-
-
Ré fiai
02 000 FtA szerző évtizedes kutatásai alapján újszerű áttekintést ad az egyiptomi vallásról, világképről, tér- és időszemléletről. A kötet végén összeállítást kap az olvasó az egyes dinasztiákról, a szakember megtalálja az egyiptomi nevek tudományos átírását, továbbá gazdag irodalmi tájékoztató áll az olvasók rendelkezésére, s a mű kézikönyvként való használatát a névmutató is segíti.
A 448 oldalas könyvet számos szövegközti ábra, 19 színes, 123 fekete-fehér kép illusztrálja, valamint három térkép segíti a tájékozódást. -
-
Pilóta lettem
01 200 FtElső repülőgépem
1912 egy meleg nyári délutánján. Zsuzsi, a kis hegyi vasút mozdonya, minden igyekezetét összeszedte, hogy az utasokkal telezsúfolt kocsikat felhúzza a Szamos hídjának domborulatára. Az alkalmi utazásra beállított poros marhakocsikban szorongtam én is, szüleimmel és két fivéremmel. Az utasok hangos kiáltozással buzdították a csaknem egyhelyben daráló kis mozdony vezetőjét. Néhányan már azt is ajánlottuk, hogy leszállunk és a gyorsabb haladás kedvéért toljuk a vonatot, a fűrésztelepen túl elterülő nagy legelőig. Ide törekedett ugyanis a város apraja-nagyja. Irigykedve néztük, hogy mennyivel gyorsabban haladnak azok, akik az országúton és a sínek mellett gyalogolnak… Bizonyára elfoglalnak minden jó helyet és nem láthatunk majd semmit, mire a kis vasúttal a helyszínre érkezünk.
Pedig nagyszerű látványosság ígérkezett. A helyi lap s a hatalmas falragaszok városszerte hirdették, hogy délután négykor Székely Mihály bemutató-repülést végez a hegyi út mellett, a réten. -
-
Csángók
02 500 FtAz idegek pezsdülése, ami néhány éve a keleti, erejét vesztett, legyöngült magyarság meglátogatására és kutatására vitte az embert, újból és újból felhevítette az agyát s megfeszítette akaraterejét, tennivágyását a széleken elszóródott, elomlott magyarok érdekében. Az újabb világháború kitörése csak növelte lelki feszültségét: teszünk-e valamit népünk erejének, sorainak megsűrítésére, szegényeinek megörvendeztetésére, elhagyottainak, elárvult, elbitangolódott, messzekerült tagjainak a megkötésére, hozzánk kapcsolására a nagy tülekedésben, melyben minden életrevaló, feltörő, ruganyoslelkű nép, fokozott igyekezettel kell, hogy keresse, erőszakolja, kényszerítse maga számára a jobb életet.
Az ember, sajnos, nem származtathatja át mindenkire azt a fiatalságot, energiát, optimizmust, melyet a lelkében a fajtája tulajdonságaként, várakozásaként érez. Hogy tegyen hát a fajtája érdekében, hogy segítsen a keleti határainknál látott, elkallódó népünkön, hogy járuljon hozzá egy súlyos magyar kérdés megoldásához? -
-
-
-
Mai fiatalok.; Kecskemét és környéke települési viszonyai a 14-15. században.; Fogászati vizsgálatok eredményei a bajai és bácsalmási járásban.
01 500 Ft„A fiatalok sorsa, életük alakulása minden időben foglalkoztatta az idősebbeket. A fejlődés megváltoztatta körülmények rendszerint más ízlést, szemléletet eredményezett az ifjúság körében, sokszor olyat, ami a felnőttekétől elég messze esett. Így fordult elő azután, szinte minden időben, hogy a nemzedékek között bizonyos űr támadt, ami sok-sok vitára adott alkalmat.”
-
-
-
-
-
Hajnal János festőművész első alkotói korszaka (1931-1948)
0500 Ft„Giovanni Hajnalként ismeri az olaszországi művészeti élet, az európai s a világ egyházművészete a nagy számban megvalósított freskó, mozaik és színes üvegablak munkáin keresztül. í
A Rómában élő Mester curriculum vitae-iben az e munkái részletező és pontos fölsorolása előtti mondat általában…” -
Kecskeméti litográfiák 1963-1973
0400 FtA Kecskeméti Képtár 1997.VI.-VIII. 30.-ig tartott kiállításának katalógusa
-
A Kecskeméti Református Gróf Tiszta István gimnázium évkönyve (1940-41)
0800 FtA Kecskeméti Református Gróf Tiszta István Gimnázium (VII.-VIII. oszt. reálgimnázium) évkönyve az 1940-41. iskolai évről, az iskola fennállásának CCCLXXVII. éve
-
Kecskemét jelesei, életrajzi adatok
0600 FtDr. Váry István és Heltai Nándor gyűjteménye 310 Kecskeméten született vagy itt élt híres ember életrajzi kötetét tartalmazza.
-
-
-
-
-
-
-
Így győztünk…
01 000 FtA világirodalom legnagyobb istenítéletében a szenvedő ember csak nyomorult életét mentegette. Most azonban, mikor kezdi újra feltámasztani emberhez méltó életét, végre ideje van elgondolkozni: Hogyan győztünk? Senki sem adhat hitelesebb feleletet erre a kérdésre, mint Marshall tábornagy, az egyesült nemzetek hadseregeinek vezérkari főnöke. Könyvében, amely az amerikai hadügyminiszterhez intézett okmányszerű hivatalos jelentés, pontosan beszámol a partraszállások izgalmas részleteiről, a sorsdöntő nagy páncélos csatákról, őszintén feltárja az időleges kudarcokat, belevilágit a német propaganda egetverő hazugságaiba, a légiháború borzalmaiba, adatszerűen ismerteti a légifölény megszerzésének drámai mozzanatait és rámutat a végzetes német hibára: Oroszország megtámadására. De mindennél érdekesebb, amiről most először értesülünk részletesen: az emberanyag, a gépek, a hadi- és üzemanyag, felszerelés és élelem előteremtésének heroikus munkája, az egész világot átfogó szervezésnek ez a gigantikus méretű csodája. Ahogy a keletázsiai szigetek elfoglalásának szívós és kemény munkáját ismerteti, ahogy a matematikai pontossággal kiszámított és hideg következetességgel végrehajtott terveket közli, az valóságos írói munka, tele drámai feszültségekkel és lélektani izgalmakkal.
-
-
-
-
-
-
-