakemberek veszik górcső alá annak a zenekarnak mind a 16 eget rengető albumát, amelynek dalai 1973-ban kezdtek el dübörögni a dobhártyákon.
    Első pillantásra talán úgy tűnhet, nem sok mondanivaló akad erről a bandáról, akiket minduntalan azzal vádoltak, hogy ugyanazzal az albummal rukkoltak elő. De hogy ez az elgondolás legjobb esetben is csak unalmasnak mondható, arra rögvest rájövünk, ha alaposabban a felszín alá tekintünk.
    Pontosan ez a munkamódszer jellemzi Martin Popoff rockújságírót is. AC/DC-szakértőinek seregével egykori cselekményeket és mellékszálakat boncolgat, hogy megragadja az elmúlt négy évtized legemlékezetesebb és legnépszerűbb rock ‘n’ roll bandájának a lényegét.

    6 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Académia Occulta

    0

    Az Académia Occulta szintetizáló mű, egyszer elolvasni nem elegendő. Aki azonban újra és újra alámerül lelki és szellemi mélységeibe, olyan kulcsokhoz jut általa, amelyek önmaga és a világ értelmének felismeréséhez vezetik.
    Szepes Mária

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Across the Universe. Túl a végtelenen

    0

    Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén?
    A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá. Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Adalékok a külső Terézváros történetéhez

    0

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Adalékok Moldva történetéhez

    0

    A munka nem szórakoztató olvasmánynak iródott. Olyan magyar olvasóknak van szánva, kik Moldva élete után különösebben érdeklődnek, de sem a latin, sem a német, sem a román nyelvet nem ismerik annyira, hogy a Román Akadémia kiadásában, 1895-ben meg- jelent Codex Bandinus eredeti latin szövegét, vagy annak részleges román fordítását nehézség nélkül megérthetnék, sem Bécsbe nem juthatnak el, hogy az ottani nagyszerű Hadi Levéltár gyönyörű térképanyagát és az azokhoz járó térképleírást eredményesen olvashatnák.

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Ádám és Éva

    0

    Jean Effel igazi neve: Francois Lejeune. 1934-től 1953-ig mintegy 8000 rajza és 20 illusztrált kötete jelent meg. Vidám rajzoló, de nem karikaturista. Új stílust alakított ki, mely látszólag gyermekien naiv, valójában komoly, harcos és humanista. Egyik legnépszerűbb kötete az 1943-ban megjelent „A kis angyal”. Politikai szempontból legjelentősebb művei: az 1935-ben Gallimard kiadásában megjelent „De la Racque ezredes” című fasisztaellenes karikatúra sorozat, valamint a későbbi, Amerika ellen irányuló Tojours occupés (Még mindig megszállva) című kötet. Legutóbb Franciaországban két kötet egészen újszerű Lafontaine-mese illusztrációval aratott nagy sikert.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ádám és Éva a tabletta után

    0

    A Time magazin és Francis Fukuyama, Raquel Welch és pápák egész sora, számosan a világvezető tudósai közül és sok más valószínűtlen szövetséges egyetért abban, hogy mióta Éva leszakította az almát, egyetlen esemény sem járt olyan következményekkel a nemek közti kapcsolatokra nézve, mint a modern fogamzásgátlás beköszönte. És ami azt illeti, jó oka van az egyetértésüknek. Azáltal, hogy a termékeny nőket csaknem százszázalékos hatékonysággal teszik terméketlenné, a tabletta és a hozzá kapcsolódó eszközök alaposan átalakították a feltalálásuk után született emberek nagy többségének életét és családját. A modern fogamzásgátlás nem csupán korunk ténye; központi ténynek is tekinthetjük abban az értelemben, hogy nehéz elképzelni bármi mást, aminek ennyire mélyreható demográfiai, társadalmi, viselkedésbeli és személyes következményei lettek volna. A szexuális forradalom egyik legérdekesebb vonása, hogy feltételezett jótékony hatásairól némi vizsgálat után kiderül: olyan problémákat és vitás kérdéseket rejtenek, amelyek őskövületnek tartott, forradalom előtti elődeiknél nem fordultak elő.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Adatok a magyarországi és erdélyi minoriták irodalmi munkásságáról

    0

    „Azoknak, akik e lapokat forgatják
    Közel félszázaddal ezelőtt, még kispap koromban kezdtem gyűjteni ez Adatokat.
    Négy évtized fáradozásának eredményét semmisítette meg az aradi rendházban, 1935 július 5-én tartott házkutatás. Az ott letett egyéb kézirataimmal együtt, a román Állambiztonsági Rendőrség lefoglalta összes feljegyzéseimet, összegyűjtött könyveket, füzeteket, ujságcikkeket, amelyek e munka anyagát tették volna. Sohasem kaptam többé vissza azokat.
    Régi tervemről mégsem mondtam le.
    Sok tekintetben csak emlékezetemre voltam utalva, de mégis újra kezdtem a gyűjtést. Nagy segítségemre voltak T. Rendtársaim: Kőhalmi Szevér, Pál József, akik a szilágysomlyói, illetve a kézdivásárhelyi gimnáziumaink Értesitőiben megjelent értekezések jegyzékét küldték meg, és Szendrey Bonaventura, aki a marosvásárhelyi rendházunk könyvtárában készített bibliografiai jegyzeteit bocsátotta rendelkezésemre. Testvéri készségükért fogadják azúttal is őszinte köszönetemet.
    Az idevágó irodalomból pedig felhasználtam mindazt, amihez a vatikáni könyvtár magyar gyűjteményében, a római Magyar Akadémia és a rendi hittudományi központi főiskola könyvtárában hozzájuthattam. Hazulról is kaptam néhány hasznos és értékes segédkönyvet. Ladányi László tartományfőnökömet és Dr. Gruber Emő volt növendékemet illeti ezekért köszönet.
    Sorra veszem e lapokon a magyarországi és az ebből később kialakult erdélyi konventuális minorita rendtartományok valamennyi íróját, az 1300-as évektől napjainkig, már akiket újra kutatva sikerült találnom, számszerint összesen 171-et.
    Felvettem ezekhez még 12 olyan írót, akik bár más, külföldi provinciánk tagjai voltak, de hosszabb, rövidebb ideig köztünk éltek, velünk munkálkodtak, vagy egyébb szoros, jogi és szellemi kapocs fűzi őket hozzánk.
    Felsorolom a végén azokat a kódexeket, kéziratokat, füzeteket és könyveket is, amelyeknek írói elhallgatták nevüket, de minden bizonyitékunk megvan hozzá, hogy Rendünk tagjai közé tartoztak.
    A névsort vagy a munkák felsorolását azonban igy sem tartom teljesnek, azért mondom a cimben is csak ezt: Adatok. Ha otthon újra láthatnám valamennyi rendházunk könyvtárait, teljesebb, tökéletesebb munkát nyujthatnék az érdeklődőknek.
    A nevek, amint itt sorban, egymásután következnek, a mindennapi élet 183 igénytelen munkásának nevei. Szerény szerzetesek mindannyian, akik hivatásuknak éltek: imádkoztak, prédikáltak, tanitottak, neveltek…”
    P. Monay Ferenc

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Add tovább!

    0

    Anna Nyikolszkaja (1899-1977) regénye emlékirat, amelyben a szerző egy szibériai munkatáborban töltött éveiről számol be aprólékos gonddal. Az írónőt és társait erdőírtási munkára küldték Szibériába, és eleinte könyvelőként dolgozott az irodán, később viszont megbízták egy műkedvelő színház megszervezésével. Az Add tovább! tulajdonképpen a színház megalakításának és működésének históriája, és egyben a munkatábornak és lakóinak, az írónő fogolytársainak a története is…

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Addig se iszik

    0

    Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.” Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze – és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. „Addig se iszik” – válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm…) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat – és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. „Tessék mosolyogni!”
    Cserna-Szabó András

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Admiral Halsey’s Story

    0

    For Adm. Halsey himself, the book of course is his own biography; for those in a hurry, a biographical sketch at The Pacific War Online Encyclopedia, although somewhat hostile, provides a good overview of his career. Co‑author Lt. Cdr. Joseph Bryan, III (properly, Joseph St. George Bryan, b. April 30, 1904 in Henrico County, VA, † April 3, 1993 in Richmond, VA) came from a family of journalists and wrote a number of books on various historical and military subjects. In the course of his career, he served in the Army, the Navy, and the Air Force, and the CIA as head of its psychological warfare division. A rather full, formal biographical sketch at Encyclopedia Virginiana omits one of the more interesting chapters of his life, though: in 1969 he became Acting President of NICAP, a UFO organization which had been prominent in the preceding decades; he was brought in to clean up its financial mismanagement, and is still suspected by some to have been a government mole whose purpose was to discredit NICAP and disband it. His son C. D. B. Bryan became a well-known journalist and author as well; some of the family’s interesting inner history may be found scattered thru several entries in the blog of a grandson, „Boxes in the Attic”.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Ady Endre

    0

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ady Endre élete és pályája

    0

    Vezér Erzsébet könyve, amely most új kiadásban jelenik meg, Ady Endre teljes élet- és pályaképének megrajzolásával népszerű-tudományos formában közel hozza a költőt a legszélesebb olvasóközönséghez. Színgazdag, eleven képet fest Ady Endre gyermekkoráról, ifjúságáról, ízelítőt ad a kor szokásaiból, bemutatja jellemző figuráit, vázolja a legjelentősebb eseményeket, felvillantja az újakra készülő századelő irodalmi, művészeti tájait. Ennek a kornak, ennek az irodalomnak emberi és művészi hőse: Ady Endre. Vezér Erzsébet munkájának eredeti gondolatmenete és bizonyító anyaga, a sok Ady-vers részletes elemzése, színes stílusa bizonyára kellemes olvasmánnyá teszi ezt a könyvet.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ady Endre levelei I-III.

    0
    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ady Endre levelei III.

    0

    BÖLÖNI GYÖRGYÉKNEK Érmindszent, 1914. máj. 25. Drága Gyurkám és Itókám, megérkeztem, remélem két-három hét múlva nem leszek ilyen kutyául. Küldjétek el már végre azokat a rólam s nekem szóló újságokat. És írd meg, fiam, mit küldjek pünkösdre? Hogyan érkeztél vissza? Itóka, te vagy az okosabbik és pontosabbik, írjatok. Édesanyám csókol benneteket. Szándéka valamit, amit csak sok baja miatt halogatott, üldeni nektek. Csókol, Adytok

    1 000 Ft
    Kosárba teszem