• Jonas Kaufmann – A tenor

    0

    Nem túlzunk sokat, ha azt mondjuk, hogy Jonas Kaufmann hamarosan egyedül fogja betölteni azt az űrt, amelyet a „három tenor” maga mögött hagyott. Abban semmi különös nincs, hogy német énekesként meghódította Bayreuthot, a Wagner-szentélyt, az sem egyedülálló, hogy az univerzális operaháznak számító New York-i Metropolitan egyik legnagyobb sztárjává vált az utóbbi időben. Az azonban több mint figyelemreméltó, hogy a milánói Scala közönsége éppúgy rajong érte, amikor Verdi-, vagy Puccini-szerepeket ölt magára, mint a francia publikum, amikor Bizet, Massenet, vagy éppen Gounod operák főszerepeiben tűnik fel. A kötet életrajzi leírásait Kaufmann-nal folytatott beszélgetések, valamint kollégák és szakértők vendégszövegei gazdagítják. Jonas Kaufmann őszintén mesél pályája alakulásáról, a kezdeti nehézségekről és kudarcokról, a siker kellemes és kellemetlen velejáróiról, énektechnikai kérdésekről, rendezőkhöz és pályatársakhoz fűződő viszonyáról, s persze mindenekelőtt kedves zeneszerzőiről és operaszerepeiről.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Mese és reménység

    0

    „Sütő András munkásságával az erdélyi magyarság szellemisége szerzett magának polgárjogot az egyetemes magyar irodalomban, sőt hitünk szerint az emberi egyetemesség színe előtt. Polgárjogot szerzett, minthogy alkotó személyisége és önként vállalt közösségi szolgálata erejével, a műveiben testett öltő erkölcsi és esztétikai értékek egyetemes igazságával szól hozzánk, Európához és a nagyvilághoz. Egy történelmi pillanatra Sütő András írásaiban kapott hangot mindaz, amit az erdélyi magyarság tapasztalt és átélt, amit emlékezetében és álmaiban őriz, amire törekvései irányulnak. (…) Sütő könyve meggyötört emberekről, erőszakos és ostoba politikai mesterkedésekről, hosszú évtizedek szenvedéseiről, megaláztatásairól számol be. A kis magyar szórvány életét nemcsak a sztálini korszak kíméletlen parasztpolitikája sebzi meg, hanem az a folyamatosan antidemokratikus nemzetiségi politika is, amely anyanyelvétől, nemzeti kultúrájától és identitásától akarja megfosztani az erdélyi magyarságot.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Nagy magyarok élete

    0
    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Text

    0

    Az okostelefon lassan a mindenünk: személyiségünk menedéke, lelkünk nagyfelbontású tükre, emlékeink szabadon bővíthető tárháza. Bizalmas vallomásaink és kisebb-nagyobb hazugságaink, örömeink és sérelmeink megbízhatónak vélt őrzője, amelynek nemcsak arról van tudomása, hogy az adott pillanatban hol tartózkodunk a térképen, hanem arról is, hol tartunk épp személyes kapcsolatainkban vagy karrierünkben. Ám miközben mobilunk egyfajta megnyugtató biztonságérzetet nyújt, egyúttal nagymértékű kiszolgáltatottságot is magában rejt – ha elveszítjük, egész privát életünk kerülhet illetéktelen kezekbe.
    Miután hét évet töltött ártatlanul börtönben, Ilja hazatér, hogy újra felfedezze magának Moszkvát – zsebében egy rendőr százados kalandos körülmények között megszerzett iPhone-jával. Ennek segítségével próbál tájékozódni az időközben idegenné lett városban, eligazodni a korrupt rendőrök és nehézsúlyú maffiózók sötét üzelmeiben, választani bosszú és megbocsátás között. Mindeközben egyre mélyebbre merül a telefonban talált képekben, videókban és üzenetekben – mivel sajátjától megfosztották, másvalaki kölcsönvett életét kezdi el élni. Fordulatokkal és tragédiákkal teli története egyszerre illúziómentes látlelet napjaink Oroszországáról, valamint sodró lendületű thriller, amely XXI. századi díszletek között eleveníti fel az orosz klasszikusok nagy történelmi és lélektani dilemmáit. Felesleges bűnök és hiábavaló bűnhődések magával ragadó, elgondolkodtató krónikája.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Életszikra

    0

    Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját pánikrohamán, és segít egy sebesült nőn. Egy orvos a hite miatt gyakorolja hivatását… Most éppen ezt a hitet teszi próbára az élet. Egy magzatvédő aktivista páciensnek álcázva tapasztalja meg, milyen annak a gyűlöletnek a kereszttüzében lenni, amit ő is szított. De vajon mi a túszejtő valódi célja? A lebilincselő történet visszafelé halad az időben, így az emberi sorsok szépen lassan bontakoznak ki. Jodi Picoult korunk egyik legvakmerőbb írója. Most éppen azt boncolgatja, hogyan lehet egyszerre figyelembe venni a várandós nő és a még meg nem született gyermeke jogait. Az Életszikra beszélgetésre, vitára inspirál… és talán megértésre sarkall.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Anglia, anglia

    0

    A multimilliárdos Sir Jack Pitman – akinek már mindene megvan az égvilágon – élete betetőzéseként egy egész ország tulajdonosa akar lenni. E célra kiszemel egy szigetet, ahová Angliát óhajtja áttelepíteni kicsiben: a Buckingham-palotát, az emeletes buszokat, a bobbykat, Robin Hoodot és a sherwoodi erdőt, egyszóval mindent, ami ANGLIA. A fiatal Martha csatlakozik Sir Jack tervezőcsapatához, és bár vannak kételyei, a busás fizetésért részt vesz a munkában. Időközben azonban fény derül Sir Jack egy sötét titkára, így Martha és szövetségesei átveszik a hatalmat a sziget felett. Sir Jack természetesen csak a bosszúra vár…
    A Dumáljuk meg rendesen és a Szerelem meg miegymás itthon is népszerű szerzőjének sziporkázóan szellemes és nevettető regénye gúnyos korrajz egy olyan világról, ahol minden eladó, és ahol semmi sem az, aminek látszik.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A történetírás mint tudomány

    0

    Az Atelier Magyar–Francia Társadalomtudományi Műhely gondozásában megjelenő, eredeti szövegeken nyugvó, azokat kommentáló és a szerzőik szélesebb szakmai és intellektuális életútjának összefüggésébe helyező válogatása áttekintést nyújt a francia történetírás „klasszikus korának”, a történetírást forradalmasító Annales születését megelőző közel két évszázadnak legfontosabb historiográfiai fejleményeiről. Kötetünk a XVIII. század derekától egészen a XX. század kezdetéig – Montesquieu-tól Voltai re-n, Condorcet-n, Chateabriand-on, Thierryn, Guizot-n, Michelet-n, Renan-on, Taine-en, Fustel de Coulanges-on át Monod-ig, La combe-ig, Langlois-ig és Seignobos-ig –, azaz a francia felvilágosodás történetírásának első elméleti meg fontolásaitól az immár véglegesen intézményesült történész mesterség meg szilárdult módszer tanának, kanonizált metodológiai szintézisének meg jelenéséig kíséri nyomon a francia történetírással kapcsolatos reflexiók alakulását. Az itt közölt szövegek nagy többsége most először lát napvilágot magyar nyelven.
    A történetírás története, azaz a modern historiográfia kérdésfeltevése – túlnőve a történeti munkák és szerzőik mechanikus katalógusának hajdani szerepkörén – mindinkább annak vizsgálatára irányul, hogy a történelem és a historiográfia fogalmához az egyes korszakokban milyen típusú jelentések tapadnak, hol helyezik el azt a tudományok korabeli rendszerén belül, továbbá hogy milyen funkcióval rendelkezik a mindenkori társadalmak számára. A történetírás tudománnyá válásának diskurzusa ugyanis elválaszthatatlan a történetírás, mint intézményesült, tehát társadalmilag is elismert paradigma kialakulásának kérdéskörétől. Az ilyen értelemben felfogott tudomány, illetve diszciplínatörténet napjaink magyar felsőoktatásában egyelőre viszonylag kevéssé van jelen, aminek egyik oka minden bizonnyal az oktatásához szükséges segédeszközök hiányában keresendő.

    3 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Pátriárkák és próféták

    0

    A Pátriárkák és próféták a szerző ötkötetes, Korszakok küzdelme című – a bibliai történelmen a teremtéstől a földi történelem végéig, majd a végső újjáteremtésig végighaladó – sorozatának első része. A könyv az egyetemes emberi őstörténet időszakát, valamint Isten ószövetségi választott népe, Izrael történetének első részét ismerteti, az ősatyáktól Dávid király uralkodása végéig.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A lélek aspektusai

    0

    Wittgenstein érdeklődése élete utolsó utolsó éveiben fokozottan fordul a mentális jelenségek felé. Eközben olyan problémák is izgatják, amelyeket – legalábbis úgy tűnt – a Filozófiai vizsgálódásokban megnyugtatóan megoldott, s melyeken töprenkedve most sokszor akaratlanul is eltávolodik a korábban képviselt koncepciójától: így például lépéseket tesz egyfajta privátnyelv-felfogás irányába, és a jelentésnek az úgynevezett használatelmélete is kezd meginogni, vagy legalábbis korlátokba ütközik. Wittgensteinnek ebben az utolsó, 1946-tól kezdődő korszakában nem egyszerűen tematikus hangsúlyeltolódásokról és a koncepció diszkrepanciáinak felszínre kerüléséről beszélhetünk, hanem a filozófus az említett fogalmi problémák tárgyalására új fogalmakat vezet be (mint például a jelentésélmény, a másodlagos jelentés, az aspektusváltás fogalmait), sőt, sok tekintetben új fogalmi hálót is vázol. A jelzett feszültségek többek közt az új fogalmi hálóból is erednek. Ezzel együtt az utolsó évek termését nem gondolati csődnek kell tekintenünk, hanem izgalmas kísérletnek egy árnyaltabb fogalmi háló létrehozására és ezzel együtt bonyolultabb problémakezelésre. Ha a Filozófiai vizsgálódások 123. megjegyzésének útmutatását követjük, mely szerint „Egy filozófiai problémának ez a formája: Nem ismerem ki magamat”, akkor Wittgenstein utolsó megjegyzéseit követve kiváltképpeni filozófiai kérdésekhez érkezünk, amelyeket érdemes átgondolnunk és újragondolnunk.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Kárpátmedencék földrengései (455-1918)

    0

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdélyi történetek

    0

    400 Ft
    Tovább olvasom
  • Nagy magyarok élete III.

    0

    Werbőczi István/Zrinyi Miklós, a szigetvári hős/Tinódi Lantos Sebestyén/Balassa Bálint/Báthory István

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Nagy magyarok élete II.

    0

    Bocskay István, Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János/Zrinyi Miklós (a költő és hadvezér), Thököly Imre/II. Rákóczi Ferenc, Zágoni Mikes Kelemen

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy székely diák élete

    0
    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Szülőföldem

    0
    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az élet útján

    0
    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Kapcsolatklinika

    0

    A szerzők az amerikai Seattle Pacific University-n működő Kapcsolatfejlesztő Központ igazgatói. Les Parrott a klinikai pszichológia professzora, Leslie Parrott házasság- és családterapeuta.
    A magány arra való az életünkben, hogy megismerjük Istent, a közösség pedig arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat. A helyes önismeret és a kapcsolatképesség tehát kéz a jézben járnak. Éppen ezért tudom melegen ajánlani ezt a könyvet, amely közérthető módon, könnyed stílusban tárja elénk a dinamikus emberi kapcsolatok legfontosabb alapelveit. (Bolyki László, zenész)
    Nap mint nap megsebezzük a kapcsolatainkat. S nap mint nap megsebeznek minket a kapcsolataink. Parrotték azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy segítsenek bennünket gyógyulni – és gyógyítani. Teszik mindezt sok történettel, olvasmányos stílusban – mégsem felületesen. Kapcsolatainkkal átfogóan, igényesen szembesítenek, és a végső célt sem veszítik szem elől: az üdvösséget. Pontosabban: a másik üdvösségre segítését. Ahogyan József Attila írja: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” Igazi mosakodókönyvet tart kezében az Olvasó. Érdemes kinyitni a csapot. (Süveges Gergő, újságíró)

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Cerrahiyyetü’l-Haniyye I-II.

    0

    Az első kötet a szöveg nyomtatott, latinbetűs változata, a második az eredeti dokumentum reprintje.
    jelentős török ​​személyiség, Şerafettin Sabuncuoğlu által a 15. században írt Cerrahiyetü’l-Haniyye az első török ​​illusztrált sebészeti tankönyv, amely kritikus betekintést nyújt a törökországi és az iszlám világ orvostudományának történetébe. A szöveg számos sebészeti területet ölel fel – beleértve az általános és a gyermeksebészetet –, és figyelemre méltó a sebészeti eljárások, eszközök és kezelések részletes illusztrációiról és leírásairól. Több mint öt évszázad után is fennálló relevanciája hangsúlyozza Sabuncuoğlu orvosi ismeretekhez és oktatáshoz való hozzájárulásának jelentőségét.

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bengáli tűz

    0

    Germanus Gyula, a világhírű keletkutató feleségével, Hajnóczy Rózsával a híres költő, Rabindranáth Tagore meghívására kerültek Indiába. A kötet az ott eltöltött izgalmas évekről szól. Regényes útirajz, kalandos beszámoló a távoli Kelet legszínesebb országáról, Indiáról. A Bengáli tűz a szórakoztató irodalom s az ismeretterjesztő útleírás szerencsés ötvözete. Mintegy húsz év után újra, nem sokkal a sikeres angol nyelvű kiadás után kerül a magyar olvasóhoz. Könyvünkben számos, eddig hozzáférhetetlen eredeti Germanus-fotó is szerepel.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A bárányok hallgatnak

    0

    Pszichopata sorozatgyilkos tartja rettegésben és izgalomban az FBI viselkedéstudományi részlegét. „Buffalo Bill” az áldozatul ejtett fiatal nőket megnyúzza, hogy bőrükből hódító ruhát készítsen magának. Férfi létére gyönyörű nő akar lenni – mint hajdan a mama volt… Különös névjegyet hagy áldozatai torkában: az átváltozás jelképét, a hátborzongatóan csodálatos Halálfejes pillangó gubóját… Csak egy másik gyilkos, az elmegyógyintézetben őrzött zseniális pszichiáter, Lecter doktor segíthet: egyedül ő ismeri „Buffalo Bill” és a Halálfejes pillangó titkát… Fog-e beszélni Lecter? Ha igen, mikor és kinek? Az idő sürget – a következő áldozat már a gyilkos fogságában várja a szörnyű halált…

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Cartographia Világatlasz

    0

    A több kiadást megért Nagy világatlasz és a Földrajzi világatlasz sikere arra késztette a Cartographia Kft.-t, hogy javított, átdolgozott és bővített formában ismét közreadja művét. Az új változat: a Cartographia világatlasz térképei tükrözik mindazokat a politikai, gazdasági, népességi változásokat, amelyek az utóbbi években bekövetkeztek. Az új térképek azokról a térségekről készültek, amelyek a rádió, a televízió és az újságok tudósításaiban gyakran szerepelnek. Ezek sorából kiemelkednek a Kaukázus országait, Ukrajnát, az Indokínai-félszigetet, a Fülöp-szigeteket és Hongkongot bemutató részletes ábrázolások.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Árpád-házi királynék

    0

    Valószínűleg még a múltban járatosabb Olvasók is könnyen zavarba hozhatók egy olyan kérdéssel, hogy mondjuk ki volt Könyves Kálmán királyunk felesége. Mert Katona József Bánk bánjából ismerjük Gertrudis királynő nevét, talán még Sarolta vagy Gizella neve sem teljesen ismeretlen, de a többiekről a század eleje óta nem jelent meg szinte semmi. Ennek a csendnek, ennek a hallgatásnak a falát szeretné ez a könyv áttörni, mert szerző és kiadó egyaránt úgy gondolja, hogy ezek a nemes hölgyek megérdemelnek némi ismertséget. Különböző módon és különböző mértékben, de valamennyien hozzájárultak ahhoz, hogy ma itt vagyunk, s hogy ilyenek vagyunk. Pedig többnyire ők sem voltak akárkik…

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A mélység titkai

    0

    Graham Hancock mindenkinél többet foglalkozott korunk egyik nagyszabású elméletével, mely szerint egy ismeretlen, nagy civilizáció létezett a prehistorikus időkben. Hancock könyvei és tv-műsorai heves vitákat váltottak ki a tudósok között, emberek millióinak keltették fel az érdeklődését szerte a világon, és az emberi civilizáció eredetének újfajta szemléletéhez vezettek. A mélység titkaiban a víz alatt folytatja a figyelemre méltó kutatást – ahol az ókori mítoszok szerint egy globális özönvíz pusztította civilizáció romjai találhatók. Miközben igyekszik feltárni a mítoszokban rejlő igazságot, Hancock a modern tudomány segítségével vizsgálja az utolsó jégkorszak titkát. Ahogy a jég elolvadt, mintegy 8-15000 évvel ezelőtt, a tengerszint megemelkedett, és ezáltal összesen több mint tízmillió négyzetkilométer szárazföld került víz alá, gyökeresen megváltoztatva az emberek által lakott világ alakját. Hancock a legújabb számítógépes technika segítségével a szárazföldi partvonal változásait térképezi fel, és megdöbbentő összhangot talál az ősi özönvíz-mítoszokkal. A mélység titkai egy történelmi nyomozás, rejtély és felfedezés könyve. Komoly bizonyítékokat mutat be az emberi történelem egy lenyűgöző, elfeledett epizódjáról, és teljesen új magyarázatot ad az emberi civilizáció eredetéről.

    1 300 Ft
    Kosárba teszem
  • Átvilágítás

    0

    „Könyvemben – amely a hidegháborús évtizedek krónikája is – ablakot nyitok egy másik világra: betekinthetünk magyar és külföldi (szovjet, NDK, román, illetve brit, amerikai és svájci) titkosszolgálatok történetébe, tevékenységébe, ügyeibe, játszmáiba, melléfogásaiba. A levéltári dokumentumokból titkosszolgák és besúgók pályafutását, a hatalom célkeresztjébe került áldozatok sorsát rekonstruálom. Megidéződik a XX. századi diktatúrák brutalitása, s a hidegháborús időszak paranoiás, nyomasztó légköre, de a hétköznapok valósága is: képet kaphatunk az emberek kiszolgáltatottságáról, félelmeiről, vágyairól. Megrajzolom néhány áruló mesterkém portréját is, elemzem a KGB, Stasi és a Securitate egy-egy vezetőjének memoárját, a kémregényíró-klasszikus, John le Carré munkásságát, s végigkísérem Friedrich Dürrenmatt több évtizedes megfigyelésének folyamatát. A levéltári dokumentumok mellett korabeli napi-, és hetilapokat, memoárokat, életrajzokat, naplókat, levelezéseket, történelmi munkákat, s az oral historyt is felhasználtam, s a sokféle anyagot igyekeztem szépirodalmi eszközökkel megformálni. Történeteket akartam elmesélni.”

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • A mórok

    0

    711-ben arab seregek özönlöttek keresztül a Gibraltári-szoroson, s ezzel kezdetét vette Spanyolország muszlim megszállása. A félsziget csak 1492-ben szabadult fel, amikor a keresztény királyok az utolsó mórokat is kiverték Granadából. Az iszlám Észak-Afrikában és az Ibér-félszigeten több mint ötszáz évig uralkodott. Az iszlám vallás és kultúra rendkívüli erejének és szívósságának titka ebben rejlett, hogy képviselői rendíthetetlen meggyőződéssel vallották: hitük és szokásaik felette állnak az összes többinek. Költészetük fénye, kerámiaművészetük és fémművességük művészi tökélye, de legfőképpen csodálatos és páratlan építőművészetük egy olyan kultúra hagyományait idézi, amelynek ma is óriási a hatása ezeken a területeken. Michael Brett felidézi a nagy dinasztiák és birodalmaik felemelkedését, lehanyatlását, bemutatja, milyen volt az emberek mindennapi élete, s arról is szól, hogy mit köszönhet nekik az asztronómia, a filozófia, a természettudomány. A 13. századig mindeme területeken jóval az európai társadalmak előtt jártak és a modern ismeretek alapjait jelentős mértékig ők rakták le. A szerző bepillantást nyújt az arab gondolkodásba, a muszlim társadalom bonyolult szövetét is megvilágítja. A leírást Werner Forman evokatív fotográfiái teszik szemléletessé, elénk varázsolván a táj megejtő szépségét és a mór művészet csodálatos alkotásait.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Turkish Designs

    0

    This book contains stunning images for use as a graphic resource, or inspiration. All the illustrations are stored in high-resolution format on the enclosed free CD-ROM and are ready to use for professional quality printed media and web page design. The pictures can also be used to produce postcards, or to decorate your letters, flyers, etc. They can be imported directly from the CD into most design, image- manipulation, illustration, word-processing and e-mail programs; no installation is required. For most applications, single images can be used free of charge. Please consult the introduction to this book, or visit our website for conditions.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A szerelemről és más démonokról

    0

    „A hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (…) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Jezabel

    0

    Az 1937-ben megjelent Nagy Lajos király után 1944-ben látott napvilágot a folytatás, Gulácsy Irén színes, cselekményes, eseményekben gazdag regénye, a Jezabel. Míg az előbbi könyv Nagy Lajos uralkodásának fénykorában játszódik, és halálával ér véget, a Jezabel a király fiúsított lányának, Anjou Máriának és az ő anyjának, Erzsébet régens királynőnek korát ábrázolja. A királynők uralkodásának idejét sok politikai cselszövény, összeesküvés bonyolítja: Hédervári Kont István a magyar urakkal szervezkedik az asszonyuralom megbuktatására, a nápolyi Durazzói Károly, Lajos király nevelt fia a magyar trónra feni a fogát, és a lengyel tartományok elégedetlenül várják Erzsébet kisebbik lányát, Hedviget a királyi székbe. Erzsébet viszont taktikázik, halogat, újabb és újabb házassági – szövetséges terveket sző lányai számára, míg végül is lebukik a mindenoldalú bekerítettségben, s vele bukik a Nagy Lajos-i örökség, az egységes, hatalmas birodalom is. Míg Nagy Lajos király biblia előképe a regény szerint Jób, a leprás király volt, Erzsébet Jezabel bibliai királynő sorsa teljesedik be. A Jezabel az események, fordulatok bőségével szórakoztatja az olvasót. Különösen plasztikus Erzsébet alakja: esendő és támaszra vágyó, boldogtalan, sorsával hadakozó nő, jobb sorsa érdemes érzékeny, szerető asszony, anya – s ugyanakkor vérszomjas, bosszúálló hisztérika, hatalomvágyó, pompakedvelő, gőgös és hiú uralkodónő.

    1 300 Ft
    Kosárba teszem
  • Partvidékiek

    0

    Le Devinen, a kis breton szigeten évszázadok óta jószerével változatlanul csordogál az élet. Hiába követi egyik generáció a másikat, a két rivális közösség, a tehetős Le Houssinière-ieké és az elszegényedett Les Salants-iaké folyamatosan harcban áll egymással. Ezúttal az a tét, hogy melyik településen legyen a sziget egyetlen strandja, amely turistákat vonz, jólétet teremt. Amikor Mado, a szigeten született talpraesett lány tízévnyi távollét után visszatér apjához, döbbenten tapasztlalja, hogy szülőfaluját két veszély is fenyegeti. Az egyik mag a tenger ár-apálya, amely mind nagyobb részt harap ki Les Salantsból, a másik egy Le Houssinière-i vállalkozó, Brismand, aki fondorlattal akarja megkaparintani a salantsiak földjeit. É ami a legrosszabb: a falubeliek közössége vagy szinte gyógyíthatatlan reménytelenségbe süpped, vagy régi sérelmek miatt egymás ellen fordul. Madóban feltámad a változtatás szenvedélyes vágya, hogy a huszonnegyedik órában megmentse a szülőfaluját és az ott élőket. Mivel a babonás salantsiak előítélettel viseltetnek iránta, szövetségre lép a hazátlan, egy ideje a szigeten élő, vonzó és titokzatos férfival, Flynn-nel.
    JOANNE HARRIS, a Csokoládé, a Szederbor és az Ötnegyed narancs világhírű írónőjének legújabb regénye ismét a varázslatos francia vidék ízekkel, illatokkal, hagyományokkal, babonákkal teli színes, izgalmas világába vezeti az olvasót, ahol mély érzelmek feszülnek egymásnak, és egy különleges erejű nő keresi a szerelmet és az igazságot.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Pillangóbőr

    0

    Xenia egy kicsi, de befolyásos online újság szerkesztője. Hogy lenyűgözze főnökét és beindítsa a karrierjét, kockázatos lépésre szánja el magát: nyomába ered a Moszkvát rettegésben tartó kéjgyilkosnak. Egy gondosan megtervezett weboldal segítségével akarja csapdába csalni az ismeretlen tettest. A site rövid idő alatt meglepően népszerűvé válik, és meghozza a várva várt elismerést Xénia számára. Csakhogy a lányt hamarosan teljesen rabul ejti a virtuális valóság, ahol kielégítheti a legvadabb perverzióit is. Hamarosan szembe kell néznie legsötétebb titkával: valójában azért érdekli ennyire az ügy, mert ellenállhatatlanul vonzza a gyilkosságokban megnyilvánuló kegyetlen szexualitás. Egyre inkább az ismeretlen tettes megszállottjává válik, amitől veszélybe kerül a törékeny egyensúly élete két része között. Mindeközben a gyilkos érdeklődése is felébred a lány iránt. A fiatal orosz író sokkoló thrillere hazájában kultuszt teremtett. Kendőzetlenül bemutatja, hogy az online világ szabadsága a legelvetemültebb aberrációknak is teret enged

    2 400 Ft
    Kosárba teszem