Egy nép érzelem- és gondolatvilágát, erkölcsét és hiedelmeit igen sokrétűen és beszédesen fejezik ki azok a szokások, melyek egész életét áthatják, bizonyos értelemben szabályozzák. Ezek a szokások az év ünnepeihez kötődő rituális szertartásokban éppúgy tettenérhetők, mint az emberi élet fordulóihoz, a születéshez, kereszteléshez, lakodalomhoz és temetéshez fűződő ünnepélyes cselekvésekben. Dömötör Tekla beavatja az olvasót a magyar nép egész szokásrendszerébe, melyben a betlehemezés, a regölés, a farsangi alakoskodás, komatál-küldés éppúgy több évszázados hagyománytól szentesített helyet foglal el, mint a húsvéti locsolás és tojásfestés, a májusfaállítás, a Szent Iván-éji tűzugrás és kiszehajtás.

A pásztorművészet a népművészetek nagy családján belül is különleges helyet foglal el, hiszen nem a paraszttársadalom szokásaival, mindennapjaival és szépérzékével szoros összefüggésben alakult ki, hanem egy a parasztságtól különváló kis közösség zord, szinte nomád életformája hozta létre. Mindennapi szükségleteik írták elő, hogy legfontosabb eszközeiket maguk készítsék el, s a szép iránti érzékük sarkallta õket arra, hogy használati eszközeiket különféle díszítményekkel borítsák. Díszítményeik évszázadok során sokat változtak: korábban geometrikus mintákkal, később stilizált virág- és állatformákkal, majd figurális jelenetekkel „cifrázták ki” a fa-vagy szarutárgyakat.
Manga János a pásztorok életformájának bemutatásával egy letūnt világ természetrajzába avatja be az olvasót. Eleven leírása és a leírást hitelesítő korabeli dokumentumok, valamint a szép tárgyak gazdag „leltára” a pásztorművészetről nemcsak tudományos hitelű tájékoztatást, hanem élményszerű képet is nyújt.
A művet 42 fekete-fehér és 16 színes kép illusztrálja.

A ​falvak képéhez tartozik a temető is, a népművészet többi ágával rokon tárgyi emlékeivel.
A szerző elsősorban a történeti hagyományok, a település és a összefüggéseibe ágyazva mutatja be a különböző sírjelek gazdag változatait. Az egyes temetőtpusok – amelyek kialakulások kora, a temetkezési szokások és vallási felekezetek szeirnt térnek el – bizonyos mértékig eleve meghatározzák a sírok és síremlékek jellegét. A főbb formák és anyagok szerinti rendszerben bemutatott keresztek, fejfák, kopjafák, sírkövek és díszítményeik egy bonyolult jelrendszer a falusi társadalom tagozódásának, gondolatvilágának és változásainak sajátos tükörképét nyújtja. A temetőket, illetve fejfákat övező félelemmel vegyes tisztelet sok hiedelemből és hiedelemcselekvésből kitűnik, a faragó számára azonban a fejfa csak egy a készítendő használati tárgyak sorában. Ebben rejlik az alkotó biztonsága, mellyel képes művében a hagyományt újrafogalmazni és így megerősíteni. A szöveget 31 szövegközi rajz és a szerző felvételei – 40 fekete-fehér és 16 színes – illusztrálják: közülük nem egy ma már elpusztult sírjel emlékét őrzi.