Lukácsy Sándor halott. Vörösmarty-könyve előszavát a korrektúra elkészültére ígérte, de becsapott minket, elment, s már nem fogja megírni sohasem. Én nem írhatom meg helyette. Senki sem írhatja meg helyette. Amit tehetek: megpróbálom megfogalmazni, miért oly fontos e könyv, amelybe szerzője – néhány címet leszámítva – egy sort sem írt. Ez ugyanis csak szöveggyűjtemény, Vörösmartyról, a reformkorról, a forradalomról, a forradalom utánról. De Lukácsy Sándor-os szöveggyűjtemény. Egyedülálló műfaj. Több, mint olvasásra szánt szöveg: már olvasat. (Inkább: párlat – javítana Babits.) Ő így is tudott írni. Meg egyéb ként is, nagyon. Azon kevesek (mint kéziratokkal sokat mutató ember, mondhatom: nagyon kevesek) közül, akik a magyar nyelven írni tudnak, többen a Lukácsy-iskolában sajátították el ezt a nem kis tudományt. Ő pedig leginkább 19. századi oktatóitól: Vörösmarty nyelvmester úrtól, például. Komponált szövegek. (Nem csupán szerkesztett! Mint a zeneszerzők!) Retorika fegyelmezte pátosz és irónia. Becsali játék. Vigyázz, olvasó! Látszólag Vörösmarty Mihály életrajzára felfűzött szövegek. Látszólag logikus egymásután. Logikus is: Lukácsy víziója szerint, s csak a szerint. A kötet döbbenetes utolsó sorát Vörösmarty nem a halálos ágyán, hanem huszonöt évesen írta. Lukácsy nem írt alá verscímet, dátumot. (Mi sem.) Otthagyott egy sort, lebegni, magában: kronológia helyett költészet.

… és a hadifogságból (1915-1920) Babits István a költő fiatalabb testvére volt. 1895-ben született Pécsett, ahol ekkor családja élt, idősebb Babits Mihály ugyanis ebben az évben a Pécsi Királyi Táblabíróságon dolgozott. Miután azonban apja születése után három évvel meghalt, az anya két fiatalabb gyerekével visszaköltözött Szekszárdra a családi házba. Babits István Szekszárdon kezdte iskoláit, majd a család hagyományait követve a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be. Azonban csak az első két évet végezhette el, mert az 1914 júniusának végén eldördült szarajevói lövés következményei teljesen megváltoztatták Európa népeinek életét – és az övét is. Bevonul, s bizonyára maga sem gondolta, hogy csak 5 év múlva fogja viszontlátni Szekszárdot. A kiképzése, illetve a hadifogsága alatt írt és hazaküldött levelei a vele történt eseményeken túl azért fontosak és érdekesek, mert a sokáig tabuként kezelt, s emiatt nem kutatott és nem ismert, századforduló utáni vidéki értelmiség egyik rétegének közgondolkodására, a magyarság Monarchián belüli helyzetére és a Monarchiát Európai többi államaihoz fűző viszonyaira vetnek fényt.

A német Pest polgára a várossal együtt lesz magyarrá. Ha elsőre kidobja is a húszéves költőt, másodjára nem téved: Petőfi kiadójaként építi föl nemzeti médiabirodalmát. A reformkor lendületével indul, a kiegyezéssel ér révbe Emich Gusztáv története: hogyan szárnyalta túl még a Landerer és Heckenastot is? Kelen Károly dokumentumregénye az Athenaeum alapítójának kalandos életéről.

„…egyfelől féltem, másfelől égett a szívem, és talán az oldalamon is kifakadt volna, ha az számot fel nem tátottam volna” – a magyar irodalom egyik legszebb írói vallomását Bornemisza Péter 1577-ben, az Ördögi kísírtetek megírása évében fogalmazta meg. A lelkipásztor, aki ötkötetes, majd egykötetes prédikációskönyvében az ünnepekre íródott beszédekben a bibliai történetek fölidézésével remekbe szabott novellák sorát alkotta meg, aki a mélylélektan minden eszközét fölhasználva kora emberét a középpontba állítva az élet, az emberi természet megannyi bonyolult szálát követve nyomoz érzelmek és cselekedetek indítóokai után, aki írásaiban az uralkodót sérti, megjárja a börtönt, akinek magas pártfogók egyengetik útját, aki az Elektrá -t úgy magyarítja, hogy korára és hazájára aktualizálja, akinek pályája világ versekkel indul – korának európai méretű prózaírója volt. Életének regényes fordulatai – megalázottságok, családi életének veszteségekkel terhes eseményei – nem térítik le arról az útról, amelyet önmagának kijelölt. Barátai és a hozzá betérő ismerősei nyitott ajtókra és érdeklődő figyelemre számíthattak, mások gndjait éppúgy megörökítette műveiben, mint önmaga keserűségeit, önmagával való viaskodásait. Nemre és rangra való tekintet nélkül került mindenki a tollára. Hogy mi volt az a belső indíték, ami Bornemiszát írásra késztette, pontosan megfogalmazza: „Hogy penig níhol ki is neveztem az szömélyökben, nagy urakban, asszonyokban, nemesekben, bölcsekben, nagyokban, kicsinyekben, azért míeltem: hogy ne vélné valaki, hogy ez utálatosságokra a sátán csak ez világnak az gazzát vinné, és magát senki nem vélné jobbnak másnál: hanem meggondolná, hogy ő is ember…” Nemeskürty István új Bornemisza-könyve oknyomozó kutatás. Mint egy regény, úgy olvasható ez a tanulmány, amely a Bornemisza-sorok mögé akar látni és láttatni. A kor mindennapjainak fölfedése, a korszak politikai helyzetképe, az európai irodalmi párhuzamok, Bornemisza magánéletének fordulatai ott rejlenek a több kötetes életműben. Nemeskürty István arra vállalkozott, hogy ezeket a rejtett vonatkozásokat napfényre hozza, és ezzel ne csak Bornemisza Péter életrajzát, ne csak a korszak társadalmi, politikai vetületét, hanem a magyar próza kezdetét is megvilágítsa. És mindezzel azt bizonyítsa, hogy ekkora, a magyar próza születésekor, Bornemisza, akit első prózaírónk egyikének tekinthetünk, a kor legjelentősebb gondolkodó íróival egy szinten írt és gondolkodott. Ugyanazok a kétségek gyötörték, nyugtalanították, mint Avilai Szent Teréziát; a Giordano Bruno műveiből vett idézetek meghökkentve rácsengnek Bornemisza soraira; és nyomon követhetjük Szent Ágoston hatását is. Nemeskürty István Bornemisza Péter születésének négyszázötvenedik (1985), halálának négyszázadik (1984) évfordulójára írott tanulmánya korunk olvasójához hozza közel a reneszánsz próza magyar mesterét.

A köztudatban úgy van jelen Litkei Erzsébet, akit Móricz Zsigmond a műveiben Csibének, majd Árvácskának nevezett, mint az író modellje és nevelt lánya. Ezt a képet sugalmazzák róla a tankönyvek, és az irodalomtörténeti szakmunkákban is így körvonalazzák alakják. De az utóbbi időkben felbukkanó naplók, levelek és visszaemlékezések azt igazolják, hogy szerepe Móricz életében jóval jelentőségteljesebb volt ennél. Ebben a könyvben feltárul egész életútja az Árvácska-korszaktól a „Világ Igaza” elismerésig, és a közelmúltban feltárt dokumentumok segítségével megismerhetővé válnak Móricz Zsigmondhoz fűződő kapcsolatának eddig homályban maradt részletei. Ezek az új ismeretek sok meglepetést kínálnak az érdeklődők számára.