1927 ​pünkösd vasárnapján Miskolcon rendezték meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének, a magyar könyvszakma akkor már 49 éve működő társadalmi-érdekvédelmi szervének rendes évi közgyűlését. A vitában szólásra jelentkezett Supka Géza, a polgári radikális sajtó kiválósága, ismert író, történész, művelődéstörténész, irodalmi szerkesztő, népszerű adomázó, könyvtáros, diplomata, politikus, műfordító, szabadkőműves páholymester.
A javaslata az volt, hogy „Az évnek egyik napján […] az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely […] az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.” „Az olvasók megfogyatkozott száma mellett – mondta – a kiadók csak bevált magyar és külföldi írókkal mernek rendszerint a közönség elé lépni: új írók bevezetésének a rizikója és költsége, a legjobb esetben is várható kis példányszám mellett nemigen fizeti ki magát…” Magyarországon kevés az olvasó – fejtegette továbbá. Ebben hibásak „a könyvelőállítás és -terjesztés szervei, amelyek csak igen kis mértékben látják be azt, hogy 1. az olvasóközönséget fel kell nevelni magunknak, 2. tehát azért fel kell kutatni a legelrejtettebb zugokban is, 3. folytonos és ügyes propagandával ébren kell tartani benne a tudatot, hogy kötelessége önmagával, karrierjével, családjával és hazájával szemben az, hogy folyton olvasson…”Két évvel később, 1929-ben aztán meg is született az első könyvnap, melyet a könyv évről évre terebélyesedő, a világháborút is túlélő, az ötvenes évektől könyvhétté szélesedő ünnepe követett Magyarországon. Az ünnepi könyvhét nem mindig zavartalan, a társadalom változásait magán viselő és tükröző, vitákkal tarkított történetét dolgozza fel a korabeli dokumentumok, sajtóvisszhang alapján Köves József (az első ötven év) és Murányi Gábor (az utolsó huszonöt év) izgalmas, oknyomozó könyve.