„Mester! Kit annak ismer széles ez ország, akinek babér koszorúzta nevét a művészetek s műtudomány fölkentjei kegyelettel említik, s akit mesterükül vallanak az építőművészek, hazánknak a Korona s a külországok által is méltán elismert Jelese, Te, fogadd, ím üdvözletünket!
Nem üres tömjénezés az, amivel mi járulunk Hozzád, kicsinyes hízelgés nem méltó Nevedhez: kebelünk mélyéből fakadó tiszteletünk s férfias elismerésünk szavai illetnek Tégedet, aki Életedet az építőművészet múzsájának szentelve, becsületes munka árán jutottál fel oda, ahol ma mindannyian szeretve tisztelünk.
Neved nem múlik el Életed múltával, Tetteid emléke fönnmarad műveidben: a Fóti templom, a Vámpalota s a magyar Dalmű háza és annyi más, s még ezen túli, ma még csak lelkedben élő nagy Alkotásaid, mind beszélni fognak a késő századoknak lelked tetterejéről, mert az isteni szikra, amely Szellemedet lángra gyújtotta, ott ragyog hatalmas Műveid kõidomán.”
Ybl Miklós 50 éves építészi működését így köszöntötte vezércikkében Az Építési Ipar 1882. december 10-i száma. Ilyen egyöntetű, általános elismerésben soha egyetlen más építész sem részesült; személye, tevékenysége kiemelkedett szakmájából, máig ő az egyetlen építész, akit legnagyobb művészeink között tart számon a nagyközönség.
Életét és munkásságát korabeli dokumentumok, több, korábban nem publikált archív felvétel és saját rajzai segítségével mutatjuk be.