Mintegy nyolc évtizede, a századforduló táján kezdődött a hadviselés gépi korszaka, melynek legelső nagy fegyveres küzdelme az első világháború volt, s amely időtől változtak meg és változnak alapvetően napjainkban is egyre gyorsuló ütemben a háború „résztvevői”: a katonai szervezetek, a harceszközök és az azokat kezelő emberek egyaránt. A három hagyományos fegyvernem egyikének, a tüzérségnek pontosabban a tábori tüzérségnek útját mutatja be a szerző 1914-től, illetve a háborúra való felkészülést megelőző esztendőktől a második világháború befejezéséig. Milyen okai voltak a változásnak, mi idézte elő a tüzérfegyverzet, a tüzérszervezetek, a tűztevékenységi formák és módok, a tűzvezetés fejlődését, milyen hatással volt a gépesítés a tábori tüzérség mozgékonyságára, s végül: milyen szerep vár a jövő tüzérségére? Fényképek és vázlatok teszik szemléletessé e fegyvernem közel fél évszázados történelmének útját, amely különösen a hadtörténelem iránt érdeklődő olvasóknak, kutatómunkát végzőknek nyújt hasznos ismereteket.

1942–1943 ​telének nagy harcai után, amelyek Sztálingrád környékén, valamint a Don és Donyec vidékén zajlottak, a tavaszi olvadás mindkét felet megállásra késztette egy időre. A németek eközben már az újabb hadműveleteik előkészítésén dolgoztak. Annak ellenére, hogy márciusban sikerült visszafoglalniuk Harkovot, a helyzetük meglehetősen bizonytalan volt Ukrajna keleti területein, ugyanis egy gyors szovjet előretörés a Dnyeper alsó folyásához és az Azovi-tengerhez továbbra is valós lehetőség volt. Hitler irracionális módon, a következményekre való tekintet nélkül ragaszkodott Ukrajna területeinek megtartásához, és azt tervezte, hogy még azelőtt csapást mér a Vörös Hadseregre, hogy az össze tudná szedni az erejét 1942–1943 telének nagy csatái után. A „Citadella” hadművelet megindítása körüli késlekedés végül német szempontból katasztrófába torkollott, mert a kurszki csatában 1943 júliusában már egy megerősödött szovjet hadsereg lépett színre. Ezzel végleg szertefoszlottak a Wehrmacht reményei a szovjet erők felőrlésére. Ehelyett az történt, hogy a kimerült és most már a túlélésükért küzdő németek egy sokmilliós szovjet erővel találták magukat szemben, amely sorozatos nagy ütközetekben egészen a Dnyeperig szorította vissza őket. Habár a visszavonulást kellő ügyességgel hajtották végre, és a szovjeteknek kevés lehetőségük adódott a német erők bekerítésére, mindez hatalmas áldozatokat követelt a már amúgy is leharcolt Wehrmacht-csapatoktól.