Az 1945 előtti heraldikai szakirodalom viszonylag keveset foglalkozott a Mohács után kiadott címereslevelekkel, de különösen igaz ez a megállapítás az erdélyi fejedelmek által kibocsátott armálisokra. A háború után kényszerpihenőre ítélt segédtudomány művelőinek sem volt lehetősége átfogó kutatásokat végezni.
Többéves kutatás eredményét tartja most kezében az olvasó. Hat magyarországi és romániai közgyűjtemény több mint félezer, eredeti erdélyi címeres levelének tanulmányozása után készülhetett el ez a válogatás, amely általános képet kíván nyújtani a fejedelmi címeradományokról, többnyire közöletlen, sőt ismeretlen címerekről: ennek megfelelően nem csak a legdíszesebb oklevelek kerülnek bemutatásra, hanem kevésbé kvalitásos művészek alkotásai is. Majd száz éve jelent meg az utolsó, hasonló témájú kötet Kolozsváron, Sándor Imre tollából. Egy évszázad sok idő, a kor változásának megfelelően változott a közlés formátuma is, amit bővebb bevezető tanulmány, rajzok helyett digitális fotómásolatok jeleznek, a latin szövegidézetek mellett fordítások segítik a jobb megértést.

E munka kizárólagos célja a valódi magyar alkotmányos igazság keresése.
Nem tudományos mű, mert nem önálló forráskutatások alapján, hanem közkézen forgó könyvek adataiból készült; de nem is propagandairat, mert semmiféle halandó érdekében nem íródott.
Tanulmányaim mindjobban érlelték ki bennem azt a meggyőződést, hogy az iskolai tankönyvek hiperlojális történetírása az utolsó fél évszázad nemzedékét fölötte sok helytelenséggel telítette és különösen a nemzet szabadságharcaival kapcsolatos eseményeket nem a magyar géniusz szellemében ismertette.
Megbékülés volt a jelszó s ezért nem akartak sebeket fölszaggatni, melyekkel az idegen uralkodóház magyarellenes politikája évszázadokon át sűrűn borította be a nemzet testét. Ma már azonban minden, ami bennünket kapcsolatba hozott velük, a multé és igy mi sem gátol abban, hogy igyekezzünk a valóságot a lehetőséghez híven megismerni.
Polónyi Dezső