A IX. század közepén a hét magyar törzs laza szövetségben él a Don és a Volga folyók között. Egy emberöltőnyi ideje őrzik a Kazár Birodalom nyugati és déli gyepűjét. Egy emberöltő azonban hosszú idő, a nemzetségek gyarapodnak, a törzsek közötti gyepűk egyre szűkülnek, új legelőkre, új földekre lenne szükség, azonban a kazár kagán nem engedi, hogy nyugatra terjeszkedjenek. Ugyanakkor észak felől a besenyők egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a hétmagyar határaira. Az idős Levedit, a megyer törzs szent vezérét – ki a csodafiú szarvas erejét hordozza magában, ám életben maradt fiú utód nélkül közeledik élete végéhez – magához rendeli a kazár kagánbég. A vezért kánná emelve szorosabbra akarja fűzni a szövetséget a magyar törzsekkel; a szövetséget, amely már nemcsak viszonylagos biztonságot nyújt a magyaroknak, hanem korlátok közé is szorítja őket. Levedi elutazásával egy időben az ifjú Álmos, Ügyeknek, a tarján vezérének, és Emesének, a látóasszonynak a fia nyugat felé indul, hogy századával beszedje a folyó menti és erdőlakó népek béradóját. Mire hazatér, a magyar törzsek között vérharag tör ki és egymás ellen fordulnak. Emese, ki a turulforma madár áldását hordozza magán, sorsdöntő lépésre határozza el magát… Cs. Szabó Sándor egyedi hangvételű, lebilincselő regénye Levedi, Emese és Álmos alakjára összpontosítva fest nagy ívű, mégis aprólékos képet a honfoglaló magyarság történetének egyik legmeghatározóbb eseményéről, mindennapjairól és hitvilágáról.

Ezerötszázötvennégy. A három részre szakadt ország keleti határvidékén Debrecen kénytelen egyszerre keresni a Habsburg Császárság, az Erdélyi Fejedelemség és a Török Birodalom kegyeit. Gazdag polgárai háromfelé adóznak, túlélésük érdekében három urat próbálnak meggyőzni hűségükről. Hol Erdély oltalmát kérik a Habsburgokkal szemben, hol a Habsburgokét a török ellen – és mindennek meg kell fizetniük az árát. A rövid, dúlásmentes békeévekben azonban a város lakóit hétköznapi események tartják izgalomban: Duskás Ferenc, az egyik leggazdagabb fiatal kereskedő vízimalmot készül építeni a város határában, Ötvös Ambrus nem mástól, mint Oláh Miklós esztergomi érsektől kapott megrendelést egy értékes kehelyre, a város földesura, Török János fiatal feleséget vett magához, a besztercebányai rézbányászat jogának új tulajdonosa debreceni kötődésű, és felcsillan a lehetőség, hogy a töröknek szállított rézen vagyonokat keressenek az élelmes kalmárok. A világtörténelmi és a hétköznapi események hátterében pedig egyéni emberi sorsok, tragédiák és örömök rejlenek, amelyekről megélőiken kívül sokszor nem is tud más. Érdekházasságok, reménytelen szerelmek, elvesztett vagyonok, kettétört életek és váratlan felemelkedések eseményei szövődnek egybe egy család, egy város, egy nemzet történetévé.

Nemere István új történelmi regénye a honfoglalástól Árpád fejedelem haláláig terjedő időszakot dolgozza fel, részben a rendelkezésre álló szűkös források, részben az írói képzelet alapján. A X. században a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek előtt két sorsdöntő feladat állt: az új hazában való végleges berendezkedés, illetve a határok biztosítása, különös tekintettel a Keleti Frank Királysággal határos nyugati gyepűre. A szerző árnyaltan és átfogóan örökíti meg a történettudományban sokáig csak a „kalandozások korának” nevezett időszak első évtizedeit. Fordulatokban gazdag történetében felmutatva azt az egyre inkább elfogadottá váló tényt, hogy a nyugati hadjáratok legalább annyira szóltak a frankokkal, különösen Arnulf királlyal kötött szövetség katonai kötelezettségeinek teljesítéséről, illetve később, a magyarokkal szemben ellenséges Gyermek Lajos uralkodása idején a nyugati határok megszilárdításáról, mint a puszta zsákmányszerzésről. A nagyrészt sikeres nyugati hadjáratok közepette a hátországban is a magyarság sorsát évszázadokra meghatározó változások kezdődtek, melyek hatásait a szerző a fejedelmi családtól és a vezérektől kezdve a törzsek harcosain, kézművesein és asszonyain át a honfoglalók minden rétegének életében bemutatja.

A IX. század utolsó évtizedében járunk. Egy sebesült szarvas vérnyomát követő vadász három titokzatos regössel találkozik, akik arra kérik, hogy hallgassa meg a történeteiket. A három elbeszélő három egymást követő századot, nézőpontot és stílust jelent, de mondandójuk azonos; egy múltja elől menekülő onogur javas, a kagán koronájának elkészítésére elhivatottságot érző avar ötvös és a tanítói ellen fellázadó és Nagy Károly szolgálatába szegődő magyar táltos elbeszélése nyomán minden képzeletet felülmúló összefüggésekre derül fény a honfoglalást megelőző háromszáz év eltitkolt, elhallgatott magyar történelméből. Fonyódi Tibor történelmi regénytrilógiájának második kötetében három különböző korban élt ember élettörténete elevenedik meg. A szerző olyan színes és eleven tablót fest az Avar Birodalomról, a Karolingok koráról és a IX. századi magyar történelemről, ami garantáltan felejthetetlen élményt nyújt a misztikummal fűszerezett történelmi kalandregények kedvelőinek. Az előzményektől függetlenül is olvasható regény méltó párja a nagy sikert aratott Isten ostorainak.

Ki lehet Anonymus? Miért takarja el arcvonásait a szemébe hulló csuklya? Ebben a történetben fény derül arra, kit rejt a névtelen jegyző kámzsája, és még sok más kérdésre is. Ki merészeli meglékelni egy király koponyáját? Életben maradhat-e egy árva kislány a pilisi erdőkben? Hogyan lehet sólymot befogni, és igazi vadászmadarat nevelni belőle? Háborút, betegséget vagy szerelmet hoznak-e a keresztes hadak III. Béla országába? Magasból lecsapó sólyom, pestis és lóáldozat, tűzvész és árvíz tűnnek fel a történetben. Hol ispotályban, hol királyi várban, hol kancellárián, hol a keresztes hadak nyomában járunk. Egy szépséges királynő, egy orvosdoktor, egy keresztes lovag és megannyi különös figura lépnek elénk a XII. századi forgatagból. Kódexek, íróvesszők és száradó pergamenek között babráló szerzetes helyett Anonymust igazi, hús-vér emberként ismerhetjük meg. A középkor illata, ízei, izzó vágyakozás, a női lélek rejtelmei, és egy írnok eddig fel nem fedett titkai várnak az olvasóra.

Kr. u. 1347. Bónizs Róbert A kőfaragó című regényének főhőse, Zétényfi András immár meglett, családos ember. Békében és boldogságban éli életét, míg egy nap az odvaskői Boldogasszony-kegyhely felújítása közben rá nem bukkan egy több száz éves pergamenre, amely töredékes útmutatást tartalmaz Szent László király egyik ereklyéjének, híres íjának a hollétére vonatkozóan. A szentléleki pálos szerzetesek priorja, Dénes atya megkéri, hogy egy fiatal szerzetes, Kálmán társaságában próbálja megkeresni az ereklyét. Azonban a pergamenről kisilabizálható útmutatás alapján további útitár-sakra is szükségük lesz, és Kálmánról is kiderül, hogy sokkal több, mint aminek látszik. Ráadásul minden óvatosságuk ellenére az ereklye létezésének titka kitudódik, mire a Felvidék egyik tót nagybirtokosa úgy dönt, bármi áron megszerzi azt, hogy felhasználhassa sötét céljainak elérése érdekében… Bónizs Róbert új regénye tovább szövi A kőfaragóban megismert szereplők és vidék történetét, de önállóan is élvezhető, az előzményekhez csak lazán kapcsolódó mű. A szerző kiterjedt történelmi és földrajzi kutatómunkára alapozva mutatja be az egyik legnagyobb magyar király, Szent László legendáinak fennmaradását, tovább élését mindössze néhány évszázad elmúltával, illetve az ősi magyar hitvilág és a már szinte teljesen megszilárdult kereszténység egymás mellett élését és egymásra hatását a XIV. századi Magyar Királyságban.