A magyar tudományos és irodalmi körök régóta érezték nagy klasszikusaink kritikai kiadásának hiányát. Ma, a tudományos élet nagy fellendülése idején gondolhatunk már arra, hogy végre olyan szövegeket adjunk a közönség kezébe, melyek íróink, költőink művészi munkáját torzítatlan alakban és a maguk teljességében képviselik. Méltó, hogy e kiadások között szerepeljen Balassi Bálint életműve is, ki korában magyar földön szinte egyedül képviseli a nép nyelvét használó költészetben a megújulás nagy európai áramlatának haladó lelkületét, annak ellenére, hogy társadalmi viselkedésében nagyjából megmaradt kora feudális magyar urainak szemléleténél. Viszont világosan látta a magyar társadalom kulturális elmaradottságát, és tudatosan vállalkozott arra, hogy népe nyelvéből kifejtse azokat a művészi lehetőségeket, melyek benne rejlenek. Így alkotott aztán magyar nyelven egy új, szabad, az egész emberi életet felölelő poézist, mely tárgyválasztásában korlátokat már alig ismer, s bár a humanizmus és a korabeli magyar költészet tanulságait is felhasználja, saját egyéni sorsát fejezi ki, s rajta keresztül társadalmának ellentmondásait.