• Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai I.

    0

    Nyugati társadalmakban a civilizációs életmód révén számtalan olyan betegség jelent meg, melyek terjedésének egyelőre az egyébként hatalmas tempóban fejlödő orvostudomány sem tud gátat szabni. Ezen betegségek nagy része a természeti népeknél ugyanakkor szinte ismeretlen. A legfőbb gond az, hogy elvesztettük az összhangot a természettel, embertársainkkal és önmagunkkal. A kötet célja, hogy az ember- és természetközpontú holisztikus gyógyászat fényében teljeskörű gyakorlati tanácsokat adjon a következő betegségek megelőzésében és gyógyításában: fejfájás, allergiák, csontritkulás, látásromlás, gerincpanaszok, rák.
    Külön fejezet foglalkozik az immunrendszer természetes módszerekkel történő erősítésével. A könyv érdekessége, hogy minden egyes problématerület kapcsán kitér a lelki-pszichoszomatikus összefüggésekre is, megkönnyítve ezáltal a gyógyulás útján való elindulást, és annak tudatos végigjárását.
    Várady Tibor

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Népek tavasza

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Népi cserépkályhák

    0

    A magyar parasztság által használt cserépkályhákat mutatja be a szerző új kiadású könyvében. A tíz évvel ezelőtt megjelent munka kibővített változata most sok új rajzzal és fényképpel illusztrálva ismertet meg bennünket kiemelkedően gazdag kályhás hagyományainkkal. Betekintést nyerhetünk a középkori eredetű szemeskályhák, az újkori táblás kályhák és a nem nagy múlttal rendelkező csempekályhák kialakulásába, történetébe.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Népirtás Erdélyben

    0

    E dokumentációs munka, mely magába foglalja az utolsó húsz esztendő minden hitelesített visszaélését, amit a román kormányhatóságok az erdélyi magyarokkal szemben elkövettek, felsorakoztatja mindazokat az erőfeszítéseket, amiket az Erdélyi Világszövetség amerikai csoportjai Washingtonban kifejtettek abból a célból, hogy az amerikai kormányok fígyelmét felhívják ezekre a visszaélésekre… Wass Albert összeállítása sajtótörténetí és diplomáciai szenzáció! Soha senki nem kísérelte meg egybegyűjteni azt a hihetetlen mennyiségű információt, ami az Erdélyben zajlott magyarellenes politikáról jelent meg a „nyugati” sajtóban: mert eleddig elhallgatták és elhallgattatták…

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Népirtás Erdélyben

    0

    „E dokumentációs munka, mely magába foglalja az utolsó húsz esztendő minden hitelesített visszaélését, amit a román kormányhatóságok az erdélyi magyarokkal szemben elkövettek, felsorakoztatja mindazokat az erőfeszítéseket, amiket az Erdélyi Világszövetség amerikai csoportjai Washingtonban kifejtettek abból a célból, hogy az amerikai kormányok fígyelmét felhívják ezekre a visszaélésekre…” – Wass Albert összeállítása sajtótörténetí és diplomáciai szenzáció! Soha senki nem kísérelte meg egybegyűjteni azt a hihetetlen mennyiségű információt, ami az Erdélyben zajlott magyarellenes politikáról jelent meg a „nyugati” sajtóban: mert eleddig elhallgatták és elhallgattatták…

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népköltészet

    0

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Népkönyv.

    0

    24 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népművészeti gyűjtés

    0

    Ez a kis könyvecske nem akar egyebet, mint hangot adni annak az óhajnak, hogy minél szélesebb körben, de különösen ifjúságunkban ébresszen érdeklődést a nép művészi alkotásai iránt. Csak egy memento kíván lenni, amely felhívja a figyelmet elsősorban az elkallódásnak kitett azon népművészeti alkotásokra, amelyek könnyen összegyűjthetők és elvihetők (viseletbeli, háztartási, gazdasági tárgyak és eszközök). A nagyobb és el nem vihető alkotásokat, mint pl. az épületeket és ezek részeit csak azért említjük meg, hogy ezek formanyelvét rajzban vagy fényképben örökítsék meg az érdeklődők. Ne vesszen el népies formakincsünkből egy részecske sem, mert mindegyik egy-egy olyan sugár, amelyből nemzeti kultúránk fénykévéje tevődik össze. Jegyzet. A népművészet gyakorlati tanulmányozására a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályában összehalmozott nagy és rendkívüli értékes anyag ad bőségesen alkalmat. Úgyszintén a vidéki múzeumokban is találni különösen az illető vidék népművészeti anyagából szép gyűjteményeket. idevágó leírásokat találni: az „Ethnographia” értesítőjében, Hermann Ottó műveiben, Malonyay: A magyar nép művészete c. munkában, A Magyar Iparművészet c. folyóiratban, Huszka, műveiben stb.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Néprajzi Értesítő XIV.

    0

    Az „Ethnographia” melléklete. (Uj sorozat IX.)

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Néprajzi és nyelvjárási tanulmányok

    0

    E tanulmánykötet első dolgozatai az olvasóval egy havasalji kalotaszegi falu, Magyarvalkó életformájának, szokásvilágának egyes jelenségeit, valamint nyelvjárásának főbb sajátságait ismertetik meg. Az ösztönzést és elméleti előkészítést a nyelvjárások tanulmányozásához még debreceni egyetemi hallgató koromban a rendszeres magyar nyelvjáráskutatás megindítójától, kedves tanáromtól, Csűry Bálinttól kapta. Vizsgálódásaim – figyelmeztetése révén – nem álltak meg csak a nyelvi kép megrajzolásánál, hanem arra is törekedtem, hogy megismerjem és feltárjam a nyelvjárást beszélők mindennapi életének főbb mozzanatait, életformájának egyes megnyilatkozásait. A nyelvet tehát a mögötte rejlő tárgyi világ összefüggésében tanulmányoztam, és a nyelvtudománynak eg a néprajztudománynak egyaránt igyekeztem használni. E célkitűzés megvalósításában Magyarvalkó népe nagy segítségemre volt: lehetővé tette tudományos munkálkodásom elindulását.
    Az idők folyamán érdeklődési köröm bővülésével megismerkedhettem a külföldi – német – nyelvatlasz- és tájszótármunkálatokkal, és itthon a Szabó T. Attila irányítása alatt folyó nyelvatlaszmunkálatokba való bekapcsolódás, valamint levéltári kutatások révén sikerült az egyes magyar, román és szász nyelvjárások közti nyelvi kapcsolatok néhány jelenségét, valamint a szász nyelvtudománynak a nyelvjárás-, az eredet- és a helynévkutatás terén elért eredményeit rögzíteni és a magyar nyelvtudomány számára feltárni. idevágó tanulmányaimmal az volt a célom, hogy a több évszázados nyelvi érintkezés következtében végbement kölcsönhatások bemutatásával szerény adalékokkal szolgáljam a kölcsönös megismerés és megértés ügyét.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava 1919

    0

    A 47. évfolyam alábbi számait tartalmazza: 69, 107, 108, 124, 125, 126, 127, 128, 130, 132, 133, 134, 135, 138, 139, 142, 143, 144, 146, 148, 149, 153, 154, 156, 157, 158, 159, 160, 162, 163, 164, 166, 167, 168, 169, 170, 172, 173, 174, 175, 176, 177, 178, 161, 165, 179, 180, 181, 182, 183, 184, 186, 187, 231

    50 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava 1939 augusztus

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 71. évf., 172-196. sz.

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava 1940. október (68. évf. 222-248 sz.)

    0

    68. évf. 222-248 sz. (1940. október 1-31.)

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava Naptár 1933

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1939/9

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 71. évf., 172-196. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1940/6

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 71. évf., 172-196. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1940/9

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 68. évf., 197-221. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1940/IV

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 68. évf., 73-97. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1942/9

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 70. évf., 197-221. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1942/VII

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 145., 146., 147., 148., 149., 150., 151., 152., 153., 154., 155., 156., 157., 158., 159., 160., 161., 162., 163., 164., 165., 166., 167., 168., 169., 170., 171. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1942/VIII

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 172., 173., 174., 175., 176., 177., 178., 179., 180., 181., 182., 183., 184., 185., 186., 187., 188., 189., 190., 191., 192., 193., 194., 195., 196. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1943/8

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 71. évf., 172-196. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1943/július

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 71. évf., 145-171. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1943/V

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 71. évf., 97-122. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszava. 1943/VI

    0

    Nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Elődlapja, a Munkás Heti-Krónika 1873-ban, a Népszava 1877-ben indult. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt, majd 1948-tól 1989-ig a SZOT központi orgánuma. A rendszerváltáskor privatizálták. Bekötve: 123., 124., 125., 126., 127., 128., 129., 130., 131., 132., 133., 134., 135., 136., 137., 138., 139., 140., 141., 142., 143., 144. sz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népszokások

    0

    Sumner ma már klasszikusnak tekinthető műve több mint hetven éve íródott. Kevés olyan tudományos munka akad, amely kiállja az idők próbáját és ennyi idő múltán is ébren tudja tartani az érdeklődést. A Népszokásokat minden újabb tudományos generáció érdemesnek tartotta arra, hogy ne csak a könyvtárak polcain található egy-egy példányát forgassa, hanem újabb és újabb kiadásokkal tegye munkát közkinccsé. Sumner műveinek e sikere nemcsak annak köszönhető, hogy roppant gazdag ismeretanyagot ad a legkülönbözőbb társadalmak szokásairól és intézményeiről, s hogy megkísérli ezek kialakulásának magyarázatát, hanem módszertanilag is példamutató az összehasonlító – etnológiai anyag kezelésében. Témái a legszélesebb skálán mozognak: rabszolgaság, kannibalizmus, szexuális viselkedési normák, házasság, babonás hiedelmek, aszketizmus, vérbosszú, és még sok más népszokás és viselkedési norma kerül aprólékos elemzésre. Sumner közlési módja is figyelemre méltó. Tőmondatokkal fejezi ki mondanivalóját, s mégis sikerül elérnie a tudományos mű egyik legnagyobb erényét: érdekfeszítő olvasmány.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Népünk dalai

    0

    A magyar népzene megismerése nemcsak szórakozás, nemcsak gyönyörűség, hanem – mert nemzeti érdek – kötelességünk is. Hogy miért? Erre a kérdésre akar felelni ez a könyv. Ha elolvassák, majd megtudják. Mégis szükségesnek érzem, hogy már előljáróban rámutassak néhány fontos emberi és nemzeti szempontra a magyar népzenével kapcsolatban. Az ének, a dalolás a legősibb és legegyetemesebb emberi megnyilatkozások közé tartozik.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Néró

    0

    Ez a hatalmas korabeli anyagra támaszkodó szigorúan történelmi regény egyúttal nagyon szép. A szerzőnek sikerült mindvégig megőriznie valamilyen megfoghatatlan, objektív tónust, s mindez úgy hangzik, mintha sok szólamú zeneművet szólaltatna meg. Ő maga nem mond ítéletet az emberekről és eseményekről – az olvasó maga alakítja ki ítéletét az író által gondosan feljegyzett szavak és tények alapján. Ennek a csodálatra méltó kornak erkölcseit és szokásait bámulatos érzékletességgel mutatja be a szerző. A könyv legszebb fejezete az, melyben részletesen leírja Agrippina halálát. Talán nem volna ilyen hatásos, ha nem kísérné Puteoli, Baiae és Bauli ennyire pontos leírása. Azáltal, hogy Néró iszonytató gaztettét, talpnyalóinak aljasságát és a császári udvar véres ripacskodását ebbe az elragadó, szelíd tájba ágyazza bele, a mindmáig fennmaradt paloták pompájával és a villák meghitt nyugalmával – ez a kontraszt különösen megkapó erejű.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Nero

    0

    Részlet: „Krisztus után 64-ben tűzvész dühöngött Rómában, melynek a város jelentékeny része martalékul esett. A gyujtogatással a keresztények kicsi felekezetét vádolták. Az eseményt rövid ideig tartó keresztényüldözés követte, melynek valószínűleg Pál apostol is áldozata lett. A megpróbáltatást a túlélők az 54-től 68-ig uralkodó Nero császárt tekintették a keresztény vallás első nagy ellenségének. 68-ban megfosztották a császárt trónjától.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem