A ​misztikus jelző mára profanilázódott, s így inkább az érthetetlent jelenti, mint az Isten belső, fogalmak nélküli szeretetét. Ezért tesz nagy szolgálatot Walter Nigg könyve, mert megmutatja, hogy a keresztény misztika kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes, sőt bizonyos értelemben logikus. Eckhart, Suso, Tauler elkötelezett misztikus. Jó dolog „mester” és „példa” híján lévő korunkban rájuk nyitni a szemünk. Olyan embereket ismerhetünk meg bennük, akik izgalmas, szenvedélyes életet éltek. Nem mások asztaláról leesett „istenmorzsákat” keresgéltek, hanem teljesen átadták magukat a nagy kalandnak, ami átformálta és mások, a mi táplálékunkká is tette őket. Keresztény misztikusok ők. Nem volt szükségük bármilyen „anyagra” ahhoz, hogy a látható világon túl tudjanak látni, s nem kellett állandóan új isteneket hajszolniuk, hogy spirituális tapasztalatuk legyen. S ami ma talán a legfontosabb, nem menekültek egy életen át a szenvedés és fájdalom elől, hogy boldogok legyenek, hanem Krisztus ismerete miatt vállalni tudtak mindent, ami az élettel és a szeretettel együtt járt. Mellesleg pedig gyönyörűen tudtak Istenről beszélni, Vele élni, úgy hogy talán mi is kedvet kapunk arra, hogy kiássuk a „szántóföldbe rejtett kincset”.

„Egy és ugyanaz a valóság, de számtalan névvel illetik, és a hozzá vezető út is sokféle. Egyesek Istennek hívják, mások igazságnak nevezik, megint mások örökké tartó boldogságnak. Számomra Isten az igazság, és az igazság az, ami minden időben létezik: a múltban, a jelenben és a jövőben. Önmagától létező; sohasem született, s így sohasem hal meg. Ez a fény és a szeretet kútfeje. Isten keresése az igazság ismerete nélkül hiábavaló, mivel Isten a végső igazság. Az ember, noha minden élő teremtmény legkiválóbbika, mégiscsak egy befejezetlen lény, aki a tökéletességre, a fájdalmaktól és nyomorúságoktól való szabadságra vágyódik, s ez vezeti el az igazság felismerésének, megtapasztalásának kereséséhez. Az igazság mind belül, mind kívül megtalálható, így közvetlenül megvalósítható azzal, hogy felismerjük önmagunkban.” – Részlet Szvámí Ráma előszavából

Ábrahám és Izsák története, az Akéda („megkötözés”) fölveti mindazokat az exegetikai kérdéseket, amelyek a Szentírással kapcsolatban egyáltalán fölmerülhetnek: Mi az amit a szöveg mond, és mi az, amit állít? Állítja-e azt, amit mond, s mondhatja-e azt, amit állít? Mi a szöveg értelme és az honnan közelíthető meg: a betű szerinti értelem felől, vagy pedig az egésznek van értelme, és abból derül ki az egyes részek jelentése? A legszebb és legmélyebb görög, latin és szír patrisztikus magyarázatokból összeállított válogatás alapvető segítséget nyújthat e kérdések megválaszolásához.