-
Furcsa históriák
0Pu Szung-Ling: „Liao-csaj Cse-ji” című novellagyűjteményéből huszonnégy darabot nyújtunk át a magyar olvasónak.
-
Fürdőélet a Monarchiában
0Az osztrák birodalom; majd az Osztrák-Magyar Monarchia fürdőkultúrája a XVIII: század végétől az első világháborúig világtörténelmi viszonylatban is nagyon színes és jellegzetes volt. Magába foglalta a nyaralást, az üdülést, a gyógyulást és a szórakozást. A polgári életformához hozzátartozott, hogy a munkából és a hétköznapi életből hasznos dolog huzamosabban, tudatosan kikapcsolódva tölteni a szabadidőt. A Monarchia területén a XX. század elején mintegy 800 fürdőhelyet tartottak számon, a nagyvilágiaktól a parasztfürdőkig sokféle adottsággal és kínálattal. Szállók, villák, családi nyaralók, vendéglők, gyógyterem és park; fedett és nyitott sétányok, fürdőházak, színház; templom, bazársor, emlékművek, zenepavilon és kútház voltak fontos és jellegzetes építményeik: A divatos helyek élénk társas élete sokakat vonzott, számon tartották a híres vendégeket, államfőket, pénzembereket; művészeket. A gyógyulás, fürdés és pihenés mellett lehetőség nyílt kirándulásra, sportra, műkedvelő előadásokra, bálokra, olvasásra és természetesen vég nélküli csevegésekre. Ismeretségek köttettek, barátságok formálódtak, szerelmek szövődtek, nyaralási szokásaink közül nem egy ebből az időszakból származik.
-
Füstbe ment tömb
0Egy rövid, elemző áttekintést kap kezébe az olvasó a szovjet – kelet-európai kapcsolatok alakulásáról a II. világháborútól napjainkig.
-
-
Gaia
0A világszerte ismert a „Viking” marsszondák útját előkészítő bizottságban is résztvevő – jeles tudós, Lovelock több milliós példányszámot elért bestsellerét tartja kezében az olvasó. A szerző a földi élet mibenlétéről gyökeresen új nézőpontot vetett fel, mely azóta a tudományos viták kereszttűzében all.
Elemi erejű elképzelése szerint maga a Föld tekinthető egy olyan élőlénynek, melynek részegységei az egyes élőlények, állatok, növények… Lovelock olvasmányos, közérthető stílusban, ám tudományos szigorral mutatja be az olvasónak, hogy maga a Föld, mint az élet bölcsője, szabályozott életjelenségeket mutat. A szerző az elnevezéskor visszanyúlt a görög mitológiához. Így kapta nevét -a Föld istenasszonyáról a feltételezett szuperélőlény: Gaia.
A tudományos világ egyik része fantasztikus irásnak, másik része vallási beütésű műnek titulálta a könyvet, melynek megítélése több mint tíz éve folyamatosan és viharosan váltakozik e két jócskán eltérő nézőpont között. -
Galambnagymama
0Az első szerelem, az első nagy titok, az első találkozás az elmúlással. A legelső mindenből a legemlékezetesebb, és Nógrádi Gábor mesés történetei éppen erről szólnak: a gyerekkor boldog-szomorú pillanatairól. A nagymama galambbá változik, az elhagyott trombita megszólal, a magányos kislány halacska lesz, az állatkereskedésben pótapa is kapható, a nem létező kutya harap. Szerencsére a sírásnak mindig nevetés a vége. Az igazi mesék már csak ilyenek.
-
Galantai gróf Eszterházy Miklós Magyarország nádora. 1.
0Az előzéken „Nagyméltóságu Gróf Károlyi Alajos urnak Herceg Esterházy Pál” ajándékozási bejegyzéssel!
-
-
Garibaldi válogatott írásai
0Részelt a bevezetésből: Az aacheni békeszerződés (1748) döntő fordulat volt Itália történetében. Véget ért a csaknem két évszázados spanyol ura-lom, mely a külföldi hatalmak betöréseivel kezdődő hanyatlást betetőzte és a legmélyebb nyomorba döntötte az európai kultúra, civilizáció egykori mintaképét, tanítómesterét. Itália, az olasz nép hazája csak az irodalomban s ennek nyelvében élt tovább, a függetlenség és szabadság csak mint az elmúlt korok nagy emléke s egyes írók kesergő vágya jelentkezett.
-
-
-
Gasztronómiai kalandozások Európában
0„Mit „ebédelt” a kőkorszakbeli ember, hogyan folyt le egy görög szümpozion, mit falatozott a római légionárius, és miképpen dőzsöltek a rómaik lakomákon, mit kotyvasztott a középkori ember reggeltől estig a tűzön tartott kontérjában, milyen változást hozott a reneszánsz, és mivel gazdagították ez európai gasztronómiát a távoli világrészek felfedezései és az egyes népek által oly büszkén sajátnak tartott „nemzeti” eledelek (mi sem vagyunk kivételek!), hogyan alakultak ki külső, „idegen” hatásokra – ezeket mind sorra veszi ez a szórakoztató, olvasmányos könyv, amelyet ezért joggal nevezhetnénk az európai konyhaművészet regényének is.”
-
Gasztronómiáról és Gundelekről
0Nagyon vegyes műfajú ez az írás. Első fejezete – a szerző szavával élve – gasztrofilozófia, a második családtörténet, a harmadik visszaemlékezés. Mindemellett kultúrhistória is, hiszen az ősök között irodalmilap-tulajdonos, több festőművész szerepel, és Latinovits Zoltán, akivel éveken át együtt nevelkedtek, a szerző unokaöccse volt.
A gasztronómia és a vendéglátás csak keveseknek tartozik az érdeklődési körébe. Egy európai hírű vendéglátóhely története, kulisszatitkai, az üzem leírása, de még egyes receptek puszta olvasása ennek ellenére azok számára is lebilincselő lesz, akiket sem a főzés, sem az üzem- vagy szakmatörténet egyébként nem érdekel.
Az egész könyv humorba ágyazva, anekdotaszerű „mazsolákkal”, igaz „pletykákkal” szaftossá téve ismertet társadalmi, politikai, gazdasági, várostörténeti, diplomáciai eseményeket, finoman ironikus kritikákkal, bölcs tanácsokkal körítve. -
-
-
Geistliches und Weltliches aus dem Türkisch-Griechischen Orient
0Mit einem Porträt in Lichtdruck Sowie zwölf Zeichnungen im Text
-
Gellérthegy
0Budapest egyedülálló földrajzi fekvésének köszönhetjük, hogy Európa egyik legszebb fővárosaként ismerik. A Duna finom Iveinek egyikében emelkedik a Gellért-hegy, a város talán legrégebben lakott része. A Dunára néző, meredek sziklafal és a dolomittömb tetején álló Szabadság-szobor, a Citadella együttes látványa páratlan: 1987-ben a folyó két partjának panorámájával együtt a Világörökség részévé nyilvánították.
A hegy lábánál értékes hőforrások fakadnak, belsejében barlangok alakultak ki, magaslatáról jól belátható az egész pesti síkság. A hegyhez történelmi események és legendák sokasága kapcsolódik: Szent Gellért mártíromságától és a boszorkányszombatokon át a Haynau által felépíttetett erődig, vagy a lourdes-i sziklakápolna mintáját követő pálos barlangtemplomtól a hegy gyomrában kialakított óriási víztározóig. Aki Budapesten romantikát keres, az biztosan erre veszi az Irányt. De az is, aki különleges, a környéken már csak itt élő növényeket szeretne látni, és az is, akit a 20. század első felének villaépítészeti remekei vonzanak. E könyv sokrétű kultúrtörténeti sétát kínál; segít eligazodni a városrész misztikától és meglepetésektől sem mentes történetében. Fejezetei egy olyan világról számolnak be, amely együtt él a 21. századi Budapesttel, mégis őrzi a maga több évszázados titkait. -
Gengszterek
0Klas Östergren Gengszterek címû remeklésében folytatja 1980-as regénye, a kultuszkönyvvé mitizált Dzsentlmenek történetét. A szerzõ ott veszi fel a szálat, ahol a Dzsentlmenekben elszakította – illetve 25 év után valamiképpen mégis másképp folytatja mondandóját igazságról és hazugságról, összeesküvés-elméletekrõl, a sötét alvilágról – és teszi mindezt egy gyönyörû és tragikus, élethosszig tartó szerelmi történet formájában. Az olvasó a regény lapjain egy olyan sötét alvilágba lép be, ahol semmi és senki nem megbízható, az igazság ki nem mondható, s már magának az igazságnak a megléte is megkérdõjelezett. E paranoiás mestermû az összeesküvés-elméletek jellegzetességeivel villanyozza fel az olvasót, s egyben megmutatja egy író fájdalmas utazását a fiatalos bizalomtól az igazi mester érettségéig és kételyeiig.
-
-
-
-
Geographische Bilder-Lust von Deutschland
0Fakszimile-nyomat az eredeti, 1750-es nürnbergi kiadás után, 120 metszettel
-
-
Gerard látomásai
0Jack Kerouac életének egyik meghatározó, megrázó élménye volt bátyja halála. A gyermekként eltávozott Gerard alakja Jack valamennyi regényében felbukkan. Minden esetben ő a tisztaság, a szépség, az angyaliság megtestesítője; ő a jin-jang szimbólum fehér szelete – Jack önmagát általában a megelevenedett fekete szeletnek látta.
Sokáig tartott, míg Kerouac rászánta magát, hogy megírja a legendássá nemesült, titokzatossá vált Gerard rövid életének és fájdalmas elvesztésének történetét, de ennek is eljött az ideje. -
Gerecze Péter fényképhagyatéka
0Gerecze Péter bölcselet-doctor budapesti VI. Kerületi állami főreáliskolai rendes tanár, M. O. B. tagja, született déésen, Szolnok-Doboka megyében 1856. május hó 23-án, római katolikus vallású. Elemi tanulmányait szülővárosában, a középiskola alsóbb osztályait néhai Fogarasy Mihály erdélyi püspök költségén Szamos Újvárt, a felsőbb osztályokat pedig az erdélyi római kath. statustól nyert alapítványon, mint a Kolozsvári szt. József-i növelőintézet növendéke, az ottani róm. kath. lyceumban végezte. 1876 június havában érettségi vizsgálatot tevén, mint egyéves önkéntes Bécsbe ment, hol rendszeresen látogatta az akkor Belvedere-i Képtár és a többi műgyűjteményeket; foglalkozott az olasz, német és németalföldi festőiskolák kiválóbb alakjaival, s azoknak a Belvedere-ben a Lichtenstein és Harrach-féle gyűjteményekben található műveivel. Szorgalommal látogatta ezenkívül a Künstlerhaus kiállításait. Hadkötelezettségének eleget tevén 1877 novemberében a Kolozsvári m. kir. t. egyetem bölcs, nyelv és történettudományi karához iratkozott be a magyar és német nyelv és irodalom szakcsoportra, s mivel hajlamai a műtörténelem felé vonzották, melynek itt tanszéke nem volt, szaktárgyai mellett a paedagogián és franczia nyelven kívül tüzetesen foglalkozott a mű- és művelődéstörténelemmel is. A tanárképző intézetnek állandóan „dolgozó” tagja volt, s mint ilyen a kiszabott három éven felül végzett még egy negyediket is, melynek……. 1881. június tizenharmadikán következő …… Tanképesítő oklevelet nyert: Általános műveltség tekintetében: kitűnő. Magyar nyelv és irodalomból (főtárgy): dicséretes. Német nyelv és irodalomból (mellék t.): dicséretes.
-
-
Gettysburg
0A mélyen északi területen fekvő pennsylvaniai Gettysburgnél 1863. július 1–3-án az akkor már két éve zajló amerikai polgárháború egyik legnagyobb és utólag a legtöbbet emlegetett csatáját vívták egymással a szemben álló felek. Ugyan a háború még majdnem két további évig tart majd, azonban ezzel a fordulópontot jelentő ütközettel a Dél kapitulációjához vezető folyamat visszafordíthatatlanná vált. Az 1863. június elején indult gettysburgi hadjárattal a déliek ekkorra már legendás parancsnoka, Robert E. Lee az Unió területének mélységébe kívánta áthelyezni a háború fő hadszínterét. Ellenfelének, a pár nappal korábban, a tiltakozása ellenére főparancsnokká kinevezett George Meade tábornoknak hatalmas áldozatok árán végül sikerült ezt megakadályoznia.
-
Ghymes
01998-ban úgy hihettük, a semmiből tűntek elő, pedig akkor már több mint tíz éve muzsikáltak és öt lemez volt mögöttük. Mégis, a Rege-album egészen új színt hozott, új teret nyitott azoknak, akik addig csak a népzenét kedvelték vagy éppen ellenkezőleg: nem szerették, a felvidéki zenekarnak pedig elhozta a szűkebb szakmai berkeken kívüli ismertséget. Az azóta is zenekarvezető Szarka Gyula alapította Ghymes a szisztematikus népzenei gyűjtéstől, az autentikus táncházi muzsikától indult 1984-ben, s bár kezdettől játszottak feldolgozásokat, fokozatosan jutottak el saját, csak rájuk jellemző hangzásvilágukig, melyre azóta sem talált ki senki jobb kifejezést, mint ahogy a zenekar nevezi: Ghymes-muzsika. A szakma a világzene-kategóriába sorolja őket, de a Ghymes-muzsika ennél talán több: a Rege-Smaragdváros-Héjavarázs, a legutóbbi három album vonulatában a népzenei alapok mellett egyre erőteljesebb a szerzői jelenlét, melynek meghatározója a szintén alapítótag Szarka Tamás zeneszerzői és szövegírói munkája, olyan most már nyugodtan mondhatjuk: örökérvényű csúcs-pontokkal, mint a Bazsarózsa, a Tánc a hóban, a Vágyalku és a Héjavarázs.
-
-
Göcsejtől Mohácsig
0Éppen 10 évvel ezelőtt jelent meg ennek a sorozatnak első, a Dél-Alföld védett és védelemre érdemes természeti értékelt bemutató kötete. Most útjára bocsátjuk az utolsót, amiben Dél-Dunántúl kincseit ismertetjük. Olyan különlegességeket, mint a babócsal nárcisztenger, a Barcsi ösborókás, az egyedülálló állatvilággal benépesült Szársomlyó, a 20 denevérfajnak otthont adó Abaligeti-barlang, a vízimadár-paradicsom nagybereki Fehérvíz-láp, hogy csak a leglátványosabbakat említsük.
E varázslatos pannon táj melengető hangulatával búcsúzunk a sorozattól és a természetet szerető, értékeinkre vigyázó kedves Olvasótól. -
-
Gombák finoman és ízletesen elkészítve
0Ez az ötletekben gazdag könyv azoknak a hobbiszakácsoknak szól, akik örömmel főznek, és főztjüket élvezettel is fogyasztják, ám néhány ehető gombáért nem barangolnak az erdőben. Több mint 40 különleges receptet tartalmaz csiperke-, róka-, vargánya-, laska- és shiitake gombához, tehát olyan fajtákhoz, amelyeket piacon, élelmiszerüzletekben, szupermarketekben megvehetünk. Ezekből olyan ízletes finomságok varázsolhatók az asztalra, mint például a mandulás gomba rucolával, turbolyás gombaleves, póréhagymás halfilé rókagombával vagy gombaragu zsemlegombóccal.