Az alkotóképesség és a közösségbe való beilleszkedés viszonyát többnyire problematikusnak ítéli a köztudat. E könyvben Gergencsik Eszter – aki meggyőző kutatási eredményeket sorakoztat föl a kreatív személyiségű tanulók közösségi eloszlatja a gyakori félre-pozícióját illetően értéseket. Megkülönbözteti a közösséget annak puszta előzményeitől; egyértelműen elhatárolja a közösségi szellemet az elvtelen konformizmustól, a kreativitást a normaszegéstől így tudja bizonyítani, hogy alkotóképesség és közösségi beállítódás nem akadályozza egymás érvényre jutását. Ennek az összefüggésnek a megnyilvánulását vizsgálja az iskolai nevelés jelenlegi körülményei között (a felső tagozatosok körében), majd javas-latokat tesz a kreativitás és a közösségi vonások együttes fejlesztésére. Az érdekes, tanulságos könyvet pedagógusok, pszichológusok és a társadalomtudományi kérdések iránt érdeklődő valamennyi olvasó figyelmébe ajánljuk.

Innerhofer hasznos, okos és közérthető pszichológiakönyvet írt a szülőknek. Megközelítése gyakorlati, hiszen a szerző a viselkedéslélektan hívének vallja magát. A mindennapi nevelési problémák, a sokszor csak későn észrevett zsákutcák kikerülése ad tanácsokat. Több tucatnyi példán illusztrálja a helytelen viselkedésláncok kialakulásának és leépítésének módjait. Szülő és gyermek, tanár és diák, kortárs-gyerekek és testvérek konfliktusait teszi nagyító alá. Részletesen elemzi a jutalmazás és büntetés helytelen, illetve helyes módjait. Pszichológus-tanácsadói tapasztalatait elsősorban az alkalmazkodási és teljesítményzavarok magyarázatában hasznosítja.

Révai Gábor legújabb beszélgetős könyvében két ismert és elismert pszichológussal, Lux Elvírával és Mohás Líviával, valamint fiatalokkal beszélget nemiségről, szexualitásról, szerelemről, párkapcsolatokról.

Csak örömmel lehet üdvözölni, hogy erről az annyira fontos és oly mostohán kezelt témáról megszületett ez a kitűnő színvonalú munka. A sikert, amelyre biztosan számíthat, nem csupán a kutatás és könyvkiadás eddigi mulasztásaival magyarázhatjuk majd, s még csak nem is egyszerűen a téma – semmiképp sem száműzhető – „erotikus vonzásával”, hanem a feldolgozás érdemeivel is. Az olvasóban nem marad kétség afelől, hogy olyan szerzővel áll szemben, aki az elvárható maximális téjékozottsággal rendelkezik, aki képes gazdag ismereteit egységes koncepcióba rendezni és aki álláspontja határozott képviseletével közvetlenül segíteni akar. Ennek a hivatás-attitüdnek a félreismerhetetlen jelenléte a legfőbb feltétele a szó mélyebb értelmében vett szerzői sikernek; a belénkgyökerezett nézetrendszerünket „megtámadó”, újszerű álláspont tudomásulvételének, az ennek útjában álló „érzelmigát” áttörésének.

Mindenkinek van egy elválhatatlan örök társa, aki végigkíséri az életen a bölcsőtől a sírig: saját maga. Mégis mennyire ismeretlen marad ez a kísérő. Soha egy pillanatra sem szakadhatunk el önmagunktól és egy hosszú élet sem elég, hogy igazán megismerjük magunkat. Az ember nem ismeri jól sem a testét, sem a lelkét. Ha valamit nagyon alaposan ismerünk, arra azt szokás mondani: úgy ismerem, mint a tenyeremet. Nos, az ember ezt nem mondhatja, mert tulajdonképen a saját tenyerét sem ismeri. Pedig ez testének az a része, amelyet valóban legtöbbször lát. A lélektan tudománya a legutóbbi néhány évtizedben igen nagyot haladt. Ez a haladás közelebb vitte az élethez. Most már nemcsak egyes elszigetelt, mesterségesen előállított lelki jelenségeket tud vizsgálni, hanem az összetett, a való életben szereplő folyamatokat is. Ez a nagyhivítású könyv nem a lelki élet nagy kérdéseit tárgyalja, csak a mindennapi élet apró dolgait. Célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a jelentékteleneknek látszó kis jelenségekre, amelyek mellett a legtöbben elhaladnak, a nélkül, hogy tudomást vennének róluk. Hogy hozzászoktasson bennünket saját magunk és mások elfogulatlan megfigyeléséhez.

Hogyan használjuk helyesen a nyelvet? Hogyan értsük helyesen partnereink beszédét? Hogyan indítsuk és hogyan tartsuk fenn a beszélgetést? Hogyan hallgassunk másokat, hogy népszerűek és sikeresek legyünk? Hogyan mondjunk őszinte bókokat és hogyan alakítsunk ki beszédünk segítségével hiteles képet magunkról? A könyv­ választ ad a fenti kérdésekre és megtanít a beszéd hatékony használatára.

A férfi útja című, Richard Rohr előadás-sorozatát tartalmazó könyv 2001-ben jelent meg kiadónknál, és nagy sikert aratott. A mostani – természetesen önállóan is olvasható – kötet írásai érettebb és teljesebb formában, egyúttal szerteágazóbban bontják ki az ott felvetett gondolatokat, és a férfi életútjának szinte minden területét körüljárják. A harcos, a vezető, a mágus, a szerető és az apa szerepei egyaránt terítékre kerülnek, de szó esik a gyakran gyermekkori problémákra, például apahiányra visszavezethető szerepzavarokról is. „Ez a könyv a férfiakról szól, elsősorban férfiaknak. Méghozzá őszintén, ami nem véletlen. Mert az igazság kimondása hagyományosan inkább a férfiak dolga – lenne. De sokszor nem tesszük. Ostobaságból, gyengeségből, kényelmességből, haszonlesésből… És aztán ott állunk egy beszennyezett világban, átitatva hazugsággal, és már nem is vesszük észre, hogy hazudunk. Sőt a »köz-hazugságot« tovább görgetjük, és megpróbáljuk átadni a fiainknak. Nem csoda, hogy nem bíznak bennünk. Igazságokra és rendre vágynak. És ha apáiktól nem kapják meg, akkor máshol fogják keresni… Persze nem könnyű manapság őszinte férfinak, apának lenni. Közösség nélkül nem megy. Magányosan majdnem lehetetlen vállalkozás felszámolni az önszeretet hazugságait. Richard Rohr kezdetektől fogva közösségekben méri magát, és közösségek által megélt igazságokról beszél. Hazájában, az Egyesült Államokban ferences rendi szerzetesként, majd az Új Jeruzsálem Közösség lelkipásztoraként, később a Cselekvés és Elmélkedés Központ vezetőjeként gyűjtötte, nemesítette tudását a férfi és a női lelki identitásról, annak különbségeiről. Amikor személyesen is megismerhettem, lenyűgözött a hitelessége: amint kiváló előadóként személyiségének egészével közvetíti tiszta erőt sugárzó gondolatait, amelyek léleképítő közösségünkben, a Férfisátorban kezdettől fogva fontos iránymutatóul szolgáltak.” (Lisztes Gábor, Férfisátor közösség)