-
Új évszakok
01 500 FtA könyv Balázs Fecó zeneszerző, előadóművész, a Sitkei Kápolnáért Kulturális Egyesület alapítójának életútját, művészi fejlődését, pályafutásának fontosabb állomásait mutatja be az egykori tanárok, barátok, pályatársak vallomásaival, Fecó személyes emlékeinek felidézésével, sok fotóval és a Horváth Attilával közösen írott szerzemények dalszövegeivel. Közvélekedés szerint az idő múlását legjobban a gyermekeinken vehetjük észre. Az itt látható fényképek elkészítése között pontosan tíz év telt el. Az egyik felvételen Ferike még kisfiú, a másikon már kész fiatalember: csaknem annyi idős, mint édesapja volt, amikor a dobosnak szóló nagy „csókolom” köszönéssel megjelent a Neoton együttes próbatermében, és megkezdte rendkívül termékeny művészi pályafutását. A képek azonban azt is tanúsítják, hogy Fecón nem nagyon fogott az idő foga. Lehet, hogy valóban csak az évek múltak el…? A könyv lapjain választ kap az olvasó erre a kérdésre is, miközben megismerkedhet a művész világról alkotott véleményével, és terveivel is.
-
Új Filmlexikon I-II.
01 200 FtAz 1964-ben megjelent Filmkislexikon régóta hiányzik a könyvesboltok és antikváriumok polcairól. Az Akadémiai Kiadó a filmbarátok népes táborának egyre sürgetőbb kívánságát teljesíti, amikor újra útjára bocsátja az Új Filmlexikont. Elődjével a Filmkislexikonnal egybevetve az Új Filmlexikon anyaga sokat gazdagodott. A terjedelem bővülése nemcsak azt tette lehetővé, hogy az egyes alkotók, színészek 1964-ben „lezárt” pályáját újabb műveikkel egészítsük ki, hanem módot adott több száz, napjainkban feltűnt vagy a régebbi kötetből kimaradt művész pályafutásának ismertetésére is. Korszerűsödtek az összefoglaló cikkek, és számos új cikk tájékoztatja az olvasót (absztrakt film, brazil, csehszlovák, francia új hullám, filmesszé, filmetüd, filmgiccs, filmmonográfia, filmrevü, filmszatíra, gengszterfilm, grúz neorealizmus, horror, irodalmi forgatókönyv, krimi stb.) Az első kötet mintegy 1800 címszava és 1100 képe nemcsak a szakemberek, újságírók munkáját könnyíti meg, hanem választ ad a mozi-és tévénézők számos kérdésére is. A második kötet mintegy 1700 címszó színészek, rendezők, operatőrök, forgatókönyvírók, zeneszerzők, díszlettervezők munkásságát ismerteti, egyes országok filmtörténetét tárgyalja, illetve egy-egy elméleti kérdést világít meg. A korábbi évek és a némafilm korának nagy nevei mellett a modern filmművészet kapott nagy szerepet. Számos címszó tájékoztatja az olvasót az újabb irányzatokról és csoportosulásokról (magyar iskola, New York-i iskola, nyugatnémet új hullám, sci-fi, szex-film, új lengyel kisfilmművészet, underground film stb.). A kiadó azzal is igyekezett a lexikont naprakésszé tenni, hogy a második kötetet egy kiegészítő résszel toldotta meg. Ez az első kötet anyagát 30 címszóval, a meglévő, az alkotókról szóló címszavakat pedig számos, azóta született filmmel, díjjal és életrajzi adattal gazdagítja. A lexikon használatához elengedhetetlen címmutató mintegy 24 ezer játékfilm magyar és eredeti címét tartalmazza.
-
Új magyar anekdota kincs
02 400 FtTóth Béla nevezetes Magyar Anekdotakincsének folytatását veszi kézhez az olvasó. A most második kiadásban megjelenő Új magyar anekdotakincs a századfordulótól a felszabadulásig eltelt fél évszázad érdekes, jellegzetes, csattanós hazai kistörténeteinek gazdag gyűjteményét tartalmazzą. Időszerű feladatot végzett el Békés István, mikor felújította a históriai, társadalmi, művelődéstörténeti foglalatba csiszolt, tárca-típusú anekdotát ezt a nagy hagyományú, élvezetes, szórakoztató s egyben ismereteket terjesztő műfajt. A személyekhez, hivatás- és eseménycsoportokhoz fűződő fejezetek anekdotatömegét napilapok, hetilapok, folyóiratok tarka- és hírrovataiból, memoárokból, életrajzokból, emlékalbumokból gyűjtötte össze, de tetemes rész származik szóbeli közlésekből, személyes emlékekből, élményekből is.
-
-
-
Újabb erdélyi történetek
01 200 Ft„…A magyar ember bizonyos életkoron és értelmi fokon túl nem lehet kozmopolita. Én is túljutottam ezen a korhatáron. Egyszer Daniel Halévyről emlékezve megírtam, hogy a múlt csak lassan harapózik eI rajtunk; az évek testileg, lelkileg és szellemileg visszavisznek a világból széttörhetetlen körünkbe. Az értelemnek szüksége van az ifjúkori kozmopolitizmusra, aki viszont érett fővel is ki-besétál az örök körön, már e gyanútlanságával elárulja félműveltségét.” (Cs. Szabó László, Magyar néző)
„…még meleg odabent minden emlék. Még vág egyet a gazda szeme, olykor mintha még bodorodna a f üst a kenyérsütő kemencéből – s ha a méhek halkan döngicsélnek a mályvák körül a meleg őszben, olyan, mintha a békességes, nyugodalmas öregség dörmögne a verandán… Pedig hát…” -
Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből
0800 Ft1984-ben jelent meg a Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárban című dokumentumkötet. Az anyaggyűjtés során már láttuk, hogy nem egyszeri, lezárt kutatásról van szó. – Élő levéltr esetén nem is lehet egy-egy téma kutatásait lezártnak tekinteni. – Tudtuk akkor is, az azóta eltelt évek pedig csak megerősítettek bennünket abban, hogy a „Madách-kutatást” folytatni kell.
1989-1990-ben széleskörű anyaggyűjtést végeztünk a Nógrád megyei közgyűjteményekben, az országos és megyei levéltárakban. Madách Imrére vonatkozóan minden dokumentumot gyűjtöttünk, de Madách-család életét, gazdasági, társadalmi helyzetét tükröző fontosnak ítélt dokumentumokat is feltártunk abban a reményben, hogy előbb-utóbb, valamilyen formában valamennyit közkinccsé tudjuk tenni.
A képeslap ma már nem csak a gyűjtők érdeklődésére tarthat számot, de véglegesen helyet kapott a muzeológiában is.
A magas-tátrai lapok esetében ezekre az értékekre a két világháború közötti években figyeltek fel a szakemberek: a Karpatenverein, a Magyar Kárpátegyesület jogutódja 1930-ban újsághirdetés útján keresett „régi képeslapokat” múzeuma számára.
A megélénkült tudományos érdeklődés természetesen nemcsak a képeslap tisztes korának szól (végül is túl van a 12. X-en), ami magában is múzeumi tárggyá minősíthetné, hanem különleges – elsősorban dokumentum- és kortörténeti értékeinek is. Egy-egy lap ezen túl a művelődés- és művészettörténeti, fotótörténeti, stb. információk sokaságát hordozhatja. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a képeslapokból sokkal több maradt fenn, mint bármilyen más illusztrációs anyagból, érthetővé válik nemcsak a gyűjtői, hanem a fokozott muzeológusi érdeklődés is.
A továbbiakban régi tátrai képeslapokról kívánunk szólni; „régi” alatt értve a kezdetektől az impériumváltásig, vagyis az I. világháború végéig terjedő időszakot, „tátrai” alatt pedig a Magas Tátra mindkét, tehát – akkori elnevezéssel – magyar és lengyel oldalán vagy oldaláról készült lapokat. Természetesen feldolgozásunkban mindenhol elsősorban a „magyar” szempontokat részesítjük előnyben, hiszen bármennyire is szerettük volna egységesen kezelni a témát, a hegység gerincén végigfutó határ bizonyos mértékig számunkra is határ maradt, már csak a rendelkezésre álló anyag miatt és a hazai gyűjtői szempontokra való tekintettel is. -
Újabb napok hordaléka
0800 FtA napok hordaléka és az Újabb napok hordaléka, Déry Tibor cikkeinek gyűjteményei nagy sikert arattak. Déry Tibor ezekben az írásokban életének apróbb eseményeiről szólt – de nem is annyira magukról az eseményekről, mint arról, amit róluk gondolt: a Balaton-vidéki tájról vagy a technikai civilizáció veszedelmeiről, az öregedésről, az évszakok változásáról stb. Gyűjteményünk az 1975. május – 1977. június között keletkezett „hordalék”-okat foglalja magába, az előző kötetek szerves folytatásaként és fejezéseként. Déry Tibor most is jegyzeteket rótt korunk nagy problémái vagy az őt foglalkoztató személyesebb kérdések margójára: a tamáshegyi kert tenyészete mintegy az élet jelképeként jelenik meg tűnődéseiben, ember és állat, ember és természet kapcsolatáról elmélkedett, kommentálta a tévében és a napilapok hasábjain érkező híreket, kivált azokat, melyek az emberiség elvadult ösztöneiről értesítenek, elmondta véleményét a gerontológiáról, a riói karneválról, az igazságszolgáltatás érvényéről és kudarcairól, VI. Pál pápa nyilatkozatáról, beszámolt jugoszláviai utazásáról – változatos, színes témákról. Kiemelkedik a gazdag gyűjteményből Déry Tibor: Jegyzetek a múlandóságról című megrendítő tanulmánya. A „hordalékok” és Déry Tibor életműve ezzel a kötettel lezárul. Az író 1977 őszén meghalt.
-
Újabb paraszt dekameron. A szerelemről és a házasságról
02 000 FtA világirodalom egyik nagy mesterének, a népi értékek felfedezőjének, Boccacciónak elbeszélései ihlették a szerző címadását, amikor előző kötetében egyeten falu, Szék népi prózájának legkiválóbb darabjain kísérte végig az ember életét bölcsőtől a koporsóig.
Nagy Olga újabb válogatása a paraszti élet legnyilvánosabb és egyben legintimebb viszonylatait járja körül: a szerelem, a házasság témaköréből nyújt át a romániai magyar nyelvterület legkülönbözőbb tájairól „hagyományos” és boccacciós hangulatú tréfákat és kimondottan erotikus meséket, elbeszéléseket. Ezekben éppúgy vall magáról és környezetéről a népi mesemondó, mint az ún. igaz történetekben, csupán az elbeszélés struktúrája változik – az én-t felváltja a mesei fordulat: „volt, hol nem volt”. -
Újabb tündöklő szellemek
01 500 FtÖt évvel ezelőtt, 1993-ban jelent meg Tündöklő szellemek című könyvem, melyben a sajtóban addig megjelent írásaimból válogattam össze hatvan portrét, ugyanennyi kiváló magyar íróról, művészről, tudósról, feltalálóról. E könyvet az alábbi sorokkal zártam: „Bízom benne, hogy később újabb kötetek követik majd e mostani válogatást, s így újabb alkotó géniuszaink bemutatására is sor kerül majd. Valamennyiünk épülésére.”
Nos, az akkor megfogalmazott óhaj most – részben – megvalósul. Ha újabb kötetekről így, többes számban még nem is beszélhetünk, egy, az Újabb tündöklő szellemek íme, megjelent. Harminc kiválóságunk életének és munkásságának leírását veheti általa kézbe a Tisztelt Olvasó – elsősorban az Új Idők, a Nemzeti Újság és a Duna Svájci Magyar Tudósító oldalain megjelent portrékat. Legtöbbjükre bizonyos távolságból tekintünk fel, s így kellő távlatból már biztonsággal megállapítható, hogy életművük nem hullott alá az idő rostáján, mióta eltávoztak e földi létezésből. Gróf Wass Albert és László Gyula esetében, – akik magas kort megérve hatalmas életművet hagytak maguk után – még fájdalmasan friss a múlt idő használata.
A kötetben szereplő, tiszteletünkre méltó nagyságaink között egyetlenegy található, aki örömünkre szolgálóan ma is körünkben él. S milyen érdekes; szerénységből fakadó tiltakozása ellenére, csak az én határozott kívánságomra került a kötetbe egy korábban, az Egyesült Államok-beli Baltimoréban megjelenő Amerikai Magyar Újságban megjelent és Őt köszöntő írásom. Gilde Barnáról, a svájci Fahrwangenben tevékenykedő Gilde Verlag GmbH alapítójáról és fáradhatatlan mindeneséről, az 1999- ben negyvenedik évébe lépő Duna Svájci Magyar Tudósító alapító kiadójáról és főszerkesztőjéről van szó. Arról a közöttünk élő tündöklő szellemről, aki túl a nyolcvannegyedik évén is fáradhatatlanul tevékenykedik az emigrációban a magyar Haza és Nemzet szolgálatában. A magyar betű és kultúra szolgálatában. Akinek e könyv megszületése is kizárólag köszönhető. S akinek ezt köszönöm… P. G. Budapest, -
Újkori híres utazók
08 000 FtKétezer esztendővel ezelőtt élt a Földközi-tenger egyik öblének, a Nagy-Szirtisznek, a partmellékén, Carthago és Cyrene között, egy libyai törzs, a nasamoniánok törzse. Öt ifjú nemes, a kik nagyon szerettek volna megtudni egyet-mást a rejtelmes Szaharáról és az ezen túl elterülő országokról, elhatározta, hogy útra kel délfelé. Herodotus, a történetírás atyja, röviden beszámolt viszontagságaikról. Élelemmel és vízzel bőven ellátva indultak el, – irja Herodotus, – és átkeltek először a lakott földön, azután oly tájon, a melyet fenevadak nyugtalanítottak és egy nagy sivatagon, a melyen keresztül több napig utaztak, míg végül néhány fát láttak nőni egy síkságon. Mialatt gyümölcsöt szedtek ezekről a fákról, apró emberek jelentek meg, a kik magukkal vitték az ifjakat. Egyik tábor sem értette a másik nyelvét. A nasamoniánokat nagy mocsarakon vezették keresztül egy városig, a melyben fekete törzsek laktak. Ez a város egy folyam partján terült el. A folyam kelet felé folyt és tele volt krokodillal. Az ifjak végül baj nélkül haza érkeztek. 7
-
-
-
-
Undine
02 400 Ft„Sok száz éve lehet már annak, hogy élt egyszer egy jó öreg halász, aki egy este ott ült az ajtaja előtt, és a hálóit foltozgatta” – kezdődik a mese. A feledés homályából kiemelve, közel száz év elteltével vehetik kézbe újra a magyar olvasók a romanticizmus Don Quijotéjaként is emlegetett Friedrich de la Motte Fouqué 1811-ben megjelent varázslatos regéjét. Undine, a hűséges hableány szívhez szóló története, amely még Goethe elismerését is kivívta, fontos helyet foglal el a német romantikában. Ihletadó témáját sokan feldolgozták: írók, költők, zeneszerzők, képzőművészek, és több film is készült belőle. A lovagkort idéző, különleges hangulatú, fordulatokban gazdag meseregényt Arthur Rackham, a XIX-XX. század fordulója népszerű brit illusztrátorának képei díszítik.
-
Ung vármegye nemes családjai
012 000 FtA történeti kutatás szempontjából szerencsés körülmény, hogy a XIV. századtól kezdődően a megyére vonatkozó oklevél anyag viszonylag jól megőrződött (például a Leleszi Konvent hiteleshelye, perek dokumentumaival és számos család magánlevéltárával stb.). Az oklevelek feldolgozottsága azonban még nincs kellően előrehaladott állapotban. Közismert, hogy a középkori okiratok alapján általában igen nehéz kibogozni az egyes családok leszármazási viszonyait, mivel a „családnevek” maihoz hasonló használata még nem alakult ki, a „keresztnévhez” kapcsolódó név pedig inkább a birtokot, vagy a lakhelyet jelölte, és ez egyetlen „személy” esetében is, többféle lehetett, vagy időnként változhatott…
-
Ungarisches Könungs-Costume. Magyar koronátio viselet.
080 000 FtMetszette Eduard Gurk (1801-1844) tájképfestő, litográfus, rézmetsző. Rajzolta Hofbauer János.
-
Ungarns Kurorte und Mineralquellen
016 000 FtMagyarország gyógyfürdői és ásványvízforrásai. A belügyminiszter, Alexander von Bach báró őexcellenciája megbízásából tett körútja után, amelyet az alábbiakban ismertetett…
-
-
Ünnepnapok
01 200 FtA szerző „vadász-önéletrajzának” első kötete, a felnőttéválás, a szenvedély növekedésének története Ahogy elkezdődött címmel jelent meg. Az Ünnepnapok a férfikor magyarországi és európai vadászatairól számol be. Nem csupán – a szerző szavával – „emlékzsákmányát” nyújtja át az olvasónak: a legérdekesebb, legemlékezetesebb élményeket, a legjelentősebb zsákmány elejtésének történetét, hanem tapasztalattá, elvvé összegezi mindazt, amit egy gazdag élet élményei és töprengései elmondhatnak a természetről, a vadról, a vadászetikáról, vadnevelésről és a puskázás gyakorlatáról. Sorra veszi a legfontosabb – vagy éppen legkülönlegesebb – vadfajtákat, a fácántól a kőszáli kecskéig, s elmeséli személyes tapasztalatait s mindazokat a tudnivalókat, amelyek nélkül a vadászat puszta öldöklés vagy ügyetlen és eredménytelen próbálkozás. A kötetet a szerző felvételei és Schell József rajzai díszítik.
-
-
-
Uráli nyelvrokonaink
01 200 FtA könyv széleskörűen tájékoztat az uráli (finnugor-szamojéd) nyelvcsaládba tartozó népek múltjáról és jelenéről. Beszámol a nyelvrokonság kutatásának történetéről, összefoglalja az uráli-finnugor nyelvcsalád őstörténetére vonatkozó legújabb kutatási eredményeket. A rokon nyelvek eddig szokásos genetikai osztályozásán kívül foglalkozik a munka e nyelvek tipológiai rendszerezésével is, amely a mai rokon nyelveknek egymáshoz (és a környező nyelvekhez) való viszonyulását új módon tárja elénk. Alapos ismertetéseket adnak a szerzők az egyes rokon népcsoportokról: e fejezetekben kitérnek lakóhelyeik leírására, történetük, hajdani és mai életkörülményeik, művelődésük, főleg népköltészetük és irodalmi életük ismertetésére.
-
Uralkodók és corvinák / Potentates and Corvinas
02 400 FtAz Országos Széchényi Könyvtár jubileumi kiállítása alapításának 200. évfordulóján
2002. május 16 – augusztus 20. -
-
-
Űrugrás
02 000 FtJack Taylor mindig is imádta a veszélyt. Az amerikai kormány felkérésére olyan feladatokat hajt végre, amikre a legkeményebb kommandósok is nemet mondanak. Új megbízása is ilyen: ki kell próbálnia egy orbitális platformot, amiről ha sikeresen hajt végre egy ugrást, az USA kormányának egy új fegyvert ad a kezébe, melynek segítségével ellenséges országokban hajthatnak végre titkos bevetéseket. Jack a magánéletben közel sem olyan sikeres, mint a munkájában. Felesége, Angela, pont olyan munkamániás, mint ő, a házasságuk romokban hever. Az ugrás előtt, az utolsó utáni pillanatban azonban Jack és Angela közel kerülnek egymáshoz, és feltámad a régi tűz – esély nyílik arra, hogy rendbe hozzák azt, ami mindkettőjük számára a legfontosabb. Az ugrás napján Jack nem ég hamuvá a légkörben, ahogy azt sokan jósolták neki, hanem amikor eléri a hangsebességet, szimplán eltűnik a megfigyelők monitorjáról. Egy alternatív valóságban tér magához, méghozzá olyanban, ahol egy öt évvel ezelőtti küldetés során életét vesztette, és ahol Angela még mindig őrülten szerelmes belé. De nem minden alakul ilyen jól számára itt sem: a főnöke, Pete az ellenségnek dolgozik, az amerikai kormány pedig Jackre vadászik. A férfi mindenképpen vissza akar jutni a saját világába, de ehhez egy újabb nagy ugrásra van szüksége. A baj csak az, hogy ezen a Földön ezt senki nem akarja megengedni neki. Az Űrugrás hőse szédítő sebességgel veti magát bele az újabb és újabb kalandokba, melyek a székbe szegezik az olvasót, és az utolsó oldalig ott is tartják. Vajon sikerül az őrült terv, és Jack visszajut a saját világába, vagy örökké üldözni fogják a másikban?
-
-
USA
010 100 FtEgyetlen nemzet sem bombázott annyi más országot, mint az USA. Egyetlen ország sem buktatott meg annyi kormányt, és vett részt annyi nyílt és rejtett konfliktusban, mint az USA. Nincs még egy ország a világon, amely annyi más országban tart fenn katonai támaszpontokat, annyi fegyvert exportál, és olyan magas fegyverkezési költségvetést tart fenn, mint az USA. A világ egyetlen más országának sem sikerült olyan mesterien eltitkolnia a gaztetteit, mint az Amerikai Egyesült Államoknak. Ha az érdekek úgy kívánták, az USA a saját állampolgárait is legyilkoltatta az ellenséggel, csakhogy belevigye Amerikát egy háborúba. A gátlástalanság és a brutalitás az USA teljes történelmét átszövi, miközben ártatlanul legyilkolt tízmilliók sírjára építette fel önnön nagyszerűségének szobrát, amely a demokráciát és a szabadságot jelképezi. Daniele Ganser hitelesen mutatja be, hogy napjainkig tartóan mi határozza meg az USA világhatalmi politikáját, amelynek központi eleme az erőszak. Ganser könyvének lebilincselő stílusa mindenki számára közérthetővé teszi azt is, hogy milyen érdekek állnak az USA-Ukrajna és Oroszország közötti háború mögött.
-
Út a Kálváriára
01 800 FtErdélyben történelmi sorsvállalás a költészet, a magyar költőnek egyszersmind hitvallónak is kell lennie. Dsida Jenő rövid életét végigkísérte a megváltás hite és drámája, az a bizonyosság, hogy zaklató kérdéseire a létnek egy magasabb rendjében kaphat majd választ. A keresztény költő igazi hangja azokban a vallásos verseiben szólal meg, amelyek a megváltást keresik, a megváltás művében kívánnak személyes részt vállalni. Dsida az imitatio Christi drámaiságát ismeri fel, azt a szenvedést és megaláztatást, amely végül a megváltáshoz vezet. Ő maga is át akarja élni ezt a drámát, meg akar vele küzdeni. Számos versében ezért a krisztusi szenvedéstörténet személyes értelmezést kap, a költő sokszor a magára maradt, szenvedő Krisztus helyébe képzeli magát, a krisztusi áldozattal azonosul. Saját áldozatvállalásának, küldetésének végső értelmét a krisztusi áldozat természetfeletti rendjében találja meg, s ezáltal osztozik a megváltás drámai misztériumában.
-
Út a muzsikához
0800 FtAz Operák Könyve és az Opera kalauz munkatársa, Verdi és Arkel életregényének szerzője, új könyvében egy népszerű zeneesztétika kísérletét adja. Módszere – amelyet száz és száz előadáson próbált ki a zene és a testvér-művészetek össze-vetésén alapul. A ritmusról beszél. 8 a zenei ritmussal együtt rávilágít a drámai dialógus, a képzőművészeti alkotás, az épületkonstrukció, a vers és az emberi szervezet ritmusára. Szól az anyagszerűségről. A problémát megmutatja a szobrászvéső, a festőecset, a toll és a különböző hangszerek világában is. Hasonlóképpen többszörös tükrözéssel vetíti elénk a hangszínek, összecsengések, a formák, a stílusok, a zenei program problémáit is. Gál György Sándor új könyvét hatalmas kotta-példatár és a művészi reprodukciók egész Bora egészíti ki. A könyv stílusa egyszerű, színes és közérthető. Jelentős segítséget nyújt a zenebarátnak, mert valóban járható utat ajánl az igazi muzsika fennsíkjaihoz. Megmutatja azt is, hogyan kapcsolhatjuk össze a már ismertet a még ismeretlennel, hogyan illeszthetjük be frissen szerzett, vagy már begyűjtött zenei ismereteinket a történelem, az iroda-lom, a festészet, a színház, egyszóval: az emberi kultúra szétbonthatatlan, összefüggő egészébe.
-
Út Indiába
0800 FtWalt Whitman ihlette a szerzőt, mikor több évi indiai tartózkodás friss élményei alapján megírta regényét, melynek címét a költőtől vette át.
Angol-India áll a cselekmény hátterében, s ki gondolta volna Angliában a könyv megjelenésekor, 1924-ben, hogy valaha bealkonyul e büszke uralomnak?