-
-
-
Történelmi arcképek II.
03 000 FtA magyar közélet két világháború közötti szereplőiről keveset tudunk, vagy sokszor csak azt, amit a diktatúra évtizedeken át sulykolt. Tőkéczki László történész harmincnégy magyar sorstörténetet szabadított ki a múlt fogságából. A Történelmi arcképek II. egy olyan korszak emberi teljesítményeit mutatja be, amely már magában hordozza jelenünk nyugtalanságát és kiszámíthatatlanságát. Ez a kötet annak a 2002-ben megjelent Történelmi arcképek-nek a szellemi folytatása, amely a dualizmus korának már-már idilli világába kalauzolta az olvasót.
-
Történelmi hazugságok
05 000 Ft„Már foglalkozánk a jelen könyv kidolgozásával, midőn XIII. Leónak 1883. évi augusztus 15-éről kelt, de Luca, Pitra és Hergenröther bíborosokhoz intézett jelentőséges irata a valódi történelmi tudomány kívánalmairól nyilvánosságra jutott. Ez a nyilatkozatok egész sorát foglalja magában, melyek csattanósan kifejezik a mi nézeteinket és szándékainkat, és a melyeket művünk jellemzéséül kivonatban itt közölni szándékozunk.
A sz. atya annak a fölsorolásával kezdi iratát, hogy „ugyanazok, kik az egyházat és a pápaságot gyanússá és gyülöletessé akarják tenni, nagy erővel és ravaszsággal támadják mag a keresztény kor történelmét”, még pedig „oly ravaszsággal és csalfasággal, hogy ők azokat a fegyvereket, melyek az igazságtalanság leálczázására igen is alkalmasak volnának, arra használják, hogy igazságtalanságot kövessenek el”. -
Történelmi igazság Dácia – Transilvánia – Rumánia és Magyarország tárgyában. A magyar kisebbség helyzete a mai Rumaniában
02 000 FtHátlapon Torma Zsófia 10.387 darabos gyűjteményéből, a Tordos-kulturkörbe tartozó régészeti leletek rajzaiból. A ritka őstörténeti-politikai emigráns kiadvány létrehozója, megálmodója Badiny-Jós Ferenc az ismert őstörténész, a sumir-magyar östörténeti irányvonal fő képviselője
-
Történelmi keresztutak
0400 FtBenkő Zoltán könyve nagymértékben hozzájárul az elmúlt történelmi időszak igazabb megismeréséhez. A könyv tulajdonképpen emlékirat, amely azonban nem tekinti át szerzőjének teljes élettörténetét, csupán azokat az életszakaszokat, amelyek összeszövődtek a magyar történelem huszadik századi „vészkorszakaival”, s ilyen módon ad igen gazdag és árnyalt képet a második világháborús évekről, az 1944-es nemzeti ellenállásról, s nyilas uralomról, az 1945-ös történelmi fordulatról, a szovjet katonai megszállás kezdeteiről, a többpártrendszerű demokrácia kialakulásáról és megszűnéséről, a Rákosi-féle diktatúra berendezkedéséről, a hírhedt recski kényszermunkatáborról, a szabadulásról, az ötvenhatos forradalomról, majd a szerző meneküléséről és a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztőségében szerzett, kedvezőnek aligha mondható tapasztalatairól. Benkő Zoltán személyes történelmi és politikai tapasztalat birtokában írta meg munkáját. Történelmi adatai és folyamatrajzai mindig hitelesek, az apró „filológiai” jellegű részletekre is figyel.
-
-
Történelmünk központi titkai
03 000 FtIsmerjük-e a magyar történelmet? A köztudatban élő kép szerint igen, hiszen a hivatalos történetírás és az iskolában tanultak összhangban állnak. A közkeletű kép szerint a magyar történelem Szent Istvánnal kezdődött. Márpedig a valóságban történelmünk legmeghatározóbb, életfontosságú kérdései Szent István előtt dőltek el. Szent Istvánig Magyarország sok évezredes múltra visszatekinthető világhatalom volt; azóta Magyarország súlya lassan, de következetesen csökken, nemcsak terjedelmében, de magyarságában is. Ez a kulcsfontosságú könyv, amely 1996-ban tíz füzetben látott napvilágot, és amely most először kerül könyvalakban az olvasóközönség elé, alaposan kiegészítve és javítva, az első, amelyik átfogó képet ad a magyar történelem olyan központi kérdéseiről, amelyek felvetése is a közelmúltig tabunak számított. Ez a könyv minden magyar nyelven megjelent mű között a legfőbb szellemi erőforrás a magyarság teljes szellemi épségének visszaszerzéséhez. Ha a magyarság legjobb része megtanul küzdeni a magyar történelem feletti önrendelkezés visszaszerzéséért, ez a könyv lesz jövőnk legfontosabb alapműve, a magyarság legnagyobb szellemi kincse. Grandpierre K. Endre (1916-2003) ükapja, Grandpierre Károly az 1848-as magyar szabadságharcban Kossuth titkára, jobbkeze volt, jeles tudós, aki fiával együtt a magyar szabadságharc bukása után az olasz szabadságharcban küzdött Garibaldi mellett. Erdélyben, anyai ágon székely családban nőtt fel. 1962-ben megjelent, „Az Ördög apostolai” című, Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér ifjúságáról írt regényét a három legzseniálisabb magyar regény közé sorolta a kritika. Mégis, amikor 1970-ben megjelent, nagyhatású „Fekete hóesés” című könyvében bebizonyította, hogy Zrínyi Miklós hatalmi háttérerők, politikai gyilkosság áldozata lett, könyveit betiltották. Nagyrészt az Ő kitartó küzdelmének köszönhető, hogy évszados lappangás után őskrónikánk, a Tarih-i-Üngürüsz megjelent. 1979-ben a Kortárs hasábjain megjelent ismertetésében kimutatta, hogy ez az őskrónikánk Árpádék visszajövetele előtt íródott, és bebizonyította a magyarság Kárpát-medencei őshonosságát. Legismertebb művei, mint például az Aranykincsek hulltak a Hargitára, a Királygyilkosságok, A magyarok Istenének elrablása, az Anonymus titkainak nyomában és a Történelmünk központi titkai füzetsorozat, melynek jelen könyv az első, könyv alakban történő, javított és bővített megjelenése, a legnépszerűbb és legnagyobbra becsült szerzők közé emelték.
-
Történet és történetírás
0800 Ft„A magyarokat már kilenczszáz esztendeje törvény kötelezi a törtéveiéin tiszteletére. Szent István I. dekrétumának 8. fejezete kimondja, hogy az ősök követése a királyi méltóság nyolczadik lépcsője. A királyságnak legnagyobb díszére válik, ha az előbbi királyok nyomdokában jár s a tisztes atyák után indul. Elpusztul, a ki elemek végzéseit megutálja s Istennek törvényeivel nem törődik. Huszonhét emberölt múlva a nemzet az 1896: VII. törvényczikkelyben hálát is adott az isteni gondviselésnek, hogy az országot jó- és balsorsban megsegítette s ezer esztendőn át sok viszontagság közt fenntartotta.”
-
Történetek a világ hídjairól
06 000 FtA hídépítés elvarázsol és fogva tart. Hidat építhetünk belföldön városrészek, falvak, országrészek között, vagy határfolyókon az országok, nemzetek között. Tengerszorosok felett, hogy kontinenseket kössenek össze. Átvitt értelemben hidakat építhetünk az egyes nemzetek életstílusa, kultúrája közé, bár ez már sokkal nehezebb. Itt nem a józan ész, a pontos számítás kerülnek előtérbe, hanem az érzelmek, a történelemben rögződött sérelmek, a szimpátia-antipátia is. Szerencsére a világ az egymás megértése, az együttműködés, az integráció felé halad. Ezt próbálja szolgálni ez a könyv, mely azzal a céllal tárgyalja a világ hídjait, hogy általuk közelebb kerüljön a tisztelt olvasóhoz az egész világ.
-
Történetfilozófiai írások
06 500 FtA kötetet összeállította, az utószót és a jegyzeteket írta Mesterházi Miklós
-
Történeti festő a XX. században András Tibor / A Historical Painter in the 20th Century Tibor András
01 800 FtA később háborús riportjaival hírnevet és elismerést szerzett fotós – Anders Engman – vagy az első vagy ami valószínűbb, a második budapesti napján, mintegy futtában, kuriózumként örökítette meg az anakronisztikus látványt: a harci törmelékekkel teli utca közepén, összecsukható székén békésen ülő és elmélyülten rajzoló fekete kalapos, szemüveges férfit. Arra csak hat évtized múltán, a véletlenek szerencsés összjátékának köszönhetően derült fény, hogy a képen András Tibor festő, nem mellesleg e kötet főszereplője látható. Képei alapján olyan topográfia állítható össze, amelyből kiderül, hová és merre vezette kíváncsisága, érdeklődése a forradalom napjaiban András Tibort, amikor naponta elindult József körúti lakásából. Úgy tűnik, legtöbbször jobbra fordult, a Baross utca és az Üllői út felé vitt az útja. Érintette a Rákóczi teret, bekukkantott a Krúdy utcába, visszament a Ferenc körútra, jól körülnézett a Baross utcában, de érzékelhető, hogy a Nagykörút és az Üllői út kereszteződésének, a Corvin köznek és a túloldali, a Kilián (korábbi nevén: Mária Terézia) laktanyának a látványa nem hagyta nyugodni. Fényképeinek meghatározó része, fennmaradt rajzainak többsége ezt a területet pásztázza.
-
Történeti festő a XX. században: András Tibor / A Historical Painter in 20th Century Tibor András
01 800 FtA történeti festészetről sokféle fölfogás, gyakran egymásnak is ellentmondó nézet alakult ki az elmúlt bő évszázadban. Mit mondhatunk a históriai festészet XX. század közepén-derekán született műveiről? Merő anakronizmus már a létrejöttük is, vagy mégis csak adekvát kifejezői lehetnek meghatározó történelmi eseményeknek? András Tibor hiteles, autentikus történeti műveket alkotott, mind a kuruc korból, a második világháború frontjairól, mind az 1956-os forradalomból vett témái földolgozásával. A sorsával, a történelem szabdalta életével is bizonyítja: történelmet megjelenítő, históriai eseményeket hitelesen megidéző alkotásai figyelmünkre-becsülésünkre érdemesek. A később háborús riportjaival hírnevet és elismerést szerzett fotós – Anders Engman – vagy az első vagy ami valószínűbb, a második budapesti napján, mintegy futtában, kuriózumként örökítette meg az anakronisztikus látványt: a harci törmelékekkel teli utca közepén, összecsukható székén békésen ülő és elmélyülten rajzoló fekete kalapos, szemüveges férfit. Arra csak hat évtized múltán, a véletlenek szerencsés összjátékának köszönhetően derült fény, hogy a képen András Tibor festő, nem mellesleg e kötet főszereplője látható. Képei alapján olyan topográfia állítható össze, amelyből kiderül, hová és merre vezette kíváncsisága, érdeklődése a forradalom napjaiban András Tibort, amikor naponta elindult József körúti lakásából. Úgy tűnik, legtöbbször jobbra fordult, a Baross utca és az Üllői út felé vitt az útja. Érintette a Rákóczi teret, bekukkantott a Krúdy utcába, visszament a Ferenc körútra, jól körülnézett a Baross utcában, de érzékelhető, hogy a Nagykörút és az Üllői út kereszteződésének, a Corvin köznek és a túloldali, a Kilián (korábbi nevén: Mária Terézia) laktanyának a látványa nem hagyta nyugodni. Fényképeinek meghatározó része, fennmaradt rajzainak többsége ezt a területet pásztázza.
-
Történeti tartószerkezetek illusztrált szakszótára
03 000 FtSzabó Bálint (Kv., 1944. ápr. 9.) – építészeti szakíró. *Szentimrei Judit fia, *Szentimrei Jenő unokája, ~ Gyula és ~ Zsolt testvére. Középiskoláit a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban végezte (1961), ugyanott, a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett diplomát (1966), majd doktori fokozatot (1984), a budapesti Műszaki Egyetemen pedig műemlékfelújító szakmérnöki diplomát (1996). Szakmai pályáját a kolozsvári Műszaki Egyetem tartószerkezeti laboratóriumában kezdte 1974-ben, később adjunktus, 1996-tól docens az Építőmérnöki Kar Vasbetonszerkezetek Tanszékén; 1998 óta a műemlékvédelemben nagy fontosságú történeti tartószerkezetek rehabilitációjának oktatója. Tagja a Műemlékrestaurátorok Országos Egyesületének (1995-től), elnöke az Erdélyi Műemlékrestaurátorok Egyesületének (1996-tól), alapító igazgatója az 1996-ban létrehozott Transilvania Trust Alapítványnak, vezetőségi tagja az ICOMOS Román Nemzeti Bizottságnak. Szakpublikációi többnyire román nyelven jelentek meg, így P. Rus és T. Hodişan társszerzőkkel közös kötete: Elemente şi structuri din beton armat. Teoria şi aplicaţii (Kv. 1986). Bevezetés a történeti tartószerkezetek felújításelméletébe c. tanulmánykötete több mint 50 (a magyar mellett román és angol nyelvű) dolgozatot tartalmaz (Kv. 1998). Kutatási területén alapműnek számító munkája: Történeti tartószerkezetek illusztrált szakszótára (Kv. 2005. Magyar–román–angol.) Kivitelezett vagy kivitelezés alatt álló műemlékrestaurációs tervei közül fontosabbak: az árkosi Szentkereszty-kastély (1969), a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (1969), a besztercei evangélikus templom (1992), a szilágysomlyói Báthory-vár (1994), a dévai ferences kolostor (1994), a nagyenyedi Bethlen Kollégium (1995), a munkácsi Rákóczi vár (1996), a kolozsmonostori római katolikus templom (1998), a bonchidai Bánffy-kastély (1998-tól), Torockó falurehabilitációja (1999), a kolozsvári Mátyás-szobor.
-
-
Történetírás és forrásktitika
03 000 FtA történeti vizsgálódás indítóoka az ember ösztönös érdeklődése a körülte folyó események előzményei, saját őseinek és a hozzá közelállók elődeinek élete és cselekedetei, általában a homálybavesző mult minden eseménye iránt. A történetíró ezt az érdeklődést elégíti ki. Célja elmúlt emberi életjelenségek, emlékezetreméltó események, régi történések megörökítése.
-
Történetírás I. évfolyam, 2. sz.
02 000 Ft„A „Történetírás“ célkitűzései sorában első helyen a magyar helytörténeti tanulmányok közlése, helytörténeti kiadványok kiadása áll. A helytörténetírás kétségtelenül az egészséges lokálpatriotizmus megnyilvánulása, de egyúttal kapocs is, amely egy-egy falut, várost vagy vidéket az országos fejlődés nagy egészébe illeszt. Mozaikszemekről van tehát szó, amelyek önmagukban is színesek, csillogók és amelyek nélkül egy nagy mester sem tud értelmes képet összerakni.”
-
Törvénysértés nélkül…
01 200 FtMagyarországon több mint 2500 családot deportáltak szervezett körülmények között a Hortobágyra.
1950–1953 között mintegy tízezer fő, családok ezrei sínylődtek itt, a sztálini magyar Szibérián – tizenkét kényszermunkatáborban, amiről a közvélemény a mai napig is alig tud valamit. A rendszerváltozásig a meg elő tanuk nem beszeltek, nem beszelhettek, s a „szigorúan titkos” levéltári anyagok 1995-ig a történészek elől el voltak zárva. /részlet a könyvből/ -
Tóték / „Rózsakiállítás”
02 000 Ft„Csak a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető. (…) De visszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.”
-
Tóték / „Rózsakiállítás”
02 000 FtTóték. Családi portré egy megszálló vendéggel, „a mélyen tisztelt Őrnagy úrral” — alapmű a 20. századi történelem, a háborúk és diktatúrák alulnézetében. Az Egyperces novellák mellett Örkény legnépszerűbb alkotása. Kisregényként az új magyar próza zászlóshajója volt, számtalan kiadást élt meg. 1967-ben színpadi változata is elindult magyar és nemzetközi diadalútjára, 1969-ben pedig Fábry Zoltán rendezésében legendás film született belőle, az Isten hozta, őrnagy úr! „Rózsakiállítás” A cím az író fricskája szerint a cenzúra szülte változat — hiszen a komor Meghalunk a szocialista életérzést roncsolta volna —, de ma is elfogadhatatlan lenne hivatali képmutatóknak. Merész és fakulatlan remeklés. 2007-ben Az igazi halál címen Pacskovszky József rendezésében ugyancsak film készült belőle Örkény keserű játékkedvének megfelelően: egy forgatás története leforgatva.
-
Totem és tabu
01 200 FtAz őshorda állapotában a szabad és kötetlen szexuális élet lehetett a domináns vágy, ezt a vezérhím korlátozó hatalma gátolta, amíg ezt a hatalmat le nem lehetett küzdeni, az ősapát meg nem ölték fiai. Ezzel azonban el is vesztették azt, bűntudatuk támadt, és a szeretett-gyűlölt apa megölésének kényszerét elhárítandó kialakították az incesztus tilalmát. Ez viszont nagy terhet ró a vágyakra, ösztönökre, ezt a tilalmat nagyon nehéz betartani, ezért is kell a tilalmat határokkal messze kihelyezni, megtiltani az endogámiát, tiltani mindenféle lázadást a paternális hatalom ellen. Ezt szolgálja a tabu, egyes viszonylatokban a totem. A totem és a tabu tehát a védekező mechanizmusok projektív, rituális megnyilvánulása.
-
Totem és tabu
01 800 FtAz őshorda állapotában a szabad és kötetlen szexuális élet lehetett a domináns vágy, ezt a vezérhím korlátozó hatalma gátolta, amíg ezt a hatalmat le nem lehetett küzdeni, az ősapát meg nem ölték fiai. Ezzel azonban el is vesztették azt, bűntudatuk támadt, és a szeretett-gyűlölt apa megölésének kényszerét elhárítandó kialakították az incesztus tilalmát. Ez viszont nagy terhet ró a vágyakra, ösztönökre, ezt a tilalmat nagyon nehéz betartani, ezért is kell a tilalmat határokkal messze kihelyezni, megtiltani az endogámiát, tiltani mindenféle lázadást a paternális hatalom ellen. Ezt szolgálja a tabu, egyes viszonylatokban a totem. A totem és a tabu tehát a védekező mechanizmusok projektív, rituális megnyilvánulása.
-
-
-
Transformer. Lou Reed története
03 000 FtLou Reed mindig a saját művészi elképzeléseihez igazította a rockzene különböző irányzatait, s munkásságában a legváltozatosabb kifejezési formákkal találkozhatunk: a hangos, elsöprő erejű kakofóniától a valaha írt legérzelmesebb dalszövegekig. Legelső doo-wop-kislemeze, a tinédzserkorában kiadott So Blue óta játszott már mindent: garázs- és pszichedelikus rockot a Velvet Undergrounddal, majd szólóban glam rockot, punkot, diszkót, alternatív és „józan-rockot” – így lett a könnyűzene világának kiemelkedő vezéralakja, újító és trendeket diktáló zenész. Mára általánosan elfogadott, hogy a 60-as években a Velvet Undergroundnál csak egyetlen fontosabb, máig ható zenekar volt: a Beatles.
-
Treasures of Yosemite National Park
024 000 FtKülönleges és ritka Yosemite Nemzeti Park szuvenír, a Yosemite nevezetességeit ábrázoló, gyönyörű színezett fotókkal.
-
-
Trefort Ágoston élete és működése
01 500 FtTrefort Ágoston egyike múlt századi történelmünk legjellegzetesebb alakjainak; politikai pályafutása még a reformkorban, a centralisták táborában indul, 1848-ban államtitkár, 1872-től haláláig 16 éve keresztül Magyarország kultuszminisztere. Mann Miklós könyve elsőként mutatja be részletesen Trefort gazdag életútját, a magyar művelődésügy fejlődésében betöltött pozitív szerepét, munkásságának markáns eredményeit, s ezzel értékesen járul hozzá a dualizmus évtizedei kultúrtörténetének jobb megismeréséhez.
-
Trenck Frigyes báró emlékezetes élettörténete
01 500 FtA Trenck bárói család két tagjáról is elmondhatjuk, hogy emlékezetes alakja a XVIII. századnak. Az idősebb, Ferenc – az ‘osztrák’ Trenck –, mint Mária Terézia vakmerő és kegyetlen pandúrezredese vált híressé. A Spielberg börtönében, romantikus körülmények között bekkövetkezett halálát unokafivére, az ugyancsak – sőt többszörösen is – börtönviselt Trenck Frigyes írja le emlékezéseiben.
-
-
Trianon
06 000 FtA Nemzet és emlékezet sorozat második darabjaként megjelenő kötet a történelmi Magyarország fölbomlása, a trianoni békeszerződés megalkotása, valamint politikai és szellemi utóélete dokumentumainak gazdag gyűjteménye. Az egykorú források mellett a szakirodalom jellegadó műveinek több évtizedre visszatekintő válogatása, valamint a békeszerződés és a békerevízió kérdéseivel foglalkozó roppant tömegű ideológiai-publicisztikai termés legfontosabb és legtanulságosabb szemelvényei kapnak helyet benne. Végül széles körű annotált bibliográfia tekinti át a témakör forrásanyagát és a kapcsolódó történeti visszaemlékezéseket, valamint az utóbbi években rendkívül megszaporodott és differenciált szempontokat megjelenítő szakirodalmi munkákat.
-
Trianon utóélete
02 000 FtElőző kiadványunk, a Trianon utóélet című bibliográfia folytatásaként adjuk közre a könyvet. A több mint kétezer tétel közül kiemeltünk 24-et különböző szerzőktől, s azokról írtunk recenziókat. Amikor az olvasó kezébe veszi kötetünket, abban nemcsak tudományos ismertetésekkel, elemzésekkel találkozhat, hanem átfogó képet kaphat az egész kérdéskörről, ugyanakkor a tanulmányírók egyéni látásmódjával is megismerkedhet. Az elemzések átölelik az egész 20. századot, és segítenek tájékozódni a trianoni békediktátum szövevényes folyamataiban és következményeiben. A bevezető tanulmány tárgya Gróf Apponyi Albert emlékiratai, melyek elsősorban a kiegyezés utáni kort tekintik át, záró írása pedig Fábián Gyula irodalomtörténész címadó munkája, amivel nemcsak Trianonnak az egész magyarságra ható tragikus folyamataira mutatunk rá, hanem az egész ügy képtelenségére, lezáratlanságára is, Wass Albert írásain keresztül.