A szerző posztumusz műve hazánk egyik legérdekesebb néprajzi tájával ismertet meg bennünket. Ez a táj volt Manga János kutatómunkásságának fő területe: éveken át az ott élő magyarság kultúrájának, hagyományainak a megismerésén és a balassagyarmati Palóc Múzeum anyagának a gazdagításán fáradozott.
Minden etnikumnak megvan a maga fő jellegzetessége, így ha azt halljuk: palóc a legtöbben a gazdag, színes viselettel társítjuk a fogalmat, de azt már kevesen tudjuk, hogy honnan ered és mit takar a szó, és hogy milyen történeti, gazdasági és kulturárális fejlődésen ment át a palócság. Manga János sok képpel illusztrált könyvében bőséges választ kapunk ezekre a kérdésekre.

E kötet Szent István király népi hagyománykörét mutatja be, azt a hagyománykört, amely valaha a magyar nyelvterület egészén, sőt még a határainkon túl is ismert volt, és amely leginkább műfaji változatosságával és tematikai sokszínűségével tűnik ki. Az állam- és egyházalapító király emléke az idők folyamán mondák, legendás hagyományok egész sorát vonzotta magához, és e folklórörökségben a népköltészeti alkotások mellett a hiedelmek és szokások elemei is szép szám-mal megtalálhatók. Mi több: olykor kimutathatóan még a középkori hagyományréteg továbbéléseként. Míg Szent László népi tisztelete a magyarság egyes, honfoglalás előtti képzeteit is tovább éltette, Szent István kultuszát az új hit szakrális miliője és a keresztény király uralkodói ideálja határozta meg. A barokk korral beköszöntő vallási és nemzeti megújulás pedig már mint nemzeti szimbólumot állította újra a középpontba, a szent király profán hagyománykörének is újabb felvirágzását hozva. E történeti rétegek néprajzi örökségének teljes körű összefoglalása és értelmezése e kötet, mintegy a szerző Szent László-monográfiájának méltó társa és folytatása – s mint ilyen, a magyar folklorisztika újabb megkerülhetetlen alkotása.