William Lee, a szerző alteregója, zsaruk elől menekülve és a következő adag drogra éhesen pszichedelikus kalandra indul. Egy szürreális világ zaklató kulisszái közt tévelyeg, Mexikótól képzeletbeli tájakon át az ötvenes évek lázálomszerű New Yorkjáig. A beatmozgalom fenegyerekének szórakoztatóan abszurd, gyakran morbid bolyongástörténete a 20. századi amerikai irodalom egyik leghírhedtebb és legnagyobb hatású regénye; nyers és kíméletlen írás. A szerző saját élményein alapuló mű érzékletesen ábrázolja a drogmámor alternatív valóságait, a függők testi, lelki és erkölcsi leépülését, de egyben páratlan erejű beavatás is az emberi elme működésének rémisztő határtalanságába. A Meztelen ebéd új kiadásába számos, eddig publikálatlan írás is bekerült, többek között a regényhez írt szerzői előszavak, egy esszé a pszichoaktív szerekről, valamint a regényből korábban kihúzott részletek.

„Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:- Fiú! Fiú! – És rögtön utána, mint a félrevert harang: – Rumot, mert megfullad!A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világra jöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia.”

Enderby halálhíre, mint látjuk, némileg eltúlzottnak bizonyult. Igaz, keveseknek adatik meg, hogy életük utolsó hónapjait újraélhessék. Habókos poétánk második – vagy tán első? – amerikai útja során azonban pontosan így tesz. Ám ahelyett, hogy bronxi, harlemi és más túlkoros jenki nebulókat szelídítene, ezúttal a gazdag, de kietlen Közép-Nyugat meghódítását tűzi ki célul – Shakespeare emléke és saját ambíciói számára.