-
„Kertész legyen, ki boldogságra vágyik!”
0Kertnézőbe invitálom Önt, kedves olvasó! Tartson velem, fogadja el huszonhét jeles író, művész, újságíró meghívását! Izgalmas egyéniségek a kerttulajdonosok, akikben az a közös, hogy – velem együtt – meggyőződéssel vallják az ősi kínai mondást: „Kertész legyen, ki boldogságra vágyik!…” Moldoványi Ákos
-
-
-
Állat és angyal között
0A szakképzett természettudósok között sajnos kevés filozófust találunk. Wolfgang Kuhn, ennek a könyvnek és a tavaly megjelentett A darwinizmus buktatói című, szintén a Kairosz Kiadónál megjelent könyvnek a szerzője ezen kevesek közé tartozik. Szabad a tudományban megfontolásokat tenni, de a megfontolásokat tudományosan bizonyított tételként eladni – mint bestsellert – tudománytalan. Wolfgang Kuhn határozottan föllép a tudománynak ilyen megcsúfolása ellen. Nem fárad bele, hogy meggyőző érvekkel mutasson rá arra, milyen veszélyes az ateista evolúciós hipotéziseknek az emberképet megrontó hatása. A mindenható Teremtő minden bizonnyal evolúcióval (lassú fejlődéssel) és immanációval (azonnali létrehozással) is tud teremteni. A teremtés titka sejteti velünk, hogy élt, illetőleg él mindkét eljárással. Csakhogy ez titok, és nem merhetjük azt gondolni, hogy meg tudjuk állapítani, miképpen is történt. A darwinisták nagy tévedése abban áll, hogy azt gondolják, a reális összefüggésnek mindig egyúttal oksági összefüggésnek is kell lennie. Pedig lehetséges akár nem oksági és nem átalakulási evolúció is, mert ez nem mond ellent a Teremtő szabadságának. Ilyenről azonban a darwinisták nem akarnak hallani, mert akkor nem „működnének” modelljeik, amelyek mind oksági-átalakulási modellek. Az egész darwinizmusban csupán az a tény megcáfolhatatlan, hogy tudományosan nem bizonyítható.
-
-
Ásványnévtár
0Ez a könyv az első, a teljesség igényével készült magyar nyelvű ásványnévjegyzék. Tartalmazza az érvényes ásványfajok nevét, kémiai képletét, kristályrendszerét, esetleges jellemző színét és rendszertani besorolását. A közel 4000 érvényes ásványtani fajnév mellett további 9000 név található benne. Közöttük vannak rendszertani összefoglaló nevek, változatnevek, szinonimák; keverékek, álalakok nevei; ásványok és drágakövek kereskedelmi elnevezései; kőzet-, műtermék- és fosszílianevek, esetenként mindezek téves vagy idegen írásváltozatai. A Bevezetés ismerteti az ásványnévadás történetét, bemutatja az ásványnevek és a könyvben szereplő többi név fajtáit. A Függelékben olvasható egy egyszerűsített rendszertani táblázat is. A könyv a diákok, ásványgyűjtők és más érdeklődők mellett a kutatók számára is hasznos segédeszköz lehet az ásványnevekkel kapcsolatos formai (helyesírási) és tartalmi kérdések megválaszolásához.
-
-
A világ madarai
0A Határozó Kézikönyvek a természet világának megismerésében és megértésében segítik az Olvasót. A gondosan összeválogatott színes fényképek, a rövid, lényegretörő leírások segítséget nyújtanak környezetünk, a növények, az állatok, az ásványok és a kőzetek világának megismeréséhez. Ezek a könnyen használható, szép kivitelű és tartalmas könyvek nem hiányozhatnak egyetlen természetet kedvelő felnőtt vagy gyermek könyvtárából sem.
-
-
-
A világ népessége
0Kötetünk tájékoztatást nyújt a népességrobbanás okairól, valamint az ENSZ és a nemzetközi kutatóintézetek XXI. századra adott népesség-előrejelzéseiről.
Központi témája a Föld eltartóképessége, a népességnövekedés drámai felgyorsulása a fejlődő országokban, amelyek előreláthatólag a világ népességének 90%-át fogják kitenni a XXI. században, valamint az ipari országokban a népesség jelentősen tapasztalható csökkenése, annak minden gazdasági, társadalmi és politikai kihatásával együtt. Mindezeken kívül a könyv betekintés nyújt a világnépesség alakulásának történetébe és a demográfiai elméletekbe is.
Herwig Birg demográfus professzor, a Bielefeldi Egyetem Népességkutató és Társadalompolitikai Intézetének nyugalmazottvezetője. Nevéhez számos iránymutató publikáció fűződik. -
-
-
-
-
Takarmányozástan
0Az állattartás, illetve az állati termék előállítás költségeinek 60-75 százalékát a takarmányozás teszi ki. A jó takarmányozás feltétele, hogy ismerjük az állatok igényét és takarmányozási lehetőségeinket. Legyünk tisztában a takarmányok kémiai összetételével, tápértékével, a takarmányok fajtáival (zöldtakarmány, silózott takarmányok, szénák, szalmák, magvak stb.), eltarthatóságukkal, a takarmányok etetésre való előkészítésével. Mindez a szakismeret megtalálható ebben a könyvben, kiegészítve a takarmányozás legújabb eredményeit tartalmazó táblázatokkal.
-
Növényrendszertani praktikum
0Évszázadunkban bőséges kínálat alakult ki növénytani gyakorlati könyvekből, úgynevezett praktikumokból, de növényrendszertani témára specializálódott művel annál kevésbé találkozhatunk. A könyv a növényrendszertan elméleti oktatásához szorosan csatlakozó gyakorlatokhoz hivatott segítséget nyújtani, melyet a felsőoktatásban tanulók részére ajánlunk.
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Az ókeresztény kor egyházfegyelme
0Öszeállította, a szövegeket fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Erdő Péter