„Ugy vélem, ezen a helyen némi felvilágosítással tartozom a magyar olvasónak. Ez a munka tulajdonképen fordítás, miután az eredeti szöveget német nyelven írtam. A német kiadás megjelent a magyarral egyidejűleg egy most meginduló nagy német vállalat, a „Politische Bücherei” legelső kötetei között. A címbeli politika szó természetesen nem pártpolitika, sem pedig napi politika értelmében veendő. Magyarázatát megadja a vállalat három szerkesztője, három neves egyetemi tanár: Marcks Erich, Schumacher H., Smend R., a kiadványokat bevezető soraikban. Nézetük szerint a most folyó háború a német nép politikai műveltségének lényeges hiányait hozta napfényre. Kiderült, hogy a németség, ez „a nép, mely oly kötelességtudóan és oly kulturával tud dolgozni”, a nemzetközi politika relációinak természetét és pillanatnyi mozdulatait illetőleg szinte teljes tájékozatlanságban volt…”

Bogdán István új könyvében is régi korokat, régi históriákat faggat, hogy előző két kötetéhez hasonlóan (Régi magyar mesterségek, Régi magyar mulatságok) a magyar múlt művelődés-, tudomány- és technikatörténetének elfeledett vagy rejtőzködő adataival ismertesse meg olvasóit. Csaknem egy évezred történelmét kalandozza be a szerző, hogy a ma hazai tudományos és technikai forradalmának hajszállgyökereit felkutassa. A bánya- és kohóipar, a nyomdatechnika és a papírgyártás 18-19. századi hőskorát idézi föl, amikor például Debreczeni Mártonról, Röck Istvánról, Türk Györgyről és másokról készít portrét. De hírt ad az első valóban tudományosan művelt térképészeti munkákról vagy korszerű mezőgazdálkodásról. De szó esik a könyvben lovagi tornáról magyar módra a végeken, a hírszerzés őseire bukkan, amikor a török világ neves íródeákjairól ír, vagy régi gazdasszonyok boszorkánykonyhájába pillantva, a ma ismét divatos gyógyfüvek párlatairól beszél. Bogdán István régi korokat, régi embereket vallat, de a múltban mindig a jövőbe – jelenünkbe – mutató újat fedezi föl.

A címer egy ország legfontosabb jelképeinek egyike, történelmének szimbóluma. Magyarország címerének változásai is nemzeti sorsfordulókat tükröznek… A legtöbb modern állam címerének elemeit a történeti múlt és a gyakorlat szentesítette. Egy ország címerének érvényessége nemcsak törvényeken, rendeleteken múlik, hanem azon is, hogy az állampolgárok ismerik-e a szimbólumait, azonosulni tudnak-e vele. A címer tehát nemcsak más államoktól különbözteti meg az országot, hanem egyedi, nemzeti, a történeti hagyományokban gyökerező, összetett jelkép.

„A Batthyány-kormány külpolitikája” Hajnal István (1892-1956), a neves történészprofesszor posztumusz műve. Szerzője elsőként vizsgálta meg levéltári források felhasználásával az 1848-as magyar minisztérium külpolitikai célkitűzéseit. Hajnal István ismertette meg a szakmát és az érdeklődő olvasókat a kormány tavaszi és nyári diplomáciai erőfeszítéseivel, amelyek arra irányultak, hogy megnyerjék az angol kormány támogatását, a Frankfurtban formálódó német egységmozgalom részéről az elismerést és biztosítsák a szeptemberben útnak indított Teleki László hivatalos párizsi fogadtatását. A tömör szövegezésű tanulmány számolt le azzal a korábbi megalapozatlan, de tartós hiedelemmel, hogy az 1848-as külpolitika irányítója – a kormány többségének háta mögött – Kossuth lett volna. A rendelkezésre álló források gondos elemzésével bebizonyította, hogy a Batthyány-kormány diplomáciai törekvései közös elképzelésen alapultak és azokat maga a miniszterelnök irányította. Ezeknek a közös törekvéseknek a lehetőségeit vizsgálta meg Hajnal István, mérlegelve a nagypolitika erőviszonyainak és a szomszéd népekkel való kapcsolat lehetőségeinek hatását a magyar külpolitika elképzeléseire. A három évtizeddel ezelőtt megjelent tanulmány máig megőrizte újszerűségét, módszerének tanulságot kínáló frissességét. A jelen második kiadáshoz Urbán Aladár, a témakör ismert kutatója írt előszót.