„Nem volt és nem lesz soha másik Edith Piaf” – írja a visszaemlékezések eme kis kötetének előszavában Jean Cocteau. Hét esztendeje már, hogy nem gazdagítja sanzonokkal a világot Piaf, a francia dalok legkedveltebb előadója, de rajongóinak száma, és az általa népszerűvé vált sanzonok közönsége nőttön nő. Ez a kötet életének arra a szakaszára pillant vissza, amelyet „mint egy kis veréb” kezdett, és közvetlen elbeszélés egy „világsiker” útjáról. Önéletrajzában megismerjük sok pályatársát, a francia költészet, zene több neves alakját, akik részesei voltak életének. Utószóként mellékeljük a „Piaf karrier” éveinek adatait is, nálunk ismert sanzonjainak magyar fordítását, és képeket, amelyek közelebb hozzák őt, a régi ismerőst, azokhoz, akiket érdekeel..

A rendkívül rokonszenves francia előadóművész chansonjai szinte varázsütésre arattak sikert hazánkban, és ma már mindenki ismeri és dúdolja őket, aki csak szereti a hangulatos muzsikát, a szívhez szóló éneket. Voltaképpen mi is a sikerének titka? Yves Montand elhatározza, elmondja életét: hogyan vált egyszerű ifjúmunkásból a „könnyű műfaj” egyik legnagyobb csillagává. A történetet magnetofon-szalagra diktálta, és ebből az anyagból Jean Denys újságíró szerkesztett könyvet. Montand visszaemlékezéseiben színesen, elevenen, sok apró anekdotával tarkítva meséli el ifjúságát, a család izgalmas menekülését. Olaszországból Franciaországba, serdülő éveit, amelyekben a küzdelmes munka egyhangú zaja mellett már ott csengett a dal, a kacagás, ott ragyogott a napfény. Élete úgy indult, mint a legtöbb szegény családból származó fiúé: álmokat szövögetett nagyszerű hőstettekről, hajmeresztő kalandokról, csodálatos sikerekről. És amikor atyai jó barátja tanácsára először lépett fel egy ütött-kopott színpadon s először hallotta a közönség tapsát, azt hitte, immáron ölébe hullott a megálmodott siker. Holott csak akkor kezdődött el a viszontagságok hosszú sora: kitört a háború, a német megszállók elől bujdokolt, és rádöbbent, hogy szívós tanulás nélkül nem viszi semmire a fővárosi nagy varieték fényszóróinak kereszttüzében. Mozgásművészettel, akrobatikával foglalkozott, tanulmányozta közönségét, és igyekezett szellemes, ötletes és mindig közvetlenül emberi játékkal meghódítani a hallgatóságot. A szorgalom, a munka meghozta gyümölcsét. Már nemcsak önálló előadóesteken villogtatja tudását, hanem világhírű filmekben, mint például A félelem bére főszerepében is kibontakozik tehetsége.

A színház ősi szimbóluma két maszk: az egyik sír, a másik nevet. Az előbbi a tragédiát, az utóbbi a komédiát jelképezi, de a maga módján mindkettő a való élet problematikáját viszi színpadra és oldja meg. Az irodalomtörténet túlnyomórészt a tragédiára összpontosítja figyelmét, jóllehet a mindennapi élet sokféle fonáksága, az emberi élet tömérdek apró mozzanata a nagy néptömegek vágya, óhaja, gondolkozása és főként a felszabadító nevetés csak a komédiában nyerheti el valóságos helyét. A tragédia fennkölt apostolai azonban szemmel láthatólag más véleményen voltak; ezért minden úton-módon, minden elképzelhető eszközzel megpróbálták megakadályozni fejlődését, terjedését. A könnyű zenés színház és közönsége azonban erről alig, vagy egyáltalán nem vett tudomást és így a műfaj mint valami „Keljfel-jancsi”, fejét újból és újból felemelve adott életjelt magáról. A könnyű zenés színpad kétezer esztendő óta folyó lét-küzdelmeiről ad fordulatos, lebilincselő képet Gáspár Margit írónő.

A Nirvana frontemberének holttestét 1994. Április 8-án találják meg az üvegházban, s a kiérkező rendőrök gondolkodás nélkül öngyilkosságot állapítanak meg. Vajon mi oka lehetett ennek a zseniális költőnek és zenésznek az öngyilkosságra? Vagy talán nem is ő volt az, aki véget vetett életének? Halála előtt válni akart, és ki akart lépni a Nirvanából. Tény, hogy Courtney Love-nak nem származott volna előnye ebből…