Örömmel adjuk az olvasó kezébe ezt a kis kötetet. Ritka kincs: nem azért csupán, mert nálunk a délvietnami irodalom kuriózum-számba megy, hanem mert egy súlyosan fenyegetett, nagyszerű nép csodákat művelő titkairól hallunk benne. A jó szolgálatának, az emberi nagyságnak, a hazaszeretetnek és az igaz szerelemnek kis hőskölteményei ezek a novellák; a mívességet az őszinteség, az élményszerűség pótolja bennük.

A Violeta Palma a memoár és a regény ötvözete, melyben a kubai katolikus költő túllép az önéletrajz keretein, és egy párhuzamos családregény ürügyén a kubai élet legkülönbözőbb szféráira tekint ki. A könyv önvallomás, irodalomtörténeti dokumentum, egyúttal fél évszázad szellemi életének, történelmi és társadalmi változásainak gazdag krónikája.

Mika ​Waltari 1908-ban született s 1979-ben halt meg Helsinkiben. A fővárosi környezetben nevelkedő íróra nagy hatással voltak az első világháború utáni urbánus fiatalság eszményei: s a minden új iránti fogékonyság, a kitárulkozás az örömök előtt, az élet teljesebb élésének igénye. Első írásai a sokféle lehetőséget kínáló, cselekvésre ihlető, egyszerre romantikus és civilizált Helsinkit mutatják be.

– És akkor te mi vagy? – Én erdész. Jól jegyezd meg: erdész. – Nem tudom, az micsoda. – Az egy olyanféle személy, aki az erdőre való. Nem ért az emberekhez, de a fák között jól érzi magát. Ez mogyoró, mondja, az meg madárberkenye, ez bálványfa, az meg hegyi juhar, ezen a bálványfán ül például egy fenyőszajkó, mondja, s az ott, az a borzas a hegyi juharon, az az erdei fülesbagoly.

Vissza, de nem a jövőbe, hanem a se nem tetszetős se nem fiatalos huszadik-huszonegyedik századba. Hogy a szerző negyedszázaddal korábbi jóslatainak némelyike 1959-re, a Visszatérés megírásának korára valóra vált, vagy jó úton haladt – és persze halad ma is – a megvalósulás felé, az inkább aggodalomra, mint bizakodásra ad és adott okot.