Míg az ember boldog, nem elmélkedik a boldogság mibenlétéről. Nevet, a párjába karol, és megy. Vagy mérgelődik, dühöng, kibékül, és megöleli. Szóval él. Amikor, boldogtalan, akkor elméleteket gyárt Például olyasmit, hogy más talán egész életében öt percig sem volt boldog, akkor mit akarok én, aki harminc évet szerelemben, boldogságban éltem? Jól hangzik, csak sajnos nem igaz. Mert a boldogságot nem lehet bespájzolni. A boldogságot (no, adjuk alább: az örömöt) újra meg kell keresni, és meg kell találni Ez a gyűjteményes kötet Janikovszky Éva felnőtteknek szóló tárcái közül válogat. Az írások az 1990-es évek második felétől jelentek meg különböző lapokban, folyóiratokban. A jellegzetes humorral megírt, derűs és ironikus hangvételű tárcák az életmű jelentős darabjai. Számos közülük – Másfél flekk a boldogságról, Ugyan kinek gyűjtögetünk?, De szép ez az élet!, Helyzetgyakorlatok kezdő öregeknek -mára már klasszikussá vált. A válogatáskötet érdekessége, hogy az írónő fia, Janikovszky János az írások egy részét jegyzetekkel látta el, amelyek önálló kis publicisztikaként is olvashatók, és kiegészítik, gyakran más fénybe helyezik az eredeti szövegeket -így válik a könyv egy különleges anya-fiú kapcsolat megindító krónikájává.

Déli szenvedély, féktelen indulatok, csodálatosan szép asszonyok szerelme, pápák és hercegek hatalmi tébolya, pénzsóvársága – ilyen és hasonló indítékok ösztönzik Stendhal elbeszéléseinek hőseit tetteik elkövetésére.

Kós Károly krónikának nevezi ezt a legkedvesebb, legjellemzőbb könyvét. „Nem regény, nem is történelem – írja. – Nem kitalálás, de nem is valóság. Csak néhány szál virág…” S feleségének ajánlja „ezeket a régifajta, sovány, köves földben termett, erdők alján, hegyek között, az örökké élő múlt porából született virágait Kalotaszegnek.”

„Az 1848-ik év szeptember 10-ikének délutánján Pest utczáin élénk és türelmetlen mozgalom mutatkozott. Nagy néptömeg lepte el a Duna partját s a növekedő sokaság alatt csaknem letört a hajóhíd. Kétség és remény közt várták a Bécsből érkező gőzöst. Négy óra után megszólalt a gőzös közeledését hirdető ágyú. A város villanyos mozgásba jött. Az utczákon csak rohanó embereket lehetett látni és a partokon újabb csoportok alakulását. A tömeg hullámozni kezd, a zaj hangosabb. A gőzös már nem messze volt a parttól. Lassan és baljóslatú csenddel kötött ki. Födélzetén az országgyűlés küldöttsége állott. Kalapjokon lobogó piros toll, arczukon bosszús komolyság. A nép mindent megértett s a zaj és forrongás általános lett.”