Amikor elkezdtük egyre mélyebbre ásni magunkat a rovásírásról szóló művekbe és ebből következően őstörténetünkbe, egy csodálatosan rejtelmes világ tárult fel előttünk. Egyúttal azt is látnunk és tapasztalnunk kellett, hogy ősi műveltségünk bizonyítékának megőrzése és átadása milyen akadályokba ütközött a múltban és ütközik ma is. Olvasmányainkból személyesen is megismertünk olyan óriási tudású, tántoríthatatlanul hazaszerető, ezért nélkülözést, mellőzést vállaló, múltban élt és ma is élő személyeket, akiket alattomos erők kiszorítottak és kiszorítanak a köztudatból, a lexikonokból, nem adnak lehetőséget az ifjúságnak megismerésükre. Miért? – tesszük fel a kérdést és keressük választ arra, hogy hivatalos állami szinten miért nem büszkék az illetékesek arra, hogy a mienk, magyaroké a világ egyik legrégibb írása, sőt talán éppen ez az a forrás, amelyből minden más nép merített írásrendszere kialakításakor. Szomorúan tapasztaltuk, hogy ezen a területen is jól meg lehet élni a zavarkeltésből, káoszteremésből. Különösen hatékony eszköze ennek az internet, a világháló, hiszen a fiatal korosztály többnyire innen meríti ismeretanyagát. Egyre kevesebben veszik a fáradtságot, hogy hónapokig, netán évekig búvárkodjanak a könyvtárakban, hogy el tudják választani a tiszta búzát az ocsútól, hanem megeszik a készen kapott zöldséget. Az interneten terjed a rovásírás hagyományainak lerombolása azzal, hogy a balról – jobbra való írást szorgalmazzák, a rovásírás gyökereinek kitépése azzal, hogy azt hirdetik, csak a XIII. századból származnak első emlékeink. Most, amikor a politikai tervek szerint Magyarországot egy olyan akolba igyekeznek terelni, amelyben eltűnnek az egyes nemzetek sajátosságai, minden meglévő és leendő tagállam azon igyekszik, hogy azonosságát megőrizze. Magunk részéről a magyarság megmaradásának három feltételét látjuk: ne feledjük ősvallásunkat, a Boldogasszonyba vetett hitünket, ne feledjük a hon(vissza)foglalás előtti őstörténetünket és végül, de nem utolsósorban, ne feledjük – tanuljuk, ápoljuk és terjesszük szépséges anyanyelvünk ősi lejegyzett formáját, őseink reánk bízott kincsét, Kárpát-medencei birtoklevelünket – a rovásírást.