-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Honvágyas gyötrelmek
01 600 FtA magyar történelem egy ritkán emlegetett epizódjára vet fényt a jogász szerző helytörténeti munkája, amely a szülőfaluja, a Veszprém megyei Csót község határában 1915 és 1923 között fennállt hadifogoly- majd leszerelő tábor történetét dolgozza fel. A hajdani közlegelő területén felépített, szinte önálló városként működő barakktábor több mint tízezer ember befogadására volt alkalmas. Az első világháború alatt főként lengyel, orosz és olasz hadifoglyokat őriztek benne, 1918–1919-ben rövid időre az Erdélyből menekülőknek adott menedéket, majd leghosszabb ideig leszerelő táborként működött, először ide érkeztek meg a nyugati és főleg az Oroszországi hadifogságból kiszabaduló magyarok. A Hadtörténeti Levéltár dokumentumai és egyéb levéltári források mellett az egykori szemtanúk (táborlakók és a táborban dolgozó helyiek) visszaemlékezéseit is felhasználó kis kötet személyes hangvételű mozaikokban mutatja be a tábor történetét és működését. Az adatgazdag kiadvány többek között közli a táborban elhunyt olasz katonák listáját, valamint részletesebben foglalkozik a leszerelő táborban folyt államvédelmi tevékenységgel, amely a „kommunistagyanús” személyeket próbálta kiszűrni – nem egyszer erőszakos eszközökkel – a hazatérő hadifoglyok sorából. A tábor emlékét megidéző irodalmi szemelvényekkel gazdagított, számos fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált könyv függelékében egy 1943-ban megjelent összeállítást ad közre újra, amely a tábor – ma már sajnos igen elhanyagolt állapotban lévő, de megőrzésre méltó – sírkertjének adatait tartalmazza. A kiadvány elsősorban helytörténeti érdekességű, de az első világháború kora iránt érdeklődőknek is ajánlható.
-
-
Hoponoponó
01 200 FtEgy pszichológus – dr. Hew Len – úgy gyógyított meg egy kórházi osztálynyi elmebeteg bűnözőt, hogy még csak nem is beszélt velük! Ez a döbbenetes hír indította el – A titok című filmből is ismert – Joe Vitalét egy úton, amely megváltoztatta az életét. A könyv segítségével a te életed is megváltozhat!
-
-
Hordót a sajtónak!
0800 FtEz a könyv a közelmúlt megidézése, a rendszerváltozás ellentmondásainak bemutatása. A megszálló csapatok kivonulása után sem szabadult fel a magyarság. A modern társadalmi élet fontos gócait magyarellenes erők bitorolják. Jellemző rájuk, hogy már magától a nemzet fogalmától is undorodnak. A gyűlölet által bekerített magyarságot belülről fojtogatják: nacionalistának, sovinisztának, antiszemitának, fasisztának, antidemokratikusnak, nyugatellenesnek stb. nevezik. A rágalmazás célja a pártállam alatt szerzett kiváltságok megerősítése. Marxista szocializmus helyett most a liberális bozótba szeretnék beterelni a magyarságot, hogy sivatagi vad ösztöneiket korlátlanul kiélhessék.
-
Hordszárnyas és légpárnás hadihajók
0450 FtA vízbe merülve mozgó hadihajók, valamint a vízfelszín felett haladó hajók csoportjába tartozó hord hordszárnyas hadihajók között a katonai siklónaszádok átmenetet képeznek. A felsorolt szakkifejezések a magyar nyelvben még nem honosodtak meg, ezért célszerű áttekinteni, hogy ezeket a hadihajó-kategóriákat a külföldi haditengerészeti szakirodalomban miként említik.
-
Horka
02 800 FtA hang nem a hegyek felől érkezett, nem hó- vagy kőlavina hangja hallatszott, hanem a világmindenség dübörgött, mintha a Föld végromlására szövetkezett istenek átokszava hallatszana. Ugyanekkor egy iszonyú erő megragadta a Kaukázust, megemelte és megrázta, mintha csak egy gyerek rázogatná a kezében tartott homokkal teli fatányért. A mozgásnak nem volt határozott iránya, egyszerűen apokaliptikus rángatózásba kezdett a föld… A halál ösvényére taszított világ dübörögve tiltakozott az eltöröltetés ellen, folyóból kikecmergő kutyaként rázta meg magát, de bundájából nem vizet csapott, hanem elpattanó köteleket, recsegve dőlő totemoszlopokat, két lábra ágaskodó, fájdalmasan nyerítő lovakat, emberi sikolyokat és jajszót… A sátor oldala beszakadt. Az istenfába kapaszkodó Farkas egy haldokló Székesfalva látványával szembesült: mintha Égiúr a legmagasabb egekig szaltóztatná a világot, hogy onnan bucskáztatva bocsássa vissza a földre; istenének roppant hatalmát a maga kárán tanulta a büszke ember, és a remegő Föld fogantatásának pillanatától megbabonázott Farkas ebben a szent pillanatban értette meg, hogy ő és sorstársainak élete csupán egy szalmaszál sorsa a viharban… Égiúr tengerré tette a földet és felkorbácsolta a hullámait. Jurták, emberek és állatok tűntek el ebben a földzáporos áradásban. A földtenger megnyílt, meghasadt, magába nyelte áldozatait, de tehetetlen módon ismét magasra emelve szörnyűséges hullámtaraját, újabb életeket rabolt, és szüntelen bömbölést hallatva követelte további jussát… Fonyódi Tibor Horka című regénye a Torda-trilógia háttérvilágát képező Horka-sorozat legújabb kötete. A szerző a vadregényes Kaukázusba kalauzolja olvasóit, a történet a Kr. u. VI. század elején játszódik, alig két emberöltővel Atilla nagykirály és a Hun Birodalom bukása után.
-
-
Horthy István repülőfőhadnagy és kora eltérő megközelítésben
01 800 FtAz RMC REFORMS’ Management Center „Hogyan történt?” címmel könyvsorozatot indít. A T. Olvasó kezében levő könyv a sorozat első kötete. A sorozat célja az, hogy a T. Olvasókat olyan eseményekkel ismertetssük meg, amelyek után érezhetően nagy a közvélemény érdeklődése. 1942. augusztus 20. 5 óra 7 perc Horthy István és kora-eltérő megközelítésben c. kötet műfaját tekintve dokumentumgyűjteménynek, forrásanyagösszeállításnak nevezhető. A felhasznált anyagok különböző világnézetű, eltérő társadalmi helyzetű írók és nyilatkozók nézetét, álláspontját tükrözik. A kötet összeállításánál kiinduló szempont volt a tárgyszerűség, a tényszerűség, annak bírálata nélkül. A nézetek ütközése közben a T. Olvasó a tényekből maga ítél, véleményét így sajátjának tekintheti. Azt azonban látni kell, hogy nemzeti múltunkról információt adni kötelesség. Nem kerülhetjük el akkor, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Mindez segíthet abban, hogy tudatunkban legyőzzük a téves egyszerűsítéseket. Nem vállalkozik a könyv a második világháború, azon belül a második magyar hadsereg tevékenységének elemzésére és értékelésére, mert azt már mások szakavatottan elvégezték. Arra viszont vállalkozik, hogy ezúttal is emléket állítson annak a kétszázezer magyar katonának – köztük a repülősöknek is -, akik közül csak minden mások szakavatottan elvégezték. Arra viszont vállakozik, hogy ezúttal is emléket állítson annak a kétszázezer magyar katonának – köztük a repülősöknek is -, akik közül csak minden negyedik tér vissza családjához. A második magyar hadsereg harcrendjébe volt beosztva egy repülődandár is, amihez mintegy 100 különböző típusú és rendeltetésű repülőgép tartozott. A hadseregen belül elitnek számítottak. Itt teljesített szolgálatot Horthy István repülőfőhadnagy is, aki 1942. VIII. 20-án harci feladatának teljesítése közben 38 éves korában életét vesztette. Fiatal feleségét, másfél éves kisgyemeket hagyott hátra. Egy volt a százötvenezer katona közül, akik nem térhettek haza. Miért foglalkozik munkánk éppen Horthy Miklós repülőfőhadnaggyal? Többek között azért, mert ő az akkori Magyarország második legmagasabb közéleti tisztségét is betöltötte, kormányzóhelyettes volt. A frontról történő visszahívás már megtörtént, amikor életét vesztette. Halálának körülményei talán még ma, 46 évvel a történtek után sem tisztázottak teljesen. De mégis „hogyan történt”-ek az események? Horthy repülőfőhadnagy végülis merénylet áldozata? Vagy részegen akart repülni? Vagy talán rossz pilóta volt? Vagy a tragédiához vezető különböző körülmények együttes és váratlan fellépéséről van szó? Erre a kérdésre keressük a választ könyvünkben és T. Olvasónk a könyvben összegyűjtött információk birtokában maga tudja a választ megadni. Az eltérő nézetek képviselői azonban megegyeznek abban, hogy őt is a tragikus sorsú magyar hadsereg áldozatai között kell számontartani, azok közé tartozott, akik a legdrágábbat, életüket áldozták az egykori Magyarország vélt érdekeiért. Abban is egyetértés van, hogy Horthy István is sokat tett a magyar repülés fejlesztéséért, amivel a könyv is foglalkozik. Időszerű erre utalni akkor, amikor 1989. X. 14-én lesz 80. éve annak, hogy a Budapestre látogató Blériot-tal először emelkedett magyar földről ember a levegőbe!
-