• USA

    0

    Egyetlen nemzet sem bombázott annyi más országot, mint az USA. Egyetlen ország sem buktatott meg annyi kormányt, és vett részt annyi nyílt és rejtett konfliktusban, mint az USA. Nincs még egy ország a világon, amely annyi más országban tart fenn katonai támaszpontokat, annyi fegyvert exportál, és olyan magas fegyverkezési költségvetést tart fenn, mint az USA. A világ egyetlen más országának sem sikerült olyan mesterien eltitkolnia a gaztetteit, mint az Amerikai Egyesült Államoknak. Ha az érdekek úgy kívánták, az USA a saját állampolgárait is legyilkoltatta az ellenséggel, csakhogy belevigye Amerikát egy háborúba. A gátlástalanság és a brutalitás az USA teljes történelmét átszövi, miközben ártatlanul legyilkolt tízmilliók sírjára építette fel önnön nagyszerűségének szobrát, amely a demokráciát és a szabadságot jelképezi. Daniele Ganser hitelesen mutatja be, hogy napjainkig tartóan mi határozza meg az USA világhatalmi politikáját, amelynek központi eleme az erőszak. Ganser könyvének lebilincselő stílusa mindenki számára közérthetővé teszi azt is, hogy milyen érdekek állnak az USA-Ukrajna és Oroszország közötti háború mögött.

    10 100 Ft
    Kosárba teszem
  • Út a muzsikához

    0

    Az Operák Könyve és az Opera kalauz munkatársa, Verdi és Arkel életregényének szerzője, új könyvében egy népszerű zeneesztétika kísérletét adja. Módszere – amelyet száz és száz előadáson próbált ki a zene és a testvér-művészetek össze-vetésén alapul. A ritmusról beszél. 8 a zenei ritmussal együtt rávilágít a drámai dialógus, a képzőművészeti alkotás, az épületkonstrukció, a vers és az emberi szervezet ritmusára. Szól az anyagszerűségről. A problémát megmutatja a szobrászvéső, a festőecset, a toll és a különböző hangszerek világában is. Hasonlóképpen többszörös tükrözéssel vetíti elénk a hangszínek, összecsengések, a formák, a stílusok, a zenei program problémáit is. Gál György Sándor új könyvét hatalmas kotta-példatár és a művészi reprodukciók egész Bora egészíti ki. A könyv stílusa egyszerű, színes és közérthető. Jelentős segítséget nyújt a zenebarátnak, mert valóban járható utat ajánl az igazi muzsika fennsíkjaihoz. Megmutatja azt is, hogyan kapcsolhatjuk össze a már ismertet a még ismeretlennel, hogyan illeszthetjük be frissen szerzett, vagy már begyűjtött zenei ismereteinket a történelem, az iroda-lom, a festészet, a színház, egyszóval: az emberi kultúra szétbonthatatlan, összefüggő egészébe.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Út Indiába

    0

    Walt Whitman ihlette a szerzőt, mikor több évi indiai tartózkodás friss élményei alapján megírta regényét, melynek címét a költőtől vette át.
    Angol-India áll a cselekmény hátterében, s ki gondolta volna Angliában a könyv megjelenésekor, 1924-ben, hogy valaha bealkonyul e büszke uralomnak?

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Utamaro szépségei

    0

    Hajdu ​Anita Utamaro szépségei című kiadványának témája a japán nőábrázolás. A kötet 50 akvarellt tartalmaz, amelyek a híres japán művész Kitagava Utamaro fametszetei alapján készültek. Utamaro új fejezetet nyitott a 18. századi japán fametszőkultúra fénykorában, ugyanis eltért a modellek addig megszokott idealizált egészalakos ábrázolásmódjától, amely az érzelmek megjelenítésének széles skáláját nyitotta meg. Alakjai sokszor az akkori főváros, Edó vigalmi negyedéből származtak, de szívesen örökített meg egyszerű dolgozó nőket, lányokat is a saját hétköznapi környezetükben. Gyakori témái közé tartozott még például az anya-lánya viszony, vagy éppen a nemi aktus ábrázolása is.
    A Kölnben élő festőnő, aki egyben kiadványunk szerzője is, már régóta foglalkozik akvarellfestészettel. A technikának köszönhetően az általa tolmácsolt képeken a megjelenített nők lágyabb vonalakat kapnak. 2013-ban az itt bemutatott képek közül néhány már szerepelt egy budapesti kiállításon.
    Jelen kötet a magyar mellett angol és német nyelven mutatja be a művésznő munkáit, emellett bepillantást enged a korabeli Japán kultúrájába és a japán mindennapokba.

    2 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Helytartó

    Utas és holdvilág

    0

    Mikor ​döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy” a házasság jármába, ha nem a nászútján?
    Mert Szerb Antal regényének hőse szerint onnan is meg lehet szökni. Különösen, ha az a nászút az erős mediterrán ragyogású Itáliába vezet. Különösen, ha ott az ember még össze is találkozik gyermekkora álmával, ifjúkora varázslatával. Mert vannak életünkben emberek, akik egyszerre jelentik az eltűnő éveket és szebbik létezésünk lényegét.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Utazás a háborús Finnországban

    0

    A Soumalaisuuden Liitto, a Finn Nemzeti Szövetség abban a szerencsében részesült, hogy a mult nyáron ösztöndíjasául fogadhatta Rolla Margit írónőt, aki a nyár legszebb idejében csaknem két hónapot töltött Finnországban. Szorgalmasan felhasználva idejét, sokat látott hazánkból.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Utazás a múltba

    0

    Az 1954 és 1964 közötti évtizedben abban a kivételes szerencsében részesültem, hogy évente ellátogathattam a trópusokra természetfilmet forgatni. Expedícióinkat kezdetben a BBC Televízió és a londoni állatkert közösen szervezte, feladataink során pedig nemcsak az állatok filmezése, hanem néhány példány befogása is beletartozott. A tévésorozat ennek megfelelően az átfogó Zoo Quest (Egy állatkert nyomában) címet kapta. Az állatkert képviselője, Jack Lester, azonban betegsége miatt sajnos a harmadik túrán már nem tarthatott velünk. Az állatkert részvétele így pusztán arra korlátozódott, hogy átvették azokat a példányokat, amelyeket nekünk, tévéseknek, sikerült hazahoznunk. Az állatok befogása helyett ezek után legfontosabb feladatunknak azt tekintettük, hogy természetes életközegükben filmezzük őket. Az idő múlásával érdeklődési körünk kiszélesedett, és a törzsi népek, akikkel barangolásaink során találkoztunk, egyre nagyobb szerepet kaptak a filmekben, így ehhez a kötethez a Zoo quest már nem tűnt megfelelő címnek. Az utazásokról írt első három könyvben, némileg rövidített formában, 1980-ban egy kötetben újra megjelent. Ez a kötet a második hármat tartalmazza. Az utolsó utazás óta eltelt tizenkilenc év alatt sok minden megváltozott. Új-Guinea keleti fele, amely akkoriban Ausztrália kormányzása alatt állt, Pápua Új-Guinea néven függetlenné vált,a Jimi-völgyet pedig, amelyet ottjártunkkor éppen csak elkezdtek fölfedezni, ma már nemcsak utak szeli, át, hanem saját parlamenti képviselővel is büszkélkedhet. Salote királynő, aki látogatásunk idején Tongába uralkodott, 1965-ben meghalt, és örökébe IV. Tuafa’ahau király néven a trónörökös lépett. Az Új-Hebridákból, az egykori furcsa és egyedülálló gyarmati irányítás alatt álló angol-francia kondomíniumból megalakult Vanuatu független állama. Ausztráliában a Nourlangie környéke nemzeti park lett, a sziklarajzokat pedig alapos tanulmányozásnak és kutatásának vetették alá. Szerencsére a filmtechnika is nagyot fejlődött. A kamerákat nem kell többé bélelt kabátba bugyolálni, hogy ne legyenek olyan zajosak, a magnetofonok tranzisztorai pedig ma már a trópusi melegben sem mondják föl a szolgálatot. A fölkeresett helyekről és az átélt eseményekről szóló beszámolóimat azonban mindezek ellenére is meghagytam olyannak, amilyennek eredetileg megírtam őket.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Utazás a rejtelmes Tibetben

    0

    H. S. Landor elsőként írt a szélesebb olvasóközönségnek úti beszámolót a 19. századi Tibetről. Arról a világtól elzárt, rejtelmes himalájai országról, amelyről oly szívesen képzelődtek a hölgyek és urak a korabeli nyugati szalonokban. Képzelődtek, és hol rajongtak a titkokat őrző tibeti lámák kultúrájáért, hol pedig borzongtak tőle. De mindkét érzés édes volt, bódító, mert ellenállhatatlanul vonzotta őket a keleti misztika, még inkább a mágia.Landor könyvében először találkoztak helyszíni leírásokkal, olyan történetekkel, amelyek a képzeletüket is felülmúlták. Ez a könyv tette Landort világhírűvé és mérhetetlenül gazdaggá, ez az a könyv, amelyre Magyarországon is úgy emlékszik a háború előtti nemzedék, mint egyik legizgalmasabb, legmegrendítőbb olvasmányára. Pedig mindeddig az eredeti terjedelem bő egyharmadát ismertük csupán.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Utazás Bürokréziában

    0

    Versek a költő fekete-fehér rajzaival illusztrálva.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Utazás Itáliában

    0

    Guido Piovene 1907-ben született Vincenzában. A milánói egyetem bölcsészkarán végezte tanulmányait. A filozófiai doktorátus után az újságírásnak szentelte magát. 1941-ben nagy hatású irodalmi művel jelentkezett, az Egy apácanövendék levelei című regénnyel, melyben a lélekábrázolás mestereként nyilatkozott meg. A további sikeres művek ellenére sem hagyott fel a publicisztikával, Európával és Amerika sok országában tett látogatásairól jelentékeny útikönyvekben számolt be. Piovenét azonban egy 1958-ban megjelent könyv avatta világhírű szerzővé. A mű: Utazás Itáliában, mely csak hazájában 15 kiadásban jelent meg, lenyűgöző elemzőkészséggel és érzékeny írói megjelenítőerővel tárja az olvasó elé Olaszország tájait, embereit, műkincseit; ismerteti és szeretteti meg – súlyos gondokról sem hallgatva – Itáliát.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Útban Babadagba

    0

    „A ​világnak ezen a felén a valóság gyakran kívülről érkezett, valami olyasmiként, amit ránk kényszerítettek, és nehéz volt vele azonosulni. Legfeljebb ki lehetett várni a végét, akár a rossz időnek. Ez most sem megy másképp.” – nyilatkozta egy interjúban Stasiuk. „Minden, ami ideérkezik, már valahol le volt ellenőrizve, használták, sőt még egy kicsit el is használták, összekoszolták, elnyűtték. Ez ugyanúgy érvényes az ideák, mint a tárgyak világára. Nekem ez kifejezetten tetszik, mivel egyfajta konvenciót, egyfajta fikciót hoz létre. Amit nem lehet túl komolyan, túlzottan szó szerint venni.”

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Útikalauz

    0

    A világhírű sci-fi író utolsó műve.
    A fizika törvényeivel definiálható világegyetem elképzelhetetlenül hatalmas, csodálatos, de egyben zavarba ejtő is. Létezését tudomásul vesszük, de a keletkezésére, működésére vonatkozó kérdések jelentős részére még nem tudtunk megnyugtató választ adni. Azok számára íródott ez a könyv, akiknek a gondolkodás élvezetet jelent, akik minden kérdésre tudni szeretnék a választ.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Úton

    0

    750 Ft
    Kosárba teszem
  • Utyeszenich Frater György élete

    0
    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Üvegfilm

    0

    A költészet olvasóiban, magukban a költőkben is, úgy tetszik, ismét erősödik a klasszikus gondolati líra igénye. Báthori Csaba költészete is ennek jegyében szólal meg: üteme lassan araszoló, hangütése reflexív, metaforikus beszéde roppant képeket görget, s minden verse kimond valamit fontos tapasztalatainkból. A művekben egy kétkedő, kereső, valamiképpen folyton késleltetett, humoros figura összesíti lírai benyomásait.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Üvöltő szelek

    0

    Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor – egy esztendővel a halála előtt – megírta ezt a regényt, a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és odaadás furcsa szövedéke a történet, egy magába forduló, romantikus írói lélek vallomása a szerelemről és a szenvedélyről. Elemzése kegyetlen mélységeket tár fel, és nyomasztó légkört teremt: titokzatosság, babonák homálya övezi szereplőinek jellemét, a romlás sötét erői csapnak össze és küzdenek meg egymással, míg végül a tragikus feszültséget ismét a szerelem, a fiatalok, az újabb nemzedék szerelme oldja fel.

    700 Ft
    Kosárba teszem
  • Uz Bence

    0

    A ​regény valamennyi fejezete egy-egy epizód Uz Bence mulatságos vagy megindító, hétköznapiságukban is különös kalandjaiból. Folyton ő méretik meg: emberségből, helytállásból, kitartásból, becsületből, észjárásból. A nép egyszerű, ám góbésan csavaros eszű gyermeke csendőrrel és turistákkal, városi vadász urakkal és adóvégrehajtóval megesett nevettető esetei vagy övéivel való könnyes-érzelmes történetei mind-mind adalékok a székelység népkarakterológiai képéhez.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Uz Bence

    0

    A könyv az 1936-os Révai kiadás alapján készült.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Úz-völgyi magyarok

    0

    BÁRTH JÁNOS néprajzkutató, történész, nyugalmazott múzeumigazgató (Kalocsa, Kecskemét), címzetes egyetemi docens (Szeged).
    1944. december 15-én született a hajdani Bács-Bodrog vármegye legészakibb szögletében, Jánoshalma határában, az illancsi tanyavilágban. Kalocsán járt gimnáziumba (1959-1963). A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelmet és néprajzot tanult (1963-1968). Bács-Kiskun megye múzeumaiban, leginkább múzeumigazgatóként dolgozott (1968-2007). Rendszeresen tanított a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Ant-ropológiai Tanszékén (1999-2024). Jellemző kutatási területei, a Duna-Tisza köze és a Székelyföld.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vác

    0

    30 képpel és 1 térkép melléklettel.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Vác az ujabb irodalomban

    0

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vác katolikus intézményei és épületei a török hódítás korában

    0

    A XV. század második felében Báthori Miklós püspök (1474-1506) által átalakított és megszépített Vácot majdnem változás nélkül találja a mohácsi katasztrófa. Mohács alól felvonuló török hadak a püspöki székhelyben kárt nem tesznek, erre nem lévén idejük, Buda végleges megszállását követő utolsó nagy német hadivállalkozás alkalmával (1542) azonban Vác sokat szenvedett. Brutus ugyan a püspöki székhely teljes pusztulásáról beszél, de ennek ellentmondanak az épületek és maguk az egykorúak. A megszállók a várat teljesen lefoglalják (1543-1544), ahonnan a keresztény lakosok kiszorulnak; a hatalom birtokosai ráteszik kezüket a város minden számbajöhető épületére is. Az egyházi intézmények megszünnek, az épületek üresen maradnak, s bennök a haderő és az igazgatás helyezkedik el. csak egy-egy épület (templom) vagy hely (temető) marad a keresztények kezén, melyek használatát a török hatóságok engedélyezik. Alig múlik el 1543 után egy évtized, Vácot már számottevő török véghelyek között emlegetik, s az marad a XVI. század végéig, amikor a keresztények kezébe jutván negyedszázadon át állandó szállást tart benne a magyar vitézi virtus, őrsége pedig „végeknek tüköri, kiknek vitézségét minden föld beszéli”; az ő idejökben fordul jobbra a véghely falai között meghúzódó keresztény lakosok sorsa. Mesterkedés folytán 1620-ban Vác gazdát cserélvén, újból hangos török végvár lesz belőle és a felszabadulás végéig (1686) „ez a Magyarország testébe mélyen bevágódó mohamedán ék” oly sok változáson esik át, hogy Báthori Miklós egykori, ékes püspöki székhelyéből alig marad valami hírmondónak. Ezért szerény ez a kis csokor, melyet a mult emlékeiből kötöttünk. Jól tudjuk, hiányos és töredékes a kép, melyet nyújtottunk, de egy-egy odavetett feljegyzés pislákoló fénye mellett jártuk utunkat.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Váci képeskönyv

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Vadászat négy földrészen 1927-1964

    0

    A szövegek válogatása a híres vadász következő köteteiből készült: Csui; Afrikai tábortüzek; Hengergő homok; Alaszkában vadásztam; Nahar; Ahogy elkezdődött; Ünnepnapok; Denaturált Afrika. Fekete-fehér képekkel gazdagon illusztrált kötet.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Vadászfegyver- és lőismeret I-II.

    0

    A szerzőnek – aki egyben a Nimród c. vadászújság ballisztikai rovatának állandó munkatársa – ez a kézikönyvként is használható munkája összefoglalja mindazokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyekre a vadásztársadalomnak a vadászgyakorlat szempontjából szüksége van. A könyv hasznos tudnivalókat tartalmaz a vadászok mellett, a fegyverekkel foglalkozó szakemberek és egyéb érdeklődők számára is.

    8 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Vadásznapló 1935-1936

    0

    Nadler ​Herbert elsősorban vadászíróként, vadászati szaktekintélyként ismert, de emellett közel húsz éven keresztül nagy hozzáértéssel vezette a Fővárosi Állat- és Növénykertet is. Az általa szerkesztett Természet című lapban az állatkertet népszerűsítő és a korabeli természettudományos eredményekről szóló publikációk mellett például állat- és növénytani érdekességekről vagy vadászati kiállításokról is tudósított a lap, melyben maga Nadler is sok önálló cikket közölt.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Vadásznapló anno…

    0

    …Olyan válogatást tart a kezében az Olvasó, amelynek szerzői az elmúlt évtizedek során általában nem jelenhettek meg, annak ellenére, hogy a két világháború között kivétel nékül nagy sikerü vadász-írók voltak. Ez alól csupán Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond volt kivétel. Széchenyi nagyszámú könyvein, azok vad- és természetszeretetén nevelkedett fel több generáció, lett légyen vadász vagy nem vadász az Olvasó. Ragyogó humorral megírt, éles szemű megfigyeléseit tartalmazó könyveit – talán azok nagy száma miatt is – az elmúlt közel fél évszázad cenzúrája nem söpörhette le…
    Dr. Székely István

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Vadászoknak, horgászoknak

    0

    A szerző ezen munkájában tudományos információkat nyújt az ember legősibb foglalkozásairól, legrégebbi szenvedélyéről, a vadászatról és halászatról. Kiemeli a vadászható vadfajokat, szól a védett fajokról. Ízelítőt kínál arra, mit kell tenni az elejtett vaddal , a kifogott hallal, hogy ínycsiklandozó ételköltemények párologjanak a sikeres vadász , a szerencsés horgász asztalán.

    800 Ft
    Kosárba teszem