A kör kerületének a pontjai különböznek egymástól, de a végtelen tér ellenében a maga páratlan módján mégis mindegyik ugyanazt a középpontot védi. A Medúza pillantásának hét fejezetéről is elmondható, hogy miközben mindegyik másról szól (a kereszt metszéspontjáról, a villámról, a középpontról, a határ átlépéséről, a káoszról, a lehetetlenről és a pillanat leigázó erejéről), mégis valamennyi ugyanazon láthatatlan fókusz felé igyekszik terelni a gondolkodást. E távoli középpont úgy múlja felül őket, mint a villám: megközelíthetetlenül, de parancsolóan. Mindegyik fejezet ugyanarra a kérdésre próbál valamilyen választ kicsikarni: LEGYŰRHETŐ-E AZ ELMÚLÁS MIATT ÉRZETT FÉLELEM? Észrevétlenül bukkan fel ez a kérdés, alattomosan hálózza be a gondolatokat, s végül olyasmivel szembesíti őket, ami kimondhatatlannak tűnik. Ettől remélnénk feleletet? A választ keresve e meg nem fogalmazhatót fogja vallatóra mindegyik fejezet: olyan helyzeteket és pillanatokat idéz fel valamennyi, amelyekben a kimondhatatlan és a megnevezhető érintkezésének a szenvedélyes élvezetnek és gyönyörnek, a félelemnek, a költészetnek, az elragadtatásnak, az undornak, az elveszettségnek az élményében részesül az ember. Ettől vár választ; még akkor is, ha a megnyugtató felelet hiábavalóságának az érzése is ekkor kísérti meg.

A pragmatizmus a múlt század hetvenes éveiben keletkezett az Egyesült Államokban. Maga az elnevezés Peirce-től származik, és az irányzat központi gondolatára utal: eszméink igazságának kritériuma a cselekvés (,,pragma”) eredményessége. E gondolat alapján a pragmatizmust általában még polgári körökben is – biznisz-filozófiaként tartották számon. A pragmatisták írásaiban valójában sok olyan részletet találunk, amely cáfolni látszik ezt a minősítést: nemegyszer emeltek szót ugyanis a harácsoló üzletelés, az öncélú magánérdek, a kapzsiság evangéliuma” ellen. Tény azonban, hogy eszméikkel, különösen igazságelméletükkel, sőt még szóhasználatukkal is pontosan tükrőzték a fejlett kapitalizmus üzleti szellemét és a magánérdek szubjektivizmusát, politikai nyilatkozataikban pedig olykor a demokráciával szemben foglaltak állást, sőt Schiller eljutott a fasizmus leplezetlen támogatásáig.
A pragmatizmus szubjektivista, irracionalista filozófiája, amely sok tekintetben rokon Nietzsche, Husserl és Bergson nézeteivel, egyike volt a modern polgári gondolkodás legnagyobb hatású áramlatainak. Fő képviselőit (az amerikai Peirce-t, Jamest és Deweyt, valamint az angol Schillert) magyar nyelven ez a kötet mutatja be először az olvasóközönségnek.