• Vadásztörténetek és mesék felnőtt gyerekeknek, a természet rajongóinak

    0

    A mintegy százharminc természetfotót tartalmazó fotóalbum négy részből áll.
    I. Bevezető gyanánt. (Hobbi, vagy valami más.) Egy szenvedély és kedvtelés lélektani hátterét kívánja bemutatni, rávilágítva arra, hogy az emberi tevékenységnek milyen sokféle motivációja lehetséges egyidejűleg.
    II. Két, líraian megrajzolt meserészlet mutatja be az erdő és a nádas világának életét, különbözőségét mindazoknak, akik szeretik a természetet, s azoknak is, akik még csak leendő rajongói.
    III. Valóságosan átélt vadászkalandok történetei, ahogy azt vadászok, erdészek, a nádi világ emberei, természetjárók évezredek óta elmondják egymásnak. Tíz rövid epizódot mesélek el kalandjaimból: az Éden időszakát, amikor még nem tett az ember annyi kárt a természetben, amennyit manapság. Hírt szeretnék adni gímszarvasok, dámvadak, muflonok, vaddisznók, őzek életének egy-egy általam jellemzőnek és érdekesnek tartott eseményéről. A fényképfelvételeken pedig rajtuk kívül a madárvilág tagjainak egy-egy emlékezetes megnyilvánulását kívántam megörökíteni. Ez nem mindig sikerült: több az emlék, mint a kép, pláne a jó kép. Az olvasó megismerkedhet kócsaggal, gémekkel, bakcsóval, bíbiccel, nagygodával, nádi rigóval, cserregő nádi poszátával, kékbeggyel, vércsével, ölyvvel és társaikkal, ha másként nem is, csupán egy rövid bemutatkozó „kézszorítás” erejéig. Megismerésükhöz amúgy ugyanannyi idő szükséges, amennyi bármelyikünk párjának, barátjának megismeréséhez: egy élet is kevés hozzá.
    IV. Fotóalbum. Képeit annak reményében készítettem, hogy mindannyiunkban segítenek tudatosítani értékeink megóvásának szükségességét, felelősségét.

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Vadásztűznél

    0

    A könyv nyolc fejezete más más oldalról mutatja be a hazai vadállományt, a vadászatot és a vadgazdálkodást, a vadtenyésztést és a selejtezést. A különböző állatok /vadlúd, vadkacsa, borz, szarvas, őz, vaddisznó, muflon stb/ vadászatának fogásait. Az egyik fejezet vadászok, vadorzók érdekes és izgalmas eseteivel, a másik humoros történetekkel szórakoztat.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Vaddisznóriport. Életem a vaddisznók között

    0

    Csak ​kevés zoológusnak sikerült átélnie, hogy közösségben élő vadállatok falkájukba, hordájukba, családi kötelékükbe befogadják. Annak idején szenzációként hatott Goodallék beszámolója, amelyben a vad csimpánzok körében átélt élményeiket írták le. Senki sem hitte volna azonban, hogy ma Európában nálunk honos vadállatokkal is hasonló kapcsolatba lehet kerülni, és hasonló eredményeket elérni. Mégis, amit senki sem tartott lehetségesnek, megtörtént az NDK egyik vadászkerületében: egy amatőr biológusnak sikerült elterelő etetéssel egy vaddisznókondával kapcsolatot teremtenie, és ezt a kapcsolatot annyira elmélyítenie, hogy végül a disznók a konda tagjának tekintették. Meynhardt az elmúlt években – 1986-ig, sok ezer órát töltött a vaddisznókkal, és az állatok 14 generációjáról készített szenzációs értékű feljegyzéseket. A kutató – aki eredeti foglalkozását tekintve villanyszerelő – tanulmányozta, miként alakul az állatok napi életritmusa, a vaddisznók közösségében milyen alá- és fölérendeltségi viszonyok vannak, és hogyan kommunikálnak, milyen hangjelzéseket adnak különböző alkalmakkor. Ebben a könyvében lebilincselően, humorosan, mégis tárgyilagos módon tárja elénk élményeit „saját” vaddisznói között. Az NDK televízió nézői jól ismerik a szerzőt mint a vaddisznókról készített filmek szerzőjét.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Vadfüvek. Versek prózában

    0

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Vadidegen

    0

    Tom, a külvárosi krematórium igazgatója látszólag nyugalmas életet él. Mégis pánikrohamok gyötrik, a barátnőjét és családját egyre nehezebben viseli el, álmaiban pusztító faji háborúk és a civilizált nyugat alkonyának rémképei kísértik. Amikor pedig gyanút fog, hogy a hullaházból elszállított emberi szervek körül nem stimmel valami, olyan eseménysor veszi kezdetét, hogy örülhet, ha ő maga nem kerül végül a boncasztalra…
    Farkas tiborc regénye szédítő utazás egy nem is olyan távoli jövőbe. Egy városba, ahol mindenki jött valahonnan, de ahol otthonrasenki sem talál. Megrendítő összeomlás-történet, mély értelmű krimi és utópisztikus látomás.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Vadkan képében

    0

    „Norfolk új műve állásfoglalásra késztető és felvidító olvasmány, melynek intellektuális ereje olyan, mint A Lempričre-lexikoné és A pápa rinocéroszáé, de az elbeszélés szenvedélyességében és intenzitásában meg is haladja azt.” (Publishers Weekly)”

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Vadmeggy

    0

    „Márta negy, kék szeme teljesen magába nyelt; mákonyként éreztem a haja és a bőre illatát. Félek jelen idejűvé tenni azokat a pillanatokat, perceknek rémlő órákat. Ahogy a csípője kifeszítette a szoknyáját, zakatolni kezdett a szívem. Jó lett volna magamhoz ölelni ruganyom, kísértő, gyönyörű combjait. Ez a kép jelent meg előttem otthon is az ágyon: Márta velem szemben guggol a füvön, mesél, mesél zamatos fegyverneki hangzóival, piros az arca, szeme nevet, összehúzódik, kitágul egészen a kék égig és nekem nincs más vágyam, mint magamhoz szorítani a csípőjénél fogva, kétségbeejtően erős, rugalmas, ruhaszakító mellére hajtani az arcom, nagy loboncos haja.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Vadnai Bébi

    0

    A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. Akad a kérők között milliomos, diplomata, jogász. Ekkor bukkan fel a hallgatag, töprengő orvos. Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit pillant meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra? A Vadnai Bébi egyszerre történelmi regény, amely nagyszerűen, érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit, és kegyetlen érdességgel mutatja meg hogyan működnek az emberek háborúban, továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá. Hogyan ismételjük vonzásainkkal és választásainkkal elődeink sorsát? A lüktetően izgalmas regény, melynek nagyfokú a valóságalapja, nemcsak ezekre a kérdésekre ad szenzációsan érdekes választ.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vadon nőtt gyöngyvirág

    0

    Tizenkét év telt el azóta, hogy megjelent tamási Gáspár emlékezéseinek első könyve. Aki papírra vetette, kétkezi munkához érdesedett kézzel azóta újra tollat vett a kezébe, s elkészült egy újabb füzettel, emlékei második könyvével, amelyet most az elsővel együtt kap kézbe az olvasó.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Vadrózsák

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Vágó József

    0

    Vágó József ragyogó pályafutása – számos honfitársáéhoz hasonlóan – egy Európa felére kiterjedő, belső határok nélküli birodalomban kezdődött. Szíve négyfelé húzta: soha meg nem tagadott szülőhazájához, Magyarországhoz; minden építész második hazájához, Olaszországhoz; Svájchoz, ahol – többnyire reménytelen küzdelmet folytatva – mégis dolgozhatott; s hőn szeretett Franciaországához, ahol külső nyugalmat talált.

    6 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Vágó Nelly

    0

    A színpadi látvány nagyasszonyának ezernyi színpadi titkát ismerhetjük meg a képes albumon keresztül. Második kötetünkben a díszlet- és jelmeztervek, látványtervek reprezentálásánál elsősorban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gazdag szcenikai gyűjteményeire támaszkodva mutatjuk be az önálló alkotóművészetté váló színpadi tervezés irányvonalait. Együttműködve Vágó Nelly örököseivel, tanítványaival és tervező kollégáival a teljes életmű fordulópontjainak bemutatásához a gyűjteményükben őrzött képzőművészeti anyagokból is láthatnak válogatást.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Vágvölgyi Krónika

    0
    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Vagyunk és leszünk

    0

    Tartalom:
    Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza
    Révay István: A demográfia tükrében
    Varga Imre: A statisztika tükrében
    Duka Zólyomi Norbert: Az asszimilálódás
    Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban
    Darvas János: Politikai életünk húsz éve
    Hantos László: Gazdasági életünk húsz éve
    Bólya Lajos: A polgárság
    Haltenberger Ince: A parasztság
    Noszkay Ödön: A magyar katolicizmus
    Kövy Árpád: A reformátusok
    Baráth László: Az evangélikusok
    Ungár Joób: A magyar zsidóság
    Vájlok Sándor: Szlovákok és magyarok
    Dobossy László: Csehek és magyarok
    Krammer Jenő: Európa és a csehszlovákiai magyarság
    Borsody István: Magyarország és a csehszlovákiai magyarság
    Esterházy János: A szlovákiai magyar család élete a második sorsforduló óta
    Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában
    Duka Zólyomi Norbert: Szórvány magyarok
    Szalatnai Rezső: Memorandum

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Vaják. Az utolsó kívánság

    0

    Geralt a vajákok közé tartozik: mágikus képességeinek köszönhetően, amelyeket hosszan tartó kiképzése és egy rejtélyes elixír csak még tovább csiszolt, zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. Ugyanakkor nem hétköznapi gyilkos: célpontjai vérszomjas szörnyetegek és aljas fenevadak, amelyek mindenütt hatalmas pusztítást végeznek, és megtámadják az ártatlanokat. Hiába tűnik azonban valami gonosznak vagy jónak, nem biztos, hogy valóban az – és minden mesében van egy csipetnyi igazság.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Vajúdó élet

    0

    Ez a könyv műfaját tekintve regény. Történelmi családregény. Éppen ezért nagyon sok valós tényt, megtörtént eseményt hűen tükröz, a szereplők jelentős része igazi, saját nevén szerepel. A tények felkutatásában, a történelmi események feltárásában sokan segítettek. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akiknek ősei kemény, szívós munkával meleg otthont teremtettek leszármazottaiknak s kikre utódaik büszkék lehetnek.
    Ajánlom e könyvet azon lajosmizsei lakosoknak, akiknek őei Jászberényből a XIX. sz. közepén települtek az akkori Lajos, Mizse és Bene pusztákra, hogy ott – sokszor csak posza homokon – kemény, szívós munkával mára egy virágzó várost, meleg otthont termetsenek, amelyre a késői utódok büszkék lehetnek, és amely követendő például szolgálhat előttük.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vakmerő diplomácia

    0

    Nincs ​olyan fantáziadús regényíró, aki kalandosabb történetet tudna kitalálni, mint maga a história. Ki gondolta volna, hogy az 1848/49-es szabadságharc számtalan emigránsa közül épp egy magyar honvédszázados miatt kerül egymással szembe az osztrák Hussar és az amerikai St. Louis hadihajó? Pedig megtörtént: 1853. június-július fordulóján a törökországi Szmirna kikötőjében. Az osztrák konzul ügynökei elrabolták Koszta Mártont, aki már az Egyesült Államokból érkezett vissza, s előzőleg szándéknyilatkozatban rögzítette, hogy amerikai állampolgár kíván lenni. Ezért az amerikaiak védelmére keltek. De hogyan? Miként és miért sikerült a kiszabadítása? Mit akarhattak az osztrákok? Miért vált ez az esemény a nemzetközi jogban precedensértékűvé? Milyen diplomáciai csatározás indult meg a kulisszák mögött Koszta Márton ügyében, illetve ürügyén?
    A nemrég Washingtonban elhunyt Sziklay Andor – A. C. Klay (1912-1996) amerikai magyar kutatásai és izgalmas könyve révén megismerhetjük e kalandos történet részleteit és összefüggéseit. A szerző neves diplomata volt, számos szépirodalmi és diplomáciatörténeti könyv szerzője. Ő az Egyesült Államokban már emléket állított Koszta Mártonnak, ideje, hogy Magyarországon is tudomást szerezzünk a maga korában nagy figyelmet keltett eseménysorozatról.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Valaki bennem tovább él…

    0
    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Valaki jár a fák hegyén

    0

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Valaki jár a fák hegyén

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Valaki tévedett. Elbeszélések 1945-1950

    0

    A kötet főként Erdély II. Világháborús eseményeinek hiteles magánemberi krónikája és a legvégsőbb humánum megszólaltatója. A szerző igazság- és szabadságszeretete és önelemző magyarság-vallása példamutató a ma embere, a ma olvasója számára is.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Valamit visz a víz

    0

    Kötetünk négy kisregénye – Zilahy Lajos alkotásainak javából válogatva – művészetének széles skáláját fogja át. Az olvasó találkozhat a Valamit visz a víz lendületes, sodró erejű prózájával, a Csöndes élet nyugodt, kiegyensúlyozott, de a felszín alatt vibráló, sejtetéssel s elhallgatásokkal dolgozó modern epikájával. Ismét más oldalról mutatja be Zilahy tehetségét a Szépapám szerelme finom lírával, humorral és iróniával átszőtt történelmi idillje és a Családi levelesláda kedélyes, anekdotázó elbeszélése.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Válás Budán

    0

    Válás? Budán? Ilyesmi csak másokkal fordul elő. Az egyik eset mégis szokatlanul közelről érinti a válóperes bíró elzárkózó, de sikeresnek mondható életét és családi körét: egy iskolatárs és egy futó lányismerős házassága jutott válságba. A tárgyalás előtti éjjel megrendítő esemény játszódik le a „felek” budai otthonában, s ennek különös megvilágításában három ember kapcsolatának eddig rejtett dimenziói tárulnak fel. A család biztonságát veszélyeztető személyes érzelmek fordulatokban gazdag, drámai erejű, szinte filmszerű történetét Márai elegáns, lélektani árnyalatokban gazdag stílusa hatja át.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Vallanak a betűk

    Vallanak a betűk

    0

    A lélektan világszerte elismert megismerő-gyógyító eszköze, a grafológia hazánkban még mindig „gyanús”. S mivel valódi legalitásra a mai napig sem tett szert, sokan vissza is élnek vele. Kötetünk közreadásával egyszerre két célt igyekszünk szolgálni. az egyik: a pszichografológiának széles nyilvánosságot biztosítani. A másik: Rákosné Ács Klára avatott elemzéseinek segítségével bemutatni, hogy ez a módszer – lélektani teszt – nemcsak a hagyományos területeken, hanem tőle látszólag távol eső tudományágakban is használható. A pszichografológus „nem lát a jövőbe”, de a jelenbe és a múltba igen. Azaz: nincs szüksége a vizsgálati személyre, csupán annak kézírására, amelyből az illető legfontosabb karaktervonásai mellett, aktuális lelkiállapotán és testi egészségén át tudattalan vágyaiig igen sok minden kiolvasható. Éppen ezért lehetséges rég eltávozott történelmi személyiségek karakterelemzése is, amelyből a történészek és az irodalomtudósok, a maguk tudományának eszköztárát segítségül híva, új tényekre bukkanhatnak, új értelmezéseket készíthetnek. Ez a kötet bizonyság arra, hogy a hozzáértő kezében a pszichografológia korántsem gyanús jósolgatás, hanem a lélektan olyan tudományos módszere, amelyik saját területén túl más tudományok vitás kérdéseinek eldöntéséhez is nagy segítséget nyújthat. Lebilincselő olvasmány is, amely a magyar történelem és irodalom illusztris figuráinak izgalmas portréival ragadja meg az érdeklődőt.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Vallée de Chamonix [15 ff. fotó]

    0

    A Chamonix-völgy Franciaországban található, a Mont Blanc lábánál. Az alpinizmus útttörői innen indultak el meghódítani a környező hegycsúcsokat.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Vallomások

    0

    „Augustinusnak,a patrisztika-korabeli gondolkodás kiemelkedő képviselőjének filozófiai és irodalmi hatása napjainkig érzékelhető.”

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Vallomások

    0
    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vallomások a Balatonról

    0

    Változó ​színeivel, tájaival, arcaival szinte az egész ország élménye már a Balaton. Lehet-e új vonásokra, új távlatokra lelni a sokféle szépséget szelíd harmóniába ötvöző vidéken? Lírai kísérőnk Lipták Gábor, balatoni vallomásaiban éppen a megújuló-felfrissülő szemlélet lehetőségeiről szól: egyéni élményeket közvetít, ritka érdekességek, megnézni, megőrizni való emlékek titkaiba avatja olvasóit. Ki hinné, hogy egyészen új látványt nyit a tóra – a tihanyi patinás kilátással vetekedőt – a siófoki toronyszálló „kilátója”? Tudja-e valaki, hogy milyen romantikus története van a Kis-Balaton hajdani mocsárvilága peremén megbújó Csillag-várnak? Mit is kövessen a kíváncsi utazó, barangolva e tájon? Füred fényeit, „tömzsi hegyei karéjával”? Keszthelyre tartson-e római és longobárd emlékek nyomán, azután Hévíz kis trópusi rezervátumba, vagy a Kriptavilla sejtelmeit kutatgassa Fonyódon, apró vulkánhegyek között forgolódjon a badacsony-tapolcai tájon? Lipták Gábor minderről szakértő beavatottságával és a személyes jelenlevő meghittségével kalauzolja az olvasót, rokonszenves vezető módján.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Vallomások Bartókról

    0

    Fodor Andrásról, a költőről köztudott, hogy a muzsikában is igen ott-honos. Verseinek zeneisége, témája gyakran utal erre. Prózaíróként is irt zenéről, könyve jelent meg Stravinskyról. Bartók pedig vezércsillaga volt a magárataláló ifjú költőnek, Ennek a Bartók élménynek ád hangot e kötet. A versek keretezte-tagolta esszék e Bartók-hatás kialakulását tárják föl, másrészt különféle, Bartókkal kapcsolatos kiadványok költőien fogalmazott, általános érvé-nyű recenziói. A bevezető, krónikás rész, a „Küzdelem Bartókért”, címe szerint kettős értelmű: a küzdelem azért is folyt, hogy a költő meghódít-hassa Bartók életművét, de azért is, hogy szellemi életünk végre befogad-hassa legnagyobb zeneszerzőnk alkotásait. Mindez, szerencsére, ma már történelem, de nem árt figyelmeztet-ni rá: volt korszak Magyarországon, amikor a cenzúrázott Bartókért küzdeni kellett.

    600 Ft
    Kosárba teszem