-
Dorian Gray arcképe
01 600 FtDorian Gray a gyönyörű és naiv aranyifjú leghőbb vágya teljesül, amikor barátja megfesti portréját, az arckép pedig helyette öregszik, míg ő megőrzi szépségét és fiatalságát. Az örök fiatalságot azonban nem adják ingyen, így előbb-utóbb neki is fizetnie kell az átdorbézolt évekért és a szépség hajszolása közben elkövetett bűneiért.
-
Egyperces novellák
01 500 Ft„A mellékelt novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások. Előnyük, hogy az ember időt spórol velük, mert nem igényelnek hosszú hetek-hónapokra terjedő figyelmet.
-
Babik
0600 FtÖrkény István az itt olvasható regény témáját először filmnovella formájában dolgozta fel 1954-ben, majd Bacsó Péterrel és Makk Károllyal forgatókönyvet írt belőle. Az 1955-ben benyújtott forgatókönyvet – a rendező Makk Károly lett volna – a filmgyár vezetői nem hagyták jóvá. Kevéssel utána a témából regény írásába kezdett, de a mű töredékben maradt. Jelen kiadás a befejezetlen regény szövegét tartalmazza.
-
Az utolsó vonat
0800 FtA 30 év sorozat új kötete Örkény István válogatása e három évtized prózájában legjavából. Számtalan ismerős írás, szállóigévé lett Egyperces – de a kötet címét az egyik „hagyományos” novellától kölcsönözte, mégpedig nem véletlenül, hanem ezzel is mintegy hangsúlyozandó, hogy az újfajta, a groteszk látásmód, amely annyira jellemző Örkény István mai művészetére, semmiképpen sem a régivel való szakítás eredménye.
-
Tóték / „Rózsakiállítás”
02 000 Ft„Csak a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető. (…) De visszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.”
-
Novellák I-II.
01 600 Ftz írónak az a mindene amit ír. Az az ő kincse, sorsa, becsülete, bélyeggyűjteménye, gyümölcsöse, családi háza. így aztán, ha hozzáfog összeszedni legjava írásait, mint én most e novelláimat, valójában leltárt csinál élete összes szerzeményeiről. Egy ilyen válogatás fölér egy önéletrajzzal, méghozzá olyan önéletrajzzal, melyben se letagadni, se elkenni, se szépíteni nem lehet a dolgokat.
-
Novellák
0800 FtA novellák Örkény jellegzetes groteszk, ugyanakkor mélyen emberi látásmódját tükrözik, finom humorral és társadalomkritikával átszőve. A kötetben szereplő írások a hétköznapi élet abszurditásait és emberi drámáit elevenítik meg.
-
Ha meghal a nap
01 000 FtA Ha meghal a Nap Fallaci híres könyvei közül is az egyik leghíresebb. Az írónő csaknem húsz éve a NASA vendégeként több hónapot töltött az Egyesült Államokban. Útjának gyümölcse ez a regény: a Holdra készülő űrhajósok regénye. Meg azoké, akik – egyelőre – itt maradnak a Földön, föl-fölnéznek a Holdra, és mindenféle eszükbe jut róla.
-
2017
02 000 FtAntiutópia uráli folklórral és finoman árnyalt lélektannal gazdagítva: a romantikus hegymászó-expedíció történetének keveredése, a drágakő üzlet hátborzongató rendszerének elbeszélésével; a szerelem grandiózus meséjének ötvözete kegyetlen gyilkossággal és az emberiség egyik alaptörvényével: szerezd meg, amit akarsz.
Olga Szlavnyikova regénye a realizmus és a románc tökéletes keveréke. -
A halhatatlan
02 000 FtOlga Szlavnyikova 1957-ben született Jekatyerinburgban, jelenleg Moszkvában él. A Novij Mir, a Znamja és az Oktyabr című folyóirat munkatársa. A halhatatlan című regényét Booker-díjra jelölték 2001-ben és a National Bestseller-re 2002-ben. 2006-ban, a hamarosan magyar nyelven is olvasható, 2017 című regényével elnyerte az orosz Booker-díjat.
-
Halhatatlan élet
01 000 FtA román fennhatóság alatt élő székely nép küzdelmes sorsát ábrázolja 1940-ben íródott kötetében a szerző. A jellegzetes tréfákkal fűszerezett, mégis drámai hangvételű epizódokban egy udvarhelyszéki legény, a dolgos és életrevaló Bojzás Küs Dani életének legfontosabb szakaszát, családalapításának történetét követhetjük nyomon.
-
A zöld csillag
01 200 Ft„A regény szereplői az életből vett, hús-vér alakok. Az egyik németországi menekülttáborban valóban élt egy egészen kivételes képességekkel megáldott magyar, aki bizonyos dolgokat meg tudott érezni, ahogyan ő mondta: „látni”.
-
Íme, az emberek
01 600 FtNyirő regénye egy maroknyi magyar menekült háború utáni kálváriájának állít emléket.
-
Isten igájában
01 400 FtAz író alteregója – Harghitay József – nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit eltarthassa. Már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy hazudja hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmél rá, valójában székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot.
-
Kopjafák
01 200 FtNyirő elbeszélései, különösen, 1933-ban megjelent Kopjafák című kötetének írásai maguk is értelmetlenül elpusztult és halálba kergetett emberekről szólnak. A huszonegy novellából álló ciklus minden darabja egy-egy balladába illő szerencsétlen emberi sorsot örökít meg.
-
Uz Bence
01 200 FtA regény valamennyi fejezete egy-egy epizód Uz Bence mulatságos vagy megindító, hétköznapiságukban is különös kalandjaiból. Folyton ő méretik meg: emberségből, helytállásból, kitartásból, becsületből, észjárásból. A nép egyszerű, ám góbésan csavaros eszű gyermeke csendőrrel és turistákkal, városi vadász urakkal és adóvégrehajtóval megesett nevettető esetei vagy övéivel való könnyes-érzelmes történetei mind-mind adalékok a székelység népkarakterológiai képéhez.
-
Mocsokváros utcáin
01 600 FtEgy hajléktalanszállóban dolgozol, ahol az egyik „vendég” a saját apád. Az az ember, akinek sosem voltál több mint egy levélcím, ahová apránként feladhatta élete fikcióját. Levelek egy újabb családból, munkából, börtönből, padról, menhelyről, gőzölgő csatornafedélről. Egy apa-regény mozaikjai, melynek te vagy a folytatása.
-
Hazatérek hozzád
01 000 FtNatalija Nyikityina új regénye az orosz klasszikusok mesélőkedvével és az őket jellemző mély emberismerettel festi meg a II. világháborút és az utána következő időket, egy megható szerelmi történet keretében.
-
A nagy mágus
0450 FtAz alma-atai író regénye a kora középkori Irán legmozgalmasabb – s talán legzavarosabb – időszakában, a Szászánidák idején játszódik. Szimasko azonban nem szokványos történelmi krónikát ír, hanem egy forradalmi eszme történelmi sorsát követi nyomon születésétől elbukásáig: a kor egyik igen jelentős vallási- társadalmi mozgalmát – a mazdakita mozgalmat – helyezi a cselekmény középpontjába.
-
Héttemplom. Gótikus regény Prágából
01 200 FtMiloš Urbant a mai cseh irodalomkritika – és az olvasóközönség is – az ifjabb írónemzedék egyik legtehetségesebb alkotójaként tartja számon. Első regénye óta minden újabb műve eseményszámba megy. A már több nyelvre lefordított Héttemplom napjaink Prágájában, annak egy, a turisták által kevésbé ismert és látogatott részében, az Újvárosban játszódik. Főhőse egy elvetélt történész és volt rendőr, K., akit egy hivatalosan öngyilkosságként lezárt, ám a valóságban megoldatlanul ad acta tett bűnügy miatt bocsátanak el a rendőrségtől.
-
Johannesz ifjúsága
02 000 FtMika Waltari újra és újra megfiatalodó magyar olvasótábora is bizonyára örömmel fogadja az egyik kedvence történelmi regénysorozatának ezt a megkésett kötetét, amely a világtörténelem sorsdöntő korszakának monumentális korszakának monumentális körképét tárja elénk a biztos kezű alkotóművész palettájának ragyogó színeivel.
-
Virágzik a föld – Ne legyen többé holnap – Ez meg sem történhet – Aranyhajú
0750 FtMika Waltari 1908-ban született s 1979-ben halt meg Helsinkiben. A fővárosi környezetben nevelkedő íróra nagy hatással voltak az első világháború utáni urbánus fiatalság eszményei: s a minden új iránti fogékonyság, a kitárulkozás az örömök előtt, az élet teljesebb élésének igénye. Első írásai a sokféle lehetőséget kínáló, cselekvésre ihlető, egyszerre romantikus és civilizált Helsinkit mutatják be.
-
Fine van Brooklyn
01 000 FtA történelmi regényei révén hazánkban is közkedvelt finn írónak egy másik arcát villantja föl ez a kötet. Nevezetesen a kispróza mesteréét, aki egy-egy érdekes jellem, különös, netán extrém szituáció vagy éppen „örök emberi” probléma nyomon követésére vállalkozik e második világháború előtti művében. A Franciaországban játszódó sajátos szerelmi történet is az író kisregény-korszakában született.
-
Az ország titka
0600 FtWaltari regénye az Újtestamentum világába viszi el az olvasót. Szemünk előtt elevenednek meg Jézus életének eseményei, érthető-érthetetlen csodák tanúi leszünk mi is, míg a Biblia rendkívül érzékletesen megjelenített tájait járva megismerkedünk mindazokkal, akik részesei az evangéliumi történetnek.
-
Az emberiség ellenségei
0800 FtA római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel.
-
Péntek vagy a Csendes-óceán végvidéke
0750 FtA Robinson-mítosz – a lakatlan szigetre vetődött magányos ember elképzelt viselkedésének s e viselkedés rugóinak – sajátos újraértékelése folyik a Péntek lapjain: a költői és filozófiai szinten folyó elvonatkoztatás nem válik a kalandosság kárára; fojtott, de egyre növekvő izgalommal követjük az új Robinson s még inkább az új Péntek testvér-kalandját, mely az ismert történettel összehasonlítva bőven szolgál meglepetéssel.
-
Nem vagyunk magunk
02 000 FtMatthew Thomas Bronxban született, és Queensben nőtt fel. A Chicagói Egyetemen szerzett diplomát, majd a Johns Hopkins Egyetem írói szemináriumán és az Irvine-i Kaliforniai Egyetemen tanult. Nem vagyunk magunk című regényét tizenkilenc nyelvre fordították le, számtalan díjra jelölték, s megjelenésekor a New York Times, a The Washington Post és a The Guardian is az év legjobb könyvei közé választotta.
-
Lélekedzés
0500 FtTársadalmi és történelmi perspektívájú ez a pompás pszichológiai regény, amelynek hosszú, pompás, pontos Mercedes-útjain egy mindent tisztázó és lezáró párbeszéd mondatait fogalmazza, készítgeti magában, szüntelenül a lelkét edzve, szüntelenül egy göböt érezve a gyomrában, egy vezérigazgatói sofőr. A kesztyűtartóban kés, a Főnök magnetofonjában Mozart-zene.
-
Szeretem a mostohámat
0650 FtVargas Llosa erotikus kisregénye – a folytatásával, a szerelem és szeretkezés témáját minden elképzelhető formában kibontó Don Rigoberto feljegyzései-vel együtt – a szerző életművének egyik legragyogóbb csúcsa: lebilincselő, az olvasó játékos fantáziájának is szárnyakat adó alkotás.
-
Don Rigoberto feljegyzései
01 300 FtA Szeretem a mostohámat című bájos kisregényben ismerhettük meg Fonchitót, a mostohaanyját elcsábító, angyalarcú, démoni fiúcskát, aki most újra betoppan a családi botrány óta a férjétől külön élő dona Lucreciához…
-
Pantaleón és a hölgyvendégek
0800 FtPantaleón Pantoja, a perui hadsereg ifjú századosa a szervezés valóságos géniusza. Legújabb megbízatása azonban minden eddiginél kényesebb: létre kell hoznia egy hölgyvendég-szolgálatot, hogy az Amazonas környéki dzsungelekben szolgáló, a trópusi hőségtől feltüzelt legénység szabályozott és ártalmatlan módon vezethesse le nemi gerjedelmeit.
-
Emléklapok. (A világ útvesztője I.)
0600 FtMarguerite Yourcenar Comenistól kölcsönözte különös műfajú, rendhagyó lírai családtörténetének összefoglaló címét (A világ útvesztője.) Az írónő nem saját életének intimitásait tárja elénk, nem önmagába, befelé tekint, hanem anyja XIV. századig visszavezethető családjának, a Quartier-nak a történetét felvázolva fürkészi a történelem távlatából szereplői életét. Kitűnő kor- és társadalomtörténetet ad, valóságos „szociológiai” tanulmányt ír Flandriáról, ahol katolikus ősei városi tanácsosok, követek, Liége főpolgármesterei voltak.