Egy 20. századi erdélyi művész, aki a 21. század újrafelfedezésére várt. A festő, akinek munkásságát féltő gonddal figyelték Kós Károlyon kívül: Kelemen Lajos, Szentimrei Jenő, Walter Gyula, Nyírő József és még sokan mások, a diktatúra éveiben visszavonult, a szűk rokoni és baráti körön kívül szinte alig tartották számon, méltatlanul hamar kiesett a köztudatból. Halálának negyvenedik évfordulóján végre ismét felfedezi a közönség.

Klimt a bécsi századforduló legjellegzetesebb festője volt. Neki köszönhető, hogy Párizs mellett Bécs vált a korabeli festészet másik nagy központjává. Munkásságában Klimt egyesíti a Kelet és a Nyugat művészeti hagyományait: bizánci kompozíciójú, aranytól sziporkázó képei szecessziós motívumokból állnak össze lenyűgöző egésszé. Azon kevesek közé tartozott, akik a „szent művészetnek” egy mind művészietlenebb korban csakugyan szakrális tartalmat tudtak adni, megőrizve szépségét és hitelét. Klimtnek és híveinek sokat kellett küzdeniük, amíg el tudták fogadtatni ezt a provincializmusból kitörő, új művészetet s a képek megbotránkozást keltő, kihívó erotikáját. A válogatás, amely – jórészt korabeli – osztrák írók, kritikusok, műtörténészek írásaiból készült, ezekkel a csitulni nem akaró tusákkal s az életmű értékeivel és hátterével ismerteti meg az olvasót.

Theo van Gogh életében Vincent bátyja rendkívüli tehetsége egyszerre volt hatalmas adomány és lerázhatatlan átok. Noha a zseniális festő kudarcokkal, keserves szerelmekkel teli, zaklatott életet élt, s végül elborult az elméje, öccse számára mégis kikerülhetetlen viszonyítási alappá lett. A francia szerző kisregénye egy tragikus művészsors és a testvéri szeretet szívszorító elbeszélése, egyben a Van Gogh fivérek halála közt eltelt néhány hónap – s e hónapokba sűrítve voltaképp egész életük – története.

A Balaton-felvidéki Salföldön élő Somogyi Győző a mai magyar képzőművészet egyik kiemelkedő alkotója. Kapiller Ferenc vele folytatatott izgalmas beszélgetéseiből kiderül: bátor és eredeti gondolkodó is. Élet- és társadalomfelfogása üdítően különbözik az utóbbi két-háromszáz évben s így napjainkban is divatozó eszmeáramlatoktól, és a világ isteni rendjének helyreállítására irányul. A Teremtőjével és a természettel való kapcsolatát rendezni törekvő ember számára, úgy tetszik, ma sem lehetetlenség az elvesztett Aranykor újraalkotása és megélése. A szerzőnek a kortárs hazai képzőművészet egyik kiemelkedő alkotójával, a Balaton északi partján, Salföldön élő Somogyi Győzővel 1995 és 2004 között készített interjúit gyűjtötte kötetbe a kiadó. A művész 1973-as indulásától a 80-as évek elejéig főként grafikával foglalkozott, a 80-as évektől kezdve szinte kizárólag fest. A hétköznapi élet témakörét feldolgozó, a Balaton-felvidékről tudósító mûvek mellett vallási témájú és sajátos szemléletű történelmi képek alkotói munkájának legjelentősebb állomásai. Botrányt kavaró, 100 portréból álló, a magyar történelem neves katonaszemélyiségeiről készült ikonosztázát 1996-ban először a Néprajzi Múzeumban állították ki, sorozatot készített az Árpád-ház szentjeiről is. Képeit különös, groteszk formavilág és élénk színek jellemzik.A beszélgetések tanúsága szerint eredeti és bátor gondolkodó. A világ teljességét valló, Teremtőjével és a természettel egységben élő ember divatos eszmeáramlatoktól távol álló világképét ismerhetjük meg az interjúk alapján. Az egymásba fûződő elmélkedések, a művész önvallomásai személyiségének alakulásáról, neveltetéséről és világszemléletéről tudósítanak. Vallja, hogy az elvesztett harmónia, az Aranykor újra megélhetővé válik az alkotó ember számára. A könyvet a művész rajzai illusztrálják.

„Ha valamely műalkotás zavarba ejt bennünket, kötelességünk vizsgálat tárgyává tenni a művészt és magunkat is. A helyes magatartás nem az alkotás egyszerű elfogadásán vagy visszautasításán alapul, hanem a megalapozott ítéleten, miben hisz a néző, mert alapos oka van erre. Ilyen jól megalapozott ítéletet kizárólag az esztétikai érték megvizsgálásakor alakíthatunk ki a magunk számára.” (René Berger)

A Budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Szoptató Madonna című Correggio-festmény – kötetünk tárgya – jellemző példája a művész újat teremtő tehetségének és festői zsenialitásának. A keresztény ikonográfiának ezt az ősi motívumát úgy fogalmazta meg, hogy a kompozíció évszázadokon át hatása alatt tartotta a festőket. E kötetből átfogó képet kaphatunk a festmény vizuális és gondolati tartalmáról, sorsáról és értékeléséről, s kirajzolódik előttünk Correggio pályájának íve is. A könyv szerzője Garas Klára akadémikus, a Szépművészeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója, a 15-18. századi egyetemes és magyar festészet elismert kutatója.