• A szabadságharc csatái 1848-1849

    0

    Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története című művének 1894-98-1 kiadásából válogatta Pollák Dénes. A mellékletként közölt okmány és a falragaszok a HADTÖRTÉNETI MÚZEUM és a HADTÖRTÉNETI LEVÉLTÁR anyagában található eredetiek hasonmásai. A kötet elején a színes műnyomat THAN MOR vízfestményéről készült. A címlap és a díszítő rajzok SZECSKÓ TAMÁS munkája. Az arcképeket korabeli képmások után TEDESCO ANNA, a metszeteket egykorú lenyomatok után, és a térképeket BOKROS FERENC rajzolta.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A szabadságról

    0

    Kötetünk a XX. század nagy francia filozófusának két tanulmányát tartalmazza. Az elsőnek a címe: Descartes a szabadságról. Ebben Sartre, Descartes eszmevilágából kiindulva, és saját gondolatrendszerével összefüggésben igyekszik a mai ember szemszögéből megvilágítani az ember szabadságtapasztalatának elemi erejű élményét. A második tanulmány a marxizmussal való dialógusának egyik fontos állomása, amelyben Sartre saját filozófiáját, az egzisztencializmust és a marxizmust a szabadságfelfogás tekintetében ütközteti. Igyekszik megszabadítani a marxizmust a determinizmus és a materializmus koloncától, éppen a forradalom filozófiája érdekében. Mindkét írás a második világháború végén született: a XX. század egy válságos, törékeny pillanatában kísérli meg ember és társadalom e lényeges problémáinak tisztázását.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A szajha útja

    0

    Két, párját ritkító lángelme kereszttüzében fog melegedhetni, kedves Olvasónk, ha végére jár ennek a könyvnek. Hangsúlyozzuk: ha végére jár. Mert ha csupán belelapoz, hogy Hogarth metszeteiben gyönyörködjék, nemcsak Lichtenberg elmeélének sziporkázásától fosztja meg magát, hanem Hogarth mélyebb mondanivalójához, az ábrázolt alakok és történések sok vonással megjelenített, a komikumnak a finom humortól a vitriolosan dühödt szarkazmusig terjedő teljes arzenáljával felfegyverzett, sőt aláaknázott összefüggéseihez sem fog közelebb férkőzhetni. Ha pedig úgy olvassa Lichtenberg elménckedéseit, hogy közben szemet huny Hogarth metszően éles géniuszának szülöttei fölött, aligha messzire nem fogja távoztatni magától, kedves Olvasónk, a hirtelen felismerésnek és a lassú lemondásnak magasztos vigaszát. Mi következik mindebből? Az feltétlenül, hogy helyénvaló közös munkáról beszélnünk, annak ellenére, hogy az író fél évszázaddal később élt és alkotott, mint a festő. Lichtenberg, amikor belefogott Hogarth rézmetszeteinek magyarázatába, egyúttal Hogarth világát, a korabeli angol viszonyokat is górcsöve alá akarta venni; másként nem is érthetni meg Hogarth metszersorozatait, amelyeket – ha nem volna szentségtörés – a 18. század képregényeinek is nevezhetnénk.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A szakácsmesterségnek rövid leírása; szakácskönyvek, szakácsreceptek a 18.-19. századból

    0

    Régi ​magyar kéziratokat publikáló sorozatunk legújabb darabja: a kötetben nélhány egyedi ritkaság a XVIII-XIX. század fordulójáról. Korabeli receptekkel, ételkülönlegességekkel, konyhai és házi fortélyokkal. A kötetet szómagyarázat és utószó teszik teljessé.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A száműzetés és az ország

    0

    Camus-nek nem kellenek „trükkök”, külsőségek: szembeszökően szerves és természetes minden eleme, nyelvi dísze a dísztelenség, a belső súly adta erő; torkot szorongatóan sűrű atmoszféráit a végső egyszerűségig tisztult szenvedély teremti, azok az erős kötelékek, amelyek az embert tájhoz és emberhez köthetik: a hazaszeretet furcsa, megindítóan letisztult, magasrendű képletei, bizonyságául annak, hogy a haza a születés és a gyerekkor színhelye. Mert Camus az afrikaiak nagy írója: belőle a modern ember életérzése, a kor, a belső magány, számkivetettség és a boldog Ország utáni vágy franciául is, magyarul is „afrikai nyelven” szól. Hat novella van ebben a kötetben: változatos módon, de valamennyi az emberi magány termékeny feloldásáért való szűntelen küzdelmet ábrázolja, az Ország keresését, ahol a magány úgy oldódik fel, hogy összeolvad a többi magánnyal.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • A Szaturnusz jegyében

    0

    A könyv Rudolf és Margot Wittkower, az Aby Warburg- féle ikonológiai iskola kiemelkedő képviselőinek a főműve. Munkájukban az iskola hagyományait követve, a művész öntudatra ébredését, valamint szerepének és társadalmi helyzetének változását követik nyomon az ókortól a romantika koráig. A művet – amely nem csupán a szakmabelieknek, hanem a kultúrtörténet iránt érdeklődőknek is alapvető kézikönyve – tudományossága, adatgondossága mellett igazán az teszi érdekes olvasmánnyá, hogy egyébként sem száraz témáit (a művészek fösvénységét, kicsapongásait, bűnözését, őrültségeit) bőséges korabeli adatokkal illusztrálja

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A száz titkos érzés

    0

    A száz titkos érzék Amy Tan lebilincselően izgalmas remekműve Kínáról és Amerikáról, a szeretetről és a hűségről, a képzeletünkben élő önmagunkról és a múló évek során fölfedezett igazi énünkről. Bár Olivia Laguni félig kínai származású, szedett-vedett családjához fűződő vegyes érzelmeiben mégis jellegzetesen amerikai: kissé feszélyezi a kínai rokonság, s e rokonságon belül is elsősorban féltestvére – színtiszta kínai nővére –, Kuan Li.

    950 Ft
    Kosárba teszem
  • A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

    0

    Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni – el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd’ nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelenik meg harminc nyelven szerte a világon.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A százéves Nemzeti Színház.

    0
    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A szegedi nép

    0

    Bálint Sándor a szegedi József Attila Tudományegyetem nyugalmazott néprajzos professzora, Szeged városának szülötte. Dugonics András, Kálmány Lajos, Tömörkény István nyomán a szegedi világ további feltárásán és értelmezésén munkálkodik. Művei közül a Szegedi Szótár (1957) nyelvjárási enciklopédia, a Szeged városa (1959) művészettörténeti áttekintés. A szegedi paprika (1962) a város világraszóló különlegességének művelődéstörténeti és néprajzi méltatása.
    Ismeretes, hogy a török hódoltság elsősorban Alföldünket sújtotta. A magyarság életének folytonosságát csak néhány hatalmas kiterjedésű parasztváros tartotta fönn, amelyek különleges magyar néprajzi tájegységnek tekinthetők. Színes népi múltjánál, sokrétű jelenénél fogva ezek közül is különösen kiválik a szegedi táj, amelynek paraszti humanizmusát Szeged író fiai, főleg Tömörkény, Móra, Juhász Gyula révén ismeri a művelt magyar olvasó.

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A szegedi népélet 2.

    0

    Dénes Gizellának dedikált példány

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A szegény ember élete

    0
    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A székelykapu

    0

    A székelykapuk a magyar népi építészet és a népművészet kiemelkedő alkotásai. Az eddig megjelent részfeldolgozások, egy-egy vidék kapuinak ismertetésére vállalkozó munkák után ez az első könyv, amely a székelykapuk részletes, elfogulatlan, hiteles bemutatására vállalkozik. Végigkövethetjük, hogy a fedeles, kötött- galambbúgos kapukból miként lett székelykapu. A szerző foglalkozik eredetükkel, készítésükkel és díszítésükkel, elemzi felirataikat. A legjellemzőbb változatainak áttekintését követően vizsgálja azt a folyamatot, amelynek eredményeként nemzeti jelképpé váltak. A kötetben számos eddig még nem közölt fénykép látható.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A székelység eredete

    0

    Hazai tudományos irodalmunkban kevés kérdés keltett oly sok vitát, mint a székelyek hun-szkíta eredete. Hunfalvynak és követőinek (például Kristó Gyulának) sikerült ugyan megosztaniuk a tudományos közvéleményt, de nem sikerült kimutatniuk, hogy hova tűntek az erdélyi szkíták, hunok és avarok, s nem sikerült megmagyarázniuk a székelyek eredetét sem.
    Mára a székely hagyomány kérdése, a civilizáció egyik próbaköve lett. Bármelyikünk műveltségét és tisztességét Iemérhetjük azon, mit tud és vall a székelyek eredetérél.
    A jelen kötet új felismerések (például székely rovásjeliratot hordozó hun tárgyak) segítségével alátámasztja a magyar krónikák állításait.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A szélhárfa lakói

    0

    A ​Szélhárfa lakói száműzöttek. Hazájukból, gyerek- és ifjúkorukból, jobbításra váró sorsukból tiltották ki őket. A hatvanas évek Münchenjében öt magyar fiatal küszködik, hogy saját életet teremtsen, s eközben családjuk, elveszett szülőföldjük emlékeivel és fogva tartó örökségével is szembe kell nézniük, s megmaradni általa. Körülöttük a világ 1968-ban megtapasztalja a forradalom, az anarchizmus, a káosz és az ideálokkal való leszámolás újabb történelmi leckéit, míg ők ’56 kiirthatatlan képeit őrzik zsigereikben. a magyar titkosszolgálat beszivárog napjaikba, részt követel barátságukból, amiként a német terrorista-elhárítók is berobbannak, drámai fordulatot hozva életükbe.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A szelíd teremtés

    0

    Dosztojevszkij önmagát elsősorban regényírónak tekintette. Nagylélegzetű, sokkötetes regényeibe igyekezett belesűríteni mindazt, amit ellentmondásos koráról meglátott, amit az ember sorsáról és lehetőségeiről gondolt. Ám a nagy művekkel egyidőben kisebb terjedelmű írások is születtek. Bár kisregényei, elbeszélései – az érdekes tartalom mellett – belsőleg egységesek és szerkezetileg nagyon tiszták, az író életében kevesen figyelnek fel rájuk. Napjainkban a kutatók – és az olvasó is – gyakran vélekednek úgy, hogy éppen ezek Dosztojevszkij legtökéletesebb alkotásai. Kötetünkben négy kisregényt nyújtunk át az olvasónak, de a hősök mögött, a mélyben valahol, azonos hős, az „odúlakó” rejtőzik, akiről az író azt mondta, hogy „ez a legfontosabb ember az egész orosz világban”. Se nem jó, se nem rossz, elég okos ahhoz, hogy a környező világ ésszerűtlenségét felismerje, de ebből azt a következtetést vonja le, hogy neki is joga van aljasnak lenni, másokat megkínozni. Hangulatai, érzései szinte pillanatonként változnak. Amikor barátkozik, már gyűlöl, és legmélyebb megaláztatása pillanataiban is szereti ellenségét. A kisregényeket nem laboratóriumi csendben, hanem tragikus megaláztatások, kudarcok, betegség, csődök közepette alkotta meg az író, de ezeknek a hősöknek a XX. század emberének sorsát és gondolatait előlegezte. Ezért olyan aktuális Dosztojevszkij napjainkban is; nélküle egyszerűen nincs modern irodalom.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A szellem kalandjai

    0

    „Mrs. Fox kérdéseket adott fel, és én határozottan halottam az előbb említett kopogásokat, melyek oly erősek voltak, hogy az ágy megremegett beléjük. Mrs. Fox kérdésére, hogy nekem is fog-e válaszolni, három koppanás volt a felelet. Kérdeztem: Talán bántalmazták? Erre kopogott. Most megnevezem az előttünk lakó egyént, hogy vajon az bántalmazta-e. Erre három, a rendesnél erősebb kopogással válaszolt, annyira, hogy az ágy is megremegett. Kérdés: – Pénzért ölték meg? Határozott válasz következett. A szobában levők valamennyien hallották a kopogásokat. Semmiképpen sem tudom az általam és mások által hallott sajátos kopogások magyarázatát adni. Ez olyan rejtély előttem, melyet képtelen vagyok megokolni.” Ez a könyv, melyet most kezében tart az olvasó, oknyomozó szellemi kalandra hívja mindazokat, akiknek van kedvük és bátorságuk néhány percre elengedni a szentesített fogódzókat (mondhatnánk: korlátokat), életen innen és túl.

    850 Ft
    Kosárba teszem
  • A Szellemharcos küldetése

    0

    A történet a jövőben játszódik, de a ma emberéhez szól. A csillagközi háború lélegzetállító eseményei közben kibontakozó szerelem a mindenkori emberi értékekre mutat rá, és bizonyságot kapunk arról, hogy a lélek örök és halhatatlan, a valóság pedig azzá lesz amivé teremtjük.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A személyiség kialakulása

    0

    Allport ​személyiséglélektani műve: gyűjtemény. Nem műfajilag az, hanem szemléletét és tartalmát illetően. Célja, hogy emberképében egyesítse mindazt az elméleti és kísérleti termést, amelyet a pszichológia különböző irányzatai a személyiség alakulásáról, folytonos fejlődéséről és szerkezeti változatosságáról hoztak. A görög filozófia típustanaival ugyanúgy megismerkedhet az olvasó, mint századunk különböző nagy pszichológiai iskoláink – a pszichoanalízisnek, a behavior-iskolának, az alaklélektannak és az egopszichológiának – személyiségfelfogásával.Allport olvasmányos, elbeszélő stílusban mutatja be a „vegytiszta” és a „hibrid” elméleteket, kísérletes eredményeket, s bár állásfoglalása korántsem elfogulatlan, mégis fontos információkkal szolgál a személyiség gyermekkori épüléséről, a különböző szükségletek természetéről és a személyiségdimenziók méréséről. Allport összegzésre törekvő, saját elméletének magvát a személyiség egységének gondolata képviseli: vonásaink, képességeink nem függetlenek egymástól; kölcsönhatásuk legalább olyan mértékben megszabja a személyiség fejlődését, mint az objektív, külső hatások. Allport hatalmas szakirodalmi anyaggal is megismerteti az olvasóit.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A szemlélők

    0

    A szemlélők – ha úgy tetszik – voltaképpen szerelmes regény, ám egymásba szerető, ezúttal még csak nem is fiatal hősei nyugati és kelet-európai szemléletük következtében nem egyesíthetik életüket: a jelenkori Montague és Capulet csak olyan kurta időre állapodhatik meg egymás mellett, amennyire egy madár költöző útján pihenni ereszkedik alá a lomb közé. Persze nemcsak szerelmes regény. Nincsenek kipreparálható, elidegeníthető, csak önmagukban egyedül jelentkező érzelmek, minden mindennel összefügg. Ebben a könyvben is. Szabó Magda

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A ​szent és a profán

    0

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A szent gyűlölet

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • A ​Szent Hegy

    0

    900 Ft
    Tovább olvasom
  • A Szent Hegytől keletre

    0

    William ​Dalrymple skót történész és újságíró, aki számos díjat nyert indiai témájú könyveiért, különös vállalkozásba kezdett. Jóannész Moszkhosz 6. századi bizánci szerzetes nyomába eredt, és végigjárta az egykori Levantét, a mai Közel-Keletet, hogy felkeresse az ortodox kereszténységnek azokat a monostorait, amelyekről a szerzetes megemlékezik az iszlám megjelenése előtti egyik utolsó útleírásban.

    7 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése

    0

    A szovjet hadsereg elől menekülő nyilasok parancsára a koronaőrség 1945 márciusában német földre (a mai Ausztria területére) vitte a Szent Koronát, a jogart, az országalmát, a kardot, valamint a koronázási palástot és a Szent Jobbot. Júniusra a klenódiumok amerikai kézre kerültek, augusztus 19-én a Szent Jobbot azonban visszakaptuk. A többi koronázási kincs amerikai kézen maradt. Így kezdődött a Szent Korona közel 33 évig tartó amerikai kalandja, amelynek során bejárta Németországot, majd Fort Knoxban, az amerikai aranykészlet társaságában töltött hosszú évtizedeket. 1978. január 6-án kaptuk vissza a Carter kormánytól. Amikor 1950-1951 folyamán Rákosi Mátyás egy koncepciós perben elítélt amerikai üzletember esetleges szabadon engedésével próbálta kizsarolni Washingtontól a koronázási ékszereket, a State Department a tárgyalások elől is elzárkózott. Az 1947 és 1969 közti ellenségeskedés időszakában a klenódiumok visszaszolgáltatása szóba sem kerülhetett, 1956 és Vietnam pedig tovább rontotta a helyzetet. 1969 és 1978 között került sor a kétoldalú kapcsolatok normalizálására. Ennek második fázisában, Jimmy Carter elnöksége idején kaptuk vissza a Szent Koronát, a jogart, az országalmát, a kardot és a palástot. Glant Tibor új könyve szisztematikus kutatások alapján ezeknek az eseményeknek állít emléket a hazatérés 40. évfordulója alkalmából.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem