• Republikanizmus, nacionalizmus, nemzeti kisebbségek

    0

    A nemzeti kisebbségek problémája iránti érdeklődés a nyugati, döntően angol nyelvű politikaelméleti irodalomban valamikor a múlt század hetvenes éveiben élénkült meg. A teoretikus érdeklődésnek ez a fokozódása egybeesett a Nyugat-Európában ekkoriban bekövetkező „etnikai reneszánsszal”: eladdig asszimilálódottnak hitt kulturális vagy nemzeti közösségek, mint például a bretonok, fölfedezték eleik kultúráját, és tudatos erőfeszítést tettek nyelvük és hagyományaik újraélesztésére. Másfelől ugyanerre az időszakra tehető Nagy-Britanniában is a nemzeti ellentétek végletes kiéleződése, a brit birodalmi gondolat s nemzeteszmény hanyatlása. A politikai gondolkodásnak a probléma iránti érzékenységét ugyanakkor a Nyugat-Európába történő betelepedési folyamat is fokozta. Ennek nyomán megjelentek a nagy nyugat- és közép-európai államokban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban olyan etnikai közösségek (észak-afrikai arabok, indiaiak, törökök), melyeknek kultúrája szerkezetében is eltért a domináns európai kultúrától, s amelyeknek hagyományai rendszerirn egy illiberális szokásrendszert testesítettek meg. Ezek a csoportok másfelől igen hevesen követelték szokásaik és hagyományaik jogi elismerését. Ez az elméletben jogfilozófiai vitákat eredményezett, illetve felvetette a multikulturalitás problémáját: ti. azt a kérdést, hogy illiberális közösségi hagyományok élvezhetnek-e jogi elismerést a liberális államokban. Noha ezt a jogi megerősítést az említett közösségek a jogalkotásban és a joggyakorlatban ritkán kapták meg, követeléseik ráirányították a figyelmet az egyes európai országokban élő „őshonos” kisebbségek rendezetlen helyzetére is. Minthogy ezeknek a közösségeknek a nyelvhasználatra, anyanyelvű oktatásra, politikai képviseletre, autonómiára stb. vonatkozó igényei nem vetettek fel hasonló, a kulturális másságból fakadó problémákat, követeléseiknek az egyes államok rendszerint helyt is adtak.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Repülők

    0

    Írta: T. B. Ray, Capt. of the Royal air Force. Átdolgozta: Tábori Pál
    50 fényképpel. A fényképfelvételeket részben a Pacific & Atlantic Photo-Co., részben a Magyar Légiforgalmi rt. bocsátotta rendelkezésünkre.
    Híres repülők útja – kihajtható térkép.

    5 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Repülők, felszállni!

    0
    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Retró-repró – A magyar kártyanaptár

    0

    Akik a hetvenes-nyolcvanas években voltak gyerekek vagy fiatalok, bizonyosan emlékeznek erre a hazai kis szellemességre. Az Állami Biztosítónál kötött gépjármű-biztosítást cascónak hívták. Akik itt biztosították autójukat, kaptak egy narancssárga alapszínre nyomtatott CASCO feliratú matricát, s a kreatívabb felhasználók rögtön ollót ragadva, feldarabolták, és az így keletkezett Csao feliratot elhelyezték kocsijuk hátsó szélvédőjén, a gyerekek pedig a biciklijükön. Javában tombolt a matricaláz, a kukac vagy a vicsorgó fej az ablaküvegen, a céllövöldében vadászott meztelen nők, a Tarzanok, a Rahanok, és persze a poppiac szűk terén legmenőbb ABBA és Boney M. Országos őrület a diplomatatáska (dipó) is, amelyet szintén fel lehetett ezekkel díszíteni. Ezt a világot próbáljuk sorozatunkkal bemutatni, amelyet reményeink szerint az idősebbek mosolygó nosztalgiával, a fiatalok csodálkozva vagy cinikusan, de mindenképpen ámulva és kíváncsian lapozgatnak majd. Hasznos lehet mindenkinek, akik grafikával, fotózással, reklámmal, szövegírással, esetleg régi relikviák gyűjtésével foglalkoznak. Sorozatunk komoly tényfeltáró célzattal, bár a teljesség igénye nélkül készült, mégis átfogóan bemutatva egy-egy témát, valamint a 60-as évektől a rendszerváltásig terjedő időszakot.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Révai Új Lexikona I. A-Baj

    0

    A Kollega Tarsoly István szerkesztésével a Babits Kiadó gondozásában Szekszárdon 1996 és 2008 között megjelent 18+1 (kiegészítő) kötet mintegy 17 300 (kéthasábos) nyomtatott oldalon a 20. század eleji Révai nagy lexikona mintájára közli a 20. századi ismereteket. A köteteket gazdag fekete-fehér és színes illusztrációs anyag egészíti ki.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Rex et regnum

    0

    A mű szerzője az 1970-es évek vége óta folytat sajtótörténeti kutatásokat, és a tárgyat több mint két évtizedig adta elő a felsőoktatásban. A sajtó történetét ugyan a médiatörténet részének tekinti, mégis az írott sajtó nyelvhez kötöttsége és az írás-olvasásból következő intellektuális vonatkozásai miatt világosan elhatárolhatónak tartja a vizuális és auditív médiumoktól, amelyek ezért a kötetben csak a nélkülözhetetlen utalások erejéig jelennek meg. Az előzményeivel együtt több évszázados múltra visszatekintő történetben elsősorban a magyar sajtó intézményének alakulására helyezi a hangsúlyt: a sajtó tartalmának létrehozóit (újságírók, szerkesztők), a sajtóüzem megszervezőit és működtetőit (kiadói vállalkozók és a kiadói üzlet), mindkét kategória felügyeletét, szabályozását (cenzúra, sajtópolitika), a sajtósokszorosítás, újságnyomtatás fejlődésének fő vonalát, a lapterjesztés alakulását (előfizetés, kolportázs, utcai árusítás), az információ megszerzésének fejlődését (az alkalmi levelezőktől a hírirodákig), az információ és véleményformálás sajtóbeli megjelenését (a laptípusokat és sajtóműfajokat), a tág értelemben felfogott szórakoztatás megjelenéseit (az irodalomtól a családi lapokig, magazinokig, illetve másfelől a bulvársajtóig) s a funkció és a működési mód közös célját, a lapolvasókat kívánja bemutatni. A kötet a magyar nyelvű periodikus irodalmat egységnek tekinti, szerves részeként mutatja be az ország határain kívüli magyar nyelvű sajtót is, amely különösen a XX. században a magyar szellemi élet és orientálódás lehetőségeit és gazdagságát reprezentálja.

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Rézkor

    0

    „Az ​az évtized (1923-1933), melyet a Rézkor-ban próbálok felidézni, sokrétű, nehéz kor. Elejét még a háborúvég perzseli; merényletekkel, inflációval. A vége már nagy-európai korszak, hazai neobarokkunk tükröződésében, sajátos konszolidációval s ugyanakkor frankperrel, pusztító gazdasági válságszelekkel, melyek megérlelik a bankzárlatot. Egy Kolozsvárról a nagyvilágba sodródott fiú jegyváltása volt a latin civilizációval az Olaszországban töltött két esztendő. „

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Richard ​Wagner szenvedése és nagysága

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Ricordo de Pompei [18 ff. fotó]

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Rimaszombat

    0

    Az első kötet a város régibb múltjának egy-egy fejezetébe engedett bepillantást. A jelen munka az 1948-as forradalomtól a második világháború végig terjedő, csaknem kerek évszázadot kitevő polgári kor rimaszombati világát kísérli meg érzékeltetni.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Rimay János írásai

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Rippl-Rónai József

    0

    A könyv a szerző 1976-ban a Gondolat Kiadónál megjelent monográfiájának átdolgozott, bővített kiadása, német és angol nyelvű összefoglalóval.
    Rippl kalandokban és izgalmakban gazdag élete során végighaladt a nyomor és a jólét, a kitaszítottság és az elismerés ösvényein.
    Magánélete elválaszthatatlanul összeforrott hivatása sorskérdéseivel. Elszánt hévvel vetette bele magát kora művészeti harcaiba, céljait és kapcsolatait mindig művészi törekvéseinek rendelte alá. Bernáth Mária a művekből kiindulva közelíti meg Rippl-Rónai pályáját, amelynek bemutatásában és feldolgozásában mérföldkő volt a Magyar Nemzeti Galéria 1998-as gyűjteményes kiállítása és katalógusa. A szerző a szakirodalom immár évszázadnyi szellemi teljesítményére támaszkodik, és Ripplt saját írásainak, leveleinek tükrében mutatja be.
    Naplók, korabeli cikkek segítségével szinte érezhető közelségbe hozza a művészt, aki Aristide Maillol szerint ..A világ legkedvesebb embere volt.” A kötetet 58 színes, valamint 80 fekete-fehér reprodukció és dokumentumfotó illusztrálja.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Rippl-Rónai József

    0

    Rippl-Rónai József (1861-1927) nagy és sokoldalú életművel gazdagította a magyar művészetet. Szoros kapcsolata a századforduló európai művészeti áramlataival, ismeretsége a kor olyan jelentős francia művészeivel, mint Sérusier, Denis, Vuillard, Bonnard, Puvis de Chavannes, Gauguin és Maillol, meghatározta művészetének jellemző vonásait és rangját. Rippl-Rónai a múlt század utolsó évtizedeiben a francia art nouveau szellemi és formai ösztönzésétől érett eredeti és nagy formátumú művésszé; festményeit síkban komponálta, mély árnyalatú színfoltjait feszes és rafináltan kígyózó vonalakkal határolta, és a formákat „dekadensen” megnyújtotta. Bár egyszerű témáit a mindennapok világából vette – kerti jeleneteket, interieuröket, kecses szépasszonyokat formált meg –; műveit finoman árnyalt érzelmek, hangulatok, állandóságot sugalló állapotok hordozóivá emelte. Genthon István (1903-1969), a kiváló művészettörténész elemző tanulmánya feltárja Rippl-Rónai festői magatartásának emberi és művészi mozgatórugóit.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ritka magyar őstörténeti források

    0

    A magyar történelem kutatás nem tekint vissza nagy múltra, mindössze kétszáz esztendőre. A 18. század végén jelennek meg az első – jezsuita és latin nyelvű – munkák a magyarok történelméről, melyet szerencsére felvált néhány magyar munka is (Csétsényi S. Ignác vagy épp Dugonics Andrástól). A 19. század elején legnagyobb hatású, de tárgyában szabadgondolkodású könyvtáros kutatója Horvát István volt, a magyar nagykönyvtár (Múzeumi könyvtár) első igazgatója. A magyar történelem búvárlat igénye, szelleme a 19. században robbant be alaposabban a közéletbe és több tucat kiváló tudós született, elsősorban a dualizmus korában. Csakhogy ezen kutatók egy teljesen szűz, új tudományosság alapjait kezdték lerakni és az őstörténet ennek csupán egy szelete volt. Éppen ezért a magyarság őstörténetére vonatkozóan a krónikás hagyományból építkezett mindenki, kivéve azt az újabb generációt, amely a külföldi források ismereteit kezdte nemzeti nyelvünkre átültetni. Látnunk kell, hogy egy őstörténeti válogatás kötet összeállításánál rendkívül szűkös keretből dolgozhatunk. Becsüljük meg, amink van és amink maradt.

    7 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Rivalda

    0

    Egy elképzelt pesti eszpresszó törzsvendégei: öreg írók, hírlapírók, festők és színészek mesélik el a „Rivalda” anekdotáit, minden este hét és tíz óra között. A miniatűr törzsasztalkák körül üldögélnek, isszák a feketét, és anekdotáznak. Önmagukat szórakoztatják. Emlékeznek a régi, hírneves színészekre, írókra, művészekre, kicsikre és nagyokra, versenyeznek, hogy ki mondja el a legmulatságosabbb történetet. Van ennek a törzsasztalnak valamiféle kedves-bájos önképzőköri jellege, a vendégek örökös torzsalkodásaikkal és ugratásaikkal, régi írásaik vagy alakításaik megszépítő emlegetésével valóban különös figuráknak tűnnek fel – kívül a város zaja zúg, belül mintha megállt volna az eszpresszóban a levegő.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Robert ​Burns versei

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Róbert Gida emlékei

    0

    Christopher Milne, a Micimackó-könyvek Róbert Gidája, egész életében nem tudott szabadulni könyvbéli nevétől és szerepétől. Fájdalmas, sőt tragikus élményévé vált a gyerekkor. A. A. Milne fiaként és Micimackó barátjaként azonban felnőtté válni is lehetetlen. Könyvében nemcsak saját történetét írja meg, hanem az egész családjáét, de még a mesebeli rokonságét is. Így ismerjük meg a valódi Micimackót, Fülest, Tigrist és a többieket. „Róbert Gida már a kezdet kezdetén megjelent az iskolában, és azzá lett, amivé később is vált – égő sebbé, ami sohasem akart begyógyulni.” „Apám a maga útját járta, és egyetlen ösvényt sem taposott ki nekem, amelyet követhettem volna. De vajon egyedül haladt azon az úton? És mindent a saját erejéből ért el? Sötét pillanataimban, amikor London utcáin vánszorogtam és munkát kerestem, úgy láttam, hogy apám az én gyermeki vállamra támaszkodva jutott föl a csúcsra. Ellopta tőlem a tisztességes nevemet, engem meg cserbenhagyott azzal a kétes hirnévvel, hogy az ő fia vagyok…”

    750 Ft
    Kosárba teszem
  • Robespierre emlékiratai

    0

    A forradalom óta eltelt másfél évszázad alatt számos történelmi és szépirodalmi munka foglalkozott Robespierre alakjával. E művek legtöbbje embertelen, vérengző zsarnoknak, a hatalmi őrület megszállottjának rajzolja a Hegy vezérét. Ha meggondoljuk, hogy Barms-éknak különféle rémregékkel – Robespierre ki akarta szabadítani a dauphint, íróasztalán liliomos pecsétnyomót találtak, stb. – kellett a Robespierre kivégzése miatt lázongó párisi népet lecsillapítaniok, akkor megérthetjük, hogy a thermidoristáknak jó okaik voltak arra, hogy Robespierre-ről ilyen portrét hagyjanak az utókorra. A későbbi történetírók, a reakció, a direktórium, Napoleon, majd a restauráció polgári történetírói úgyszólván kritika nélkül fogadták el ezt a képet és ekkor alakult ki a forradalom főszereplőinek ismeretes tablója: a klasszikus erényekkel ékeskeidő girondisták, a lánglelkű patrióta, Danton, – a véresszájú uszító, Marat, – és a titokzatos, vérszomjas, cinikus Robespierre. Később megjelennek ugyan dokumentumok alapján, tudományos alapossággal megírt történelmi munkák a forradalomról és Robespierre szerepéről, de addigra a közben divatbajött történelmi regények és vie romancée-k révén a zsarnoki Robespierre rejtélyes alakja belekerült a köztudatba. Ugyanazzal a folyamattal állunk itt szemben, amely a másik irányban valóságos női Brutus-szá, a »bosszú angyalává« magasztosította a girondista konspirációk eszközéül felhasznált Charlotte Corday-t.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Robinson Crusoe

    0

    Századok óta közkedvelt ifjúsági regény a Robinson, noha szerzője annak idején felnőtteknek szánta. A kalandvágyból űzött fiatalember tengerre száll és sok viszontagság után hajótörést szenved egy lakatlan szigeten. Itt mindenkitől elhagyatva diadalmaskodik a természet erőin, emberi életnek megfelelő feltételeket teremt magának.

    500 Ft
    Tovább olvasom
  • Robotok és Birodalom

    0

    Vajon kik válnak több emberöltőnyi viszálykodás és harc után a galaxis korlátlan uraiva? A különféle betegségektől szenvedő, rövid életű földi emberek és a belőlük kiszakadt telepesek? Vagy talán a vélt vagy valós babérjaikon három-négyszáz évig is elüldögélő űrjárók, akik megvetéssel tagadják meg földi származásukat? A kétszázharmincas éveit taposó Lady Gladia Baley űrhajóskapitánnyal és robotjaival vág bele a lehetetlennek tűnő feladatba: megpróbálja összebékíteni a két versengő, ellenséges felet. Közben a Robotikai Intézet fejének és famulusának sikerül lassú atommáglyává lobbantani a Föld kérgét, és ezzel pusztulásra ítélni az ősi bolygót. Az emberiség azonban még idejében találhat magának egyéb, lakható világokat, és felszabadult lélekkel vághat neki a világmindenség teljes meghódításának.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Rock Lexikon

    0

    „Rendhagyó lexikon – mi más is szólhatnak egy rendhagyó műfajról? Ez a műfaj, borzas lázongásaival, a fiatalság tűzhányó energiájával, a tehetség és az új akarásának összefonódásával gyökerestől felforgatta a muzsika évszázados rendjét, elsőként adva önálló zenét a fiatalok kezébe. Milliókat mozgósít, blue jeans egyenruhában, azonos érdeklődési körrel, a zene azonos hangjaira mozogva. Alkotói világhírre tesznek szert, csak a legnagyobb hollywoodi filmszínészek és az emberiség politikai irányítói ismertebbek náluk. Kialakul a történelme, papírra vethetők az egyének, együttesek jelentős mindennapjai: megszületik a szaksajtó, könyvek és lexikonok foglalkoznak e témával – ezek számát gyarapítja e kötet.”
    A könyv rövid idő alatt teljesen elfogyott – a második javított és bővített kiadás friss adatokat, s mindegy 70 címszóval többet tartalmaz – az Adam and the Ants-től a KFT-ig és a Visage-ig. A kötetet fényképek és Bodola György újabb karikatúrái gazdagítják.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Rockszámla

    0

    Tizenöt-huszonegynéhány évnyi ismeretségek alapján ültünk le a szakma legjelesebbjeivel. Számukról csak annyiban lehet vitatkozni, amennyiben még többen vannak. Amiről beszélnek, velük történt, olyan felnőtt emberekkel, akiket az ország ismer, s akik az életüket tették fel egy reménykeltő ügyre. Milliók számára egyedül ők jelentették a kultúrát, s így váltak ismertté. A rockzene magyar személyiségei, számtalan eredménnyel és díjjal. Letéteményesek. Véleményük perdöntő, annak ellenére, hogy a dologról mások mit is gondolnak, vagy állítanak…Mert véleménye lehet bárkinek, de valaki közérzetét más nemigen fogalmazhatja meg. Talán csak magyarázhatja…

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Rod Thököly – A Thököly nemzetség

    0

    Thököly Imre születésének 360. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tudományos konferencia tanulmánykötete.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Rodolfo így csinálja!

    0

    Születésének 90. évfordulóján egyik legsikeresebb és legolvasmányosabb kötetének hasonmás kiadásával emlékezünk rá, amely jó szórakozást és sok érdekes bűvészmutatványt ígér minden régi és új olvasónak, azoknak is, akik ismerték és szerették, de azoknak is, akiknek a RODOLFO név már csak fogalom…

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Rohanjunk a rohadó időkkel

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Rohanó oázis

    0

    ANDRÁS SÁNDOR 1934-ben született Budapesten. A szegedi egyetemen magyar szakos tanári diplomát, Oxfordban – a romantikus német irodalomról írt disszertációjával – B. Litt. tudományos fokozatot, utána pedig, Kaliforniában, doktorátust szerzett. 1961 óta több amerikai egyetemen tanított. Jelenleg Washingtonban él és tanársegéd a Howard Egyetem német tanszékén, önmagáról, nemzedékének életérzését is megfogalmazva írja:
    Én, András Sándor Autonóm Köztársaság kérem, hogy vegyenek fel a hatalmak körébe, mert megcsalt mind, ki eddig képviselt, s én magamat akarom képviselni végre. (XXXVIII) De költészete az égetően időszerűvel is a létezés, a valóság végső kérdéseire keres választ – s miközben csillagokon túli végzet felé halad a szüntelen változás zuhatagából azt menti ki, ami még értelemmel, eszmével mérhető. Indulataira, izzó szenvedélyére a képek és a ritmus roppant fegyelme épül. Szerkesztő-módszere, szűkszavúsága a haikut idézi.
    Első versei Magyarországon jelentek meg. 1956 óta az irodalmi Újság, az Új Látóhatár és a Magyar Műhely közli rendszeresen írásait. Angol nyelvű tanulmányai amerikai tudományos és irodalmi folyóiratokban jelennek meg. 1967-ben Hazatérés című elbeszélésével megnyerte az Új Látóhatár elbeszélés-pályázatát. 1967-ben jelent meg Heinrich Heine költészetével foglalkozó könyve, The Exile of Gods címmel.
    Verseivel most jelentkezik először önálló kötetben.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Róma

    0

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Róma

    0

    A Spirálkönyv sorozat nemcsak stílusában illik az utazó kézikönyvéhez, de spirálos kivitele révén praktikus is: könnyen kihajtható ott, ahol éppen a bennünket érdeklő információt találjuk. Egyszóval: a tartalomhoz és az utazás közbeni használathoz egyaránt jól illeszkedő forma. A számos országban sikert aratott praktikus útikönyvek legfőbb erénye, hogy lényegre törően, a mindig időzavarral küzdő utazót segítve ad részletes ismertetést egy-egy városról vagy országrészről úgy, hogy még időbeosztást is ajánl a programok összeállításához. Gondol azokra, akik csak rövid időt szánhatnak a nevezetességek megtekintésére, és ajánl további látnivalókat a hosszabb ideig ott tartózkodóknak. Sőt, a környék távolabbi nevezetességeihez, különlegességeihez is elkalauzol – ugyancsak részletes útitervvel, térképpel, közlekedési tudnivalókkal segítve a kirándulót. Természetesen segít az eligazodásban is: szálláshelyeket ajánl, éttermekbe, kávézókba, sörözőkbe invitálja az utast, megmondja, hol érdemes vásárolni, ha ajándéktárgyakat, helyi kuriózumokat szeretnénk magunkkal hazavinni. A szerzők arra is gondoltak, hogy a Spirálkönyvek olvasója ne csupán a múzeumok, a műemlékek látogatása révén ismerje meg úti célját. Olvasmányos történetekkel, színes összeállításokkal, nevezetes személyiségek bemutatásával hozza közelebb az idegen tájat a vendéghez.

    2 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Róma – A múlt és a jelen

    0

    Az első eredeti, régészeti szempontokon alapuló Róma-kalauz, amely az antik műemlékek eredeti állapotát is bemutatja. Múlt és jelen keveredése egyedülálló és lenyűgöző képet ad Rómáról.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Róma és a Vatikán

    0

    A kulturális városlátogatásokhoz, a művészeti látnivalók felfedezéséhez nyújt kitűnő segítséget a most induló új sorozat. Róma – a világ köldöke, az Örök Város, a nyugati kereszténység központja; ezek és hasonló állandó jelzők próbálják régóta megragadni az olasz főváros sajátos karakterét. Háromezer eseménydús év rajzolta ki ennek a figyelemre méltó városnak a profilját, s olyan történelmi szintézist eredményezett, melyet másutt a világon föl nem lelhetünk… A múlt és a jelen, a pogány és a keresztény, a művészet és a mindennapi élet – itt mindez szétbogozhatatlanul összeolvad. … a város delejes vonzereje oly erős, hogy sokan, akik csak rövidke látogatást terveztek Rómába, sokáig, hónapokig vagy évekig ott ragadtak. E könyv most a tájékozódást elősegítő gyakorlati tanácsok mellett mélyebb betekintést nyújt Róma és Vatikánváros művészettörténetébe.

    3 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Róma és Lazio

    0

    Kötetünk elején négy fejezet mutatja be az Örök Város és a régió történetét, kultúráját az elődök és a birodalomépítés időszakától napjainkig. Ezután 21 sétaútvonalon róhatjuk Róma utcáit, 17 ajánlott úton pedig Lazio tartományt, építészeti és régészeti emlékeket, ókori és középkori műkincseket, villákat és apátságokat felfedezve, nem is beszélve a csodálatos természeti környezetről. A tájékozódást 102 térkép és alaprajz, valamint a kötet végén szálláshelyek, éttermek és látnivalók címjegyzéke segíti.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem