A szerző a pannoniai régészeti anyagot összevetve az ókori írott emlékekkel, nemcsak a feltárt emlékanyagot ismerteti, hanem részletesen kitér e hatalmas műszaki létesítmények építési feltételeire, az anyagi fedezet és engedélyezés, terepfelmérés, kivitelezés, üzemeltetés és karbantartás kérdéseire is. Foglalkozik az üzemeltetéssel járó feladatokkal, mint a vízfogyasztás mérése, a vízdíj beszedése, a vízművek ellenőrzése, közegészségügyi szabályzatok és előírások ellenőrzésével. Értékes felvilágosítást ad a római gyógyfürdők, kórházak, gyógyhelyekre vonatkozóan. Végezetül pedig a közművekhez fűződő vallásos hiedelmekről, szentélyekről, kultuszokról tudósít. E könyv tehát nemcsak a rómaiak fejlett technikájáról számol be, hanem egy letűnt civilizált társadalom mindennapi életének keresztmetszetét is adja.

Veszprém-, gyarapodó lakóinak meghitt otthona. Vendégeit megfogja különös varázsa. Szép környezete és messzi történelmi múltja vonzza az érdeklődő látogatókat. A pannon táj itt keményebb, mint a Dunántúl más részein. Fenyősávokkal tarkított, jórészt kopár, dombos táj övezi ősi magyar városunkat, és a Séd patak szaggatott dolomitszegélyű völgye dombokra, fennsíkokra tagolja…

A Vas megyei Tanács kezdeményezésére készült „VASI MŰEMLÉKEK” című könyv megjelenésével a vasi műemlékvédelem 120 éves múltja, Rómer Flóris és Gózon Imre szentgyörgyvölgyi iskola mester emléke előtt tisztelgünk. A könyv sokrétű bepillantást enged a megye történeti múltjába. Tájékoztatást ad az 1979-ig, a kézirat lezárásáig történt helyreállításokról, védett épületekkel kapcsolatos gondokról. Napjainkig sok szép újabb helyreállítás készült. Épületek gazdátlanná váltak és megsemmisültek, mások új használóra leltek, a járások megszűntek, új városok születtek. Mindezen változásokat a kötet természetesen már nem tudja követni, mégis megjelenésével hiányt pótol, mert az első ilyen jellegű, összefoglaló mű a megyéről. Az egyes emlékek ismertetése és az épüetekkel kapcsolatos művelődéstörténet sok érdeklődésre számottartó részletre hívja fel az olvasó figyelmét. A kötet a megye minden műemlékéről (M) legalább egy fényképet, számos eddig másutt még nem publikált műszaki rajzot, bibliográfiát, hely- és névmutatót is tartalmaz. A szerzők a megye múltjának avatott ismerői: C. Harrach Erzsébet építészmérnök maga is szombathelyi születésű, az Országos Műemléki Felügyelőségnél másfél évtizedig volt a megye műemlékeinek felelős előadója, így a vasi műemlékeknek talán még ma is egyik legjobb ismerője. Dr. Kiss Gyula a Szombathelyi Tanárképző Főiskola tanszékvezető helyettese, tanárként és népművelőként több generációt tanított meg a történeti múlt emlékeinek ismeretére, szeretetére, megóvására.

Sokan ismerik Visegrád és környékének természeti szépségeit, de kevesen tudják, hogy ugyanitt a különböző korok társadalmát híven tükröző műemléki anyag is összefüggően, egymásba kapcsolódva és fonódva tárul szemünk elé. Határában késő római castrum, melyet újból használatba vett a betelepülő szlávság, utána a honfoglalók, majd a középkor magyarjai is. Közelében bizánci bazilita kolostor a XI. század közepéről, mely bencés, majd pálos kézen megéri Mohácsot. A tatárdúlás után épült «Salamon-torony» és vár, mely hosszú ideig a magyar feudális állam jelképét, a koronázási jelvényeket őrzi. A XIV. században épült palota, a középkori nagyhatalom egyik központja az Anjouk és Zsigmond alatt, fénykorát éli Mátyás központi monarchiájában. Több mint ezer esztendő bőséges emlékanyaga, melynek javát a feledés és a föld több százados rétegei alól évtizedek óta bontogatja a kutató ásó. Amilyen összefüggő a műemléki anyag, éppen olyan egymásbakapcsolódó a feltárásukra, megismerésükre és megmentésükre irányuló törekvés is. Ha valaki a magyar műemlékvédelem történetét megírja, az első lapokon Vajdahunyad és Visegrád nevét kell említenie. Viktorin József, Henszlman Imre, Schulek Frigyes ennek a romantikus műemlékvédelemnek első harcosai, akik Visegrád várában főként a daliás idők szemtanúját akarták megmenteni, vagy még inkább kiépíteni: a milleneumi idők görögtüzes elképzelésének megfelelő lovagvárat teremteni. Czobor Béla a «Várkertben» rábukkan a bazilita kolostor alapfalaira, Lux Kálmán pedig befejezi a «Salamon-torony» restaurálását, lényegében már a korszerű műemléki elvek szerint. Modern konstrukcióval és anyaggal fedte le a tornyot, melynek eredetileg is lapos fedése volt.

Vége felé közeledik a városi civilizáció? Vajon a mai amerikai nagyvárosok aggasz-tó problémái előrevetitik-e annak árnyékát, hogy hasonló csőd fenyegeti az európai városokat is? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatva keresi Ber-nard Oudin a választ arra: van-e jövője a városnak. A válasza egyértelmű igen. Publicisztikai indittatású és hevületű könyvében, amelyet vitairatnak is nevezhe-tünk, azt vizsgálja: valóban bünös”-e a nagyváros, mint ahogy sokan gon-dolják. És valóban érvényes-e a vissza a természethez” program, amelynek egyre több szószólója van. Történeti példákra is gyakran hivatkozva rámutat arra, hogy sem az iparosodással egyre nagyobb mértékű környezeti ártalom, sem a funkcionalista építészet megannyi álmegoldása, sem a közlekedés kétségtelen csődje nem visszafordíthatatlan folyamat. Arra is fényt derit, hogy a hangzatos jelszavak mögött igen gyakran manipuláció, a közhit mögött pedig téves adatok húzódnak meg. A város, ha válságban van is, nem pusztul el. Nem pusztulhat el már csak azért sem, mert az emberi kultúra forrása; mert a városi fejlődés és a civilizáció szinte párhuzamos folyamat. A várossal tehát véli Oudin a civi-lizáció is eltűnne a földről. A szerző azonban éppen nem a pusztulással foglal-kozik; minden sora a jobbítás szándékával iródik, könyvét az emberibb élet tudata hatja át s teszi érdekes olvasmánnyá.