Ady Endre születésének százhuszonötödik évfordulójára váratlanul előkerült a költő hét levele, melyeket Bisztriczky Józsefnéhez, azaz Adához, Városmajor Szanatórium-beli szerelméhez írt 1912 folyamán. A levelek létéről és hozzávetőleges tartalmáról már 1933-ban tudomást szerezhetett a szűkebb szakmai és a szélesebb olvasóközönség, ugyanis Mittay László tanár, egy Adával készített interjúba ágyazva, néhány mondatot közölt belőlük. A levelek híján az irodalomtörténészek csupán ezekre az idézett mondatokra, a kortársak memoárjaira és persze az Adához írott versekre hagyatkozhattak eddig, ha a Lédával való szakítás zárómozzanatait és az áhított új társ keresésének epizódjait próbálták feltárni. Habár a levelek olvasása során nem jutunk eddigi ismereteinket lényegesen megváltoztató adatokhoz, végül mégis úgy érezzük, többet tudtunk meg erről a bonyolult érzelmi kapcsolatról. Ady heves ostromára az asszony egyszerre volt nyitott és maradt visszafogott, amivel valószínűleg tovább gerjesztette a költő vágyait. Ada természetének ezen vonásai később sem változhattak. Akik idősebb korában ismerték, emberileg szintén vonzónak, kulturáltnak, jó társalgónak és mégis zárkózottnak, megfejthetetlennek látták. Kovalovszky Miklós Ady-kutatásai során szintén arra a megállapításra jutott, hogy Ada nem kérkedett a történettel, még csak nem is emlegette, hogy ismerte Adyt – családjában, ismeretségi körében ez nem volt beszédtéma. Ma is ilyennek ábrázolja őt unokája, Bisztriczky Tibor, akinek a könyvben szereplő családi fotókat köszönhetjük és Krajtsovits Margit, az 1950-es évekbeli fiatal lakótárs, akinek Ada 1953-ban a leveleket ajándékba adta. Ebben a könyvecskében közreadjuk Ady és Ada kapcsolatának valamennyi, általunk fellelhető dokumentumát: a már ismert verseket, melyek közül egy kéziratban is fennmaradt, az Ada-leveleket, melyeknek hasonmása most jelenik meg először, Ady leveleit, melyeknek ez az első teljes közlése, a gyűjteményünkbe került három darab fakszimiléjével együtt. Hegyi Katalin tanulmányában és a levelek jegyzeteiben összefoglalja, illetve filológiailag újraértékeli e fellángolás történetét. A kötetet Székely Aladár néhány ismert, Adyt ábrázoló felvétele, valamint Máté Olga és az aradi Kossak József eddig publikálatlan, Adát ábrázoló fotója illusztrálja. Köszönetet mondunk Krajtsovit Margitnak, hogy lehetővé tette a birtokában maradt levelek szöveghű közlését, Bisztriczky Tibornak, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ajándékozta Ada több fényképét, és hozzájárult publikálásukhoz, az Országos Széchényi Könyvtárnak, a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak és az Országos Orvostörténeti Könyvtárnak, hogy engedélyezték a gyűjteményükben lévő dokumentumok fakszimiléjének megjelentetését.

„Amikor egy író már csak melléklete az élő irodalomnak, életem alkonyán, nyolcvanöt évesen vallom, hogy hat évtizedes ellentmondásos írói teljesítményem, valamint romániai magyar nemzetrészünk létküzdelmében vállalt, bírálható tevékenységem nem ér fel e kitüntetés értékével és jelentőségével. Jelentőségét és jelentését abban látom, hogy a határok fölötti egységes magyar irodalom háromnegyed évszázados romániai részének egészét illeti meg. Mögötte a kárpát-medencei Erdély magyar irodalmának évszázadaival. Melyekben az európai irodalom irodalmának szólt és szólal szelleme mindmáig. Valóságunkról. Anyanyelvünkön. Magyarul.” Méliusz József