-
Létszám 212 fő. Vidám regény a szudáni lándzsások életéből.
02 400 FtVidám regény a szudáni lándzsások életéből
-
Lettország
01 500 FtA Szovjetunió északi csücskében, a Balti-tenger mentén elterülő három „latinbetűs” köztársaság közül Észtország után most Lettország történetével és építészetével ismerteti meg az olvasót sorozatunk új kötete. Az évszázados idegen elnyomás alatt szenvedő nép túlélte a háborúkat, szembeszállt a hódítókkal, kivívta szabadságát, megőrizte és fejlesztette kultúráját. Andrej Holcmanisz lett építésztörténész nagy szakértelemmel vázolja fel a lett nép történetét és mutatja be építészetüket, a fővárost az ősi Riga ismertetése alapján. A várost, amelyet a nyugati-Dvina folyó éppúgy két részre oszt, mint Budapestet a Duna, a krónikák 1201-ben említik először. A XIII-XV. században Riga a német lovagrend hatalmi színtere volt, egyszersmind virágzó Hanzaváros is, mire földrajzi fekvése különösen alkalmassá tette. Ekkortájt alakult ki az óváros arculata, a kézművesek – középkori német mintára – „szakosított” utcáival. Rigában sétálva, még ma is az akkori utcanevekkel találkozunk: Aldaru (Serfőző), Kaléju (Kovács), Andeju (Bodnár). Riga műemlékeit szemlélve valóságos stílustörténeti tanulmányt végezhetünk: találunk itt román és gót építkezést, reneszánszot és barokkot, klasszicista épületet, és így tovább, századunk modern irányzatáig. Rácz Endre fotóművész képei elénk varázsolják Riga középkori utcáit, templomait éppúgy, mint a modern városrész tágas tereit, szobrait vagy a népi építészet emlékeit. A képeken a múlt romantikája és a jelen lüktető életereje elevenedik meg, egységet alkotva a könyv szakszerű szövegével.
-
Level 4: The Doll’s House and Other Stories
0450 FtKatherine Mansfield is one of the most famous short story writers in the English language. These four stories take place about a hundred years ago in England and New Zealand. They are sometimes funny, sometimes sad and often cruel.
-
Levél egy meg nem született gyermekhez
01 000 Ft„Ma éjjel tudtam meg, hogy vagy: egy csöppnyi élet a semmiből” – kezdi születendő gyermekéhez intézett monológját Fallaci önéletrajzi ihletésű könyvének hősnője. A felfedezés nyomán ezernyi kérdés fogalmazódik meg benne: Mi a szeretet? Mit ér a család? Mely pillanatban kezdődik az emberi élet? Férfinak jobb-e születni vagy nőnek? Hogyan egyeztethető össze egy nő életében a hivatás és a gyermekvállalás? S mind közül a legfontosabb: vajon van-e joga rákényszeríteni akaratát az éppen csak megfogant lényre? Kegyetlen őszinteséggel faggatja önmagát, gyengeségeit sem szégyelli, kétségbeesését sem titkolja, de minden sorát az élet szeretete hatja át.
-
Levelek
06 000 FtSzent Katalin leveleit már életében elkezdték gyűjteni. Kortárs feljegyzéséből tudjuk, hogy „családjának” tagjai a nekik szóló leveleket lemásolták és elküldték egymásnak, hogy mások is meríthessenek tanításukból. Így jöttek létre a kisebb, lelki épülés céljából gyűjtött levélcsoportok.
Az első nagyobb méretű gyűjteményt egy tanítvány, Ser Cristofano di Guano Guidini állította össze Katalin halála után. Cristofano ugyanis mint jegyző tudta, hogy az írásos dokumentumoknak később milyen nagy értéke lesz, ezért hamarosan és a számára elérhető legszélesebb körből összegyűjtötte a leveleket. -
Levelek a szülőföldre
0450 FtLeveleskönyvünk Dési Huber Istvánnak 1915-1943 között bátyjához, Huber Győzőhöz írt leveleit tartalmazza, néhányuktól eltekintve első kiadásban. Családi jellegüknél fogva e levelek elsősorban Dési Huberről az emberről vallanak, de fontos adalékai festői egyéniségének, művészi pályája állomásainak is; az iskolázatlan proletárfiúból magát európai rangú művésszé felküzdő intellektus őszinte feltárulkozásai. Olvasván őket tanúi leszünk a művészi pályán első lépéseit megtevő munkásifjú harcának, amellyel szegénysége és a fronton szerzett és egyre elhatalmasodó tüdőbaja ellenére is küzdött azért, hogy teljes értékű művésszé váljon. De óhatatlanul bennük izzik e levelekben a proletárfestő szenvedélyes lázadása a művészetet megbéklyózó hatalom, a háború, a fasiszta barbárság ellen, és megingathatatlan hite a ráció, az emberség győzelmében.
-
-
Levelek apámnak
02 000 FtHogyan kellene élni? Addig is, amíg jön a Csoda. Addig is, amíg várod. De az is lehet, hogy nem jön. Az is lehet, hogy hiába vársz. Az is lehet, hogy így múlik az élet. Csodavárón. Csodátlanul… Ezért kell vállalni mindent. Szenvedést, bajt, sebet, vért, kétségbeejtõ kudarcok végtelen sorát, marást és szúrást, csípést és döfést s egy életen át annyi halált, mert jön … jön a Csoda. Mert van Csoda. Erre kell készülni, ezt kell várni az alatt a rongyos pár évtized alatt, ameddig tart ez a keskeny, hitvány kis út. S ha nem is jön, úgy kell végigjátszani a szerepet, földi élet-maszkunk furcsa, szánalmas figuráját, hogy Bal I.-rõl minden pillanatban beléphet a színpadra a Csoda, ez a várvavárt szereplõ, csak mindig, mindig mondd, éld, keresd, variáld a szöveget, hátha egyszer mégis sikerül átélned, sikerül kimondanod a bûvös Végszót.
-
Leven és az álnok árnyak
01 800 FtA tizennégy éves Leven Thumps (más néven „Lev”) sivár és nyomorult életet él Oklahoma államban, Burnt Culvert városban. De minden megváltozik, amikor tudomást szerez egy titkos átjáróról, ami összeköti a két világot: a valóságot és Foo birodalmát, ami az idők kezdetén teremtődött, hogy megajándékozza az embereket az álmok és a remény, a vágyak és a képzelet lehetőségével. De Fooban káosz van, és ebből a birodalomból három lény átmegy a valóságba, hogy visszavigye oda Levet, mert neki áll hatalmában megmenteni Foo birodalmát. És jön Clover, a szellemes kis barát; Winter, egy lány, akinek megvan a maga különleges tehetsége; és Geth, Foo birodalmának jog szerinti örököse. Vajon ez a furcsa utazócsapat képes segíteni Levnek, hogy legyűrje kételyeit? Lev időben megtalálja az átjárót? Vagy Sabine és sötét árnyai találják meg hamarabb a kaput, és elpusztítják az emberiséget?
-
-
Lidérc-űző
0800 FtJékely Zoltán, a Nyugat-nemzedék jeles költője nyolc esztendő után ismét új verskötettel lép a nyilvánosság elé. Kötetet mintegy hatvan kisebb lírai verset s egy hosszabb verses mesét tartalmaz. A szerelemről s az örök emberi problémákról vall. Ma is fiatalos frissességgel, meggyőző művészi erővel mondja el véleményét a múltról és a jelenről. Verseit sajátos derű jellemzi. Az „Angalit és a remeték” című verses meséjében egy bonyodalmakkal teli, bájos szerelmi históriát mond el.
Lidérc-űző című kötete nyilván újabb érdeklődőket vonz majd Jékely olvasótáborába. -
-
-
Liktáriumos könyv 1764
01 200 FtA régi magyar életet és világot dokumentumokon keresztül bemutató sorozatunk könyvtárak, levéltárak vagy éppen magángyűjtemények mélyén rejtőzködő kéziratokat tesz megismerhetővé a mai olvasó számára. A sorozat új kötete egy 18. századi kéziratos szakácskönyvet mutat be, ami bevezet a sütemény- és lekvárkészítés, valamint a gyümölcsfeldolgozás korabeli titkaiba.
A kötetet a szerkesztő, Sárdi Margit tanulmánya és szójegyzéke teszi még élvezetesebb olvasmánnyá. -
Liliom és kehely
01 500 FtEzerötszázötvennégy. A három részre szakadt ország keleti határvidékén Debrecen kénytelen egyszerre keresni a Habsburg Császárság, az Erdélyi Fejedelemség és a Török Birodalom kegyeit. Gazdag polgárai háromfelé adóznak, túlélésük érdekében három urat próbálnak meggyőzni hűségükről. Hol Erdély oltalmát kérik a Habsburgokkal szemben, hol a Habsburgokét a török ellen – és mindennek meg kell fizetniük az árát. A rövid, dúlásmentes békeévekben azonban a város lakóit hétköznapi események tartják izgalomban: Duskás Ferenc, az egyik leggazdagabb fiatal kereskedő vízimalmot készül építeni a város határában, Ötvös Ambrus nem mástól, mint Oláh Miklós esztergomi érsektől kapott megrendelést egy értékes kehelyre, a város földesura, Török János fiatal feleséget vett magához, a besztercebányai rézbányászat jogának új tulajdonosa debreceni kötődésű, és felcsillan a lehetőség, hogy a töröknek szállított rézen vagyonokat keressenek az élelmes kalmárok. A világtörténelmi és a hétköznapi események hátterében pedig egyéni emberi sorsok, tragédiák és örömök rejlenek, amelyekről megélőiken kívül sokszor nem is tud más. Érdekházasságok, reménytelen szerelmek, elvesztett vagyonok, kettétört életek és váratlan felemelkedések eseményei szövődnek egybe egy család, egy város, egy nemzet történetévé.
-
Lilith fiai
0800 FtA legendák szerint Ádám ősapánknak két felesége volt. Az elsőt Lilithnek hívták, s az két fiút szült Ádámnak. Az ő fiai a lidérces szellemóriások, a művészek és más alkotók. Éva, a második asszony fiai, az átlagemberek. A két nemzetség örök harcban áll egymással, a szellem harcol az anyaggal, a haladás a földhözkötöttséggel. Így történik ez Kende Sándor „Lilith fiai” című regényében is a Huszadik Században. A mai modern kor Ádámját vonzza-taszítja a két véglet: a két asszony. Egyiknek szülöttei sem értik meg, – nem tudják és nem képesek megérteni – a másik asszony szülötteit. Nem is érthetik meg egymást, mert az egyik a földön jár, a másik a fantázia szárnyain repül.
-
-
Lilli Barr
0600 FtAmerika – Párizs – kísérlet a csodára – szerelem és hivatás – csõd – fojtott, hitteli várakozás. A szobát, a házat, a kertet megfeküdte a szörnyû várakozás lélegzetviszafojtó feszültsége. Valahol a Trocadéro felõl egy óra éjfélt ütött, minden egyes ütés sokáig úszott a modzulatlan levegõben és beleolvadt a következõbe. Callendar nem bírta ki a szobában. Felállt és kiment a kertbe, egy távoli sarokba húzódott, nehogy beleütközzék Rebbecába, akinek fáradhatatlan keringését a pavilon körül vörösen izzó pont cigarettájának parazsa jelezte. Thérése is kiment a teraszra és onnan figyelte a pavilon ablakait. Furószellõ lebegtette meg a platánok zizegõ leveleit. Lily Jeannal beszélgetett az íróasztal mellett. Odafenn a második emeleten, Tolliver nagyapó szobájában még égett a lámpa. Rebecca felnézett és meglátta az öreget, amint ablakából kihajolva kémlelte a kertet.
-
-
-
-
Liszt Ferenc, az iró
02 500 FtA magyar irodalom nem szűkölködik ma már Liszt Ferenccel foglalkozó könyvekben, de ezek Liszt Ferencet, a komponistát, vagy az előadóművészt mutatták be különböző megvilágításban a magyar olvasóközönségnek és zenekedvelőknek. A tudós szerző ebben a könyvében Liszt Ferencet, mint romantikus írót leplezi le, aki nélkül hiányos volna a nemzetközi romantika falanxa. Nagy hazánkfia, ha nem is magyar nyelven írt, hanem franciául vagy németül, mégis annak a nagy magyar költőnemzedéknek egyik tagja, amely a 19. század közepén a magyar irodalmat a legmagasabb színvonalra emelte a környező litteratúrák között. A magyar géniusz lendületéből rengeteget adott a magáéból, „a hangok nagy tanárja…” Francia levelei, amelyek csak formájukban azok, hasonlatosak Mikes Kelemen „törökországi levelei”-hez, mert magukban foglalják egy igen nagy és hallatlanul sokoldalú művész gondolatait a világ folyásáról, mégpedig mind politikai, mind szociális, de természetesen főkép művészi vonatkozásban. Mennyi gondolat, mennyi magasröptű megítélése az emberi dolgoknak, villan elénk ebből a kötetből! Ahogy olvassuk Liszt Ferenc zseniális leveleit, a valódi lángész nyilatkozik meg az olvasó előtt: a mindennapi fölött álló művész és író ad számot gondolatairól, vágyairól, eszményeiről, egy valódi művészlélek legbelsőbb redői tárulnak az ámuló olvasó elé. Kevesen tudják, hogy nagy művészt csakis szíve és lelke avathat naggyá, de a művész szent és az átlagos polgárin felülemelkedő, az isteni felé közelítő gondolatait csakis egy másik géniusz értheti meg. Ezért tudja és érzi minden nagy ember, akár festő, akár komponista, vagy politikus, hogy rettentően egyedül van, szinte kiközösítve az emberek, a polgárok, a nép társadalmából. És mégis tenni akar, tennie kell ezért a társadalomért: a „száműzött” mindvégig apostol tud maradni.
-
-
-
Ló és lovaglás
02 500 FtA szerzők lóbarátoknak, kezdőknek és a szabadidő-, hobbilovasainak szánják könyvüket. Főként azoknak,
– akik szórakozásból, s nem hivatásszerűen, nem mindenáron teljesítményre törekedve űzik a lovassportot;
– akik a lovaglás nyújtotta egészséges és harmonikus mozgásban keresnek és találnak felüdülést;
– akik, bár a lóápolás nem tanult mesterségük, a lóval való foglalkozás öröméért, kikapcsolódásként mégis szívesen vállalják annak gondját-baját. -
LOCK – A folyó őrei
01 200 FtEgy történet bátorságról és barátságról. Ez a nyár is úgy indul, mint a többi, mígnem Pit szokatlan meghívót kap, hogy látogassa meg unokatestvéreit az isten háta mögötti Henley Creekben. A fiú már érkezése pillanatában rájön, hogy ez a csendes völgy valami titokzatos, talán veszélyes dolgot rejteget. A völgyet átszelő folyó például ellentétes irányba folyik: a tengertől a hegyek felé, s a víz mélyén rejtélyes erő lakozik. E titokzatos világ megvédése érdekében Pitnek, Amynek és a többieknek meg kell vívnia egy ősi harcot a folyó népének felügyelete alatt. Pit rájön, hogy jóval több bátorság lakik benne, mint hitte. S azt is megérti, hogy a barátság ereje bármire képessé teszi…
-
Logikus!
0450 Ft— Bemutatkozom: Log Ica vagyok. Tudod-e, hogy mit jelent az, hogy „logikus”? Ha vitatkozol valakivel, hogyan tudod bebizonyítani, hogy nem logikus, amit állít? Nem tudod! Akkor sürgősen olvasd el ezt a könyvet! Segítek neked, hogy megismerkedjél a logikus gondolkodás elemi szabályaival. G. Havas Katalin a filozófiai tudományok doktora, a Nemzetközi Tudományfilozófiai Akadémia rendes tagja, több sikeres logika könyv szezője. E könyve az ifjúság részére készült, de számíthat azon felnőtt olvasók érdeklődésére is, akik kedvelik az ismeretszerzés játékos, könnyed módját. Tréfás hangvételű beszélgetések formájában – amelyekben illusztrációs anyagként logikai játékok, költemények, detektívtörténetek, érdekes fejtörők szerepelnek – bizonyítja be, hogy még olyan elvont tárgyról is, mint amilyen a logika, lehet érdekesen és színesen, olvasmányosan és ugyanakkor tudományosan szólni.
-
Logosztika-menedzsment
03 000 FtA könyv a legújabb felfogás szerint mutatja be a korszerű logisztika mint interdiszciplináris tudományág alapjait; főként mikrologisztikai problémákkal foglalkozik, de makrologisztikai kérdéseket is érint. A reálfolyamatok tárgyalásától, azaz a konkrét áruáramlási rendszerektől kiindulva eljut az ellátási lánc szemléletmódjának részletes elemzéséig. Szól mind azoknak a közgazdász, gazdálkodási, illetve műszaki szakirányos egyetemi-főiskolai hallgatóknak, akik csak egy-két félévig hallgatnak logisztikát, mind azoknak a vállalati gazdasági szakembereknek, akik tömör, áttekinthető formában szeretnének választ kapni cégük vagy részlegük logisztikai problémáira.
A könyvhöz honlap is készült – www.logisztikamenedzsment.hu -, amely a tárgyalt témakörben előadásanyagok, esettanulmányok, oktatási segédletek elérhetőségével, logisztikai szótár és szakmai linkek használatával interaktív tanulási lehetőséget biztosít; az oktatók munkáját is hatékonyan támogatja. Lehetőséget nyújt továbbá arra, hogy az érdeklődők megosszák egymással a tárgyalt témakörrel kapcsolatos észrevételeiket, elmondják ötleteiket, tanácsaikat, és ezzel tevékenyen részt vegyenek a könyv gondolatainak formálásában. -
Lombhullás
02 800 FtTúl a hetvenedik évén, apám többször a hozzá lélekben közel álló, a szintén idős Szabó Pál szavaira emlékezett: „Lombhullás jön.” (…) „Az avarra gondoltam, fanyar, feledhetetlen illatára. Az avarra, mit Arany János járt, leveleit olvasta, majd avar lett ő is. Azzá válunk mindannyian, beletaposnak, beleszántanak a földbe, de a füvekben, virágokban, élőfákban ismét feljövünk, megint az égre nézünk, és a világnak üzenünk.” – Féja Endre
E kötet Féja Géza 1927 és 1977 között megírt, az egykor a sajtóban közölt, illetve a hagyatékában maradt, eddig még kiadatlan tanulmányait, feljegyzéseit, magnószalagra mondott gondolatait tartalmazza. Az irodalmi élet és az írói sors általános kérdései mellett a magyar irodalom múltjával, kezdeteivel, majd a 19. és a 20. század alkotóival és munkáikkal foglalkozik. Gondolatait fejti ki többek között Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Tömörkény István, Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Hatvany Lajos, Szabó Pál, stb. munkásságáról. Az írások négy fő fejezetbe tagolódnak: a Magyar Hellász, mely Féja Géza régebbi írásait foglalja magába; a Vallomások a Nyugat-nemzedékről a reá egykor legnagyobb hatást tett alkotókról beszél; A Magyar író sorsa irodalompolitikai írásokat is tartalmaz, és a Lombhullás életének végén keletkezett írásait tartalmazza. -
Lombos fák és cserjék
03 000 FtVancsura Rudolf a hazánkban előforduló őshonos és gyakrabban ültetett külföldi fákat és cserjéket tudományos pontossággal és mégis közérthetően írja le. Célját tekintve a könyv a gyakorlati erdészeti szakemberek részére készült, de használhatják a kertészek, mezőgazdák, természetbarátok, s mindazok, akik közelebbről meg akarnak ismerkedni erdeink, parkjaink hasznos és szép lombos fáival, bokraival. A rövid rendszertani bevezető után a növények legfontosabb alaktani és élettani alapfogalmait találja meg az olvasó, majd a fajok és nemzetségek leírása következik, a könnyebb kezelhetőség kedvéért tudományos nevük abc sorrendjében. A nagyobb nemzetségek fajainak felismerését főleg a vegetatív hajtáson található bélyegekre felépített határozókulcs segíti elő. A könyv az egyes fajok leírásakor a fák alaktani, szövettani tulajdonságait, fontosabb változatait, hazai és külföldi elterjedését, termőhelyi és éghajlati igényét, gazdasági jelentőségét ismerteti.
-
-