Az ​Udvari asszony regényének nevezhetnénk ezt a művet, olyan értelemben, ahogyan Castiglione az Udvari Ember kifejezést használta. A XV-XVI. század fordulója már férfi-erényeket is követel a nőtől, az iménti értelemben vett Udvari Asszonytól: azt, hogy folyamatosan uralkodjék értelmével szenvedélyein, érzelmein és érzékein, azt, hogy legyen benne valami „démoni tárgyilagosság” önmagával és az udvarokkal szemben, azt, hogy a test és a lélek szépségei az értelem uralma alatt harmonizáljanak benne.

Kétezer-ötszáz ​elítélt izzad a Green River Állami Büntetőintézet hatalmas üvegkupolája alatt, az iszonyú gránit-, üveg- és acéllabirintusban – kétezer-ötszáz fegyenc lelkében tombol az ember ősi erőszakvágya.
r. Ray Klein, a „ sotokan harcos” három kemény évet húzott le az intézetben s annak AIDS-fertőzöttekkel teli gyengélkedőjében – itt sajátította el a túlélés egyedül hatékony filozófiáját: KURVÁRA SEMMI KÖZÖM HOZZÁ.

Egy fiatalasszony valamikor a hetvenes években a Fekete-tengerhez megy nyaralni. S bár Erdélyt, Romániát, gyermekkora helyszínét jól ismeri, azért ez az út is képes annyi újdonságot és érdekességet felkínálni, mint bármely más út általában. Polcz Alaine egy kötelességtudó útleírással ellentétben történetmeséléssel emeli ki azokat a mozzanatokat, amelyek minden kommentár nélkül, önmagukban képesek megvillantani a másságot, megérteni akarásával pedig elmélyíti a tengerparti nyaralás történetét, és felidézi a hajdani kelet-európai szeglet mindennapjait: a barátságos besúgókat, az utcasarki adok-veszeket, a félelmet és a túlélni akarást.