Nagyanyám még így hívta: Indóház utca, anyám vidám gyermekkori élményeiről mesélt, amikor a hóval borított meredek utcákon át a városházáig siklottak szánkóikon. Az idős pécsiek bizonyára még emlékeznek arra a pékinasra, akinek triciklijéről a Mecsekről jövet leesett a lánc és a megvadult járművét nem tudta megállítani csak a bőrgyárnál. A villamos után érdemes volt szaladni, az megállt s felvette a sietőt, miközben vidáman csilingelt a járókelők között. A jó pécsiek egyszerűen nem voltak hajlandók a pár arasznyi széles járdán közlekedni. Radocsay vendéglő, Nick söröző, Corso kávéház, Vigadó, Olasz és Jancsi cukrászda, lóversenypálya, repülőtér, Uránia, Apolló mozi, Timár és Czinderi utca. Kinek az egyik, kinek a másik név ismerős… Pécs igazi kisváros volt, nem túl tiszta, nem is csendes, nem túl gazdag, nem is egészen magyar, de kicsit déliesen vidám, pletykás, vasárnap harangzúgásos, csevegő, süteményillatú. Két szélén sörgyár, fölötte meg csodás szőlők, gyümölcsösök, melynek déli határa már a Petrezselyem utcánál elkezdődött s széles ívben ölelte körül a várost. Pécs azonban mégsem volt mindig ilyen idillikus. Folyt itt vér is, dörgött az ágyú és ropogott a puska is elégszer. A pusztulásból azonban szorgalmas és építő kezek mindig újraformálták nekünk annyira kedvessé ezt a várost, mely szemünk előtt serdült nagyvárosság. Ennek a folyamatnak fontos pillanatait s apró epizódjait kívánom e könyvben bemutatni.

Hogy Pesty Frigyes munkájának valódi jelentőségét lássuk, röviden és vázlatosan át kell tekintenténünk, hogyan állt, milyen eredményeket tudott felmutatni a földrajzi nevek gyűjtésében a tudomány akkor, amikor ő belefogott nagy vállalkozásába. – A helynevek iránti érdeklődésnek a XIX. század elejéről ismerjük az első nyomait. Virág Benedek 1804. július 30-án kelt levelében arra buzdította Kazinczy Ferencet, hogy jegyezze fel azon vidékek legkisebb tavainak, folyóinak, stb. a neveit, a~ hol megfordul. Nincs azonban bizonyítékunk;arra, hogy Virág Benedek ilyen irányú érdeklődése egy általánosabb érdeklődés megnyilvánulása lett volna. De a század első negyedében már ilyen nyomok is mutatkoznak: a Thaisz Endre szerkesztésében megjelenő Tudományos Gyűjtemény 1819-ben közölte Perecseni Nagy László kis cikkét az Arad vármegye régiségei közé számitható halmokról, s mivel a cikkben csak néhány halom nevét tüntette fel a szerző, egy szerkesztői megjegyzés hangsúlyozta, hogy milyen fontos lenne a többi halom nevét is összegyűjteni, hiszen a nevek történeti következtetések levonására adnának lehetőséget.

A Mátra nyugati peremvidéke már az őskor óta az emberi kultúra otthona, emlékeinek őrzője. Ez a vidék, amelynek gazdasági és társadalmi fejlődését ismerhetjük meg NAGYRÉDE TÖRTÉNETÉ-ben, a honfoglaló magyarság Aba nemzetségének vált szállásterületévé. A feudalizmus korának kegyetlen sorsban élő jobbágysága emberfeletti munkával hódította el a természettől az itteni lankás dombokat és tette szőlőművelésre alkalmassá. A közvetlen stílusú, élményteljes áttekintésben élő-életként rajzolódik ki előttünk az a hosszú, s végső soron eredményes küzdelem, amelyet évszázadok generációi vívtak a termelés -s így az élet – fejlesztéséért, a földesurak és az idegen elnyomás elleni küzdelemmel párhuzamosan. A gazdag forrásanyagra épülő feldolgozás egy falu kialakulásának, belső életének történetét mutatja be, de a régészeti, néprajzi kutatások bekapcsolásával, a történeti forrásanyag szerencsés idézésével, fontos általános történeti ismereteket is nyújt az olvasónak. Nagyréde újkori történetét egy következő kötetben szándékozik ismertetni a szerző, aki egyben szülőfalujának jótollú monográfusa.

… legendárium mindennapi prüdériánkról. Mindenről, amiről tudunk a „másság” korában, mégis illik másképpen beszélnünk róla. Az ókortól Balczó Andrásig sokan vallották, hogy akit szembe kéne köpni, sokszor azt jutalmazták elismeréssel és fordítva. Legeslegújabbkori demokráciánkban megvalósulni látszik a korlátlan szabadosság. Azért kérem, hogy várospusztító gondolataimnak véletlenül se higgyenek. Kivéve a képeket, melyek némileg emlékeztetnek a valóságra és látnivalóan nem a prériről valók. Esetleg gondoljanak még Hamvas Bélára, akit már nem lehet elhallgattatni, legfeljebb agyonhallgatni, aki szerint a kommunizmusban nem a kommunizmus a legveszélyesebb, hanem ami azután következik. Ezen írás nem alapkutatás, csak egy kis alkalmazott tudomány napjaink Debrecenéből, ahol olykor az élet fonákja a színesebb. A cívisvárosban egykor a Szózat és a Himnusz költője is lakott. Házaik ma láthatatlanok, Vörösmarty emlékét csak tábla jelöli, Kölcsey házára még ennyi sem utal…