A fél Európán átvezető, pompásan megtervezett utak és hidak láttán, ma is csodálattal adózunk a régi rómaiak mérnöki tudásának. Tisztában is volt mindenki annak idején fontosságukkal, hiszen a nagy birodalom kormányzásához elengedhetetlenül szükséges volt a gyors utazás, hogy az utasítások idejében eljussanak a Földközi-tenger medencéjének legtávolabbi pontjára is. Hogyan is utaztak tehát a régi rómaiak? Erre a messzire vezető és sokfelé elágazó kérdésre Ürögdi György, az ókori római világ szakértője egész könyvvel válaszol, mégpedig nagyon érdekes és hiteles könyvvel, hiszen klasszikus szerzők vallomásai és egykorú hivatalos iratok adatai alapján tájékoztatja az olvasót. Mindenekelőtt a már említett utakkal, időálló hidakkal és alagutakkal, tehát a hajdani közlekedés ma is látható emlékeivel foglalkozik. Ezekre a birodalomnak stratégiai szempontból is nagy szüksége volt, hiszen nélkülük nem lehetett volna rövid idő alatt jelentős hadseregeket átvezényelni olykor több ezer kilométer távolságra. Ezután sorra veszi a járműveket, a más-más célra szolgáló, különféle kocsifajtákat, továbbá a tengeri és folyami hajókat, egyszóval a kor közlekedési eszközeit. Beszél a római postakocsikról, amelyeknek állomásait a birodalom minden részén meg lehetett találni, s ezzel kapcsolatban részletesen tudósít az akkori utazás gyorsaságáról, illetve a kor utazási rekordjáról is. Mivel az olvasót nemcsak a „hogyan”, hanem a „miért” is érdekli, a szerző ezt a kérdést sem hagyja válaszolatlanul. Az útonjárók célja szerint megkülönbözteti a hivatalos és a magánutazásokat, és ehhez kapcsolódva tér rá az úti viszontagságok részletezésére. Itt nem is annyira az utas kényelmetlenségei kerülnek sorra, mint inkább a rablóbandáknak, illetve kalózoknak a közbiztonság hiányára valló garázdálkodásai, akik ellen bizony nem egyszer egész hadseregeket kellett indítani. Nem lenne teljes a kép, ha nem esnék szó az utas gondjairól is, amelyek ma sem ismeretlenek. Megtudjuk tehát, hogy mekkora körültekintést igényelt maga a felkészülés, az úti öltözet összeállítása, a gondoskodás szállásról és élelemről. Értesülünk a régi fogadósok kötelességéről, a hivatalos menetlevelek előnyéről, a maiaknál egy cseppet sem enyhébb vámokról, az ókori térképek és útikalauzok, helyesebben menetrendek használatáról, s a könyv végül az ókori turisták „világjárásával” is foglalkozik, részletesen ismertetve néhány olyan utazást, amely izgalmasságban kalandregényekkel vetekedik. Hogyan utaztak tehát a régi rómaiak? Hozzávetőleg úgy, ahogyan a gőzmozdony feltalálásáig utaztak Európa-szerte az emberek, legfeljebb akkoriban az utak jobbak voltak, mint néhány száz évvel ezelőtt. Ürögdi György könyvének a lényege azonban nemcsak ez a válaszadás, hanem az a széles és nagyarányú művelődéstörténeti kép, amely a fejezetek nyomán kialakul bennünk, megelevenítve a régi római életnek ezt az igen fontos területét.