I. kötet: Kisebb költemények
II. kötet: Költői beszélyek és beszélytöredékek; Idegen költőkből; Az elveszett alkotmány
III. kötet: A Toldi-trilógia; A Csaba-trilógia

Nagy vállalkozás ez a kötet: a huszadik század egyik legtöbbet vitatott – de mind hívei, mind ellenfelei szerint a legjelentékenyebbek, a legizgalmasabbak közül való – költőjének költői pályáját, változatos, bonyolult költői életútját igyekszik összefoglaló igénnyel bemutatni. E nemben nemcsak a magyar, hanem a francia könyvkiadás viszonylatában is egyedülálló.
Aragon életműve szinte magától rendeződik néhány könnyen áttekinthető korszakba. Útkereső, lázadó ifjú költő, aztán egy villanásnyi kubizmus, dadaizmus, utána pedig szürrealizmus tartós, nagy szenvedélye, amely el is vezeti a kommunista költőt a szocialista realizmushoz.
Nagy terjedelmű válogatásunkba Aragon költészetének legjavát vettük fel, anyagunk végigkíséri Aragon költői életútját; költői prózájából is közlünk részleteket.
A „magyar Aragon” megteremtésére Illyés Gyula, Rónay György és Somlyó György vállalkozott.

„Ami a bikaviadalokat illeti, én bikapárti vagyok”
mondtam – mint már sokszor- megnyugtatandó
a néhány éve már Madridban élő
hölgyet, ki így szólt (válaszul ama
kijelentésemre, hogy mindenképen
megnézek itt egy bikaviadalt,
mert meg kell néznem): „Csodálom magát.”
”Bikapárti vagyok”, és hozzátettem
a magyarázatot is: „tudniillik
a torreádort valamikor mégis
megkérdezték, akar-e küzdeni;
a hivatása megválasztásába
ő legalábbis beleszólt;
de a bikát nem kérdezte meg senki.”

Tizenegy ​versoszlop, Weöres Sándor költői művének tizenegy tartópillére sorakozik egymás mellé a költő 60. születésnapját köszöntő kis verseskönyvében. Azok a művek, amelyeket ő maga szimfóniáknak nevez, mert úgy összegezik egy-egy korszakának költői jellegzetességeit, ahogyan a nagy zenei formák reprezentálják Mozart, Beethoven, Bartók vagy Sztravinszkij világát. Az Első szimfónia például a pályakezdet lírai kvintesszenciája, a – korábban Háromrészes ének címmel ismert – Harmadik szimfónia az 1943 táján bekövetkezett nagy fordulat összegezése, amikor nemcsak saját költészetén belül nyitott „új tárnát” Weöres Sándor, de az egész magyar, sőt: világköltészet szempontjából új tartalmakat fogott el ihletével „a lélek árján fénylő, forró igékből”, amikor „a forma mellé megjelent nálam a tartalom – ahogyan egyik levelében írta, még 1943-ban, de minden eddigitől eltérő módon. Ennek a tartalomnak nincs logikai láncolata, a gondolatok, mint a zeneműben a fő- és melléktémák, keringenek, anélkül, hogy konkréttá válnának, az intuíció fokán maradva.” De ezek a szimfóniák nemcsak betetőzői egy-egy korszaknak, egyszersmind azt is előlegezik, ami a költő ösztöneiben rejtve szunnyad, s később, látszólag váratlanul, szinte előzmények nélkül valósul meg. Így a Negyedik szimfónia, a „hódolat Arany Jánosnak”, a pastiche remekműve, a más költő alkatába való beleélés ritka csodája, ahonnét az út már a későbbi Psyché felé vezet. S végül a Tizenegyedik szimfónia (amelyet az olvasóközönség ebből a kötetből ismerhet meg), megint nem pusztán a Psyché utáni korszak összefoglalása, de valamiképpen az összes többi szimfóniára is ráépül. A tizenegy hosszú versben a magyar líra történetében talán soha nem volt spontán válogatás vagy kiemelés érvényesül, amit a költői ösztön maga végzett el, az életmű építésével párhuzamosan, melynek „egyik végén a nyugati líra a nagy nyelvolvasztó, logikátlan ihlet-nyelvet teremtő kísérlete áll, a másikon az ősi mítoszok modern sugallata” (Németh László).

Fazekas munkásságát Csokonai nevével kapcsolja össze az irodalomtörténet. Az idősebb Mihály »csecsemőkori lélekbarátjaként« tisztelte fiatalabb pályatársát, Csokonait – hasonló származásuk alapján; közös szülőföldjük s lakhelyük, Debrecen, de költészetük is sokféle rokonságra vall – műveltségük, rokokó stílusuk, varázslatos festőiségük, irodalmi népiességük, botanikai érdeklődésük kölcsönös hatásának megnyilvánulásaként. Mindketten a debreceni református kollégiumban nevelkedtek, csak néhány év különbséggel, s életpályájuk is kalandos módon alakult, bár nem mindig esett egybe.

„A Buda halála „impúrumá”-nak hasonmását a szépen nyomtatott végleges szöveggel és Keresztury Dezső alapos és érdekes tanulmányával kiegészítve teszi közzé a Helikon Kiadó. Nemcsak egy nagy költő művészi látomása tehát a magyar őstörténetről, hanem a magyar önismeret, azonosságtudat egy igen fontos kérdéskörének olyan megfogalmazását, amelynek komoly mondanivalója van napjaink nemzeti érzésvilága számára is.”

Japán fűzésű lapokkal, a szövegoldalakon Szász Endre grafikáival. A könyvet Szántó Tibor tervezte.
Omar Khajjám verseinek a bor és a szerelem az állandóan visszatérő motívumai, szinte valamennyi négysorosa, Rubái-ja buzdítás az életörömre, lázadás a vaksors esztelen kegyetlensége ellen. A mennyei Fazekas, aki összetöri alkotásait, a földi fazekasmester, aki királyok porából gyúrja fazekát, a rózsa lehulló szirma, az ifjúság elmúlása egyetlen megoldást sugall számára: „igyál! igyál! – holnap holt ajakad a föld alól kupát hiába kér!” Szabó Lőrinc három ízben fordította le – Fitzgerald angol átköltése nyomán – a XII. század nagy perzsa költőjének négysorosait. Az első változat 1920-ban jelent meg: lendületes, tekintélyeket nem ismerő, virtuóz formakezelésű szabad átültetés. A második változat tíz évvel későbbről származik, és 1965-ig mindössze egyszer, néhány példányban, kézirat gyanánt került kiadásra. Kötetünk ezt a fordítást tartalmazza – nemcsak irodalmi különlegessége miatt, hanem azért is, mert ez közelíti meg legjobban a perzsa eredeti hangvételét és szellemét. Az utolsó – 1943-ban megjelent – változat hangulatilag is Fitzgerald angol szövegét követi. Kötetünket Szász Endre külföldi kiállításokon is nagy sikert aratott rajzai díszítik.