Germanus Gyula, a világhírű keletkutató feleségével, Hajnóczy Rózsával a híres költő, Rabindranáth Tagore meghívására kerültek Indiába. A kötet az ott eltöltött izgalmas évekről szól. Regényes útirajz, kalandos beszámoló a távoli Kelet legszínesebb országáról, Indiáról. A Bengáli tűz a szórakoztató irodalom s az ismeretterjesztő útleírás szerencsés ötvözete. Mintegy húsz év után újra, nem sokkal a sikeres angol nyelvű kiadás után kerül a magyar olvasóhoz. Könyvünkben számos, eddig hozzáférhetetlen eredeti Germanus-fotó is szerepel.

Az 1937-ben megjelent Nagy Lajos király után 1944-ben látott napvilágot a folytatás, Gulácsy Irén színes, cselekményes, eseményekben gazdag regénye, a Jezabel. Míg az előbbi könyv Nagy Lajos uralkodásának fénykorában játszódik, és halálával ér véget, a Jezabel a király fiúsított lányának, Anjou Máriának és az ő anyjának, Erzsébet régens királynőnek korát ábrázolja. A királynők uralkodásának idejét sok politikai cselszövény, összeesküvés bonyolítja: Hédervári Kont István a magyar urakkal szervezkedik az asszonyuralom megbuktatására, a nápolyi Durazzói Károly, Lajos király nevelt fia a magyar trónra feni a fogát, és a lengyel tartományok elégedetlenül várják Erzsébet kisebbik lányát, Hedviget a királyi székbe. Erzsébet viszont taktikázik, halogat, újabb és újabb házassági – szövetséges terveket sző lányai számára, míg végül is lebukik a mindenoldalú bekerítettségben, s vele bukik a Nagy Lajos-i örökség, az egységes, hatalmas birodalom is. Míg Nagy Lajos király biblia előképe a regény szerint Jób, a leprás király volt, Erzsébet Jezabel bibliai királynő sorsa teljesedik be. A Jezabel az események, fordulatok bőségével szórakoztatja az olvasót. Különösen plasztikus Erzsébet alakja: esendő és támaszra vágyó, boldogtalan, sorsával hadakozó nő, jobb sorsa érdemes érzékeny, szerető asszony, anya – s ugyanakkor vérszomjas, bosszúálló hisztérika, hatalomvágyó, pompakedvelő, gőgös és hiú uralkodónő.

Le Devinen, a kis breton szigeten évszázadok óta jószerével változatlanul csordogál az élet. Hiába követi egyik generáció a másikat, a két rivális közösség, a tehetős Le Houssinière-ieké és az elszegényedett Les Salants-iaké folyamatosan harcban áll egymással. Ezúttal az a tét, hogy melyik településen legyen a sziget egyetlen strandja, amely turistákat vonz, jólétet teremt. Amikor Mado, a szigeten született talpraesett lány tízévnyi távollét után visszatér apjához, döbbenten tapasztlalja, hogy szülőfaluját két veszély is fenyegeti. Az egyik mag a tenger ár-apálya, amely mind nagyobb részt harap ki Les Salantsból, a másik egy Le Houssinière-i vállalkozó, Brismand, aki fondorlattal akarja megkaparintani a salantsiak földjeit. É ami a legrosszabb: a falubeliek közössége vagy szinte gyógyíthatatlan reménytelenségbe süpped, vagy régi sérelmek miatt egymás ellen fordul. Madóban feltámad a változtatás szenvedélyes vágya, hogy a huszonnegyedik órában megmentse a szülőfaluját és az ott élőket. Mivel a babonás salantsiak előítélettel viseltetnek iránta, szövetségre lép a hazátlan, egy ideje a szigeten élő, vonzó és titokzatos férfival, Flynn-nel.
JOANNE HARRIS, a Csokoládé, a Szederbor és az Ötnegyed narancs világhírű írónőjének legújabb regénye ismét a varázslatos francia vidék ízekkel, illatokkal, hagyományokkal, babonákkal teli színes, izgalmas világába vezeti az olvasót, ahol mély érzelmek feszülnek egymásnak, és egy különleges erejű nő keresi a szerelmet és az igazságot.

Dosztojevszkij önmagát elsősorban regényírónak tekintette. Nagylélegzetű, sokkötetes regényeibe igyekezett belesűríteni mindazt, amit ellentmondásos koráról meglátott, amit az ember sorsáról és lehetőségeiről gondolt. Ám a nagy művekkel egyidőben kisebb terjedelmű írások is születtek. Bár kisregényei, elbeszélései – az érdekes tartalom mellett – belsőleg egységesek és szerkezetileg nagyon tiszták, az író életében kevesen figyelnek fel rájuk. Napjainkban a kutatók – és az olvasó is – gyakran vélekednek úgy, hogy éppen ezek Dosztojevszkij legtökéletesebb alkotásai. Kötetünkben négy kisregényt nyújtunk át az olvasónak, de a hősök mögött, a mélyben valahol, azonos hős, az „odúlakó” rejtőzik, akiről az író azt mondta, hogy „ez a legfontosabb ember az egész orosz világban”. Se nem jó, se nem rossz, elég okos ahhoz, hogy a környező világ ésszerűtlenségét felismerje, de ebből azt a következtetést vonja le, hogy neki is joga van aljasnak lenni, másokat megkínozni. Hangulatai, érzései szinte pillanatonként változnak. Amikor barátkozik, már gyűlöl, és legmélyebb megaláztatása pillanataiban is szereti ellenségét. A kisregényeket nem laboratóriumi csendben, hanem tragikus megaláztatások, kudarcok, betegség, csődök közepette alkotta meg az író, de ezeknek a hősöknek a XX. század emberének sorsát és gondolatait előlegezte. Ezért olyan aktuális Dosztojevszkij napjainkban is; nélküle egyszerűen nincs modern irodalom.